Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)
1948-04-03 / 1522. szám
2 oldal tí E K M b ;N h A s 1948. április 3. Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z.----------mm TISZTUL A “POSVÄNY” NÉHÁNY évtizeddel ezelőtt olvastam egy könyvet, melynek cime “Posvány” volt (Upton Sinclair “Te Jungle” cimü könyvének magyar fordítása) melyben a chicagói vágóhidakon uralkodó förtelmes viszonyokat tárja az olvasó elé. Akkor úgy vélekedtem, hogy az iró képzeletének szüleménye, azonban rö- Vid idővel azután Amerikába vetett a sors és éppen ide Chicagóba, a “posvány” színhelyére. Mivel a könyv témája annyira szoros összefüggésbe van a mindennapi életünkkel, élénk emlékezetemben maradt az hosszú ideig és itt lévén, gondoltam saját szemeimmel győződöm meg, hogy mennyi az igazáság és mennyi a képzelet a könyv tartalmában. Nem sok kutatásra volt szükségem, hogy Sinclair állításainak igazságáról meggyőződjem, sőt azt tapasztaltam, hogy Sinclair rendkívüli irói képessége sem volt elegendő arra, hogy mindazt a szennyet és nyomort, amely a vágóhidakon és azok környékén létezett, ecsetelni tudná. Bár a könyv megjelenése (1'9O0) óta a viszonyok sokat változtak a vágóhidakon, azonban a “posvány” elnevezés még mindig ráillik, nem csak a vágóhidakra, hanem az azt környező városrészre, ahol a vágóhidakon foglalkoztatott munkások túlnyomó többsége lakik. A vágóhidak a Halsted St. és Ashland Ave. a 40-ik és 47-ik uccák között terülnek el, ami egy négyszög mérföld terület, — azonban a raktárak és hűtő- házak ezeken túl is vannak szerte a városban —- és a környéket mérföldekre minden irányban az ott foglalkoztatott rabszolgák zöme lakja, amely “back of the yards” néven ismeretes. A városnak az a része úgyszólván “város a városban” és annak felismerésére még az idegeneknek sincs szükségük térképre, mert ha több mérföld közelségbe jutnak is ahhoz, tudni fogják, hogy a vágóhidak körül járnak az onnan kiáradó bűzről. Ezen vágóhidakon naponta tízezrekre menő mindenféle állatokat vágnak és dolgoznak fel és elképzelhető az onnan kiáradó bűz, amely megtölti a környéket. A házak a yard környékén rozogák, kormosak és összezsúfoltak és azokban lakik a vágóhidakon foglalkoztatott munkások nagy többsége. Az uccák éppen olyan gondozatlanok, mint a házak és azok egyben a játszó terei a környék gyermekeinek, akik éppen oly gondozatlanok, mint a házak és az uccák. Es gyermekekből van meglehetős számmal ezen a vidéken, mert mint mondani szokták, “a gazdagoknak pénzük van, a szegényeknek pedig gyermekeik” és ez nagyon ráillik a vágóhíd környékére. ISMERVE a vágóhidakon uralkodó viszonyokat nem is lehet azon csodálkozni, hogy annak környéke ily siralmasan néz ki. Évtizedeken át a leggyalázatosabb kizsákmányolás színhelye volt az, ahol az alkalmazott munkásokat kevesebbre becsülték, mint az állatokat, amelyeket ott vágnak. A baromi munkát hosszú napi munkaidőn át végezték és szégyenletesen alacsony bérekért. Ezek következtében csak a legtudatlanabb és legelmaradottabb műnk ások vállaltak ott munkát és azt nézték, hogy mennél közelebb lakjanak a munkahelyhez, mert az alacsony munkabérekből nem jutott villamosra és kényszerültek ott letelepedni. És a vágóhid tulajdonosok szándékosan és minden áron igyekeztek ily baromi sorsban tartani az ott foglalkoztatott munkásokat, mert mennél tudatlanabbak a munkások, annál jobban lehet azokat kizsákmányolni. Ily körülmények között a vágóhidakon foglalkoztatott munkások túlnyomó része állandóan alamizsnára volt szorulva, mert a nagy családok képtelenek voltak csak megközelitőleg is emberi életet élni a bérekből, amit ott fizettek. így amit a munkáltatótól nem kaptak meg, azt alamizsnával voltak kénytelenek pótolni. Az alamizsna osztást a környéken levő templomok, vallásos klubbok és “jótékony célra” alakult egyesületek gyakorolták, már amennyire tehetségük azt megengedte. Ez, amig látszólag humánus cselekedet, a valóságban a munkáltatók eszköze volt, mert mig egyrészt igyekezett a nyomorgókon “segíteni”, másrészt kölönc volt a munkások nyakán és “védelmezte” a vágóhidakon foglalkoztatott rabszolgákat az “agitátoroktól” és kínai fallal vették körül a környéket, hogy a felvilágosodás oda be ne hatolhasson. Azonban, amint a tejepek növekedtek, mindig több és több munkást alkalmaztak, úgy a nyomor is mind nagyobb lett, amit már a “jótékony” egyesületek sem voltak képesek ellensúlyozni, illetve pótolni és a munkások előtt két ut állt: lassú éhehalállal pusztulni, vagy szervezkedni és saját kezükbe venni sorsuk intézését. Ez persze nem volt könnyű feladat, mert az ott foglalkoztatott munkások, mint fentebb emlitém, a munkásság legkorlátoltabb rétegeiből kerültek ki, nagy számmal feketék, mexicoi- ak, spanyolok, lengyelek és sok más nemzetiséghöz tartozók, de mind a legelmaradottabb rétegből, akik sorsukat az “istenre” bízták és ha éhenhaltak, “isten rendelésének” minősítették. Akadtak azonban kisebb csoportok, akik a “back of the yards”-ot övező kínai falon már tulláttak és meglátták, hogy más iparokban és ipartelepeken a munkások másként élnek és nincsennek annyira kiszolgáltatva a munkáltatók kénye-ked- vének. Ez azonban nem “isten kegyelméből” jött, hanem szervezkedtek és harcoltak. A CHICAGÓI vágóhidak képezik a főtelepeit az amerikai élelmiszer ipart kontroláló “big four” vállalatnak — a Swift and Co.., Armour and Co., Cudahy Packing Co. és Wilson and Co. — amelyek a központi telepen több mint 30 ezer munkást alkalmaznak, azonban más varosokban is vannak telepeik és az összes alkalmazott munkások száma jóval meghaladja a 1T)0.- 000 számot, nem könnyű volt tehát ily nagyszámú és szellemileg alacsony fokon álló munkástömegekkel megértetni a szervezkedés szükségességét, különösen amikor túlnyomó többségük bevándorolt munkás, akik az angol nyelvet nem beszélik és nagyrészük anyanyelvükön is talán csak beszélni, de irni-ol- vasni nem tudnak. Igen megnehezítette a szervezés munkáját a Packing Com- panyik által alkalmazott bérencek nagy száma, akiknek az volt a hivatásuk, hogy minden felvilágosító eszmét távoltartsanak a yard környezetétől s az ott alkalmazott munkásoktól. Ezen terror hadsereg működése és a munkások tudatlansága számos kísérletet meghiúsított a yardon foglalkoztatott munkások megszervezésére. De a haladást ugyan lassítani lehet, de megállítani nem, igy azt a vágóhidakon foglalkoztatott munkásoktól sem lehetett a végtelenségig elzárni. Sok akadályt kellett leküzdeni, amig elérték azt, hogv mint szervezett tömeg követelni és harcolni tudnak jogaikért és helyzetük javításáért. AZ UTÓBBI évtizedben, amióta munkások szervezkedtek a vágóhidakon a munkabérek és különösen a munkaviszonyok lényegesen javultak. A háború előtt néhány bérhardot vívtak az ott foglalkoztatott munkások, azonban a háború kezdetétől, annak befejezéséig nem volt nagyobb arányú harc. Ez természetesen részben a kormány közbelépésének volt az eredménye, lévén egyike a legfontosabb iparoknak, több Ízben vivtak ki bérjavitást sztrájk nélkül, mely ugyan nem a vállalatok profitjának rovására ment, mert a kormány kárpótolta minden esetben és a vállalatok nem akadályozták a bérek emelését. A háború befejzésével azonban a helyzet megváltozott és alig két éve, hogy több hétig tartó elszánt harcot vivtak a vágóhidak munkásai amig 11 cent órabér javítást kiharcoltak. Ez a vívmány azonban elenyészett, mert a U.S. Department of Labor kimutatása sze- : rint is, 1945 január 1-től, 1947 szeptemberig a megélhetési ' szükségletek árai 28.3 százalék- 1 kai emelkedtek, ami csaknem : háromszorosa az akkor elért ja- 1 vitásnak, de sokkal magasabb, ha azon szükségletek árait vizs- i gáljuk meg, amelyet a stockyar- i di munkások vásárolnak. : Mert a statisztika az átlagos 1 szükségletek árainak kimutatá- < sa, amelyet között oly tételek is i szerepelnek, amelyeket a yardi < munkások még a legjobb körül- 1 mények között sem vásárolhat- < ják meg, mert nem jut azokra. : Ezek vásárló képessége csak az ] élelem, ruházat és hajlék és ha 1 ’— ezek árainak emelkedését vesz- i szűk, akkor 50 százalék emelke- ? dést találunk az utóbbi három I évben, ami azt jelenti, hogy ma / ennyivel vásárolhatnak keve- . sebbet. i — A VÁGÓHÍDI munkások 90- százaléka a CIO-hoz tartozó 5 United Packinghouse Workers c of America szervezetbe van be- szervezve és a kollektiv tárgya- : lásokat már az elmúlt január■ ban megkezdték a vállalatokkal ■ és követelésüket 29 cent óra- • bér javításban állapították meg,- amit a vállalatok “lehetetlen ■ őrültségnek” tartanak és ellen- : ajánlatuk kilenc cent órabér ja- i vitás volt. : A 10 százaléka a vágóhidakon foglalkoztatott munkásoknak az AFL-hez tartozó Amalgamated Meat Cutters and Butcher Workmens szervezet tagjai és ez a szervezet az elmúlt januárban elfogadta a kilenc cent órabér javítást, amit a munkáltatók nagy kegyesen engedményeztek és most a munkáltatók ehhez a formulához ragaszkodnak és több heti kollektiv tárgyalás után sem hajlandók annál többet adni a munkásoknak. A CIO szervezet a tárgyalások folyamán az eredeti követelést leszállították 23, majd 19 centre, azonban a munkáltatók hajthatatlanok maradtak és a végsőkig kitartottak a kilenc cent javítás mellett, arra hivatkozva, hogy a vállalat “válságos gazdasági viszonyai” ennél többet nem bírnak el. Ennek ellenkezőjéről bárki is meggyőződhet, ha a vágóhid tulajdonosok utóbbi három évi kimutatását megnézzük, mely azt bizonyítja, hogy mind a négy érdekelt vállalat profitja háromszorosára emelkedett és pedig a következőkép: Armour 1945-ben 9,200,00 1946-ban 32,800,000; 1947-ben 31.000. 000 dollár tiszta haszonnal zárta az éveket. Swift 1945- ben 12,300,000, 1946-ban 16,400.000 és 1947-ben 34,335,000. Wilson 1945-ben 5,000,000, 1946- ban 8,300,00, 1947-ben 15.500.000. Cudahy 1945-ban 2,500.000, 1946-ban 6,700,000 és 1947- ben 7,121,000. Az utolsó évben tehát a négy vállalat együttes profitja 87,956.000 dollár volt, ugyan akkor a munkások a folyton növekedő áremelkedések következtében nélkülözni kénytelenek a legelemibb életszükségleti cikkeket. A HELYZET ily kialakulása nem hagyott más választást a vágóhídi rabszolgáknak, mint a munkabeszüntetést, ami március 16-án éjfélután 1 órakor kezdetét vette és szerte az országban több mint százezer munkás áll sztrájkban az élelmezési iparban. A főtelepen Chicagóban 25 ezer a sztrájkolok száma és a munkabeszüntetés percében egyszerre több mint kétezer sztrájkoló munkás marsolt a sztrájk- őrvonalra a sztrajktanyáról. A rendőrség azonban megelőzte őket, mert mire a sztrájkolok a kapuhoz értek, a rendőrség már ott volt és számban is tetőzve a sztrájkotokat. Dacára annak, hogy a városi adminisztráció állandóan sir, hogy kevés a reni
