Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)
1948-01-03 / 1509. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1948. január 3. Egyről-Másról _____ELMONDJA: J. Z. GYANÚ AMELY TÉNYEKEN ALAPSZIK A HARC, amely a magánkapitalista rendszer és a “kapitalizmus nélküli” rendszer hívei között folyamatban van, a világ népességének mind szélesebb rétegét foglalkoztatja és a vádak kölcsönösen röpködnek az egyik és másik oldalról is az ellenfél felé. Bár a harc nincs területhez szabva — az folyik az egész világon — a szóharc a kérdés körül leghangosabban az Egyesült Nemzetek tanácskozási terméből hallatszik, ahol a magánkapitalizmust az Egyesült Államok, mig a “kapitalizmus nélküli” rendszert Szovjet Oroszország delegátusai képviselik és hangos szócsatákban igyekeznek a világot meggyőzni, hogy a “világbékét” csakis az ő általuk elképzelt, és ajánlott módon lehet biztosítani. Ezekben a szócsatákban, persze a “világbékéről” kevés szó esik és inkább a vádak tömegeit zúdítják egymás fejére a delegátusok, ami a helyi és távoli szemlélőkből és hallgatókból kü- lömböző véleményeket vált ki. Vannak, akik az elhangzott vádakból következtetnek és vannak, akik vizsgálat alá veszik a tényeket és azokból vonják le a következtetéseiket, de az eredmény még az utóbbiak között sem egyöntetű, mert az állás- foglalást nagyban befolyásolja, hogy valaki a magánkapitalizmus hive-e, vagy pedig a “kapitalizmus nélküli” rendszernek? ELTEKINTVE attól, hogy Szovjet Oroszországban kommunizmus van-e, vagy nincs — azok szerint akik a kommunizmust ismerik nincs — a kapitalista rendszer védelmezői és szónokai szerint a kommunizmust Oroszország képviseli és ellene a legkíméletlenebb harcot indították meg a második világháború befejezése óta és ez a harc nemcsak az Egyesült Nemzetek gyüléstermében szócsatákban domborodik ki, hanem gyakorlati aktivitásban is szerte az egész világon. Ezen cél érdekében aktivitásba léptették az Egyesült Államok korlátlan gazdasági forrásait és ahol nincs alkalom, ott teremtenek — ha szükséges gyilkos fegyverekkel is — hogy gátat emeljenek a “kommunizmus terjedésének”. Ezen törekvéseikben több európai országban polgárháborút idéztek fel és még többen most készítik elő. A kapitalizmus bomladozó alapzatának megerősítésére a legreakciósabb náci-fasiszta elemeket segítették kormányra és azokat korlátlan mennyiségű gyilkoló eszközökkel látják el a nyomor és éhségtől lázadásra kényszeritett milliók legyilkolására. Azt a reakciót támogatják és kényszerítik a nén nyakára, amely évszázadok óta nyúzta és a vérét szívta a lakosságnak és amely a jelen tarthatatlan nyomort felidézte. MINDEN gondolkodni tudó ember előtt nyilvánvaló, hogy azokat a viszonyokat, amelyek ma Európában — habár más világrészekben sem jobbak — a társadalom hasznos tagjainak millióit pusztítják a kapitalista rendszer idézte elő, mégis azt akarják elhitetni a világgal, hogy Oroszország felelős azért és a gyűlölet hadjáratot minden téren és minden eszközzel ellene irányítják. Ezen felfogás szerint, ami nem egyezik meg az amerikai nézőponttal az “kommunizmus” és aki az éhségtől szabadulni akar, az “oroszimádó kommunista” következetesen ellensége az amerikai értelmezésű “demokráciának”. Az európai országokat egy generáció alatt két világháború borzalmai szántották végig és a lakosság jelentős százaléka tisztában van azzal, hogy a harmadikat csak úgy lesznek képesek megakadályozni, ha megszüntetik a háborúk okait — a kapitalizmust. Minden háború nagyobb és súlyosabb áldozatot követel a munkásosztálytól. Az első világháború által okozott szenvedésekből ki sem lábaltak, amikor a második beköszöntött, amely még nagyobb és súlyosabb szenvedéseket hagyott maga után. És mert ettől szabadulni akarnak, az amerikai kapitalizmus szócsövei a legaljasabb módon támadják a harcoló tömegeket és minden támogatást megadnak az ellenségeiknek. AZ AMERIKAI kapitalizmus ezen elitélendő eljárását természetesen Szovjet Oroszország sem nézi tétlenül, hanem a tetteket tettekkel, a vádakat pedig vádakkal igyekszik ellensúlyozni. Az oroszok is tisztába vannak az amerikai kapitalizmus törekvéseivel és szerintük ami ma görög, olasz és francia földön történik az nem a “demokrácia vé- delmezése” hanem háborús uszítás és ezt nem a legválogatot- tabb szavakkal meg is mondják. Azok a vádak, amelyek Vish- inszky szájából hangzottak el az Egyesült Nemzetek gyűlésén egyáltalán nem üres rémlátomások, hanem sajnos, borzalmas valóságok és a megnevezett egyének és államférfiak nagyon is rászolgáltak az elhangzott jelzőkre. Lehet, hogy sokaknak Vish- inszky kijelentései “ízléstelenségnek” tűnik fel, de ha a tényeket vizsgáljuk, rájövünk, hogy az ellenfél sem kíméletesebb kijelentéseiben, de különösen tetteiben. Sokan csodálkoznak azon, hogy az oroszok miért oly bizalmatlanok az Egyesült Államokkal szembe, hiszen — amint mondják — ez békeszerető nemzet. Miért látják az oroszok másként ? Erre a kérdésre Vishinszky megadta a választ a Külföldi Laptudósitók Szövetségén e k adott e?ryik interjújában, amikor kijelentette, hogy két napnál azután, hogy a náci Németország megtámadta a Szovjet Oroszországot “egy igen prominens amerikai államférfi” a következő kijelentést tette: “Ha látjuk, hogy Németország győz, nekünk Oroszországot kellene segíteni és ha Oroszország győz, Németországot, de hagynunk kell, hogy annyit öljenek le egymásból, amennyi csak lehetséges.” Erre a kijelentésre természetesen senki sem emlékezett, de a riportereket fúrta a kíváncsiság és felkutatták a kongresz- szusi rekordot, ahol megtalálták és nem más tette ezen kijelentést, mint Harry S. Truman, akkori Missouri állami szenátor, később al-elnök és Roosevelt: elhalálozása után az Egyesült Államok elnöke lett. Ez a kijelentés 1941 junius 24-én hangzott el az Egyesült Államok kongresszusában a rekord szerint és senki sem bélyegezte azt “Ízléstelenségnek”, viszont amikor Vishinszky Tru- mant azzal vádolta, hogy Görög és más országokban a náci-fasisztákat támogatják a demokráciáért küzdők legyilkolásában és őt “warmongernek” nevezte, megbotránkoztak Vishinszky kijelentésén. Pedig Oroszország bizalmatlansága nagyon is indokolt. CSAK ÚGY RÖVIDEN AZ AMERIKAI bányászok szervezetének elnöke, John L. Lewis, gyakran szerepel a szenzáció központjában és a legutóbbi szereplését az tette szenzációssá, hogy egy négy szavas jegyzékben jelentette be az “American Federation of Laborbői” való kilépését. Nem esünk tévedésbe, nem a saját, hanem a bányász szervezet kilépését jelentette igy be. A jegyzék egy levélpapírnak a fele volt és arra színes krétával a következőket irta: “Green We disaffiliate Lewis” Green az AFL központi elnöke “mi kiválunk” és a saját nevét pingálta alá. Bár Lewis szeret gyorsan cselekedni, de ennél kurtábban még nem vált ki a szövetségből, pedig már néhányszor megtette azt. MÉG VISSZAEMLÉKEZÜNK amikor 1935-ben az AFL konvencióján összetűzött a többi nagy szakszervezeti mogulokkal, lekent egy pofont legkedvesebb barátjának Hutchinsonnak — a carpenter szakszervezet elnökének — és ott helyben kijelentette, hogy ő (ő alatt a fél millió taggal rendelkező bányász szervezetet értsük) kiválik a szövetségből és megalakítja az “ipari szervezetet” melynek következményeként megalakult a “Committee for Industrial Organization” (CIO) amely később “Congress of Industrial Organization” nevet vette fel és ma is ezen néven működik. A CIO-nak természetesen Lewis lett a központi elnöke, melyhez később több szakszervezet is csa-tlakozott, valamint újak alakultak és ma körülbelül hat millió tagja van a szövetségnek. Lewis azonban különc ember és a CIO-ban sem bírta sokáig, mert nem ment minden úgy, ahogyan ő szerette volna. 1940- ben meghasonlott Roosevelttel A BÉRMUNKÁS CLEVELANDI OLVASÓI a lap javára 1948 JANUÁR 11-ÉN, VASÁRNAP délután 3 órai kezdettel a west sídéi Munkás Dalárda első emeleti helyiségében, 4309 Lorain Ave. TÁRSAS ÖSSZEJÖVETELT tartanak. Részvételi jegy 15 cent, amiért szend- wich, kávé és sütemény lesz felszolgálva. és az elnökválasztásnál Roosevelt ellenfelét Wendell Willkiet, aki a republikánus párt platformján pályázott az elnökségre, támogatta és egyik rádió beszédében kijelentette, hogy ha a CIO tagsága nem az ő utasítása szerint szavaz a választásoknál és Rooseveltet ismét megválasztják, ő lemond a CIO elnöki pozíciójáról. Ugylátszik a CIO tagságának nagyrésze nem fogadta meg Lewis parancsát, mert Rooseveltre szavaztak és Lewis beváltotta fenyegetését; lemondott az elnökségről és röviddel azután, a szervezetét is kiszakította a CIO-ból. Pár évi függetlenség után az elmúlt évben ismét visszatért az AFL-be és két héttel ezelőtt ismét kivált onnan. ELTEKINTVE attól, hogy Lewisnak volt-e oka a kiválásra — akár most, akár a múltban — most nem a tényt magát bíráljuk, hanem a módszert, ahogyan azt végrehajtotta. Elvégre a bányászok is emberek — nem barmok — és talán nekik is joguk volna hozzászólni, hogy akarnak-e csatlakozni valamely szövetséghez, vagy kiválni? A “United Mine Workers of America” szervezetnek fél millió tagja van és talán mégsem volna szabad egy embernek annyira önkényesen eljárni, hogy azok megkérdezése nélkül egyszerűen ide, vagy oda tereli, mint a birkákat. Látva azt, hogy egy ember önkényével szembe mily tehetetlenek a bányászok, nagyon rossz sejtelmeink vannak, mert Lewis különc ember és félő, hogy ha a bányászok ily szabadon engedik a gyeplőt, a jövőben direkt a bányászok és a munkásosztály érdekei ellen fogja felhasználni a bányász szervezetet, ha ő azt úgy látja jónak. Mert ne felejtsük el, hogy Lewis az utóbbi 45 évben vezéri pozíciót töltött be a bányász szervezetben nem éppen megvetendő fizetésért — s meg is “tolla- sodott” ezen idő alatt, tehát érdekei a kerítés másik oldalára sodorják, ha osztály szempontból kell neki választani. A bányász szervezetet nem Lewis és a szükkörü végrehajtó bizottság alkotja, hanem félmillió bányász és ily fontos kérdésekben azoknak kellene dönteni referendum szavazás utján, hogy akarnak-e kiválni, vagy csatlakozni. Munkásszervezetben ezt igy kellene csinálni, nem pedig egy ember és annak lakájai határozzák el, hogy mi “jó” a félmillió tagnak.
