Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)

1948-01-03 / 1509. szám

1948. január 3. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN------------------------- (gb) ROVATA-------------------------­HUMOROS ESEMÉNYEK Egyik olvasónk nekem támadt a napokban, hogy miért nem ho­zunk mi a Bérmunkásban humo­ros dolgokat, hiszen a sok, ko­moly olvasmányt is megunja az ember. Mindjárt felhozta példá­nak a román király esetét, ami szerinte igen kitűnő “humor­anyagot” szolgáltatna. Hát jól van, gondoltam, megfogadom a tanácsát és átböngészem a napi sajtót ilyen “humor-anyag” után. Kezdjük hát mindjárt Mihály román király esetével. Ez a fi­atalember már elérte azt a kort, hogy szeretne megnősülni, mert manapság már nem elégítheti ki a szerelmi vágyait olyanformán, mint Károly nevű apja tette, akinek szerelmi botrányairól évekig beszéltek Európában. Mi­hály urfi, — a polgári lapok ál­lítása szerint, — nem csak, hogy szeretne megházasodni, hanem egyenest szerelmes valami dán hercegi lánykába. Nos, a humor most követke­zik. Ez a humor abból áll, hogy nem viheti oltárhoz a szive vá­lasztottját az annyira gyűlölt orosz bolshevikek engedélye nél­kül. Persze ezt az engedélyt a román kormánytól kell megsze­reznie, viszont a román kor­mány, — a hirek szerint, — er­re vonatkozólag Moszkvából kér utasítást. így most eljutottunk oda, hogy a megmaradt pár ki- rályocskák majd csak moszkvai engedelemmel és pártfogás alatt szaporodhatnak. Hát hol van eb­ben a humor? És aztán ez a “humor” is igen tág fogalom. Mert lehet, hogy sokaknak ez igen humorosnak tetszik, de kérdezzék csak meg Mihály királyfitól meg a többi királyocskáktól, meg herceg ki­sasszonyoktól, hogy milyen hu­morosnak tartják ők ezt a dol­got? De azonkívül mi is kérdezhet­jük, hogy minek kell a királyo­kat tovább is szaporítani? Ta­lán félnek, hogy nem marad be­lőlük múzeumba való? Avagy talán kellenek majd politikai kí­sérleti nyulaknak? Aztán nézzük ezt a másik ese­tet, amelyből az a tanulság, hogy családi perpatvarba nem érde­mes beleavatkozni. Ezt tudhat­ta volna Phillip C. Richard hol­lywoodi rendőr is, aki az egyik esti mulatóban egy darabig egy­kedvűen figyelte a 27 éves Lee Grider és felesége veszekedését. Végre is a rendőr elhatározta, hogy végetvet a szócsatának és megindult a lármázok felé. De erre éppen azt a pillanatot vá­lasztotta ki, amikor Mrs. Grider felragadta a sörösüveget és sze­retett férje felé röpítette. Grider ur azonban idejében lebukott mire a sörös üveg a rendőr fe­jén törött össze. A közönség ezt olyan humo­rosnak találta, hogy hangosan nevetett, de nem a rendőr és ké­sőbb a biró előtt még a Grider házaspár sem. Mondom, a hu­mor is csak ízlés dolga. Avagy itt van ez a kis törté­net Moudtrie, Ga. városból, ahol az egyik legnagyobb áruházban a bozontos szakállu Santa Claus az ölébe vett egy kis fiúcskát és a szokásos módon, igen nyá­jasan kérdezte tőle: — Nos, jó kisfiú voltál? Mond meg Santa Clausnak. Erre az 5-6 év körüli fiúcska mindkét kezével belemarkolt Santa bácsi szakállába, lerán­totta és dühösen kiáltotta: — Te vén hazug! Tavaly is azt ígérted, hogy villanyvonatot hozol, de nem hoztad el, most már beszélhetsz, nem hiszek ne­ked! Azzal még rugdalni is kezdte a megrémült és megszakáltalani- tott Santa Claust. Hát bizony ezen is nevethettek sokan, de nem hiszem, hogy az a Santa valami jó viccnek találta a dol­got. Pedig érdekes, hogy sok fel­nőtt “hite” is egészen olyan, mint ezé a gyereké. Great Falls, Mont. városban meg a biró elé vitték a 21 éves Stanley J. Take-t, mert állítólag háromszor egymásután rálőtt a feleségére. — Csak tréfa volt az egész, — mondotta Take a biró előtt. — Hogy-hogy? — kérdezte a biró. — Hát úgy, — magyarázta Take, hogy a feleségemet, akit nagyon de nagyon szeretek, el­fogta a csuklás és nem tudta ab­bahagyni. Erre elhatároztam, hogy ráijesztek. Előrántottam a revolveremet és háromszor felé­je lőttem. — És használt az ijesztés ? — kérdezte a biró érdeklődve. — Hogyne, — volt a válasz, — a csuklás azonnal megszűnt. — Nos, akkor ez nem volt tréfa, hanem nagyon is komoly dolog, igy megérdemli a hat hó­napot, — fejezte be a biró a hu­moros esetet. Az amerikai lapok, köztük az egyik magyar lap is, nagyon prominens cikkben hozta, hogy Adolf Hitler mégis csak megme­nekült. Jelentkezett bizonyos Ernst Baumgart nevű egyén, aki azt vallotta, hogy Hitlert, meg Éva Braunt egy nappal Berlin teljes elfoglalása előtt re­pülőgépen Dániába szállította, ahol az Eider folyó partján szálltak le. Harminc percnyi vá­rakozás után jött egy másik re­pülőgép, amely tovább vitte Adolfot meg Éváját. Az említett magyar lap, meg a többi lapok elhallgatták, hogy ezt a Baumgartent már hat hó­nap óta mint elmebajost kezelik. Hogy hol van itt a humor? Itt kérem kétféle humort is találha­tunk. Az egyiket abban, hogy akadnak szerkesztők, akik még az elmezavart emberek beszéde­it is szenzációs eseménynek ve­szik. A másikat az szolgáltatja, hogy milyen együgyüeknek ve­szik az ily szerkesztők az olva­sóikat, hogy még az üyen elme­bajos egyén meséjét is mint megtörtént dolgot merik beadni nekik. Ha már Santa Clausnál tar­tunk, megemlíthetjük még az Associated Press (AP) azon hí­rét, amit Clen Cove, N. Y. város­ból küldött be a lapokhoz. Ezen hir szerint a karácsony előtti nagy felvonuláson, amikor a he­lyi kereskedelmi kamara vásár­lásra akarja ösztökélni a lakos­ságot, amiért felvonulást rende­zett a Santa Clausokkal megra­kott társzekerekkel, a gyerekek megrohanták a kocsikat és le­tépték a sok papirdobozt, ami­ket a kocsik disztésére használ­tak. Persze az ilyen dobozok üre­sek, noha nagyon szépen van­nak pakolva és csak díszítésre meg arra valók, hogy a gyere­kek annál jobban követeljék szü­leiktől az ajándékokat. Amikor azonban a gyerekek észrevették, hogy a dobozok üresek, nagy méregbe jöttek, dobálni kezdték Santa Claust meg a kísérőit és olyan kis csatát rögtönöztek, ilyen múltú egyén támogatása”. Itt tehát semmiféle tényt nem sorolnak fel, csupán a ködös “erkölcsi” következménye kre hivatkoznak. így utat nyitottak a végletekbe csapó iránynak. Itt már semmi más határ nincs, mint az égboltozat. Marzani ré­szére az “American Youth for Democracy” nevű ifjúsági szer­vezet akart gyűlést rendezni. Clark ezen szervezetet is felem­líti a listáján. Wisconsin Egyetem megenge­di a tanulóinak, hogy az “Ame­rican Youth for Democracy” szervezethez csatlakozzanak, de nem engedi meg nekik, hogy az általuk kiválasztott vendégszó­nokok előadásait hallgassák. A Queens College már jóval to­vább ment, mert mindjárt ma­gát a szóbanforgó szervezetet is kitiltotta. Érdemes megemlíteni, hogy Harold Lenz dékán, aki nem csak, hogy nem kommunis­ta, hanem egyenesen tagja az antikommunista “American for Democratic Action” nevű egye­sületnek, ellene szavazott ezen kitiltásnak. Ugyancsak elismerés jár New York város iskolabizottságának is, mert eddig minden nyomás­nak ellenállva nem hozta meg azt a határozatot, amely kitilta­ná a balszárnyi jelleget viselő gyűléseket az iskolákból. A KÉRDÉS LÉNYEGE Mindezek eléggé mutatják, hogy az amerikai egyetemeket miként vonják be a szabadság- jogok elnyomásába. Mert itt sokkal többről van szó, mint egyes szónokok eltiltása. A kér­dés itt az, hogy vájjon az ame­rikai egyetemek tanulóinak al­kalmat adnak-e az igazság kuta­tására és megismerésére? Mert az igazságra csak a különböző vélemények meghallgatása ré­vén ismerünk. A kérdés tehát az, hogy vájjon az amerikai egyetemi hallgatóknak joguk van-e a kontroverziális kérdése­ket minden oldalról vizsgálni? Joguk van-e ahoz, hogy bárkit is meghallgassanak, avagy vakon kell követniük az eléjük tárt dol­gokat. A kérdés tehát az, hogy vájjon az amerikai ifjúságot meg lehet-e, meg szabad-e fosz­tani a bíráló és ítélő jogától? I hogy még a rendőrségnek is igen nagy erőkifejtésbe került Miklós bátya irhájának a meg­mentése. Ebbe tulajdonképpen eddig nincs semmi humor, hiszen úgy a gyerekek, mint Santa Claus csak a leggorombább szavakat használták. A humort az (AP) riporter igy adta be ebbe a kis “story”-ba: — Amikor a csetepatéinak vé­ge volt, 6-7 évesnek látszó fiúcs­ka ment el mellettem, aki dühö­sen mondta a társának: “Tud­tam, hogy semmi sincs azokban a dobozokvan! Én már rég tu­dom, hogy Santa Claus csak egy piszkos hazug ember!” Azt hiszem, már elég is lesz ebből a “humorból”, mert még beteggé kacagja magát az olva­só. Eddig a felsőbb tanításnak ép­pen ez volt a lényege. Ha tehát most éppen az ellenkezőjét csi­náljuk, akkor az egész tanítási rendszerünk megváltoztatásáról van szó. A szónokok eltiltását igazolni akarók a Fast, Johnson, Marza­ni meg a velük kapcsolatos szer­vezetek denunciálásával akar­ják elterelni figyelmünket a do­log lényegétől. Ne hagyjuk ma­gunkat igy félrevezetni! E so­rok írója éppen úgy, mint na­gyon de nagyon sokan mások is, élesen ellenzik az említett szónokok politikai nézeteit és jól tudják azt is, hogy az “Ame­rican Youth for Democracy” kommunista front organizáció, de itt nem arról van szó, hogy ezen egyének vagy szervezetek tanait magunkévá tegyük, ha­nem arról, hogy a főiskolák ta­nulóinak joguk legyen meghall­gatni az iskola igazgatósággal ellentétes nézeteket valló embe­reket is. Itt most arról van szó, hogy a “subversive“ meg “disloyal” laza fogalmak mögé bújva gyá­ván, hisztérikus módon meg akarják fojtani az egyetemek szabad tanítás és tanulási jogát. Nem kívánjuk azt, hogy az egye­temek olyan tanárokat is alkal­mazzanak, akik az adminisztrá­cióval ellentétes politikai nézete­ket vallanak, de igen is követel­hetjük, hogy amikor a diákok a saját kezdeményezésük alapján meg akarják hallgatni a kontro­verziális dolgokról a másik ol­dal nézeteit is, akkor annak az egyetemi hatóságok ne állják útját. Ne zárják el a diákoktól a tanulás, a kutatás és a bírálat jogát, mert ha ezt teszik, akkor az egyetemek megszűnnek az igazság kutatói lenni, ami a tra­dicionális rendeltetésük. Max Lerner HIDAVATÄS Gerő Ernő közlekedési minisz­ter avatta fel a Tahitótfalu-tahi közötti Dunahidat, amelyet a visszavonuló németek robban­tottak fel. A hid újjáépítése 1,400.000 forintba került. Evvel a híddal ismét helyreállt az ösz- szeköttetés a szentendrei sziget községei és a Dunántúl között. Merénylet a tanszabadság ellen (Folytatás az 1-ső oldalról)

Next

/
Thumbnails
Contents