Bérmunkás, 1947. július-december (35. évfolyam, 1483-1508. szám)
1947-09-13 / 1493. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1947. szeptember 13. Egyről-Másröl :ELMONDJA: J. Z. szeretnénk hinni, hogy tanult a múltból. A KIS ORSZÁGOK FÜGGETLENSÉGE VILÁG IMPERIALIZMUS FELÉ Az “Egy Világ” (One World) amely pár év előtt szállóigeként járt szájról-szájra, mindig távolabb esik a megvalósulástól és az egy világ helyett két egymással homlokegyenest ellentétes világnézet alakul ki. E két világnézet fő proponense az Egyesült Államok, a másikon Szovjet Oroszország. E két nagyhatalom között áthidalhatatlan társadalmi ellentétek vannak. Az egyik a régi világot védelmezi, a másik egy uj világ felépítésén fáradozik. Az egyik a bomladozó kapitalista rendszert akarja kireperálni és ezen az alapon megvalósítani az “egy világot”, a másik a kapitalizmus eltörlésével egy emberségesebb társadalmi rendszer kiépitésére törekszik, amelyben a javak termelését nem az abból származó profit szabja meg, hanem a fogyasztók szükséglete. E KÉT világnézet proponálói egymással versenyezve igyekeznek a világ többi országait célkitűzéseiknek megnyerni. Az egyik dollárral és szuronnyal, a másik részben rábeszéléssel, részben pedig nyomással, már amint a körülmények megkövetelik, közben pedig mind a kettő állig fegyverkezik. A fegyverkezés terén természetesen az Egyesült Államok vezet és Szovjet Oroszországnak akarva, vagy nem, követni kell ellenfelét, mert ma már egyáltalán nem titok az, hogy a fegyverkezés direkt Oroszország ellen történik. De az Egyesült Államok nem csak saját maga fegyverkezik, hanem felfegyverez minden más országot, amely hajlandó segédkezni a bomladozó kapitalista rendszer megvédelmezésében. EZEN elv alapján a közelmúltban 400 millió dollár gyors “kölcsönt” utaltak ki Görög és Törökországok részére azzal a kimondott céllal, hogy ezen ornehogy a régi reakció uj gyökeret verjen ottan. A bizalmat azonban nem lehet megnyerni úgy, hogy a régi reakció csalási műveletét vesszük át bármilyen kis mértékben is. A magyar dolgozó proletárságot ipari öntudatra kell nevelni, elsősorban megértetni velük, hogy csak saját maguk változtathatnak sorsukon. A parlamenti bársonyszék már csak olyan régi disz, melyet csaknem teljesen befedett a pókháló. Minél jobban leszorítják a választások nagy politikai győzelmét és minél szélesebb utat nyitnak a magyar dolgozók ipari ereiének a fölépítéséhez, annál előbb fog megvalósulni a dolgozó osztály egyetlen igazi érdeke, az ipari fölszabadulás. Amennyire változás lesz ily irányban Magyar- országon, annyi jelentőséggel bir a mostani választás. szágok hadseregeit a legmodernebb gyilkoló eszközökkel szereljék fel egyelőre a saját elégedetlenkedő lakosságuk elnémi- tására, de a távolabbi cél, hogy ezen országokat “ütközőknek” felhasználhassák Oroszországgal szemben. Több európai országban egyelőre a dollárral vásárolják meg a támogatást, illetve a fenható- ságot, de tervszerű kisérlet van folyamatban, hogy mint a háború alatt, ismét az Egyesült Államok legyen a világ “fegyvertára”. Amint az utóbbi napok eseményei mutatják, ezen törekvés nem csak Európa felé irányul, hanem a szélrózsa minden irányában, ahol hajlandók elfogadni az Egyesült Államok gyámságát. A közelmúlt napokban zajlott le Brazíliában egy konferencia, amelyen 18 észak, közép és délamerikai ország vett részt és amelynek célja volt “védelmi szövetség” megalakítása, “külső támadás ellen”. A konferencia elfogadta ezen országok között a fegyverek uniformizálását, vagyis, hogy mindezen országok egy és ugyan azon kaliberű fegyvereket használjanak. A KÜLÜGYI minisztériumnak már régi vágya a gyilkoló eszközök uniformizálása és az hogy erre könnyebben megnyerhessék a többi amerikai országokat, már régebben a kongresszus elé terjesztettek egy törvényjavaslatot, amely felhatalmazza az elnököt, hogy a “felesleges” fegyvereket ajándék áron bocsássák azon országok rendelkezésére, amelyek hajlandók a kapitalizmus védelmében az Egyesült Államokhoz cáátlakoz- ni. így két legyet ütnek egy csapásra: az amerikai fegyvergyárak jó üzlethez jutnak — a kormány jó árért megvásárolja a fegyvereket és odaajándékozza ezen országoknak — és az imperializmus szolgálatába állítják mindezen országokat, hogy “szükség esetén” készenlétben legyenek az “egy világ” megteremtésére, amelyben az imperialista kapitalizmus lesz a korlátlan hatalom. LÁTVA ezen imperialista törekvést, vájjon nem volna-e időszerű az amerikai munkásszervezeteknek félretenni a közömbösséget és akcióba lépni ezen imperialista törekvés ellen, mig nem késő? Ennek tovább folytatása kikerülhetetlenné teszi egy újabb világháborúnak a világra zuditását belátható időn belül, ami ha bekövetkezik, borzalmakban minden képzeletet felül fog múlni. A háború elkerülésének sokkal egyszerűbb módja a készülődést megakadályozni, mint mikor már a gyilkolás kezdetét veszi. Ezt elmulasztotta a munkásság a múltban és egy generáción át két borzalmas háborúnak volt szenvedő részese és BÁRMILY jelentéktelen esemény történik ma az orosz «ellenőrzés alatt levő országokban, ami azzal a bizonyos “amerikai demokráciával” ellenkezik az amerikai sajtó rögtön felvonit, hogy a “vörös terror” igy, meg úgy, elnyomja a kis országok szabad önrendelkezési jogát. Pedig a legtöbb esetben csak arról van szó, hogy a reakciósokat, a náci-fasiztákat fékezik, vagy fenyitik meg romboló tevékenységükért. Süket fülekre talál azonban a “demokrácia lovagjainál” az amerikai, vagy angol ellenőrzés alatt levő kis országok lakossai- nak felkiáltása, akiket az amerikaiak által támogatott reakciós, fasiszta kormány gyilkoltat, mert azok szabadulni akarnak a fasiszta uralomtól, melyet rájuk kényszerítenek. Talán nem is kell sok bizonyítékot felsorakoztatni a görög vagy olaszországi viszonyokra, ahol kétségtelen, hogy a jelen fasiszta, vagy fél fasiszta kormányok csak addig létezhetnek, amíg" az amerikai és angol szuronyok védelmezik. EZEKNÉL azonban még sokkal felháboritóbb ami Jáva szigetén, Indonéziában történik, ahol valóságos háborút folytatnak a hollandok, hogy a nyersanyagokban gazdag Indonéziát visszaszerezzék Hollandia teljes birtokába. Indohézia hosszú idő óta holland gyarmat volt egészen 1942- ig, amikor a japánok kiebrudal- ták a hollandokat onnan és aztán pár évig a japán járomba nyögtek, amig az Egyesült Nemzetek, — nagyrészben amerikai hadsereg — kiverték a japánokat és ismét visszahelyezték Indonéziát a hollandok gyámsága alá. Indonézia lakossága hosszú ideig harcolt a hollandok újra bevonulása ellen, mig végre fegyverszünetet kötöttek azon Ígérettel, hogy 1949-ben a hollandok kivonulnak és Indonézia független köztársaság lesz. BÁR a hollandok a fegyverszüntet aláírták, később azonban megszegték Ígéretüket és minden hadüzenet nélkül megtámadták Indonéziát. Mint ismeretes, Hollandia a demokráciák dédelgetett kedvence és a holland hadsereg szárazföldön, vizen és a levegőben amerikai fegyverekkel, hajókkal és re] tülő gépek kel támadta meg az Indonéziai köztársaságot, de külügyminisztériumunk egyetlen tiltakozó hangot nem hallatott és csak sajnálkozását fejezte ki a történtek felett. PEDIG ha a demokrácia megsértéséről van szó, a hollandok indonéziai támadása minden másnál sérelmesebb. Az ellen tiltakozott külügyi hivatalunk, hogy Magyarországon a reakciósoknak a körmükre koppintottak, vagy hogy Bulgáriában halálra ítélték az ellenforradalom vezérét, vagy pedig, hogy Albánia és Jugoszlávia támogatja a görög guerilla harcosokat, akik a fasiszta görög kormányt elakarják söpörni a föld színéről. De a hollandok becstelen támadására csak sajnálkoztak. Pedig ezen országokban, csak 8-10 millió lakosról van szó, mig Indonéziának 48 millió lakosa van. HA ISMERJÜK Indonézia természeti kincseinek gazdagságát, érthetővé válik, hogy miért fáj Indonézia elvesztése a hollandoknak. A háború előtt Indonézia termelte a világ nyers gumi szükségletének 40 százalékát; a quinine 90 százalékát; a fekete bors 80 százalékát; második helyen állt a világ ón termelésében, harmadik helyen a cukor és ötödik helyen az olaj- termelésben. Dacára azonban Indonézia természeti kincseinek, az ország lakossága nyomorban él. A lakosságnak csak 10 százaléka tud irni-olvasni, 90 százalék pedig írástudatlan. Minden hét gyermekből csak egy jut el az iskola 3-ik osztályáig, ez egyben magyarázatát is adja, hogy miért él Indonézia lakossága olyan nyomorban. A holland' gyarmatosok befektetéseikre évente 14 százalék jövedelmet húztak, de az indonéziai átlagos bérmunkás évi keresete 50 dollárnyi összegnek felel meg. Amikor az Egyesült Nemzetek hadserege kiűzte onnan a japánokat, az indonéziaiak megalakították a független Köztársaságot, a hollandok azoqban visszakövetelték a szigeteket és az angol katonaság amerikai fegyverekkel visszaültette őket az indonéziaiak nyakára. A TÖRTÉNTEKBŐL arra lehet következtetni, hogy Indonézia nem a “szótfogadó gyerekek” közé tartozik és külügyi hivatalunk amig szemforgatás közben “sajnálkozását” fejezi ki a történtek felett, fegyverrel és golyóval látja el a hollandokat, hogy azok legyilkolják a “kommunistákat”. Ez természetes, de ne kérkedjenek azzal, hogy a “kis nemzetek jogait védelmezik”. Miért nem mondják meg nyíltan, hogy a kapitalizmus világuralmát kívánják visszaállítani és tekintet nélkül, hogy milyen reakciós, vagy fasiszta valamely ország kormánya, az támogatásban részesül, ha hajlandó a kapitalizmus visszaállításában segédkezni, viszont bármily demokratikus legyen is más ország törekvése, azt minden eszközzel igyekeznek tönkretenni, ha földosztás, iparok és bankok államosítása a céljuk. Mert az amerikai kapitalizmus szemében ez már “kommunizmus”, a kapitalizmus szemében pedig a magántulajdon szent és sérthetetlen. A Truman doktrínához most már megnyerték a római pápát és szeretnének látni oly fényképet, melyen az ilyen Truman barátok konvencióján a pápa egy török basa mellett ülve parolá- zik, tervezi a keresztény civilizáció védelmét a vörösök ellen.
