Bérmunkás, 1947. július-december (35. évfolyam, 1483-1508. szám)

1947-09-06 / 1492. szám

1947. szeptember 6. BÉRMUNKÁS 5 oldal Szerkesztői jelentés az országos értekezlethez Tisztelt Munkástársak: Az utóbbi évek szokásaitól el- térőleg ezúttal nem személye­sen, hanem csak írásban teszem meg jelentésemet a konvenció­hoz miután a Nagytavak vidé­kének éghajlata károsnak bizo­nyult egészségemre s ezen sze­mélyes oknál fogva kénytelen voltam Cleveland városból Cali- forniába költözni. Engedjék meg, hogy mint az előző jelentésekben, úgy most is rámutassak az elmúlt évek ese­ményeire, mert csak azok tár­gyilagos szemlélete után mérle­gelhetjük igazságosan, hogy vájjon lapunk, a Bérmunkás be- töltötte-e és ha igen, miként töltötte be azt a szerepet, amely­re szántuk. önök, munkástársaim, a vi­lágtörténelem legválságosabb napjaiban bíztak meg a Bérmun­kás szerkesztésével; akkor, mi­dőn az emberi agy által kitalált legborzalmasabb eszme, a fa­siszta pestis, lángbaboritva az egész világot, diadalmasan tör­tetett előre. Ma sem tudjuk megérteni, hogyan akadhatott olyan sok ember nem csak a pol­gári társadalom, de a munkás- osztály tagjai között is, akiket az a szennyár magával ragadha­tott. Talán csak úgy tudjuk megmagyarázni ezt a máskülön­ben érthetetlen jelenséget, hogy a már idejétmulta, kivénült tő­kés termelési rendszer egyre gyorsulóbb ütemben hozta a nagy nyomort jelentő gazdasági pangásokat meg a pusztítást, az öldöklést szolgáló háborúkat, amelyek hatása alatt a sokat szenvedett néptömegek kritika nélkül fogadták a szadista moz- - galom vezéreinek kecsegtető ígé­reteit. Ma már tisztán látjuk, hogy annak idején a Mussolini, Hit­ler és Horthy által vezetett ka­landor banda miként akarta megteremteni az aránylag kis­számú parazita osztály korlát­lan uralmát a többi népek leigá­zásával és saját munkásosztá­lyaik gúzsbakötésével. A hábo­rú előtt és a háború első évei­ben azonban ez a kép még nem volt ilyen tiszta. Éppen azért akadtak sokan még a munká­sok között is, akik felültek a hazafias jelszavaknak, a faj­gyűlölet igéinek, az antiszemi­tizmus s egyéb borzalmas esz­mék bujtogatásainak. Mi, a Bérmunkás szerkesztői és lapbizottságának tagjai, akik résztvesznek lapunk irányításá­ban, büszkén mutathatunk ezen válságos években elfoglalt állás- foglalásunkra és működésűnkre, mert mindenkor a fasizmus, a nácizmus elleni legélesebb har­cot folytattuk. Felismertük en­nek a bestiális eszmének minden formáját és híveit, bármilyen formában jelentkeztek és bár­milyen álarcot viselve közeled­tek is. Sőt még akkor is felis­mertük és lelepleztük őket, ha más, látszólag a fasizmus ellen küzdő táborokban helyezkedtek el, hogy ezáltal annál nagyobb segítséget nyújtsanak a közép­kori módszereket és erkölcsöket visszaállító mozgalmuknak. És eldicsekedhetünk azzal is, hogy dacára az ellenséges táma­dásoknak, ez a magatartásunk nemhogy gyengítette, dé nagy­mértékben megerősítette lapun­kat. Számosán, akik már félre­álltak mozgalmunktól, újra élet­jelt adtak magukról, a régiek viszont újabb meg újabb tanú­jáét adták helyesléseiknek azon iránnyal szemben, amit lapunk a háború vérzivataros éveiben elfoglalt. Nem hiszem, hogy vol­na még egy olyan lap, amelynél az olvasók meg a lap szerkesz­tői és vezetői között olyan ba- rátságos benső jó viszony fej­lődött volna ki, mint látjuk ezt a Bérmunkásnál. Az olvasóktól jövő ily mélysé­ges ragaszkodást azzal az állás- foglalással váltottuk ki, amely egy részről kérlelhetetlen har­cot hirdetett és hirdet ma is a fasizmus minden megnyilvánu­lása ellen, de ugyanakkor szigo­rú, de igazságos kritika tárgyá­vá teszi a munkásságot érdeklő minden eseményt, minden meg­mozdulást. Nem vagyunk sem­miféle eszmének vakbuzgó köve­tői. Nyílt szemmel, elfogulatlan ä&gyM tekintünk minden olyan dologra, ami a munkásság éle­tére befolyást gyakorol. Szilárd meggyőződésünk az, hogy a munkásság a legmaga­sabb életszínvonalhoz, tehát a legboldogabb korszakhoz csak olyan termelési rendszerben jut­hat el, amely saját maga ren­delkezik azon termelőeszközök­kel, amelyekkel az élethez szükséges javakat előállítja. Fi­gyelve az utolsó évszázad ese­ményeit, rámutathatunk, hogy a társadalmi fejlődés ebben az irányban halad, méghozzá foko­zatosan gyorsuló iramban s napjainkban a nagy átalakulás éveihez értünk. De egyben azt is látjuk, hogy a munkásság ezen átalakulási korszakot meggyorsíthatná és aránytalanul kisebb áldozatok árán mehetne át rajta, ha olyan egységes, harcias és határozott végcél felé törekvő nagy gazda­sági szervezete lenne, mint az Industrial Workers of the World, amely nem számos és gyakran egymással is harcoló unionokban osztja el a munká­sokat. hanem az egv cél felé tö­rekvő Egy Nagy Szervezetben egyesíti őket. Éppen azért la­punkat első sorban is a forra­dalmi ipari unionizmus eszmé­jének szolgálatába állítjuk. De dacára annak, hogy az ese­ményeket a forradalmi ipari unionizmus szemüvegén át néz­zük, nem lettünk elfogulttá. Annyira nem, hogy képesek vol­tunk és vagyunk az önkritikára is. Ennek a tárgyilagos világ- szemléletnek köszönhetjük, hogy nem tévesztettek meg bennün­ket sem az amerikai, sem a ma­gyar álhazafias szólamok és nem szűntünk meg ostorozni a nemzeti sovinizmust, bármely oldalon találtuk is, hamarosan felismertük és lelepleztük azo­kat. És ugyanezen tárgyilagos vi­lágszemléletnek köszönhetjük, hogy nem lettünk sem oroszimá­dók. sem oroszgyülölők. Éppen azért nem fogadunk szolgalelkü dicsérettel mindent, ami Moszk­vából indul ki; de ugyanakkor azt is jól tudjuk, hogy az oro­szok elleni gyűlölet mestersé­ges fejlesztését miként akarja felhasználni a már haldokló ka­pitalizmus arra, hogy gyarló életét még valamivel meghosz- szabitsa. Elfogulatlan szemekkel vizs­gáljuk az amerikai és a fonto­sabb világeseményeken kívül különösen a magyarországi fej­leményeket, amennyiben jól tud­juk, hogy lapunk olvasóit nagy mértékben érdekli azon ország népének a sorsa, ahol születtek. Itt is beigazolódott az a régi ál­lításunk, hogy a magyar nép felszabadulásának problémáját nem lehet elválasztani a környe­ző népek hasonló problémáitól. Örömmel látjuk tehát, hogy az utolsó években ez az irányelv jutott kifejezésre Magyarorszá­gon is és reméljük, hogy az ed­dig elért eredményeket csak kezdetnek tekintik, amelyet a többi népekkel együtt karöltve fognak fejleszteni a végleges felszabadulásig. A háború folyamán a Bér­munkás csaknem minden számá­ban figyelmeztettük olvasóin­kat, hogy a totalitär államok fegyveres erejének leverése nem jelenti a fasizmus leverését is. Mint látjuk, ez a meglátásunk is beigazolást nyert, mert a fa­sizmus hívei, akik a tőkés ter­melési rendszer haszonélvezői és bérencei közül kerültek ki, ma megint olyan hangosak, mint bármikor azelőtt, csupán más nevek alatt szerepelnek. Je­lenlegi taktikájuk, — amiről teljes biztonsággal fel lehet őket ismerni az, hogy az oroszok el­leni féktelen izgatás álcája alatt a vüágot két, egymással szem­benálló táborra igyekszenek sza­kítani, hogy egy újabb, minden eddiginél borzalmasabb, vére­sebb és végzetesebb háborúba döntsék. Ezen újabb s most már az em­beri civilizációra végzetessé vál­ható katasztrófa megakadályo­zására csak a munkásság képes. A termelőeszközök fejlődése oly elavulttá tette a tőkés termelési rendszert, hogy az átalakulás már elkerülhetetlen, mert a rendszertelen, anarchisztik u s termelés nagy ipari pangások­hoz, tömegnyomorhoz, ugyanak­kor egyesek részére dáriusi kin­csek felhalmozásához vezet. így tehát elkerülhetetlen a tudatos, tervezett gazdaság bevezetése. Ez azonban csak akkor hoz fel- szabadulást a munkások részé­re, ha maguk a munkások kont­rolálják a tervezett gazdaságot ipari szervezeteik utján. A mai rendszer nagy haszon- élvezői azonban úgy vélik, hogy megvédhetik rendszerüket és kiváltságos helyzetüket, ha az egész világra kiterjedő kartelj e- ik utján ők rendezkedhetnek be a tervezett gazdaságra. És miu­tán rendelkeznek a sajtóval, a szószékkel, a rádióval és a köz­vélemény informálására szol­gáló mindenféle más eszközök­kel, határtalan nagy propagan­dát fejtenek ki a nagy néptö­megek félrevezetésére és kizsa­rolására. A Bérmunkásnak kötelessége rámutatni erre a népámitó pro­pagandára melynek eredménye, hogy jelenleg két, egymással farkasszemet néző táborban so­rakoztatják fel az emberiséget. A hivatását komolyan vevő munkáslapnak rá kell mutatni arra a veszedelemre, amely a társadalom eme legfontosabb és leghasznosabb osztályát fenye­geti azért, mert osztályérdekei­ről megfeledkezik. A Bérmun­kás az osztálytudatra való éb­resztést, az osztálytudatra való nevelést tartja a munkáslap leg­fontosabb munkakörének. Ez­ért amig a különböző munkás­frakciókkal mindig csak az épí­tő kritikát alkalmaztuk, kímé­letlen harcot hirdettünk osztály­ellenségeinkkel szemben. De még ebben az esetben is szem- előtt tartottuk ezt a jelszavun­kat: “Még az ellenségeinkről is csak az igazat kell Írni!” Hivatásunk tudatában való­ban nagy áldozatok árán tartot­tuk fel lapunkat fizetett alkal­mazott nélkül. Ez az áldozat- készség, lapunk bátor, harcias fellépése tekintélyt és megbe­csülést vívott ki lapunk részére. Ezen irányelvek betartásának tudható be, hogy Magyarorszá­gon is olyan nagy érdeklődéssel és szeretettel fogadják lapun­kat. Magyarországi híreinket budapesti tudósítónk, Kővári Mihály munkástársunk állítja össze. A lap szerkesztésében Lefkovits Lajos munkástárson kívül, aki a lap színes és ügyes összeállítását is végzi, Zára Já­nos, Fishbein László, Pika Pál, Visi István és Gulyás János munkástársak segítettek rova­taikkal és egyéb cikkeikkel. Azonkívül Gőgös Pál munkás­társ irt időközönként és egyes esetekben más irók is felkeres­ték lapunkat közérdekű cikke­ikkel. Ilv kooperációval eltudtuk érni, hogy lapunkban több érté­kes eredeti cikk jelent meg, mint bármely más amerikai magyar lapban, beleértve még a napila­pokat is. Tudjuk jól, hogy a bevándor­lás megszorítása következtében a nemzetiségi mozgalmak és az idegennyelvü lapok napjai meg vannak számlálva. így aggódva gondolunk arra az időre, ami­kor a mi táborunk is lefogy annyira, hogy a lap fentartásá- ról már nem gondoskodhatunk. Azonban látván azt, hogy jelen­leg milyen fontos szerepet tölt be és látván azt a mély ragasz­kodást, amellyel olvasó tábo­runk lapunkat körülöleli, úgy vélem, hogy még fokozatosabb áldozatok árán is ki kell tarta­nunk a Bérmunkás mellett a mai válságos időkben. Hiszem, hogy a konvenció módokat talál arra, hogy a Bérmunkás még egy ide­ig zavartalanul teljesítse hiva­tását. Abban a reményben, hogy eb­ben az irányban a konvenció si­keres munkát fog végezni, kül­döm önöknek munkástársi üd­vözletemet. Geréb József, Elsinore, Cal.

Next

/
Thumbnails
Contents