Bérmunkás, 1947. július-december (35. évfolyam, 1483-1508. szám)
1947-07-05 / 1483. szám
1947. julius 5. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN-------------------------(gb) ROVATA-------------------------A FORRONGÓ INDIA A háború befejezte óta a világsajtó igen sokat foglalkozik Indiával. Indiáról, Ázsia déli függvényéről, az átlag ember eddig csak annyit tudott, hogy Anglia leggazdagabb gyarmata, ahol körülbelül 300 milliónyi, leginkább nagyon szegény, régi tradíciókhoz ragaszkodó, hindu, vagy mohamedán vallásu ember lakik, akik szegénységüket és elmaradottságukat leginkább annak köszönhetik, hogy az angol tőke “pártfogásába” vette őket, — jobban mondva gazdasági és politikai uralmat teremtett felettük. A két világháborúban elgyengült Anglia most kénytelen “visszaadni” India szabadságát, azonban a hindu és a mozlem vallásuak nem tudnak egymással megegyezni és a junius 3-án elfogadott terv szerint most Indiát két, vagy több részre fogják osztani. Ezen kérdés felett a két nagy népcsoport között nagy marakodás tört ki és New Delhi, Bombay, Calcuta és más városokból a véres összeütközések hírei érkeznek hozzánk. Az angol tervvel kapcsolatban, amely szerint India gyarmati állapotból a “dominion” sorba avanzsál, annyit tudunk, hogy a munkásság sorsát ez nem sokban érinti. Amikor Anglia Indiának ’’szabadságot ad”, azt nem úgy kell érteni, hogy az elnyomott és kizsákmányolt milliók kapnak politikai és gazdasági szabadságot, hanem csak úgy, hogy azt a kizsákmányolást, amit az indiai benszülött uralkodó osztály eddig megosztott az angol tőkésekkel, ezen- . túl hivatalosan csak a benszü- j lőtt földesurak, fejedelmek, her- j cegek és egyéb potentátok fog-1 ják gyakorolni. MEGINDULT AZ IPARI FEJLŐDÉS India gyarmati jellegének a megváltoztatása tulajdonképpen nem most vette kezdetét, hanem még az első világháború idején, amikor Anglia a kényszer hatása alatt néhány gyári üzemet átszállított oda és ezzel megindította India iparizálódá- sát, amely fokozatosan fejlődött és most, a második világháború idején igazi nagy lökést kapott. iNews-ban megjelent “Rebellion I In India” cimü cikket, amelyet Gerhard Hagelberg és Mill Ro- seman társszerzők írtak. A cikk különös értékkel bir a ben- foglalt számadatai révén. NAGY SZTRÁJKOK INDIÁBAN Noha az indiai munkásmozgalom már ötven évre nyúlik vissza, mégis olyan aktivitásra, mint az utóbbi 12 hónapban láttunk, soha eddig nem volt példa. Indiában az elégedetlenség kiterjed minden néprétegre, ipari munkások, bankhivatalnokok: s mindenféle más alkalmazottak egyformán lázadoznak a bérlevágások miatt, amelyeket a már amúgy is alacsony béreknél alkalmaznak. És emelett a drágaság igen nagy, a lakásínség kimondhatatlan. Az amerikai újságokban csak azt írják nagybetűs címekkel, hogy a hinduk meg a mozlemek verekszenek egymással a politikai kérdések felett. Azonban mialatt a politikusok egymással marakszanak, a munkások szervezkednek és igy kovácsolják harcieszközeiket a jobb megélhetés kivivására. És ebben a szervezkedésben nem ismerik a faji vagy vallási határokat. Hogyan lehet megélni az egyre növekvő drágaság következtében, — kérdezik az indiai munkások is éppen úgy, mint osztálysorsosaik mindenütt a világon. Csakhogy az indiai viszonyok hihetetlenül rosszabbak, mint amit az európai vagy az amerikai munkásoknál látunk. Igaz, Amerikában is felment a megélhetés ára; Indiában azonban az egekbe szökött, így például Bombay városban ma 266 egységbe (pénzegységbe) kerül az, amiért 1939-ben százat fizettek. Az áremelkedés tehát 166 százalék. Ezzel szemben a fizetések csak 25 százalékkal emelkedtek, — kivéve néhány olyan kisebb iparban, amelyben csak kevés munkást alkalmaznak. Sőt. miután a háború befejezte óta a munkaórákat leszállították, a hazavitt fizetés kisebb lett. És hozzá kell még számítani azt is, hogy sok munkást le is tettek, igy a munkáscsaládok jövedelme sokkal apadt, sok esetben 20-tól 60 százalékig esett ez a jövedelem. Indiában jelenleg nagy acélgyárakat, szövőgyárakat és sok más iparvállalatokat találhatunk. Az iparosodással természetesen együtt jár az ipari pro- letárság kifejlődése is. Viszont, ahol ipari proletárokat korlátozás nélkül zsákmányolnak ki, ott a visszahatás megteremti a szervezkedést, a munkásmozgalmat, a bérharcokat és sztrájkokat. Bevallom, hogy ezen a téren, ami minket elsősorban érdekelne nem valami sokat tudunk, mert a világsajtó nem foglalkozik vele. Éppen azért örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy lefordítsam és leközöljem itt a CIO központi lapjában, a CIO A JÁRDÁKON ALSZANAK A bazikus iparokban az átlagos munkás havi keresete a 3 dollár 33 cent és 12 dollár között mozgott. Ehhez sok esetben hozzá kell számítani 5 dollár bonuszt. Ezzel szemben a korporációk profitja hallatlan módon emelkedett, az 1940-es 2.700,000.000 dollár 1944-ben már 29 billió és 190 millió dollárra emelkedett. Az indiai munkásnak egy havi keresete körülbelül annyi, mint amit az átlagos amerikai munkás cigarettára költ egy hónapban. így nem csoda, hogy nem tud lakást fentartani. Egész családok laknak egyszobás vityillókban, vagy lukakban. Bombay városban éjelről-éjelre 300,000 ember alszik a járdákon. De más ipari központokban sem jobb a helyzet. És még ez a szánalomraméltó életmód sem biztos. Csak nemrégiben mondotta az Indiai Szakszervezetek Kongresszusának a titkára, N. M. Joshi: “Mint a Demokles kardja, úgy függ minden indiai munkás feje felett a visszaépítés démonja”. Visszaépítés alatt a háborús iparok beszüntetését értik. Joshi adatai szerint legalább is 5 millió munkást tettek le a háborús iparok megállása óta. Miután ezek soha sem kerestek annyit, hogy bármit is félre tehettek volna belőle, most kétségbeesetten járják az utcákat. Az ily szomorú viszonyok eredménye az indiai munkás- mozgalom jelenlegi gyors fejlődése. A háború után mindjárt megkezdődtek a sztrájkok, az egyik sztrájkhullámot a másik követi és mindegyik erősebb az előzőnél. Mindenféle munkásokat, — még a kormány alkalmazottakat is érinti a sztrájkhullám. A múlt év első 9 hónapjában 1,466 sztrájk volt, amelyekben 1,737,462 munkás vett részt. A sztrájk munkanapok száma elérte a 8,962,000-ret. Ezen sztrájkok közül 558-ban csak béremelést, a többiekben pedig rövidebb munkaidőt és egyéb jóléti dolgokat is követeltek. ÉHSÉG ZAVARGÁSOK ért küzdő munkások vezéreit, akik nemrégen még maguk is a i börtönbe kerültek a “nemzeti ; függetlenségért” folyó küzdelmük miatt. Most ezek alkalmazzák az erőszakot és a különböző törvénysértéseket a munkások ellen. így például a vasúti sztrájk alkalmával 1,500 munkást vetettek börtönbe, köztük ötven nőt is. Azonkívül behatoltak a vasúti munkások union- jának az irodájába, ahol összetörték a bútorokat és az irodai felszerelést, körülbelül 15,000 dollár értékű kárt okoztak. És gyakori az is, hogy fegyveres erővel támadják meg a sztrájkőrszemeket is. Coimbatore városban a Stanes Textilgyár sztrájkjánál rálőttek a sztráj- kolókra, megöltek tizenkét egyént, köztük két nőt és megsebesítettek igen sokat. FEJLŐDNEK A SZERVEZETEK A kormánynak a munkáltatókkal való összefogása azonban nem állította meg a mun- kásszervezptek növekedését. Ma már nem csak ipari munkások, hanem a fehér-galléros hivatalnokok, kormány alkalmazottak, napszámos kulik, utcaseprők s mindenféle más foglalkozásúak is szervezkednek. Az összes szakszervezeteket magában foglaló “All-India Trade Union Congress”, amelynek 1945-ben 401 csoportja volt, ma 608 csoporttal rendelkezik s a tagok száma 451,915-ről 726,439-re emelkedett. Noha ezen számok négyszer olyan nagyok, mint az előző (1945) teljes év sztrájkjai mutatnak, nem tartalmazzák azon 562 India állam bérmozgalmait, amelyeket a Maharadzsák vagy Nawab fejedelmek és hercegek uralnak. Ezen államok képezik India területének két-ötödét, ahol a lakosság egyötöde található. Úgyszintén nem foglalták be a fenti számokba sem a postások általános sztrájkját, sem pedig a Dél India Vasút 40,000 alkalmazottjának a munkabeszüntetését. Az utóbbi politikai küzdelmek, amelyek eredménye a “népies” kormányok megszületése, reményt nyújtott arra, hogy a munkások is kapnak majd valamilyen engedményeket. Eddig azonban még csak az történt, hogy kiküldtek számos “vizsgáló bizottságot”, amelyek közül eddig még egyik sem jelentkezett. Ami a taglétszámnál is fontosabb az, hogy mindenféle vallásu, nemzetiségi és politikai nézetű munkások csatlakoznak a szervezethez. A legutóbbi kongresszus, ahol 1,100 delegátus vett részt, a végrehajtó bizottságot úgy állította össze, hogy abban a négy politikai párt hívei és a pártonkivüliek is képviselve legyenek. Egyhangúlag fogadtak el olyan politikai és gazdasági határozatokat, amelyek az összmunkásságot érintik. Az ipari munkások szervezkedésével egyidőben megindult a földművelő (Daraszt) munkások szervezkedése it. Noha Indiában mindkét mozgalom valójában még csak most kezd kibontakozni, azért már láthatunk annyit, hogy a közeljövőben nagy szerepük lesz India munkásságának életében. FEGYVERT OSZTOGATNAK Közben az árak még mindig emelkednek, amiket nyomon követnek az éhség zavargások. A különböző vidéki kormányok eltiltják a sztrájkokat, vagy kötelező egyeztetést rendelnek el, amelynek tartamára a sztrájkot törvényellenesnek minősitik. Sok helyen újból életbe léptették azt a háborús intézkedést, hogy a sztrájkot hat hónappal előzőleg be kell jelenteni. De ezenkívül számos más olyan törvényt hoztak, amelyek a sztrájkot teljesen hatástalanná tennék. A munkásság erre lázongással felel, hiába börtönzik be vezéreiket. Meg kell említenünk, hogy most azon nemzeti politikusok börtönöztetik be a megélhetésWASHINGTON — A kongresszus alsóházának külügyi bizottsága tanukat kérdezett ki azon javaslat tárgyalásánál, amely a dél-amerikai államok részére is fegyvereket akar adni. A “tanuk” sorozatát George C. Marshall külügyminiszter nyitotta meg, aki azzal ijesztgette a bizottságot, hogy ha Amerika nem ád fegyvereket Kanadának és a dél-amerikai államoknak, akkor azok “máshol” szerzik be azokat és annak az országnak a befolvása alá kerülnek, ahonnan a fegyvere- I két kapják. | Marshall ugyan nem nevezte I meg azt a “másik” országot, de mindenki tudta, hogy a Szovjet Uniont értette.
