Bérmunkás, 1947. július-december (35. évfolyam, 1483-1508. szám)
1947-11-29 / 1504. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1947. november 29. Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. ======== MUNKÁBAN A REAKCIÓ AZ ELMÚLT hét folyamán az érdeklődés központjában a .CIO kötelékébe tartozó United Auto Workers szervezet Atlantic City-ben megtartott konvenciója foglalta el az első helyet úgy a haladó elemek, mint a reakció berkeiben. Nem csak azért váltott ki ily általános érdeklődést ez a konvenció, mert a legnagyobb az országos szervezetek között, amely közel egy millió tagot számlál kebelében, hanem inkább azért, mert a “boszorkány vadászat” vagy “vörös üldözés” már hónapokkal ezelőtt nagy lendületet vett a szervezet kábelében és mindkét frakció nagyban készülődött leszámolni a másikkal. Talán helyesebb volna, ha azt mondanánk, hogy ez a belső harc, másfél évvel ezelőtt kezdődött, amikor Walter P. Reu- ther 124 szavazat többséggel elnyerte a szervezet elnöki pozícióját R. J. Thomassal szemben, aki előzőleg 8 évig volt elnöke az autómunkások szervezetének. Akkor, a másfél év előtti konvención a versengés meglehetős párhuzamos volt a két versengő között, ha figyelembe vesszük, hogy az ottlevő delegátusok 8 ezer szavazattal rendelkeztek és Reuther 124 szavazattal győzött. Thomas azonban dacára annak, hogy az elnöki pozícióból kibukott, még mindig számottevő ellenfele volt Reuthemek, mert ugyan az a konvenció, amely az elnöki pozíciótól megfosztotta, — al-elnöknek választotta meg és tagja volt a szervezet Végrehajtó Bizottságának. A HARC a két konvenció között állandóan folyamatban volt a két fél között és a Végrehajtó Bizottságban a többséget Thomas képviselte 15-3 arányban a most lezajlott konvencióig. A jelek szerint a “radikális” irányt Thomas képviselte, mig Reuther a reakció vezére volt. Reuther az elnöki pozíció révén kétségtelenül kedvezőbb helyzetben volt törekvésének érvényesítésére, dacára annak, hogy a végrehajtó bizottság többsége a végsőkig kitartott Thomas mellett, de még igy is gyanúsnak látszik, hogy a másfél év leforgása alatt oly lényeges változás ment végbe az autómunkások felfogásáb a n, hogy a legutóbbi konvención Reuther úgyszólván “földcsuszamlás” szerű győzelmet aratott. Kétségtelen, hogy Reuther nem élt visszavonultságban a múlt évi konvenció óta és az utóbbi hónapokban nagyon is aktív volt, hogy a tagságot megnyerje pártolóinak. Reuther követői mindenfelé agitációs gyűléseket tartottak és4 Reuther mindenütt megjelent ezen gyűléseken, hogy saját törekvéseit ismertesse a tagsággal és ellenfeleit erkölcsileg letiporja. A chicagói kerületben egy ilyen gyűlésen kijelentette, hogy ”ha megdupláznák a fizetését, akkor sem fogadná el az elnöki tisztséget, ha a jelen végrehajtó bizottságot ki nem cserélik” és ugylátszik a konvenció ezt cselekedte, mert nem csak Reu- thert választotta meg a konvenció túlnyomó többséggel, hanem a végrehajtó bizottságból is kibuktak a Thomas pártiak és helyükben a Reuther pártiak kerültek be. Bár mint emlitém, Reuther és követői nagyon is aktivak voltak az utóbbi hónapokban a tagság megnyerésére, azonban még igy is kétséges, hogy oly eredményt értek volna el a tagság felfogásának átformálását) a-n “külső” segítség nélkül. CHICAGO szomszédságában van a General Motors Electromotive telepe, ahol a Diesel motorokat csinálják, mely telepen 7,500 munkást foglalkoztatnak és a munkások ugyan annak a United Auto Workers szervezetnek a tagjai, amelynek Reuther az elnöke. Az Electromotive telepen már az 1945 évi sztrájk idején megkezdődött a “boszorkány üldözés” amikor egy úgynevezett “rank and file” bizottság alakult, amely céljául tűzte ki a “vörösöket” kiüldözni a szervezetből, de különösen a szervezet vezetőségi állásaiból. Napról-napra, heteken és hónapokon keresztül folytatták a propagandát a “vörösek” ellen a tagság között s pár hónap alatt oly gyűlöletet sikerült nekik kelteni a tagság között, hogy az 1946 februárban megtartott vezetőségi választáson sikerült kibuktatni a vezetőségből a tagság érdekeiért minden időben sikraszálló aktív tagokat, akiket “vörösöknek” bélyegeztek. A belső harc következtében a tagság nagyrésze elmaradt a gyűlésekről és a reakció mindig erősödött, úgy hogy az ez évben megtartott választásokon, már műhely bizalmiakat (stewards) is a reakciósok közül választották és teljesen a reakció kezébe került a csoport vezetése. így természetesen a közelmúltban lezajlott konvencióra a delegátusokat is a reakciósok közül választották, akik a “vörösökkel” szembe Reuthert támogatták. FELÜLETESEN nézve a dolgot úgy látszik, mintha ez egy természetes folyamat volna és a tagság többségének akarata érvényesült, de a dolog mélyére hatolva egészen más képet nyerünk. A “The Chicago Star” hetilap egy “bizalmas memorandum”- nak jutott birtokába, amelynek révén megtudjuk, hogy az Elec- tromotiv telepen — és valószínű más csoportoknál is — a reakció felé tolódás nem a “természetes folyamat” következémé- nye, hanem annak hátamögött egy szervezet rombolásban specializáló testület működik, mely “Foundation for America” néven ismeretes. Ezen alakulatnak az elnöke Charles R. Vincent és irányitói a munkáltatók, nagy üzletek és bankok elnökei, korporációs ügyvédek stb. Többek között a photostatik levél másolaton ott látjuk Herbert Hoover volt elnök és a republikánus párt leg- reakciósabb tagját: R. L. Williams, a Northwestern Railroad elnökét; Robert E. Wood, Sears Roebuck Co. elnökét; Whipple Jacobs, a Beiden Mfg. Co. elnökét, amely vállalat hírhedt a union gyűlöletéről és a többi trustee is mind hasonló foglalkozású és felfogású egyénekből kerülnek ki. A “Foundation for America” alakulatnak vannak nyelvi csoportjai is és azoknak a levélpapíron feltüntetett elnökei: John Agoc, assirian; William Albach, német; William Dory, osztrák; és számos más nemzetiségi csoport és legnagyobb meglepetésünkre ott látjuk I. Izsák nevét, mint a magyar csoport elnökét. Ismételten megdörzsöltük a szemeinket, hogy vájjon jó látjuk-e? de a photostatic másolat nem hazudhat, ami feketén fehérrel mutatja a nevet. Ezt azonban függőbe hagyjuk, amig a “liberális körökben” előnyösen ismert Izsák Ignácztól magyarázatot nem kapunk, hogy tudta és belegyezésével került-e neve a “Foundation for Ameri- cca” hivatalos névsorába. AZIRÁNT alig lehet kétség, hogy a “Foundation for America” gyakorlati célja a munkásszervezetek felrobban t á s a, amint azt a “bizalmas memorandum” kinyilatkoztatja. Tudni illik a “Foundation for America” ajánlatot tett a munkáltatóknak, hogy vegyék igénybe szolgálatait ily célból, azonban a munkáltatók bizonyítékot követeltek annak bizonyítására, hogy ez az alakulat valóban ily működést fejt ki és ha a bizonyíték kézenfekvő, korlátlan anyagi támogatásra számíthatnak. A munkáltatókhoz kiküldött “bizalmas memorandum“ tehát azt bizonyítja, hogy igenis hivatottak erre és rászolgáltak a támogatásra és többek között ezeket olvassuk: “Ezen tanáccsal < kapcsolatban a General Motors Electromotive telepét Brookfield Illinoisban szemeltük ki “kísérleti nyúlnak” (guinea pig). Ez a telep a Foundation for America központjához közel van és ami még fontosabb, a munkaviszonyok ezen a telepen ideálisak voltak ily próbára, mert ott “harc a halálig” küzdelem volt folyamatban a j obbszárny és a balszárny frakciók között a UAW-CIO szervezet kontroljáért. Két év előtt még a radikálisok ültek a nyeregben, egy évvel ezelőtt az anti-kommunisták egy hajszállal nyertek és ez évben nagy többséggel győztek.” Elmondja továbbá a “bizalmas memorandum”, hogy hogyan furakodott a munkások bizalmába, melyszerint: “A foundation első> lépése volt megnyerni a bizalmát a határozottan jobbszárnyi csoport vezé-1 reinek, amely csoport a “rank and file union builders” néven ismeretes. Ez a kis csoport csak az utóbbi időben szerveződött és kimondott főcéljuk, harcolni a kommunizmus ellen, amikor és ahol alkalom kínálkozik. Ezen rank and file-istáknak azonban semmi technikájuk nem volt megnyerni az union, vagy nem union tagokat.” És ebben tett szolgálatot a FIGYELEM NEW YORK ÉS KÖRNYÉKE! A General Defense Committee new yorki osztályai az osztályharc fogjai karácsonyi segítésére, december 13-án, szombaton este a G. A. A. C. Hallban, 213 E. 82 St. TÄ NCESTÉLYT rendez. A Bérmunkás olvasóit ezúttal hívja ifteg a- Rendezőség foundation a következő módon: “a foundation irányítása alatt több gyűlés volt a szervezet helyiségében, de legtöbb egyebütt.” És ezeken a gyűléseken dolgozták ki a tervezetet a szervezet szétrobbantására, vagy annak a reakció kezére juttatására, mely aknamunkában az Electromotive telep igazgatóságának is könyökig benne volt a keze és az eredményt a következőkben könyveli el a foundation bizalmas memoranduma: “Ezen hatásos nevelő munkának az eredménye az elmúlt héten megtartott union választásoknál x mutatkozott. Az eredmény ámulatba ejtő volt, mert amig késhegyig menő harcra számítottunk a két frakció között, addig a választásnál a jobbszárny “földcsuszamlás” szerű győzelmet aratott. Az ösz- szes megválasztottak a “rank and file” csoport jelöltjei voltak — és mindegyik határozott I ellensége a radikálizmusnak. A szavazás arány csaknem 3-1 a bálszárnyisták ellen. Minden kétség nélkül a döntő faktor ebben a győzelemben az a nevelő munka volt, amely a tagság között folyt a “Foundation for America” irányítása mellett.” FIGYELEMRE méltó, hogy az Electromotive telep munkásainak delegátusai a United Auto Workers szervezet konvencióján “nagy győzelmet” aratott és a “vörös falásról” ma már hírhedt Reuther “elv- társ” követői, akikről még pár év előtt úgy nyilatkoztak, mint “jó szocialistáról”. Nagy a gyanú, hogy a United Auto Workers szervezet jobbra tolódása nem kizárólag Reuther müve, hanem ahoz külső segítséget vett igénybe, amely mint a fenti bizonyítékból látható, nagyon, de nagyon gyanús helyről jön. És ami még figyelemre méltóbb, hogy ez a folyamat nem csak az autó munkások szervezetében megy végbe, hanem a CIO-hoz tartozó összes szervezetekben és nagyon ajánlatos volna, hogy a tagság felismerné ezt az aknamunkát, mielőtt nem késő. A fentiekkel kapcsolatban levélben kérdést intéztünk Izsák Ignáczhoz és a válasz előbbi feltevésünket igazolja. Mivel a levél még lapzárta előtt beérkezett, minden további félreértés elkerülése végett, készséggel közöljük azt. Kedves Zára Barátom: Megütközéssel olvastam baráti sorait, mert először nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna a “The, Chicago Star” lapot vagy példányait. Másod-
