Bérmunkás, 1947. július-december (35. évfolyam, 1483-1508. szám)

1947-11-01 / 1500. szám

1947. november 1. BÉRMUNKÁS 5 oldal Két ország választásai (Vi.) Nem csak a radikális munkásság, hanem a tőkés rend­szer ügynökei és tulajdonosai is, nagy érdeklődéssel néztek a ró­mai és a francia városi válasz­tások elé. Azt remélték, hogy a beigért sok amerikai dollár és a felfújt Marshall plan billiói ar­ra bírja a szavazó polgárságot, hogy a szocialista és kommunis­ta pártok ellen fordulnak. Nagy­részben a Marshall terv sikere is attól függ, kik kerülnek a ha­talomra; a kormányba ezen két népes országban, mivel ezen két ország a legnagyobb és ipa­rilag legfejlettebb volna a Mar­shall tervezet keretein belül. Ámbár mindkét választás csak városi adminisztrációra szólt, de mint fokmérő arra szol­gált, hogy mennyire sikerült a dollár királynőnek híveket hódí­tani. Olaszországban csak a fő­városra terjedt ki, de mivel az egyszersmint a katholikus egy­ház fővárosa is, igy joggal el­várták, hogy a katholikus párt, De Gasperi kormánya a nagy többséget kapja. Hiszen nem csak a pápai áldást, hanem a Wall Street kezességét is meg­nyerte De Gasperi kormánya. A RÓMAI VÁLASZTÁSOK A választás előtti héten Tru­man előrántott 95 millió dollárt és minden ceremónia nélkül, mint természetes ajándékot dob­ta oda De Gasperi kormányának és emellett sok más milliókat be­ígértek a jövőre, még mielőtt a Marshall terv állítólagos áldá­sait megkapnák. A hivatalos jelentésekben csak egyszer közöltek számokat, de még azok sem végleges szá­mok voltak. Ezen számok Sze­rint a 600.000 szavazó közül 208.700 a Szocialista-Kommu­nista közös jelöltekre, 204.000 meg a De Gasperi kormánypárt­ra szavazott. A többi szavazat nyolc kisebb párt között oszlott meg, melyek - közül a legtöbb 50.000 volt egy pártra. Csak a new yorki P.M. lapban volt bővebben ismertetve a sza­vazás, ezen lap római tudósító­ja írja, hogy a katholikus párt- j ra, valami 50.000 apáca, szerze­tes, pap és a Vatikán, valamint azok rokonai, cselédei szavaz­tak egységesen. Valamint körül­belül ötvenezren vannak a kor­mány és a városi állásokban azok, akiket a De Gasperi kor­mány rakott be oda és az állá­saik attól függött, hogy De Gas­peri pártja nyerjen. így csak valami százezer, egyszóval a munkáspártok szavazatainak a fele volt, akik nem mint önző ér­dekből — de azoknak is nagy­része, meg a burzsoa osztály tagjai — szavaztak a a katholi­kus pártra. Hát még egy ilyen győzelem majd az áprilisi országos válasz­tásoknál és akkor a tőkés rend­szer, valamint a Marshall terv ott is bedöglik. FRANCIAORSZÁGBAN Itt is csak városi választások voltak, de már ezek minden vá­rosra kiterjedtek. Valamint az eredmény is meglepetés szerű. Amig Olaszországban a közép­utasok második helyre kerültek, Franciaországban majdnem tel­jesen eltűntek a politikai harc­térről, vagy gyenge negyedik helyre kerültek. A régebben má­sodik helyen álló katholikus párt, mely a középutat hirdette, gyenge 8 százalékát kapta az összes szavazatoknak. Helyet­tük a szélsőjobb szárny, reakci­ós De Gaulle pártja került az el­ső helyre 38 és fél százalékkal. A kommunisták szintén nyertek, most 30 és egynegyed százalé­kát kapták a szavazatoknak, el­lenben a szocialisták kétszáza­ikkal kevesebbet kaptak, mint a múltban. (A végső eredmé­nyek a szocialistáknak adtak el­sőbbséget, mig De Gaulle hívei a harmadik helyre kerültek.) Az amerikai reakció felujjon­gott a hirek első hatása alatt. De később rájöttek, hogy a re­akciós De Gaulle győzelme sem jelenti a Marshall terv győzel­mét, hiszen De Gaulle éppen úgy ellene volna a német nehézipar felállításának, mint a kommu­nisták. Hiszen éppen az adta neki a győzelmet, hogy amig a katholikus párt elfogadta a Marshall terv német vonatkozá­sú részét is, addig a volt kato­natisztek nagy része megrettent | és ellene van annak, hogy ame­rikai kontrol alatt újabban fel­építsék a Rhur vidék hadiiparát. Vagy hogy Németországot csak úgy kezeljék, mint Franciaor­szágot. Most már belátják, hogy De Gaulle győzelme éppen olyan veszélyes lehet, mintha a kom­munisták győztek volna, lega­lább is a Marshall tervet illető­leg. Valamint azt is meglátták, hogy az engedelmeskedő közép utasok^ helyett a szélsőséges jobbszárnyi reakció megijesztet­te a Ramadier szocialista bandá­ját is. Ők a múltak tapasztala­taiból, a szomszédos országok történeteiből tudják, hogy ami-, kor a fehér lovas vezér, legyen az Horthy, Hitler, Franco, vagy Mussolini bemarsol a hatalom­ra, akkor a vörösök, köztük a halvány piros szocialisták is fe­kete kocsikon a koncentrációs táborokba lesznek szállítva, ha nem a gépfegyverosztagok elé. Ezt bizonyította az a tény, hogy minden előbbi tiltakozás el­lenére is Ramadier leült a párisi szállító munkásokkal tárgyalni és megadta nekik az összes bér- követeléseiket, másnap megin­dultak a busók és a villamosok. Ez bizonyítja, hogy De Gaulle hirtelen sikerei észretéritette Ramadieréket és már önvéde­lemből is közelebb kerülnek a kommunistákhoz, akik a válasz­tások után azonnal felajánlot­ták nekik az egységet. És az egység a legújabb választási számok szerint, a szavazatok­nak 51 százalékát jelenti. A francia választások még lé­nyegesebbek voltak, mint a ró­mai, mert itt a, középút elporló- dása miatt a tömegek is vagy jobbra De Gaulle diktátorsága felé, vagy balra a szocializmus felé kell. hogy forduljon. Nem tudjuk elhinni, hogy a szocialis­ták képesek volnának De Gaulle szekerére kapaszkodni,' hiszen tudhatják, hogy akkor rúgják le őket onnan, amikor akarják. Itt mesrnyilt a harc a kapitaliz­mus diktatúrája és a szocializ­mus között. A TANULSÁG Mi gyakran láttuk és mutat­tunk rá az ilyen nolitikai pál- fordulásokra. Láttuk, hogy Németországban, Olaszország­ban a fehérlovas diktátorokat mennyire ünnepelték. De azt is láttuk, hogy a sárga szocialis­tákat éppen úgy üldözték, sőt még a középutas demokratákat is, mint a vörösöket. Ezt kell, hogy a francia szocialista párt is meglássa, hiszen a szomszéd­ban, Spanyolországban legjobb példa van erre. Görögország másik jó példa, de a múltat sem feledhette el az európai munkásság és nem en­gedhetik meg, hogy újból a fe­hér lovas diktátorok kerüljenek hatalomra még több országban. Persze az amerikai urak ezt nem tudják meglátni. Nem tud­ják, hogy az európai munkás­ságnak van egy hatalmas fegy­vere, mely sokkal erősebb mint a szavazó urna. Ez a gazdasági szervezetei. Franciaországban 7 millión felüli jól megszervezett és politikailag is képzett mun­kásság van, amely ha végső eredményképen is, tudja és haj­landó lesz a gazdasági szervezet erejét használni, melyen keresz­tül elbukna a fehér ló, mielőtt De Gaulle Párisba vonulhatna. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nin­csen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található * dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir ják akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a tér melő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Egy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és keve­sebb kezekbeni összpóntosulása a szakservezeteket 'trade unions) kép­telenné teszik arra. hogy a munkáltató osztály egvre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogv bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osz­tálynak a munkásokba heoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal kö­zös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit | megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- Büntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak vala melyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti- „ E maradi jelszó helyett :“Tisztesse2:es napibert, tisztesseges napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉR RENDSZERREL!'’ A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend­szert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is. hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel sv társadaW werkezetéV én«*iHV ré«ri lórra/liW WliU Úgyszintén Olaszországban is, leginkább a gazdasági szer­vezeteken keresztül bírja a mun­kásság igazi erejét megmutat­ni és esetleges újabb Mussolini­kat megbuktatni. Ezen gazdasá­gi szervezett erőre nem számí­tottak az amerikai bankárok, vagy ha számítottak is, lekicsi­nyelték. Azt hitték, hogy az öreg Európában is olyan gye­rekcipőben jár még a szervezett munkásság, mint itt, hogy a tő­kés rendszernek hűséges csatló­sai is segítenek a kapitalisták­nak a vörösök elleni hadjárat­ban, a szocializmus elleni har­cukban. Hogy milyen fontos és döntő szerepet játszik és kevés előre­látással még nagyobbat játsz­hat a szervezett gazdasági erő, ezt bizonyítja, hogy Ramadier azt mondta, hogy amikor a szál­lító munkások a párisi közleke­dési müveken visszamennek dol­gozni, csak akkor áll velük szó­ba. De amikor a De Gaulle fe­hér lova feltűnt a határon, azon­nal szaladt és nem csak szóba- állt a szervezett munkásokkal hanem meg is egyezett velük. Meg adta nekik a követeléseik legnagyobb részét. A fekete reakció, a diktáto­rok látszólagos győzelme csak arra lesz jó, hogy a munkásság sorait, leginkább a gazdasági szervezet sorait egységesítse. Mert azt már a gyermek is tud­ja, hogy a munkásság lenne az első áldozata annak, hogy ha megint a reakció kerülne hata­lomra. De Gaulle nem is csinál ebből titkot, sem az amerikai bankárok. A “BARÁTSÁG VONATA” WASHINGTON — Charles Luckman, az élelmiszer takaré­kossági bizottság elnöke közöl­te, hogy “Barátság Vonata” névvel egy vonat bejárja az or­szágot azzal a céllal, hogy élel­miszert gyűjtsön Franciaország és Olaszország lakossága részé­re. Figyeljük, hogy a most le­folyt franciaországi szavazások után, melyben Amerika jelöltje kisebbségben maradt a “Barát­ság Vonata” elérkezik-e a fran­cia lakosság körébe? A SZTRÁJKTÖRŐK NEM HAGYHATJÁK EL A GYÁRAT GALLON, O. kis városkában van a North Electric Co. telepe, amelyet a CIO-hoz tartozó autó­munkások szervezete most ké­szült beszervezni. A telep 375 munkása a dolgozók többségé­nek véleményével ellentétben, nem kívánta az uniót. A sztrájk felhívásnak sem engedelmesked­tek. Erre a munkások körülfog­ták a gyárat és benmaradásra kényszeritették a sztrájktörő­ket. A városka nyolc rendőre te­hetetlennek bizonyult a scabek védelmére, mire a polgármester az állam kormányzójához for­dult, hogy rendeljen ki állami katonaságot. A kormányzó nem tett eleget a kérelemnek, mire a polgármester a város polgársá­gából deputykat szervezett és azokat küldte a gyár felszaba­dítására. A sztrájktörőket ezek­nek sem sikerült kiszabadítani. A legutóbbi jelentés szerint a Company látva a sztrájkolok erős összetartását, az unióval tárgyalásba kezdett.

Next

/
Thumbnails
Contents