Bérmunkás, 1947. július-december (35. évfolyam, 1483-1508. szám)
1947-11-01 / 1500. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1947. november 1. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Egy évre ......................$2.00 Félévre ........................... 1 00 Egyes szám ára ......... 6e Csomagos rendelésnél 3c Subscription Rates: one Year ...... $2.00 Six Months .................... 1.00 Single Copy .............. 5c Bundle Orders ................ 3c Elöfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................ $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás Hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Talpnyaló képviselők Madridból jövő hírek szerint az Európát járó amerikai kongresszusi bizottság, melyet Smith és Mundt képviselők vezettek, másfél órát tartó “tisztelgő” látogatást tett Hitler és Mussolini pártfogoltjánál, a náci-fasiszta vezérek utódjánál, a Francisco Franco néven ismert spanyol nép hóhéránál. Talán egy szóval sem kellene többet Írnunk, mert ez a tény olyan szégyenletes, hogy azt minden olvasó tudja minden külön kommentár nélkül is. Azonban mégis meg kell még azt is Írnunk, hogy a kongresszusi bizottságban is akadtak olyanok, — bizonyára nem kommunisták, vagy azokkal rokonszenvezők, — akik nem mentek el erre a talpnyalásra, Karl E. Mimdt, Walter H. Judd és Lawrence H. Smith republikánus párti képviselők azonban nagyon boldogak voltak, hogy ennek a hirhedt hóhérnak a kezét megszoríthatták. Ez a látogatás természetesen nagy feltűnést okozott és az amerikai újságírók faggatni kezdték az amerikai képviselőket akik egyetlen szóval sem árulták el, hogy mit beszéltek Francoval, — hogy vájjon ők kérték-e az audenciát Francotól, avagy a diktátor kérette magához őket? A habozó válaszból kisült, hogy az amerikai honatyák, a demokráciának ezen kiváló őrei kérték azt a kegyet, hogy a még mindig uralmon levő fasiszta vezér kegyes színe előtt megjelenhessenek. Az azóta hazatért képviselők természetesen mélyen hallgatnak a Franconál tett látogatásról, ellenben arról kiabálnak, hogy milyen nagy a vörös veszedelem Európában és hogy éppen azért Amerikának készülni kell a háborúra. Világos, hogy Francoval, mint a jövőbeni szövetségeseikkel tárgyaltak. Vagy legalább is ilyen vágy vezette őket. Ne csodálkozzon tehát senki sem, hogy ha nagyon csóváljuk a fejünket azon a demokrácián, amit az ilyen képviselők által hozott törvények támasztanak alá. A piszkos olaj A történelem tanúsága szerint valahányszor egy kis-számu embercsoport ultrahazafias eszméket hangoztatva tör a polgárság valamely kisebbségi rétege ellen, akkor a határtalan nagy hazafias felbuzdulás mögött mindig valami rendkívül nemtelen dolog lappang. A túlzó hazafias jelszavak minding valamilyen ocs- mány cselekedetet lepleznek. Ezt a tényt ismerte fel Dr. Sámuel Johnson (1709-1784) angol író is, akitől ered ez a hires definíció: “Ilazafiság a gazemberek utolsó mentsvára.” Mi, magyarok meggyőződhettünk erről számos alkalommal a Horthy, majd az azt követő nyilas-keresztesek uralma alatt, amikor a hazafiság nevében a legborzalmasabb rémtetteket hajtották végre. De nem is kell a Horthy fehér, vagy a Hitler náci uralma alatt keresni a példákat, hiszen láthattuk azt itt, az Egyesült Államokban is. „ Ki ne emlékezne még példáid az első világháborút követő úgynevezett “gunmen” uralomra, amikor állami és szövetségi bérencek által vezetett “vizsgáló bizottságok” törtek rá az IWW és a szocialista helyiségekre, ahol véresre vertek az ott talált embereket, összetörték a bútorokat, majd ezer számra fogták össze az idegen születésű munkásokat és indítottak ellenük deportálási eljárást. Akkor is a maihoz hasonló nagy “vörös hisztériát” keltettek egyes magas állásokat betöltő szövetségi és állami tisztviselők. Alikor is azt hirdették, hogy a vörösök meg akarják dönteni az Egyesült. Államok kormányát és ezen ürügy alatt egyre-másra hozták a kriminális szindikalista törvényeket. Egyszer aztán kiderült, hogy ez az “itt a vörös — ott a Wörös” kiabálás azért folyt, mert a törvényhozók és miniszterek összejátszva magánkézre juttatták az Egyesült Államok birtokát képező “Teapot Dom” olajmezőket. A buborék 1924-ben elpattant és néhány miniszter a börtönbe került, az ultrahazafias farkasok ma megint a “feszítsd meg a vörösöket” ordítják éppen úgy, mint tették az első világháború után. Éppen azért önkénytelenül is eszünkbe jutott ez a hasonlat most, amikor arról értesülünk, hogy az olajérdekeltség meginti igen közeljár ahoz, hogy az Egyesült Államok olajkészletének leg- j nagyobb részét potomáron a kezeibe kerítse. Természetesen az, ilyesmire nem szabad azt mondani, hogy rablás, mert az ügyvédek gondoskodnak arról, hogy minden a legszigorúbb törvényes keretek között mozogjon. Közismert dolog, hogy az Egyesült Államok kiaknázhatlan olajkészlete fogyóban van. Azonban a californiai tengerpartok mentén a Csendes óceán vize alatt még igen jelentékeny mennyiségű olaj van. Ez természetesen az Egyesült Államok tulajdona és a múlt év junius havában a Supreme Court is úgy döntött, hogy a tenger alól az olajat magán egyén, vagy társidat nem aknázhat ki a kormány engedelme nélkül. A kormány az olajszakértők tanácsára egyenlőre tartaléknak akarja tartani ezen olajat. Igen ám, de az olajnak ma elég jó ára van és az olajérdekeltség nagyon szeretné a piacra hozni a tengeralatti olajat, amit a sekély vizű, úgynevezett “tideland” területeken fúrt kutakkal nagyon könnyen felszínre hozhatnának. Nosza összedugták tehát az olajpanamákban megőszült fejeiket és kisütötték, hogy ha a tengerből a szárazföld felé ásnak egy csatornát, akkor az már nem “tideland”, hanem “belső viz”, ahonnan szabad bármit is kiszedni. Miután honatyáink egy része, sőt az igazságügyminiszter és az olajmezőkre ügyelő belügyminiszter is ilyenformán gondolkodik, kimondották, hogy az egész Long Beach öböl Los Angelesnél ilyen mesterségesen készült “belső viz”, úgy ott nem az Egyesült Államok, hanem részben California állam, részben pedig magánemberek a tulajdonosok. Ebből persze az következik, hogy a Long Beachen fúrt kuta- kon keresztül kiüríthetik a tenger alatt levő összes olajat. Szóval ma megint olyan olaj panama van készülőben, mint amilyen kipattant 1924-ben. És miután ma megint éppen olyan őrületes módon kiabálnak még hivatalos helyről is a vörösök ellen, igy igazán nem minden alap nélkül mondhatjuk, hogy vájjon nem ismétlődik-e meg a történelem? Mindenesetre jó lesz figyelni, hogy mi mindent és kiket pisz- kit el az az olaj, amely normális körülmények között csak a vele- bánó munkásemberek ruháit piszkitja el. Igen, a munkásemberek nek csak a ruháit piszkitja be, de az ultrahazafias honatyáknak és minisztereknek . . . Jobb lesz ide csak pontokat tenni. Kardcsörtető pápa A jelen kor történészei XII. Pius pápát egy régi elődjéhez, 1H. Innocent-hez hasonlítják, aki 1189 és 1216 között ült a pápai trónon. Ez a in. Innocent arról nevezetes, hogy a pápa világi hatalmát csaknem az egész világra kiterjesztette. Tüzzel-vassal irtatta a pápa világi uralmának az ellenzőit. Aki nem ismerte el, hogy a pápa nemcsak a vallás, de a világi hatalom terén is az uralkodója, azt eretnek-nek nyilvánította, kiátkozta és ily módon a vallási bigottságban szenvedő királyok és császárokat, —^természetesen a hadseregeikkel együtt az “eretnek” ellen uszította. A in. Innocent által összekovácsolt pápai világuralom azonban már régen szétesett. Azonban Eugenio Pacelli, aki jelenleg XII. Pius név alatt ül a pápai trónon, úgy véli, hogy a második világháború okozta nagy szenvedéseket és az emberek között felmerült politikai és gazdasági ellentéteket felhasználja a pápa világuralmának visszaszerzésére. Hogy Pacellinek in. Innocenthez való hasonlítása nem indokolatlan, bizonyítja a pápának október 8-án tartott hirhedt kardcsörtető beszéde. A szentatya, a bűnöket megbocsátó, a jóságot jelképező Jézus földi helytartója olyan harcias beszédet vágott ki, mint amilyet nem is olyan nagyon régen még attól a nevetséges fekete bajuszkát viselő, szadista őrült embertől hallottunk, akinek a nevét Hitler Adolf gyanánt jegyezte fel a történelem. XH. Pius pápa ezt a beszédét az előtte tisztelgő amerikai képviselők, a hadügyi bizottság tagjai, nem Mars istennél, hanem a fegyvert ellenző Jézus helytartójánál tisztelegtek, aki azt a kijelentést tette nekik, “hogy vannak esetek, amikor a fegyveres erőre szükség van”. A pápa a mai időket a keresztesháboruk idejéhez hasonlította, amikor szerinte szükség volt a keresztény hadseregekre, hogy azok a pogányolt ellen megvédjék a kereszténységet. Tény ugyan, hogy ma már a történelem elfogulatlan analizálói mind szükségtelen rablóhadjáratoknak minősítik a keresztes hadjáratokat, de az a pápa, aki megáldotta Mussolini rablóhadseregeinek zászlait, természetesen dicsőitőleg beszél a keresztes hadjáratokról is. Most, mondotta a pápa. megint szükség van az “erő alkalmazására”, mert vannak olyanok, akiket csak az ilyen “erővel” lehet észretériteni és megtörténhetik, hogy Amerika, ha nem alkalmazza ezt az erőt, vagyis nem indít háborút, akkor “a vértelen háborúban könnyen elvesztheti azt, amit nyert a véres háborúban”. Nyilvánvaló, hogy a pápa az oroszok elleni háborúra unszolta az amerikai képviselőket, akik nagy előszeretettel hallgatnak ily beszédet. Noha nem nevezte meg az oroszokot, elég világosan beszélt arról, hogy van olyan nagyhatalom, amelyik “nem reprezentálja a keresztény civilizációt”, amely ellen tehát a keresztény világnak össze kell fogni. XII. Pius is, mint elődje, HI. Innocent, ily módon nyilvánítja “eretneknek” azokat, akik nem ismerik el a hatalmát és mint hirhedt előde, úgy ő is a többi hatalmakat igyekszik az “eretnekek” ellen uszítani. Reméljük azonban, hogy ma már nagyot változott a világ és dacára a mai nagy politikai feszültségnek, a pápai uszításnak az amerikai néhány honatyán és papi talpnyalókon kívül más nem ül fel. Xn. Pius pápa rá fog jönni, hogy a keresztesháboruk kora már lejárt. Ma már az atombombák bábom ja felé tartunk, amelyben nem nyújt biztonságot még a nagv hadsereg sem, még kevésbé a szent malaszt, vagy a szent maszlag.
