Bérmunkás, 1947. július-december (35. évfolyam, 1483-1508. szám)
1947-10-25 / 1499. szám
• ‘irtai BÉRMUNKÁS 1947. október 25. Fájdalmas gazdaságtan (Vi.) Sok munkást megtévesztenek a kapitalista lapokban nap-nap után leirt hazugságok, hamis beállitások a gazdasági helyzetet illetőleg. Kisebb fontos adatok leadásával, sorrendbeszedésével akarjuk köny- nyebbé tenni a lapunk olvasóinak, hogy készen legyenek az ilyen hamis beállításokat, ha- zuságokat visszaverni. 1945. szeptembertől, 1946. szeptemberig a munkásság elvesztett minden dollárból 13-15 centet vásárló képességben, vagyis annyival kevesebbet tud vásárolni a heti keresetből. Amig 1946. április havában," negyven percnyi munkabéren vásárolhattunk egy font szalonnát és egy font vajat, 1947 január elején csak egy font vajat, vagy egy font szalonnát lehetett venni ugyan annyi munkabérből. A californiai Heller vizsgáló bizottság, melyet az ottani egyetem tanáraiból neveztek ki, azt állapította meg, hogy egy négytagú családnak évente $3,542.82 összegre van szüksége a rendes megélhetésre az 1946-os év árai szerint. Ezen árak annyira felmentek az utóbbi évben, hogy az a kivánt összeg legalább egy- harmaddal emelkedett, ezzel szemben már a vizsgálat idején, a heti átlag fizetés csak 45 dollár volt, amig a 3,542. dollárt elosztva, hetenként 68.19 centre volt szüksége az átlag családnak. Persze azóta az árak emelkedtek, legtöbb esetben a fizetés maradt a régi 45 dollár. A Department of Commerce, azt jelenti, hogy 1946. októberében a nagybani árak 22 billió dollárral nagyobbak voltak, mint azon év julius havában. Minden öt amerikai családból csak kettő képes a bevételekből fedezni a kiadásokat. A másik három család adósságot gyűjt, vagy ha van megspórolt pénze, azzal pótolja a kiadásokat. 1945. április és 1946. augusztus közötti időszakban a munkabérek 1,700,000,000 dollárral emelkedtek. De az összes árak a termelt javak után 18,000,000,- 000 dollárral szöktek fel ugyan azon idő alatt. Tehát tizenhat billió dollárral többet termeltek, mint visszakaptak még az azt megelőző évek szerint is. Vagyis az állítólagos munkabér emelés, egy és héttized billió melletti árakban 18 billiót vettek vissza, vagyis 16 billióval többet mint fizetésben adtak. 1946. évben a korporációk miután kifizették az összes adókat, 12 billió dollár hasznot osztottak szét, mint tiszta jövedelmet és ez 2.300,000.00 dollárral több volt, mint a zsiros háborús években. A legújabb becslések szerint, ezt a hasznot 1947 évben 16 billió dollárra fogják felhajtani. A nemzeti összbevételnek rendes években 68 százalékát fizették ki munkabérekben, a többi haszon volt. Most csak 62 százalékát fizetik ki munkabérekben, a többi haszon. Megjegyzésre méltó, hogy a munkabérek közé osztják a félmillió dolláros nagy korporációs igazgatók fizetéseit is. És nekünk nincsen módunk azt a negyvenöt dolláros fizetésektől elválasztani. Ezen adatok, melyeket különböző kormány hivatalok adtak ki, érdemes megjegyezni, emlékezetben tartani, hogy visszaverhessük azokat a hamis vádakat, hogy a magas munkabérek miatt magasak az árak. Vagy, hogy most nagyobb prosperitás, jólét van, mint a múltban volt. Persze ezeket az adatokat nem igen lehet a kapitalista lapokban látni, vagy ha meglehet találni, akkor is sokáig kell azt keresni a sok hirdetések között, igy érdemes megmutogatni a Bérmunkásból ezeket a tényeket azon megtévesztett munkásoknak, akik hiszik, hogy ma jobb helyzetben vannak, mint a háború alatt. Vagy azt hiszik, hogy a munkabérek magasak és emiatt emelték az árakat, amint azt a lapok elakarják hitetni. A Michigan államba való Hoffman és az Illinois államba való Busbey republikánus képviselők nagyon mérgesek, mert a neveiket befoglalták a hűtlenséggel vádoltak névsorába. Ez a két képviselő most követeli oly kongresszusi bizottság kiküldését, amely megvizsgálja az “Un- American Activities” (Dies) bizottság vizsgálatait. Aztán választhatnak egy újabb bizottságot, amely ez utóbbi bizottságot vizsgálja felül. Ezt a politikai játékot lehet végnélkül is folytatni. A KIFÜRKÉSZHETETLEN KELET A Washington News, október 10-én közölt egy cikket William Philip Simmstől, a Scripps-Ho- ward külügyek szerkesztőjétől, amelyben ezeket a kijelentéseket tette: “Ha a jelentéseket összeadjuk, riasztólag hat ránk. Ugyanis Chiang Khai Shekről azt jelentik, hogy a kommunisták ellen hátvédi harcokat folytat.” Két lappal hátrább Simms cikkétől, egy nankingi jelentés ezekkel kezdődik: “Chiang főgenerális azt mondta, hogy a kommunisták támadásai többé már nem veszélyesek a kínai nemzeti kormány részére. Henry Ford II., a Ford gyárak jelenlegi igazgatója nagy beszédet mondott Cleveland városban, amelyben elitélte azokat, akik félnek a depressziótól. A Fordok, — mármint az apja és a nagyapja, soha sem féltek az ilyesmitől, mondotta. — Hozzátehetnénk, hogy akik ezer millió dollár vagyonnal rendelkeznek, azoknak nem sok okuk lehet a depressziótól való félelemre, mert még a legnagyobb gazdasági válság esetén is marad mit aprítani a tejbe. Minden uj olvasó, a forradalom regrutája. Hány regrutát verbuváltál, a társadalmi forradalom Forradalmi Ipari hadseregébe? — Elhoztad a szemüveget? — mormogta az öreg. Délután már elkezdtek dolgozni, egyelőre, felszerelés nélkül. Másnapra az is került; a gyerek egy apró fehérfolfos öreg kutyát szerzett, az öregember pedig egy vastag, göbös botot, amelynek segédletével szemre- valóbban lehetett sántítani. A kutya, a két hátsó lábán ülve elég jól festett s csak akkor kezdett el gonoszkodni, ha rendőr vagy postás haladt el előttük; ilyenkor felborzolt szőrrel olyan éktelen vonításba fogott, hogy a fél utca megfordult utána. De nagyobb hiba nem történt s estére a gyerek beköltözött az öreg romházbeli lakásába, a háznak egy szűk, udvari üzlethelyiségébe, amelynek nem csak az ajtaja, de az egyik fal mentén még a polcai is megmaradtak. — Klassz! — mondta a gyerek és tisztelete jeléül megemelte a sapkáját. — Holnap szerzek egy seprőt és kitakarítom. Mibe kerül itt a panzió ? A keresetből vacsora is telt, egy hosszú szál pirosán verejtékező kolbász, amelyet két tégla között rakott tűzön egy német katonasisakban főztek meg. Az étkezéshez az öreg meggyujtot- ta az újonnan vásárolt gyertyát is; a sárgán megvilágított sarok a vízben zümmögő, ficánkoló kolbásszal s alatta a pillogó, piros parázzsal úgy kifényesítette a jelenlevők szivét, hogy a gyerek csámcsogás közben du- dorászni kezdett; az öreg egy- szer-kétszer elsírta magát a fehérfoltos kutva pedig fülét hegyezve többízben megugatta a mennvezet.et. A gyerek és az öreg a földreteritett szalmazsákon vacsorázott, a kutya szemben, egy piros szalmagyékényen és az üres ablakrámákon édes akácillatot hordott be egy-egy buzgó budai" szellőcske. — Az igaz, hogy a bácsi azelőtt is itt lakott? — kérdezte a gyerek. Az öregember mutatóujját a mennyezet felé emelte. — A negyediken — mondta. — A feleségemmel s a fiammal. — Érdekes — vélte a gyerek. — S mi volt azelőtt a bácsi? i— Az régen volt — mormogta az öreg. — Mégis? — Tanár — vallotta be a másik. — Az én öregem szövőmester volt a kispesti gyárban — közölte a fiú. Az arca hirtelen elsötétedett. — Ma még gyengén ment a bolt — mondta szórakozottan —, de ne tessék félni, aratás után pénzük lesz az embereknek. Az a fontos, hogy le ne bukjunk, mert akkor toloncba teszik az ember, vagy javítóba. Tud a bácsi futni? — Ki elől fiam? — kérdezte az öreg. Egy pokróc tartozott a szalmazsákhoz, de elég széles volt, mindketten belegyurták magukat. Az öreg kutya a parázs mellett szuszogott, két lába közé bujtatva vakarcsos orrát. A Duna felől olykor behallatszott egy hajókürt mély bugása. Kellemes, békés este volt. — Holnap kirázzuk a szalmazsákot — közölte a gyerek elal- vás előtt — s beverünk két szeget, hogy legyen mire felakasztani a kabátot és a sapkát. Ne tessék félni, olyan rend lesz itt! A Telekin majd veszünk egy vödröt, amiben tiszta vizet lehet tartani, az az első! Jövő héten pedig egy fésűt kell beszerezni a bácsi szakállának, mert mindig tele van szalmával. Reggel a felkelő nap egyenesen a szalmazsákra sütött. Az öreg kutya a hátsólábán ült, a gyerek fejénél, s nyelvét lógatva mozdulatlanul nézte az alvókat. A nap egyébként is jól kezdődött: a gyerek az udvaron, a törmelék közt egy szép darab tükörcserepet s egy kis zöld kancsót talált, amelynek épp csak a füle hiányzott. Alighogy a polcra állította a két dísztárgyat, a szoba megfordult a tengelye körül s féktelenül ragyogni kezdett. Estefelé a standjukon a Pozsonyi ut sarkán, ahol már előtte való, nap is dolgoztak, a járókelők közül egy idősebb sovány- arcú fejkendős asszony lépett eléjük. Az öreg ember úgy látta, hogy az asszony arca Tártukra hirtelen elváltozik, halo vány ráncos homloka elborul, a szája kinyílik és a kezével olyasféle mozdulatot tesz, mintha egy legyet akarna elhesegetni. Néhány másodpercig szótlanul nézte a gyereket, majd szatyrából kiszedett egy tárcát, a tárcából egy kétforintost s miközben alaposan szemügyre vette az öreg embert is, a pénzt belehullatta a paradicsomszin sapkába. Alighogy elment, a gyerek halkan elkáromkodta magát. — Mi bajod ? — kérdezte az öreg. — Miért nem felelsz? — Semmi, — morogta a gyerek. — De hiszen egészen kivörösödött az arcod — súgta az öreg. — Azt maga nem láthatja, mert maga vak — kiabált a gyerek dühösen. — Még mindig nem tudja, hogy vak? — Ki volt ez az asszony? — kérdezte az öreg egy idő múlva. — Ismered? — — Már hogyne ismerném, mikor az anyám — mondta a gyerek. Néhány perc múlva hazaindultak. Az utón egyikük sem szólalt meg, de alighogy hazaértek, a gyerek rögtön a földhözvágta a sipkáját. — Inkább adott volna egy jó nagy pofont — kiáltotta magából kikelve — akkor tudom, hogy mit feleltem volna neki. Nem maradok én otthon, még ha meggebedek sem! Én már lőttem géppisztolyból is, nekem senkise parancsolgasson! * — Hol dolgozik az anyád? — kérdezte az öregember csendesen. A fiú elránditotta vállát. — Mi köze hozzá? — morogta. — A kezére akar adni? — Nem akarlak a kezére adni —- mondta az öreg s a hasa újra rázkódni kezdett; megint nem lehetett tudni, sir-e, nevet-e. — Úgyis visszamész hozzá! Másnap reggel már egyedül ébredt. A kutya ugyan ottmaradt, de nem örült neki. Egy darab kolbászt vetett neki oda az esti maradékból, Ő maga csak egy kis száraz kenyeret morzsol- gatott. Az asszony arcát igyekezett felidézni: sovány, agyondolgozott arc volt, csak a szeme hasonlított a fiáéra. Ezen eltűnődött egy kissé, aztán újra végigfeküdt a szalmazsákon. Amikor a közeli templomban harangozni kezdtek, felkászálódott s a fehérfoltos öreg kutyával a nyomában lebandukolt a rakparthoz, az alsó lépcsőkre. (Szabad Nép)
