Bérmunkás, 1947. július-december (35. évfolyam, 1483-1508. szám)

1947-10-25 / 1499. szám

4 oldal

BÉRMUNKÁS

1947. október 25.

BÉRMUNKÁS

(WAGE WORKER)

HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W.

Előfizetési árak: Subscription Rates:

Egy évre .......................$2.00 One Year ....................—$2.00

Félévre ............................. 100 Six Months ___________ 1.00

Egyes szám ára ......... 5c Single Copy ................ 5c

Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ------------- 3c

Elöfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................ $2.50

“Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio

Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még aem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás aivatalos felfogásával. ________________________

Published Weekly by the

BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE

Támadás a szabadság nevében

Tom C. Clark, az Egyesült Államok igazságügyminisztere a mult héten Cincinnati, O. városban tartott beszédében kitért azon deportálási aljárásokra is, amelyeket a Department of Justice az utóbbi időkben egyes szakszervezeti tisztviselők ellen inditott, aküiet azzal vádolnak, hogy a kommunista párt tagjai.

“Noha nem fogjuk megengedni, hogy az Egyesült Államokba olyanok jöjjenek be állandó tartózkodásra, akik nem hisznek a mi kormányformánkban és noha deportálni fogjuk mindazon idegeneket, akik törvényeink ellen cselekszenek s ezáltal kivonják magukat az amerikai törvények oltalma alól,” — mondotta Attorney General Clark, — “ezt csak amerikai módon, a törvények tiszteletbentartása mellett fogjuk eszközölni, NEM FOGJUK HITLER GESTAPO TAKTIKÁJÁT ALKALMAZNI és nem fogjuk lerombolni az igazság és szabadság intézményét. Mert aki megvonja másoktól a szabadságot, az a magáét sem tudja sokáig megtartani!”

Ez a kijelentés elég szépen hangzik, azonban az eddig történtek azt bizonyítják, hogy az igazságügyi department szolgálatában álló ügyészek és egyéb alsóbbrendű tisztviselők gyakorlatban nem igen alkalmazzák a miniszter által kifejezett elvet. Mert a deportálási tárgyalásoknál olyan kétes karakterű embereket rendelnek be tanuknak, akiknek az egyszerű polgári bíróságok előtt semmi hitelük sem lenne. Renegát kommunisták, csalódott opportunisták, szereplési betegségben szenvedők és száz százalékosan megfizetett professzionális “vörösfalók” adják azon vallomásokat, amelyek alapján az eddig vád alá helyezett szakszervezeti tisztviselőket deportálni akarják.

Clark még arra is hivatkozott, hogy a Department of Justice “keresztény szellemben a demokrácia megóvására” végzi a tervbevett deportálásokat. Nagyon különös lehet az a “keresztény szellem”, amelynek olyan jellemű tanukra van szüksége, mint amilyeneket az igazságügyi department ügyészei felsorakoztatnak! És nagyon kétes értékű demokrácia lehet az, amely csak az ilyen emberek védelme alatt virágozhatik!

Nyilvánvaló, hogy azon szakszervezeti tisztviselők, akik ellen deportálási eljárást indítottak, senkinek sem veszélyeztették a POLITIKAI SZABADSAGÁT. A bünük tehát nem a szabadság elleni vétség, hanem csupán az, hogy sértik egyesek GAZDASÁGI ÉRDEKEIT azzal, hogy a szervezkedés hirdetésével és gyakorlásával magasabb munkabéreket és jobb munkaviszonyokat harcolnak ki a munkáltatóktól. Ezeknek a gazdasági szabadságát, — a KORLÁTLAN KIZSÁKMÁNYOLÁS JOGÁT sértik és a deportálással csak ennek a kizsákmányoló osztálynak az érdekeit védik, illetőleg akarják védeni.

Éppen azért a kizsákmányolok és a szolgái azok, akik megvonják másoktól a szabadságot, — a szervezkedés szabadságát, a KIZSÁKMÁNYOLÁS ELLENI KÜZDELEM SZABADSAGÁT.

Nagyon helyesen tenné Attorney General Clark, ha komolyan venné saját szavait: “Aki másoktól megvonja a szabadságot, az a magáét sem tudja sokáig megtartani!”

Centek és dollárok

Az élelmiszerek drágasága ellen zúgolódó amerikai vásárló közönség bizonyára megnyugvással vette tudomásul, hogy a nagy áremelkedésért csak önmagát okolhatja, mert sokat fogyaszt. Legalább is ezt állítják “legkiválóbb” államférfiaink. így például az elnökségre aspiráló szenátor Taft azt ajánlotta, hogy az amerikai nép egyen kevesebbet, Truman elnök pedig ráduplázott, hogy kedden ne együnk húst, csütörtökön pedig a szárnyast és a tojást tartsuk olyan tiszteletben, hogy ne nyúljunk hozzájuk. (Utólag ugyan figyelmeztették, hogy Thanksgiving Day csütörtökre esik és most azon tanakodnak, hogy ezt a napot vagy kivételnek kell tekinteni, vagy hivatalosan ki kell mondani, hogy a piüyka nem szárnyas jószág.)

A sok jótanács közben egészen megfeledkeztek arról, hogy talán az élelmiszer trösztnek is van valami köze a nagy drágasághoz? Tekintettel arra, hogy az élelmiszeripar tulajdonosai óriási összegeket költenek úgy az újság, mint a rádió hirdetésekre, a kö- zönség ezen informálói mélyen hallgatnak arról, hogy mekkora

profitot zsebelnek el például a nagy vágóhíd és konzerv gyárak tulajdonosai. Csupán egy-egy munkáslap meri felvetni az ilyen kérdéseket, amikre most nagy méltatlankodással válaszolt az Armour Co., az 5 nagy husáru eég egyike.

Az Armour cég szinte sértődötten utasította vissza a profit- harácsolás vádját, mert mint mondotta a könyvei bizonyítása szerint ez a cég minden dolláron csak 1.8 centet csinál. Ki meri azt állítani, hogy 1.8 százalék túlságos profitharácsolás? A nagyon magas áraknak, — Armourék szerint — nem a huspakoló cégek az okai, hanem a munkások, akik igen magas béreket húznak. Hiszen mindenki láthatja, hogy 1.8 cent még nem okozhat olyan ma-. gas árakat, — mondják sértődötten.

Armourék hallgatnak arról, hogy amig az árszabályozó hivatal fennállt, ezen hivatal jelentése szerint a huspakoló cégek csak 1 cent hasznot húztak minden dolláron. Azonban az Office of Price Administration még ezt az 1 centet is sokalta és le akarta szorítani 0.8 centre, mert az I centtel is igen nagy profitot húztak az élelmiszer tröszt urai.

Ennek a magyarázata az, hogy az Armourék kimutatása fél- reveztő, mert azt a látszatot kelti, mintha ez a cég (és a többiek is) csak 1 százalékos haszonra dolgoznának. A valóság az, hogy ennél az iparnál igen gyorsan megfordul az áruba fektetett tőke és igy a dollár nagyon rövid idő alatt hozza meg azt a 1 cent hasznot. Ha ez a dollár mondjuk minden hónapban megtérül, vagyis elvégzi a vásárlás és eladás körfolyamatát, akkor már egy év alatt 12 cent hasznot hoz, vagyis ez a cég 12 százalék profitot könyvelt el.

Ugylátszik, hogy Armour és a többi hasonló cégek nagyon jól értik a könyvelést, mert dacára az 1 cent haszonnak az Office of Price Administration annak idején azt jelentette, hogy ezen cégek 125 százalékos profitot zsebeltek be. A profitharácsolók azért fejtettek ki olyan nagy propagandát az árszabályozás eltörlésére, hogy most már senki se őrizze ellen a profitzsarolásükat. Most aztán még nekik áll feljebb, méltatlankodnak, amikor profit- harácsolással vádolják őket. holott szegények csak “centeket” keresnek, amig a munkásoknak “dollárokat” kénytelenek fizetni.

Egyébiránt az adóbevallás szerint az Armour cég tiszta haszna 1945-ben (az adók levonása után) 9 millió dollár volt, 1946-ban pedig már 21 millió, dacára az 1,197,000 dollár fizetésnek, amit az igazgatók kiutaltattak maguknak. Az 1.8 centecskékből igy lesz az uzsora profit és nem csoda, hogy az ily profitéhes cégek mindent elkövettek az árszabályozás megszüntetésére. Most egyetlen hivatal sem szólhat bele, hogy milyen profitot húznak s mint saját bőrünkön tapasztaljuk, a nagy élelmiszer cégek élnek az alkalommal, egyáltalán nem szégyenlősek, emelik az árakat legsze- mérmetlenebbül. •

A sajtó, a rádió szemethunynak nekik, az “államférfiak” álcáját viselő politikusaink pedig akik szintén a szolgálatukban állnak, nem az árdrágító profitharácsolókat, hanem a szegény, lenyúzott fogyasztókat okolják a nagy drágaságért.

ILYEN A POLITIKAI AKCIÓ

A United Press jelentése szerint William Green, az American Federation of Labor (AFL) elnöke San Franciscóban azt a kijelentést tette, hogy ez a szervezet 30 millió szavazót fog felsorakoztatni azon képviselők és szenátorok megbuktatás ára, akik a Taft-Hartley munkásellenes törvényre szavaztak.

Ugyanezen hírszolgáltató vállalat egy másik jelentése szerint Boston városban időző Philip Murray, a Congress of Industrial Organizations (CIO) elnöke azt Ígérte, hogy ez a szervezet 60 millió szavazót visz a szavazóurnákhoz a Taft-Hartley törvényt megszavazó honatyák kibuktatására.

így már csak ez a két szervezet közel kétszer annyi szavazattal rendelkezik, mint az ország összes szavazóinak a száma. — Ez aztán ügyes politikai fogás!

ELVINYILATKOZAT

A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. iák akikből a munkáltató osztáls áll.

E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.

Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakservezeteket 'trade unions) képtelenné teszik arra. hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek oiyan állapotot ápolnak, ameiy lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogv bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba heoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.

E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.

E maradi jelszó helyett:“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL?”

A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedésül az ni társadalom