Bérmunkás, 1947. július-december (35. évfolyam, 1483-1508. szám)
1947-07-12 / 1484. szám
1947. julius 12. BÉRMUNKÁS 3 oldal * MUNKA KÖZBEN--------------------------------(gb) ROVATA-------------------------NAGY VESZÉLY ELŐTT Princeton, N. J. városban gyűlést tartott az “Emergency Committee of Atomic Scinetits” nevű egyesület, amely félre nem magyarázható szavakkal figyelmezteti az emberiséget, hogy ha rövidesen egyezségre nem lépnek arra, hogy az atombombát ne használják háborús célra és általában meg nem egyeznek a háború teljes kiküszöbölésére, akkor menthetetlenül a végromlás felé rohannak. Nehogy azt gondolja az olvasó, hogy itt néhány, publicitást kereső egyénnek a nyilatkozatáról van szó. A világért sem! A nagy veszedelemre figyelmeztető kis csoport azon vezető tudósokból áll, akik létrehozták az atombombát. A nyilatkozat meghozásánál a hosszú asztal közepén Dr. Albert Einstein, valóban világhírű tudós foglalt helyet. Mellette jobbról, balról Harold C. Urey, Hans A. Bethe, Thorfin R. Hognes egyetemi tanárok, a Cornell, Chicago és más egyetemek képviselői ültek. Azon fizikusok, vegyészek és mérnökök, akiket együttesen mostanában csak a “scientists” (tudósok) szóval jelölnek és akiknek valamilyen részük volt az atombomba életre hívásában, már előzőleg, junius 18-22-én gyűlést tartottak Lake Geneva, Wis. városban és az ott hozott határozatokat is figyelembevé- ve hozták meg ezt a nyilatkozatot, amelynek főbb pontjai a következők: ELMÚLT EGY ÉV Már egy éve annak, hogy ezen bizottság megalakult és kiadta az első nyilatkozatát, melyben figyelmeztette a nagyközönséget, hogy az atombomba miiven nagy veszélyt jelent az emberi civilizációra. Egész éven át hiába reméltük, hogy az atombomba kontrolálására valamilyen nemzetközi egyezségre teszünk szert. Újból figyelmeztetjük tehát Amerika népét, életbevágóan fontos, hogy minél hamarabb ilyen egyezségre tegyen szert. Ma azonban már kénytelenek vagyunk feltenni ezen kérdéseket: A logikusan gondolkodó ember várhat-e még valami eredményt a “United Nations Energy Commission” tanácskozásától? Méltánvos-e az amerikai ajánlat az atombomba kon- troláíására? Valóban az oroszokat okoliuk-e, hogy az ilyen egyezségtől ma messzebb vagyunk. mint amikor az ily tárgyalásokat megkezdtük ? Elismerjük, hogy ezen kérdések nagyon fontosak, azonban mégis a legfontosabb, az igazi alapvető kérdés az, hogvan eli- minálhatjuk az emberiség jövő iéből az atomháborútól való félelmet és véglegesen hogvan eliminálhatjuk magát a háborút is? Ha ezen kérdésre nem tudunk megfelelni, a többi kérdések felett való vitatkozás úgy is meddő marad. KÉSZÜLNEK A HÁBORÚRA A jelek szerint a világ népei mindenfelé BÉKÉT AKARNAK. És dacára ennek a ténynek, mindenfelé lázasan fegyverkeznek a háborúra. Ez a készülődés folyik éjjel-nappal úgy az anyagi, mint a lélelktani vonalon. Ahelyett, hogy megvalósítanánk az “Egy világot”, amelyről pár évvel ezelőtt az emberiség álmodozott, még az eddigi meglévő nemzeteket is szétdaraboljuk. Az Egyesült Nemzetek, amelybe a népek világszerte olyan nagy reményt helyeztek, kapott ugyan megfelelő hatalmat, de az alapvető dolgoknál mellőzik. A militariz- mus erősbödik világszerte. A történelem nem mutat rá példát, hogy “béke idején” annyi ember lett volna fegyverben, mint ma. Még Anglia és Amerika, ez a két nagy ország, amely tradicionálisan antimilitarista, most szükségesnek látja, hogy átvegye azt a porosz és japán militarista járványos betegséget, amelybe az a két ország elpusztult. Ugylátszik, hogy ez a pestis megfertőzte a győzőket is. Az elmúlt év eseményei teljes mértékben igazolták a múlt év november 17-én tett nyilatkozatunk következő hat pontját. 1) Az atombombát ma már olcsón és igen nagy mennyiségben lehet előálltani s azonkívül napról-napra rombolóbb hatású lesz. 2) Az atombomba ellen nincs megfelelő katonai védelem és nincs is kilátás, hogy a jövőben is lesz ilyesmi. 3) Más nemzetek is rájöhetnek az atombomba gyártásának titkaira. 4) Az atomháború elleni felkészülés nagyon kétséges, csak az erre törekvő kísérlet is az egész társadalmi rendünk felbomlását jelenti. 5) Ha kitör a háború, használni fogják az atombombát és az egész biztosan elpusztítja a civilizációnkat. 6) Semmiféle más megoldást sem tudunk, mint nemzetközi egyezséget az atomenergia kontrolálására és a háború eliminálására. VÁRJÁK A HÁBORÚT Ha már egyszer nagymenv- nyiségü atombombát raktároznak fel a világot két táborba gyűjtő nemzeti blokkok, akkor a békét nem lehet tovább fen- tartani. Azért figyelmeztetjük Amerika népét arra, hogy már egv évvel megint kevesebb időnk van a béke biztosítására. Miért nem vezetett eredménv- re a United Nations Atomic Energy Commission már egy éve tartó tanácskozása? Talán csupán csak azon oknál fogva, hogy a bizottság tagjainak a megválasztása felett kellett annyit vitatkozni ? Bizonyára nem. A nagy nemzetek képviselői, akik törekszenek- a béke megóvására, de ugyanakkor eleget tesznek ama tradicionális kötelességeiknek, hogy addig is, amig a békét biztosíthatnák, a saját országukat a legkedvezőbb pozícióba helyezzék arra az esetre, ha mégis kitörne a háború. Ez a béke legnagyobb akadálya. Nem lehet háborúra készülni a béke nevében. Nem akarjuk ezzel azt mondani, hogy a háború kikerülhetetlen. De igenis állítjuk, hogy a jelenlegi tanácskozások nem csökkentik a háború esélyét, sőt éppen ellenkezőleg, azon alapon nyugszanak, hogy hábrut várnak. A mai kritikus időkben szükséges, hogy szilárd eltökéltséggel keressük a jelen problémák békés megoldásához vezető utat. Hiszünk abban, hogy van egy ilyen ut. Mi úgy tartjuk, hogy az atomenergia problémáját nem lehet izoláltan kezelni. Egy évvel ezelőtt még reményünk volt arra, hogy teremtünk valamilyen nemzetközi egyezséget az atomenergiára vonatkozólag, amely lehetővé teszi a világ társadalmi stabilizációját. Felelőségünkkel való visszaélés lenne, ha most, amikor a világ két fegyveres táborra oszlott, még tovább is ápolnánk ezt a hitet. Véleményünk szerint el lehet érni olyan egyezményt, amely nemzetközi kontrol alá venné az atomenergiát olyan általános megállapodás keretében, amely minden nemzetnek bizonyos méltányos fokig biztonságot nyújtana és messzemenő gazdasági és kulturális kooperációt váltana ki a nemzetek között. Ilyen egyezségre azonban nem juthatunk mindaddig, amig minden nemzet kizárólagosan csak a saját biztonságával törődik. AMERIKA SZEREPE Tekintettel arra a nagyon fontos pozícióra, amit az Egyesült Államok ma a világban betölt, szükségesnek találjuk azt, hogy az amerikai nép aktivan vegyen részt ezen nemzetközi egyezség létrehozásában. Amerikának el kell készülnie arra, hogy rendkívüli nagy anyagi forrásaival segítsen a világ többi népein. A nagy végcél, — a béke, — minden néptől áldozatokat követel. De csak bátor, merész intézkedések teremtik meg azt az atmoszférát, amelyben a népek készek arra, hogy a béke fentartása érdekében nemzeti szuveranitásuk bizonyos fokú megszorításába beleegyezzenek. Az amerikai néppel meg kell értetni, hogy nem vezet könnyű ut ezen nagy végcélhoz és hogy végeredményben meg kell teremteni azt a felsőbb nemzetközi kormányt, amelynek elég ereje lesz a béke biztosítására. Reális ez a gondolat? — kérdezhetik. Véleményünk szerint ez megvalósítható és az ennél kevesebb már nem elegendő. Azt már tudjuk, hogy a tudomány és a technika fejlődése következtében a világ népei már többé nem élhetnek egymással versengő nemzeti szuveranitásban, amelyek között a háború az egyeztető. A ma emberének fel kell ismernie, hogy korunk mást kíván, mert ma már az ember “nem izolált sziget”, hanem a sorsa össze van kötve embertársai sorsával világszerte. Arra kell törekednünk, hogy békében éljünk egymással, még ha az nagy anyagi áldozatokkal jár is, mert ennek ellentéte a halál, civilizációnk teljes pusztulása. Amint közelgünk az éjfélt jelző utolsó órához, tisztán látjuk a nagy veszedelmet. Hogyan fogunk rá válaszolni? Hogyan fogjuk megelőzni? A posta-hatóság megkívánja, hogy ott, ahol a város zónákra van osztva, a lakosság a ZÓNA SZÁMÁT TÜNTESSE FEL A LEVELEIN hogy az ilyen helyekre MENŐ levelekre is nemcsak a hozzánk küldött leveleiken, de MINDEN LEVELÜKÖN jelezzék a város mellett a zóna számot. Ezzel gyorsitják a posta forgalmát. Amerika magyarságának szégyenfoltja »Folytatás az 1-sö oldalról) nunciálást az alábbi amerikai magyarok Írták alá. Jól lesz megjegyezni a neveiket, noha az amerikai magyar munkásság eddig is ismerte őket, de ily nyíltan még eddig soha sem rántották le önmagukról az álarcot. Pokomy Ferénc, clevelandi politikus-akarnok, Ari B. Béla, Bencze János, Falussy C. Alajos, Kelemen P. János, és Révész, Kálmán, Verhovay igazgatók, Eördögh Elemér, Borshy Kerekes György, Kerekes Tibor, Újlaki Ferenc és Vince Károly, különböző vallásu, de egyformán feketelelkü papok. Nadányi Pál, a volt Horthy szennylap szerkesztője. Gobozy István, egy másik clevelandi politikus “akarnok”. Suta Péter és Szegedy István a Bridgeporti Szövetségre hivatkoznak. Ugyancsak ezt a szövetséget nevezi meg Márk Béla, az Amerikai Magyar Szövetség “disz-zsida- ja” is. Az amerikai magyar munkássajtó már évtizedek óta figyeli és ismerteti ezen sötétlelkü emberek működését. Már sok-sok évvel a háborút megelőzőleg rámutattunk, hogy ezen emberek ellenségei minden haladásnak, minden igazi demokráciának. Ennek dacára most a demokrácia hívei álarcát öltik magukra és mint az igazi demokrácia hívei akarják eltiporni azon intézkedéseket, amiket Magyarországon az utóbbi időben hoztak az ezer év óta kiszipolyozott, elnyomva tartott magyar munkásság és parasztság gazdasági érdekeinek előmozdítására. És habár nem írják, jól tudjuk, hogy ezen beadvány mögött ott vannak a hazulról megszökött Nagy Ferencék is. A magyar reakció Budapestről Washingtonba helyezte a központját. így minden onnan eredő förmedvényt ebben a megvilágításban fogad Amerika magyarsága.
