Bérmunkás, 1947. július-december (35. évfolyam, 1483-1508. szám)

1947-07-05 / 1483. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1947. julius 5. Egyről-Másról .FT,MONDJ A : J. Z. csit ismét bele a magyar hely­zet védelmezőinek a társaságá­ba. A napokban a magyar kor­mánynak még egy tagja repült ide, aki szintén nyilatkozott, hogy a magyar nép védelmezé- sére jött ide. Őrá is azt mond­ják, hogy valami jó madár le­het, aki azonnal becsatlakozott az előbb iderepült jó madarak társaságába. Úgy repülgetnek ezek ide, mintha valóban tény­leges madarak lennének csak valahogy a madarak tulajdon­ságait nem sajátították el. Mert vegyük például Magyarország közismert és szeretett madarát a fecskét. Amikor a fecske ma­dár elrepül Magyarországból melegebb kiima alá, nem azért teszi azt, hogy megvédelmezze Magyarország éghajlatát, ha­nem csakis azért, hogy saját magát megvédelmezze a magyar éghajlattól. Vissza is repülhet boldogan oda, és mindig megta­lálja a régi fészkét. Ezek az úri madarak azonban, akiknek fe­jén hol kisebb vagy nagyobb darab vaj van, azt akarják az amerikai magyarsággal elhitet­ni, hogy a magyar nép védelme érdekében repültek ide. Utóvégre ugyanilyen jogon vagy milliónyi "amerikai magyar állhatna ki a védelmezési pódi­umra, akiknek nagyobb része már harminc-negyven esztende­je van itt és mondhatná azt, hogy Magyarország védelme ér­dekében jöttek ide. Ezeknek is volt bajuk a régi magyar kor­mánnyal, még nagyobb bajuk mint Nagy Ferenc és társainak, habár az ő részükre még a ké­nyelmes kormányhivatal nem volt biztosítva, sőt a minden­napi szükséges kenyér sem és a királyi, grófi, földesúri, meg pa­pi kormány miatt csak a ván­dorbot maradt meg az Ameri­kában élő magyarság részére. Voltak aztán mindig az ameri­kai magyarságnak sajátságos jómadarai, akik minden időben azt akarták elhitetni, hogy a magyar nép védelmezői, amikor a régi bitang úri rendszer párto­lására kérték őket. És ezek közé tartoznak mind egytől-egyik a most iderepült jómadarak vendégfogadói, akik­nek múltját nem lehetne tisztá­ra mosni a régi pelenkás moz­galomban eltűnt pénzek által tonna számra vásárolható szap­panokkal sem. Ha Nagy Feren- céknek egy százalékban igazuk lett volna, úgy most már az az egyetlen százalék is arra a re­akció oldalára billent, melynek gyökerei a horthyizmus és ná­cizmus földjében vannak és csak uj trágyázásra várnak, hogy legyen uj kikelet. Hogy aztán most a trágyázási munka székhelye Washingtonban van, ez még nem változtat a lénye­gen, csak bemutatja a való helyzetet úgy ahogy van. És azzal szemben azt is le akarom Írni, hogy tudom, hogy nagyon sok tekintetben nincs minden rendben Magyarorszá­gon. Ezt tudják mindazok, akik nem ezer százalékos orosz imá­dók. Nagy bajok vannak és lesznek még ottan, de^ bírálat alá véve az iderepült jó mada­rakat és azoknak az itteni tár­saságát, addig mig ezek vagy hozzájuk hasonlók nincsennek ottan, nincs semmi baj. Addig mig a régi bitang rendszerrel I A RABSZOLGA TÖRVÉNY ÉLETBE LÉPETT AZ UTÓBBI hetekben nagy izgalomban tartotta az Egye­sült Államok kongresszusa az egész országot. Levelezőlapok, levelek és táviratok miihói és küldöttségek százai érkeztek az ország fővárosába, hogy tilta­kozzanak a Taft-Hartley néven ismert rabszolga törvény ellen, melyet a kongresszus mindkét háza az utóbbi hetekben tár­gyalt. Soha eddig egyetlen törvény- javaslat nem váltott ki ily töme­ges tütakozást és ha az ily til­takozásoknak egyáltalán volna valami gyakorlati értéke a Taft- Hartley törvényjavaslat nem emelkedhetett volna törvény­erőre. Eredetileg két külön javaslat volt készülőben: az egyiket az alsóház, a másikat a szenátus munkaügyi bizottsága készítet­te és a testületek: mindegyik a magáét el is fogadták, de mivel azokat a másik háznak is el kell fogadnia mielőtt az elnök elé kerül szentesítés végett, igy a két ház munkaügyi bizottsága összeült és a kettőből kovácsol­tak egyet, melyet aztán mind­két ház jóváhagyott. Ezen javaslatok tárgyalása hónapok óta volt folyamatban és a tiltakozások az egész or­szágból állandóan özönlöttek úgy a képviselők, mint a szená­torokhoz, de amint a tények mutatják azok csak annyit ér­tek, mint a falra hányt borsó. A két ház egymással versengett, hogy mennél drasztikusabb ja­vaslatot dolgozzanak ki a szer­vezetek, a szervezett munkás­ság és általában a munkásság ellen. Egyáltalán nem túlzott az az állitás, hogy ezt a rabszolga törvényjavaslatot a kongresz- szus munkaügyi bizottságai di­rekt a National Association of Manufacturers (Munkáltatók Szövetsége) utasítása szerint dolgozták ki, mert annak min­den pontját a NAM diktálta és a kongresszus bizottságai leg­feljebb szójavitásokat eszközölt azon az értelem változtatása nélkül. A TÖRVÉNYJAVASLAT el­leni agitációt a két nagy mun­kásszervezet irányította: az American Federation of Labor (AFL) és a Congress of Indust­rial Organization (CIO) és az ellenagitáció költsége több mil­lió dollárra rúg. A kereskedelmi szemben, akármilyen uj rend­szer épül, a néptömegek részé­re jobb lesz mint ami volt, mert a királyi, egyházi és földesúri rendszer ezen jómadarak nél­kül soha nem térhet újból visz- sza. így hát Magyarország re­pülő védelmezői Magyarország érdekét úgy szolgálják legjob­ban ha elrepülnek onnét. Az amerikai magyarság pedig ál­landóan nyirbálja szárnyaikat, hogy soha többé oda visszare­pülni ne tudjanak. I sajtóban elhelyezett oldalas hir­detéseken kívül, mindkét szer­vezet hetenként többször bérelt időt az országos rádió hálózato­kon, a röplapok, felhívások és brosúrák százezreit nyomatták a törvényjavaslat ismertetésére és felhívták azokban a munkás­ságot és liberális polgárságot, hogy tiltakozzanak a törvény- javaslat ellen. A felhívásoknak ugyan meg volt az eredménye, de a tiltako­zásoknak nem. Ezen felhívások eredményeként oly tömegesen érkeztek a lapok, levelek és :á- viratok a fővárosba, melyre ed­dig washingtoniak szerint nem volt példa. A posta és táviró hi­vatalok jelentése szerint a :il- takozások továbbítására meg kellett sokszorozni az alkalma­zottak számát, hogy a beérke­zett tiltakozásokat rendeltetési helyükre juttathassák. Küldöttségek az ország min­den részéből repülőgépeken, vo­natokon és autó karavánokon érkeztek nap-nap után a fővá­rosba, hogy megbízóik tiltako­zását tolmácsolják a törvény­hozóknak, de amint látjuk, mindez csak pusztába hangzó szó volt. Mert dacára a példát­lan tömeges tiltakozásnak, a törvényhozók egy jottányit sem tértek el a NAM utasításától és a kongresszus mindkét háza ml­nyomó többséggel megszavazta a rabszolga törvényjavaslatot. Az izgalom azonban nem ért véget ezzel, mert még hátra volt az elnök aláírása, vagy vétója mely az utolsó órákig bizonyta­lanságba tartotta a közvéle­ményt és a beavatott körök is csak találgatták az elnök elha­tározását, mig végre pénteken nyilvánosságra került, hogy Truman elnök a vétó jogával élt és a törvényjavaslatot gya­korlatilag kivihetetlennek tar­totta. Ily esetben a szabályok meg­követelik, hogy a kongresszus mindkét házának két harmad többsége a javaslat mellett sza­vazzon, hogy az elnöki vétó da­cára törvényerőre emelkedjen. Az alsóház még aznap délu­tán több mint kétharmad több­séggel ismét a javaslat mellett szavazott, a szenátusban azon­ban néhány a javaslatot ellenző szenátor hosszadalmas szóhar­cot kezdett, hogy a szavazást kitolják. így a szenátus 28 és fél órát gyülésezett egyfolytá­ban. Ezen idő alatt Taylor Ida­ho állami demokrata szenátor 8 óra és 20 percig beszélt egyfoly­tában, Morse Oregon állami re­publikánus szenátor pedig 9 óra és 59 percig, mig mások hosz- szabb-rövidebb ideig beszéltek, amikor végre a reakciós több­ség beleegyezett, hogy a szava­zást elnapolják hétfő délut-án 3 óráig. Amikor ez az idő elérkezett a szavazást megejtették kitűnt, hogy a reakció győzött, mert 68 szavazat a javaslat mellett szólt és csak 25 ellene. így a rabszol- eatörvényjavaslat az elnöki vé­tó dacára, azonnal hatályra emelkedett junius 24-én. AKIK még ma is abban a tévhitben élnek, hogy a tör­vényhozók a lakosság többségé­nek érdekeit tartják szem előtt, azokat ez az eset ki kell ábrán­dítsa, ha egyáltalán látni és gondolkodni tudnak. Ezen mun­kásellenes törvényjavaslat ellen nem csak a munkásszervezetek tiltakoztak, hanem polgári, po­litikai és számos vallásos tes­tületek, amelyek az emberi jo­gokat bármily kis mértékben tiszteletben tartják. így a new yorki Madison Square Gardenben több száz­ezerre rugó tömeg tiltakozó gyűlését New York város pol­gármestere is biztosította, hogy a törvényjavaslat elleni harc­ban velük van. Chicagóban a CIO felhívásá­ra a szakadó eső dacára több mint hatezer főnyi tömeg je­lent meg a városháza előtt az elmúlt héten, hogy a városi ad­minisztráció hozzájárulásával tiltakozzanak a törvényjavaslat ellen, mely alkalommal Most Re­verend Bemard J. Sheil a chica­gói kerület püspöke is üdvözöl­te a tömeget. Számos más, pro­testáns, zsidó és katholikus tes­tület tiltakozott a javaslat ellen, de amint láttuk a törvényhozók többsége fittyet hányt minde­zen tiltakozásra. Akik eddig kételkedtek ab­ban, amit mi IWW-isták mindig állítottunk, most beláthatják, hogy a törvényhozó testületek osztályintézmények és azoknak nem az a hivatása, hogy a mun­kásosztály érdekeit védelmez­zék, hanem az uralkodó osztá­lyét. A MUNKÁLTATÓ osztály az utóbbi években többször tett kí­sérletet, hogy a munkásszerve­zetekkel leszámoljon. Az össze­ütközés azonban a termelés szinterén történt — az iparte­lepeken — és ott a munkásság legyőzhetetlen. Ott nincsennek tekervényes törvényes utak, ott nem lehet a harcoló munkás­ságai elhitetni, hogy a kizsák- mányolóikkal közös érdekeik vannak, ott a munkásság tisz­tán látja, hogy ki az ellenség és a munkáltatók ott csatát vesztettek. Minden támadás szorosabbra vonta össze a munkásság sorait és növelte a harcolók táborát. Ezt meglátta a munkáltató osz- tálv és elővette a régi kipróbált eszközt a parlamentet, ahol fel­veheti a harcot a munkásság­gal, mert a munkásság ott nem tud visszavágni. A parlament az uralkodó osztály harctere és az osztálytársadalomban még nem volt példa, hogy a munkás­ság ott csatát nyert volna. Természetes tehát, hogy ha a munkáltató osztály választja meg a harcteret, ők a parla­mentet választják és amint az események mutatják, a szak- szervezeti vezérek lépre men­tek. Felvették az odadobott kesztyűt abban reménykedve, hogy a szervezett erő, amely olv fölényt biztosit az ipari harcté­ren, a politikáin is érvényesül. De amint láttuk az első ütköze­tet elveszítették és a vesztesség teljesen készületlenül találta őket. (Folytatás az 5-ik oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents