Bérmunkás, 1947. január-június (35. évfolyam, 1457-1482. szám)
1947-03-01 / 1465. szám
1947. március 1. BÉRMUNKÁS 5 oldal Számonkérés “Ha jön majd a nagy temetési nap, Hol ünnepélyes lassú lágy zenével Es fátyolos zászlók kíséretével A hősöket egy közös simák adják, Kik érted haltak szent világszabadság.” Petőfi. A költő ebben a hires versében látnoki erővel fejezi ki, hogy milyen nagy hőstettnek tartja a forradalmi harcban való elesést, amelyet a sors neki is juttatott, noha máig sem tudjuk, hol van az a közös sir, amely hamvait fedi. A forradalmi harc egy másik hőséről akarok most megemlékezni, akinek sírja szintén ismeretlen. Ez Cservenka Miklós, akit a Horthy bestiák gyilkoltak meg 1919-ben. Erre a megemlékezésre okot ád az, hogy mint a magyarországi lapokból nyert értesüléseink szerint a gonosz gyilkosok egyike most kézrekerült s remélhetőleg méltó büntetésben fog részesülni. De egyben régi kötelességemnek is eleget akarok tenni azzal, hogy rpviden ismertessem ennek a kiváló, osztálytudatos munkásembernek az életét és halálának körülményeit, amit a Horthy uralom alatt nem tehettünk meg és miután a szemtanuk közül már csak én vagyok életben, rám háramlik az a kötelesség, hogy ezt a dolgot munkástársaimmal ismertessem. A forradalmi harcok hőseit az elmúlásuk körülményei egyenrangúvá magaszta 1 j á k ugyan, de egyeseket mégis kiemelünk azért, mert működésűket jobban ismertük. Ezek közé tartozott Cservenka Miklós is, akit szociálista tudása, becsülete és felelősségérzete miatt munkástársai nagyra tartották s a szocialista mozgalomban mindannyiunk tanitója volt. SZERVEZŐ MUNKA Együtt dolgoztunk vele az Istvántelki főműhelyben, ahol rézesztegályos volt. Az ő nevéhez fűződik azon telep munkásainak a megszervezése a Bánfy és Tisza korszakok alatt, amikor egymásután hozták a szervezkedést tiltó drákói törvényeket. A vége az lett, hogy Cser- venkát több munkástársunkkal egyetemben elbocsájtották a munkából. Akkor a Weiss Man- fréd gyárba került, ahol folytatta tovább a szervezési munkáját. Az első világháború alatt büntetésből be vonultatták, de az összeomlás idején már újból jelentős szerepet vitt, mint lelkes “októbrista. Egy ideig mint vidéki párttitkár töltött be fontos hivatalt. Amikor Horthy a román csapatok védelme alatt beosont az országba és hivatásos gyilkosaival megkezdte a “keresztény kurzus” felépítését, a Cserven- kákat kezdték összefogdosni. Amikor külföldi nyomásra Hor- thyék megkezdték az álparlamentáris játékot, a szocialisták Rákospalotán Cservenkát jelölték, ami mutatja népszerűségét. A rákospalotai munkásotthonban gyűltünk össze, hogy meghallgassuk Cservenka beszédét, ahová azonban nem csak munkások jöttek el, hanem felvonultak Horthy pribékjei is, Héjas, Osztenburg, Babarcy és mások vezetése alatt. A kijáratnál gépfegyvereket állítottak fel, a munkások között pedig kézigránáttal felfegyver z e 11 terroristák járkáltak. Már a gyűlés megkezdése előtt megkezdték a sértegetéseket. Cservenkát zsidó hazaárulónak nevezték, noha nem is volt zsidó. A KERESZTÉNY KURZUS Cservenka azonban mindezek dacára félelem nélkül mondotta el beszédét, amelyben követelte a Horthy féle keresztény kurzus megfékezését, a jogrend visszaállítását, a gyülekezés és a sajtószabadságát. Az üy beszéd természetesen csak még jobban felbőszítette a kurzus legényeket. A gyűlésen a választók nem engedték magukat terrorizálni és igy a terroristák eredmény nélkül cipelték vissza a géppuskákat. Azonban ez a dolog szörnyen bántotta a különítmények tagjait. Látván a veszélyes helyzetet, mintegy öten kikisér- tük Cservenkát a Rákospalota- Ujfalu vasúti- állomásra, ahová Osztenburgék is követtek s né- hányan közülök felszálltak a vonatra. Másnap megdöbbenve hallottuk, hogy Cservenka nem érkezett haza s a mai napig is titok fedi, hogy mi történt vele. Azonban semmi kétség, hogy a terroristák végeztek vele. Talán ha vallatás alá vennék a most kézrekerült gyilkosok egyikét, Szlávik Bélát, meg lehetne tudni, hogy mit csináltak Cserven- kával? Hogy vájjon a Dunába dobták-e a holttestét, avagy elégették a főműhely kazánjában, amelynek “Béla” a főégető je volt. Nem akarok ezen sorokkal a kelepcébe jutott Horthy-patká- nyokra lövöldözni, hiszen azt mindnyájan tudjuk, hogy azoknak a csatornákban van a helyük. Azonban egyrészről időszerűnek tartottam, hogy a munkásmozgalom ezen mártírjáról megemlékezzem, másrészről pedig kifejezésre juttassam azt, hogy milyen erővel kell harcolnunk és segíteni az ifjú magyar demokráciát, hogy az ily gyilkos terroristák többé hatalomhoz ne jussanak. Vass Károly Levél a Szerkesztőhöz Kedves Szerkesztő Mtárs.: Ha jól emlékszem, valamikor a múlt év november havában azt a tanácsot adta a Bérmunkásban, hogy aki az orosz kér- déshöz akar hozzászólni, az előbb olvassa el a Michael Sayers és Albert E. Kahn társszerkesztők által irt “The Great Conspiracy Against Russia” című könyvet. Igen nagy kár, hogy ezen tanácsot nem fogadta meg a Hetikrónika rovatot iró (f.) munkástársunk, mert ha megfogadta volna, akkor nem irta volna le ezt a szakaszt lapunk február 15-iki számában megjelent rovatában. Ha annak idején a kritizáló trotzkyistákat nem lövöldözték volna agyon, még a párbajozásnál is alávalóbb módszer szerint, talán nagyon sok vérontástól menekült volna az orosz nép és olyan vérontási terror múlt, nem maradt volna, mint örök szégyenfolt a munkásmozgalom homlokzatán. Mert az lehetséges, hogy az akkori ellenzéknek sok tekintetben nem volt igazuk, de hogy semmiben sem volt igazuk, az lehetetlen. Mondom, hogy nagy kár, hogy a Hetikrónika Írója nem fogadta meg az ön tanácsát. Én például megfogadtam és be kell vallanom, hogy annak a könyvnek az adatai, az ott közzétett dokumentumok nagy hatással voltak az orosz kérdésre vonatkozó véleményemre. Beismerem, hogy a trotzkyisták kivégzését én sem nyeltem el szó nélkül. Sőt volt idő, amikor a moszkvai pörről kész voltam írni is a Louis Fisher ismertetése alapján. Azonban az a félelmetes küzdelem, amelyben kévésén mullott, hogy Oroszország megmaradt, nem engedte meg számomra, hogy akkor támadjam, amikor élet-halál harcot vívott a munkásmozgalom legnagyobb ellenségével, a nácizmussal. De volt egy másik okom is: Észrevettem, hogy Louis Fisher nem rendelkezik megbízható adatokkal arra vonatkozólag, hogy a pör v.ádlottai ártatlanok voltak. De éppen igy a Hetikrónika írója is csak úgy “kapásból”, érzelmi felfogásból veszi védelmébe a trotzkyistákat, mint ahogy én is körülbelül 10 évvel ezelőtt majdnem megtettem. Most igazán örülök, hogy nem tettem meg, mert amióta elolvastam a “Great Conspiracy Against Russia” cimü munkában közreadott okmányokat, tudom, hogy Churchill, Hess, Horthy meg a többi felszámlál- hatatlan sok fasiszta miként szőtte az oroszok ellen az összeesküvést és ennek az összeesküvésnek a központi szálai Trotz- ky kezeiben futottak össze. Nos, bár lehet meg nem érteni az orosz szovjet kormányformát, de a bukását kívánni szerintem nem egyeztethető össze a forradalmi gondolkozással. De van még egy másik dolog is, amire fel kell hívnom Szerkesztő munkástárs figyelmét és ez az, hogy a Hetikrónika Írója mindannyiunk nevében beszél. Abban a rovatban, amelyből az idézett sorokat vettem, ilyen kitételeket találunk: “Mi azonban azt tartjuk ...” Majd le- jebb: “Mi nem akarjuk azt mondani ...” és a végefelé: “szeretnénk, ha olvasóink is kizárólag ennek látnák bírálatunkat ...” Nos, Szerkesztő munkástárs, az ily kitételek következtében a Hetikrónika úgy hangzik, mintha az abban foglaltak a szerkesztő, avagy a lapbizottság véleményét fejeznék ki. Én, mint a lapbizottság tagja, kénytelen vagyok leszögezni, hogy az idézetben foglalt véleményt nem osztom a Hetikrónika Írójával. Nem célom a Hetikrónika iró- ható, hogy neki az orosz kérdés- javai való vitatkozás, mert lát- ről csak egyoldalú információi vannak. Másrészről nem lehet vitatkozni az ilyen felületes kijelentésekkel, amelyeknél adatok helyett csak az iró kívánságait, személyi érzelmeinek a kifejezését látjuk. így például az idézett sorok szerint “lehetséges”, hogy a trotzkyistáknak nem volt mindenben igazuk, de hogy semmi tekintetben sem volt igazuk, az “lehetetlen”. Éppen ilyen az a feltevés, hogy ha nem ölik le a trotzkyistákat, “akkor talán nagyon sok vérontástól menekült volna meg az orosz nép”. Nos, “lehetségés” meg “talánokra” nem lehet és nem szabad ítéletet épitefii. Igazán őszintén ajánlom a Hetikrónika Írójának s akik vele egyformán gondolkodnak, hogy fogadják meg a Szerkesztő munkástárs tanácsát, olvassák el a fent említett könyvet, tanulmányozzák a Trotzky ösz- szeesküvésről ott közzétett okmányokat és akkor nem találnak majd okot arra, hogy a trotzkyisták kivégzése felett még ma is siránkozzanak. Gulyás János A szerkesztő megjegyzése: Mint lapunk fejlécében közöljük: alá jegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. A Hetikrónika Írója, aki cikkeit alájegyzi, még a többesszámu kitételek dacára is, csak a saját véleményének ád kifejezést a hetirovatában. PROLETÁR SORS Vizer Ferencné, szülét e 11 Horváth Róza, Bakonytamá- si, Veszprém megye, Magyarországban. Hosszú betegség után meghalt február 14-ikén. Temetése 17-én volt, New Brunswick, N. J.-ben. Köszönet mindazoknak, akik e szomorú helyzetünkben és kedves feleségem temetésén résztvettek. Vizer Ferenc AZ ÁLLAMI ALKALMAZOTTAK SZÁMA. WASHINGTON — A háború befejezte óta a szövetségi kormány polgári alkalmazottainak száma mintegy másfél millióval esett. A szövetségi (nem katonai) alkalmazottak száma a legmagasabb fokot 1945 junius havában érte el, amikor 3,700,000 polgári alkalmazottja volt az államnak. A United Sates Civü Service Commission jelentése szerint 1946 végén az állami alkalmazottak száma 2,270,000 volt. Ezen állami alkalmazottak között 1945 junius havában 1,078,883 volt a nő, akiknek száma azonban 1946 végére leapadt 497,719-re.
