Bérmunkás, 1947. január-június (35. évfolyam, 1457-1482. szám)
1947-04-19 / 1472. szám
1947. április 19. BÉRMUNKÁS 7 oldal osztály és ezt a legegyszerűbb módon elérheti úgy, hogy gazdaságilag megszervezett munkaerejét arra összpontosítsa, hogy átvegye a termelőeszközöket és folytassa tovább a termelést fennakadás nélkül a társadalom részére. A föltörekvő munkásosztály szempontjából lényeges különbség van politikai vagy ipari demokrácia között. A politikai pártok rendszerint államkapitalizmus, vagy ha úgy tetszik államszocializmus megvalósítására törekszenek elsősorban. De ez még nem jelenti a munkásosztály tényleges felszabadulását a bérrendszer alól. A munkásosztály tényleges felszabadítása egy forradalmi ipari szervezeten keresztül jöhet létre a legkevesebb áldozatok árán, amikor a munkások a szervezeteik révén lefoglalják a termelőeszközöket és megválasztják az ipari adminisztrációt. Ezzel a cselekedetükkel megszüntetik a kizsámányolást és ezzel együtt magát a bérrendszert. Természetesen ipari demokrácia és az államszocializmus között lényeges különbség van. Ebben különbözünk mi, ipari unionisták minden úgynevezett munkás politikai pártoktól. Egyről-Másról (Folytatás a 2-ik oldalról) Lényeges külömbség (a.l.) Amikor bármilyen társadalmi kérdéssel akarunk foglalkozni, nem elégséges, fsak felületes módon, jól hangzó, de máskülönben minden alapot nélkülöző állításokat elfogadni. Mert a tények és állítások között lényeges külömbségek vannak. Mindazok, akik szükségesnek tartják a társadalmi átalakulást, azoknak feltétlen előre kidolgozott tervüknek kell lenni a társadalom mikénti átalakulására vonatkozóan. A legfontosabb, tényező természetesen az, hogy tulajdonképpen milyen társadalmi rendszert akarnak a mainak helyébe. A mai társadalom a magántulajdon rendszerén épült és ennek megfelelő a munkaerőnek kizsákmányolása, a természeti kincsek és a termelőeszközök tulajdonosai által. Tudnivaló dolog, hogy a gazdasági különbözetek azok, amelyek osztályozzák az emberiséget. A feltörekvő proletáriátusnak célja megszüntetni az osztályokat. Az osztályok megszüntetése pedig csak úgy jöhet létre, ha a gazdasági különbözeteket szüntessük meg. A gazdasági különbözetek megszüntetésére a legcélszerűbb hely, ahonnan ténylegesen a gazdasági különbözetek erednek. Maga a kapitalista osztály például sohasem ismeri el, hogy az ő rendszere nem igazságos. Sőt még azt is állitják meguk- ról, hogy a legdemokratikusabb. Ezzel azután kérkednek és bárkik ellene vannak az ő rendszerüknek, azokról azt állitják, hogy a demokrácia ellen küzdenek. Kapitalista demokrácia és a tényleges ipari demokrácia között lényeges különbség van. Az emberi társadalom legnagyobb hibája ma, a gazdasági egyenlőtlenség. Ez okozza ma a társadalomnak az alapvető hibáját. Sokszor halljuk, de különösen itt az Egyesült Államokban, hogy itt politikai és ipari demokrácia van? Politikai demokrácia alatt értik, hogy a népeknek szavazati joguk van. Az ipari demokráciát pedig úgy értelmezik, hogy bárki szabadon üzleti vállalatba kezdhet. Hogy azután milyen lehetőségei vannak a nagy ipar- vállalatokkal szemben, az már más lapra tartozik. Mi, a tényleges ipari demokrácia alatt egy olyan gazdaságilag igazságos társadalmi rendszert értünk, ahol az összes termelt javakat a termelők összessége egyformán élvezik. Ebben a tekintetben lényeges különbség van az ipari unionisták és más politikai pártok célkitűzései között. Mi, forradalmi ipari unionisták, egy tökéletes ipari demokrácia megvalósításáért küzdünk. Nem hiszünk a politikai pártok által elfogadott kerületi képviseltetésbe, vagy a pártok által kijelölt egyének megválasztásába. Ténylegesen egy ipari társadalomban magában a termelésben résztvevők kell, hogy a társadalom irányítását átvegyék és a szétosztást lebonyolítsák. Egy ilyen társadalomban a különböző iparokban dolgozó és iparilag megszervezett munkások saját kebelükből kell, hogy megválasszák azokat az egyéneket, akik annak az iparnak összetételét és termelőképességét ismerik. így aztán az összes iparokból megválasztott jó szakemberek képezzék az ipari adminisztrációt, ami az ország gazdasági életét irányítja. A mai kapitalista rendszerben ugyan a képviseltetés kerületi beosztás szerint történik. De az ország gazdasági helyzetének irányítói maguk a nagy vagyonnal rendelkező kapitalisták. Politikai intézményeik csak arra valók, hogy gazdasági érdekeiket törvényesen védelmezzék. Lényeges külömbség van a politikai és az ipari képviseltetés között. Amig az úgynevezett munkás politikai pártok a pártnak kebeléből állítanak föl jelölteket, legtöbb esetben olyanokat, akik sem az ipari termeléshez, sem a gazdasági termékek szétosztásához nem értenek. A társadalomnak alapvető tényezője a gazdasági alap. És ha most egy gazdaságilag megszervezett társadalomban a tényleges alapon kívül akarjuk a társadalmat irányítani, akkor vagy kétszeres munkát végzünk, vagy pedig még mindig felülről akarjuk irányítani a társadalmat, ami egyáltalában nem vezethet a tényleges ipari demokráciához. Nem hisszük, hogy a kerületenként megválasztott vagy a pártok által jelölt és választott képviselők tudnának egy olyan igazi képviseletet adni egy szociálista társadalomnak, mint az iparokban megválasztott szakértők, akik nem csak az ipar vezetéséhez értenek, de határozottan tudják, hogy hogyan lehetne az iparokban foglalkoztatott termelőerőknek — értve alatta a munkát végzőket — életszínvonalát emelni. A ma technikailag fejlett társadalomban feltörekvő munkások célja, hogy a termelő eszközöket, amelyek ma a kapitalisták tulajdonát képezik alárendeltjévé tegyék azoknak, akik ma azzal a termelést végzik. Erre a gazdasági változásra törekszik a forradalmi munkásés mindenki által ismert tény, hogy nem a demokrácia, nem a szabadság, nem a kereszténységért indulna meg a háború, hanem a tőkés rendszer védelméért. Ezt még Truman is, valamint sok sok polgári újságíró be kell, hogy ismerje és leplezve be is ismerték. Ilyen körülmények között, a Szovjetek várhatnak, lenyelhetnek sok sértést, mert az idő az ő malmukra hajtja a vizet, valamint mentői többet kiabálnak Trumanék és a nemzetközi bankárok, olaj és iparfejedelmek, annál több munkás ébred öntudatra, meglátja hogy hol van az ő helye, melyik csoport akar békét, biztos megélhetést, testvériséget. az anyaszervezeten — a hatalmas American Telephone and Telegraph Co. — keresztül intézte és most, amikor a telefon munkások felismerték az országos méretű szervezet előnyeit, a Bell System kebelébe tartozó alvállalatok kijelentették, hogy csakis helyi vonatkozású tárgyalásokat hajlandók folytatni a munkásokkal.” SZÉTTAGOLTAN KÖNNYEBB VOLT ELBÁNNI A MUNKÁSOKKAL Mint ismeretes az American Telephone and Telegraph Co. teljes kontrolt gyakorol az ország telefon és távirda hálózata felett. Továbbá, nem csak a hálózat felett gyakorol kizárólagos kontrolt, hanem a készülékeket gyártó telepek felett is, mint a Western Electric Co., amely a telefon hálózat legkisebb részét — beleértve a huzalokat, kábeleket, stb. — mind a Bell System telepein készülnek. Ugyancsak az A.T.&T. kontrolálja a Western Union és Postal Telegraph vállalatokat, valamint a Teletype Corpora- tiont, amely ezek részére készíti a teletype készülékeket, úgy, hogy e téren teljesen versenytárs nélkül uralkodik. A kontrol annyira összpontosított, hogy a legcsekélyebb újítást az ország félreesőbb falujában sem lehet keresztülvinni a new yorki főiroda jóváhagyása nélkül. Hasonló módon kezelték a múltban a munkások követeléseit is, bár a körülmények lényegesen mások voltak. Amikor a munkások helyi szervezetekbe voltak szervezve, a követelések is csak helyi jellegűek voltak, azonban azok csak az esetben voltak teljesíthetők, ha a főirodába jóváhagyták. Ha nem, akkor a munkásoknak bele kellett nyugodni a változha- tatlanba. Szervezetük nem volt harcképes; inkább csak arra szolgált, hogy visszatartsa őket a cselekvéstől. A munkások azonban meglátták ennek hátrányosságát és lépéseket tettek annak orvoslására. A sok különálló helyi szervezetek egyesültek egy országos szövetségbe és követeléseiket a szervezet központján keresztül terjesztették a vállalat központjához. Ebbe természetesen a vállalat már nem akar beleegyezni és csak lokálisan hajlandó a munkásokkal tárgyalni, mert igy könnyebb letörni a munkásokat. Ma egy városba, holnap a másikba és igy tovább. A munkások azonban úgy a telefon iparban, mint más iparokban tömegesen kezdik felismerni az ipari szervezkedés üdvösségét, ami nekünk ipari uni- onistáknak jóleső látvány. Szervezetünk — az Industrial Workers of the World — 42 éve törekszik a munkássággal megértetni, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb kézbeni összpontosulása megköveteli, hogy a munkásság Ipari Szervezetekbe szervezkedjen, mert csak igy képes a fejlődött kapitalizmussal felvenni a harcot. A szakmai szervezkedés ma már csak széttagolja a munkásokat, tehát idejét múlta. A jelen kor követelménye, hogy minden egy iparban dolgozó munkás — tekintet nélkül, hogy mily szerszámot használ — Egy Ipari Szervezetbe kell tartozzon és a különböző Ipari Szervezetek az EGY NAGY SZERVEZETBE egyesüljenek. Ha ezt megértik a munkások, az osztályharc végső győzelme a kezükben lesz. MEGERŐSÍTETTÉK LILIENTHAL KINEVEZÉSÉT WASHINGTON — Az Egyesült Államok szenátusa több heti nagyon éles vita után végre megerősítette, illetőleg jóváhagyta Truman elnök jelöltjét az Atomenergia Bizottság elnökségére és tagjaira vonatkozólag. A nagyon is éles vita a bizottság elnöke, David A. Lilienthal személye körül folyt, akire néhány szenátor rá akarta fogni, hogy a kommunistákkal szimpatizál és nem elég erélyes Oroszországgal szemben. Lilienthal kinevezését 50 szavazattal 31 ellenében hagyták jóvá. A vita folyamán kitűnt, hogy a szenátorok tekintélyes része kész volt a legalacsonyabb nívójú, késhegyig menő harcra azért, hogy az atomenergiát privát tulajdonba juttassák. Lilienthal ugyanis a természeti erőforrásokat állami kezelésbe akarja tartani.