Bérmunkás, 1947. január-június (35. évfolyam, 1457-1482. szám)
1947-01-11 / 1458. szám
1947. január 11. BÉRMUNKÁS 5 oldal Reakciós puccs készült Magyarországon FELFEDEZTÉK A NAGYARÁNYÚ ÖSSZEESKÜVÉST. — LETARTÓZTATTAK 250 EMBERT. — A KISGAZDA PÁRT REAKCIÓS CSOPORTJA MAGÁHOZ AKARTA RAGADNI A HATALMAT A New York Timesnak jelenleg Budapesten időző Albion Ross nevű tudósitója szenzációs táviratokban tudatta lapjával, hogy Magyarországon a múlt év utolsó napjaiban körülbelül 250 embert tartóztattak le, akiket azzal vádolnak, hogy összeesküdtek az állahatalom megragadására, — vagyis puccsra készültek. A letartóztatásokról Budapest népe csak december 30-án értesült, részben a kommunista újságok- ______ ból, részben pedig falragaszok utján. Albion Ross az amerikai újságírók által nagyon kedvelt “misztikus” formában irta tudósításait, amivel azt akarja jelezni, hogy nem Írhatja meg pontosan az ügy részleteit, vagy pedig, hogy ő maga sem ismeri azokat. Ezért a máskülönben hasábokra nyúló tudósításokból sem tudjuk pontosan megállapítani, hogy valójában mi történt Magyarországon. Ross adatai egyébiránt a következő képet nyújtják. A letartóztatásokat a kommunisták rendelték el, ami abból következtethető, hogy a lefogásokat a határrendőrség végezte. Ennek a szervezetnek a parancsnoka Pállfy-Öszterreich- er genreális, aki kommunista és ugyancsak kommunista Rajk László belügyminiszter is. A hir szerint Nagy Ferenc miniszterelnöknek előzőleg nem volt semmi tudomása a dologról, sem Bartha hadügyminiszternek, noha az elfogottak között több katonatiszt is van. A CSALLÓKÖZT AKARTÁK Bartha hadügyminiszter kérdőre vonta az elfogatásokért Pállfy generálist, aki azt válaszolta, hogy a szövetségesek katonai kontroláló tanácsának a rendeletére intézkedett. Ezen tanácsnak az elnöke, — az orosz parancsnok, — azonban azt mondotta Nagy miniszterelnöknek, hogy ilyen rendeletet nem adtak ki. A magyar katonai vizsgáló bizottság úgy találta, hogy Pállfy generális nem követett el alkotmányellenes dolgot. A kommunista lapokban megjelent vád szerint az összeesküvők Veress Lajos generális vezetése alatt meg akarták szállni Csallóköz szigetet, hogy erőszakkal vegyék vissza Csehszlovákiától. Számítottak arra, hogy ezzel a “hazafias” tettükkel maguk mellé állitják az ország népét és akkor ki tudják majd ütni hatalomból a jelenlegi koalíciós kormányt, a hatalmat átveszi a Kisgazda Párt Kovács Béla miniszterelnöksége alatt. Kovács Béla a Kisgazda Párt jelenlegi központi titkára. A letartóztatásokról első Ízben Szatmári János újságíró tudatta a külföldét. Szatmári, aki magyar állampolgár, egy svéd lapnak a budapesti tudósítója, szintén a lefogottak között van. A letartóztatottak listáján számos egyházi személyiség is szerepel, közöttük a “World Coúncil of Churches” egyházi egyesület négy magyar képviselője is. Ugyancsak lefogták a svájci Vörös Kereszt egyik magyar képviselőjét is. Mindany- nyiukat az összeesküvésben való részvétellel vádolják. BÍZNAK a JÖVŐBEN Egyébiránt Budapesten meglehetős bizalommal tekintenek a jövőbe. Úgy tartják, hogy Magyarország kevés idegen tőkével hamarosan képes lesz helyreállítani gazdasági helyzetét. Szakértők szerint az 1947-es évben az ország 12 billió forint jövedelemre számíthat. Ennek 40 százalékát fogja felemészteni az államháztartása, beleértve bizonyos mérvű újjáépítést és a megszálló csapatok költségeit is. A 60 százalék, némi segítséggel, ha nem is magas, de tűrhető minimális életszínvonalat fog adni az ország lakóinak. Az év végén a Nemzeti Bank 956 millió forint pénzforgalmat mutatott ki. A karácsonyi szezon kereskedelem nem volt túl nagy. A kormány ellenben azt jelentette, hogy az év utolsó hónapjában az állami jövedelmek meghaladták a várakozást. vörösöket akarják onnan kizárni és mindazokat, akiket a napi sajtó vörös bélyegzőkkel lát el. Ha sikerül ilyen boszorkány vadászatot lerendezni az unionok- ban, akkor nem igen marad elég unionista megvédeni az uni- ,ont, nem annyira az elnyomó törvényekkel szemben, hanem az ilyen belső ellenségek ellen. FARMEROK JÖVEDELME A Department of Agriculture jelentése szerint az Egyesült Államok farmerjainak jövedelme 1946 év 11 első hónapjában 21 billió és 600 millió dollárt tett ki. A múlt évben, vagyis 1945-ben a farmerok jövedelme 21,552,000,000 dollár volt. így az idei jövedelmet a decemberi jövedelemmel együtt körülbelül 14 százalékkal magasabbra becsülik. JEGYEZD MEG------------------------Ajánlja: St. Visi------------------------------Az úgynevezett liberálisok, köztük James és Eleanor Roosevelt, ki akarják Wallacékat zárni, mert azokat nagyon radikálisoknak tartják és úgy vélik, hogy balra tértek egy kicsit a közép útról. Ez a keskeny kö- zéputon haladók előbb-utóbb összeütköznek, vagy letérnek az útról, vagy jobbra vagy balra. A Detroiti News vezércikkben tiltakozik az ellen, hogy az angol parlament tagja, Tom Dri- berg hivatkozott a “detroiti barbár banditák szövetségére”. Nem akarják elhinni, hogy Det- roitban van ilyesmi, pedig Gerald K. Smith, Coughlin és társaikat minden nap láthatják és hallhatják, hiszen elég lármásak és aktivak. 20 horvát fasisztát hosszú börtönbüntetésre ítélték, akik a nácibarát horvát kormánynak voltak a terror végrehajtói és akik nagyon közeli összmükö- désben voltak az ősszel elitéit Stepinac püspök úrral. Azon hírek szivárogtak ki a nehéz perzsaszőnyeg függöny mögül, hogy mielőtt az irániai kormány megkezdte a hadjáratot az azerbijani független kormány ellen, negyven nehéz négymotoros bombázó gépet kaptak az amerikai nagybácsitól, hogy az olaj demokráciát mindenfelé kiterjesszék. A vörös mumust megint napirendre tűzték. Most a kormány hivatalai, köztük az FBI és a kongresszus akarja még a halványpiros tanárokat, tanítókat, 'rókát, rádió szónokokat is kipucolni az olyan helyekről, ahol kritikát gyakorolhatnának a kormány és a tőkés rendszer fölött. Ezzel akarnak jó példát mutatni a demokraták más országokba is. Ez a. leggyorsabban megoldja a bal és a jobb szárny közötti harcot. És ez a ■harc már nagymértékben dühöng még a latin amerikai országokban is. De az osztályharcot nem oldja meg. Sőt jobban kiélesiti. Horthyt a demokrácia védőangyalai átmentették Brazíliába, most ott várják a korábban átmentett társai és a brazíliai fasiszták tárt karokkal. Minden bizonnyal ez jutalom a részére, mivel még jóval Hitler előtt már rendszeresen gyilkoltatta a radikális munkásságot halomszámra és mindazon liberálisokat is, akik azt a tömegyilkolást szóvá merték tenni. A bőség és a demokrácia hazájában, Stubenville, Ohioban és Detroit vidékén is, sok gyermekes anyák laknak csirkeólakból és széntartókból átcsinált, lakásnak nevezett odúkban. Most Stubenvilleben egy ilyen tizgyermekes anyát, Mrs. J. Robinsont dobálták ki a hórakásra, mert nem bírták a házbért fizetni. Ez a jutalom, hogy tiz gyermeket szült a társadalomnak. Most tessék elhinni, hogy ennek a tiz gyermeknek éppen olyan lehetőségei, demokratikus jogai vannak, mint a Ford, Dp- Pont, vagy a Mellon gyermekeknek. Az öreg Ickes azt irta a napokban, hogy Truman elnök a szellemi törpék közül választja ki a tanácsadóit. Ez természetes, hiszen Truman elnök csak is az ilyen törpék között érzi magát otthonosan. Sokan attól félnek, hogy a munkásszervezeteket meg tudják semmisíteni az elnyomó törvények hozatalával. Annál sokkal nagyobb a veszély a belső ellenségek támadásaitól, akik a Miután az irániai vörösöket megzaboltázták, vagy kiűzték az országból, most a Standard és a Socony olajtrusztok egy hosszú szerződést kötöttek az irániai kormánnyal. Már biztonságban vélik a kizsákmányolási lehetőséget. Iránban az olaj nyerte meg a választásokat. Nem a szavazó urnáknál, hanem a harcmezőkön. Sőt még meg is tisztítják az országot az ellenzéktől, akit megfoghatnak felakasz t j á k, vagy a színhelyen agyonlövik. Ez a demokrata intézkedés nagyon tetszik az angol-amerikai olaj társulatoknak, sokkal jobban mint a romániai választások, ahol nem intézték el az ellenzéket, mint ezen mintademokratának ismertetett és az amer rikai vezérség alatt álló Iránban. A megvert Chiang Kai Shek csapatai azt jelentik, hogy a vörös csapatok atombombát használnak és azért kellett nekik egy fontos vasúti központot feladni. Mi azt hisszük, hogy ez csak egy kérésnek az alapja, melyszerint Chiang részére is akarnak egy néhány atombombát kölcsönözni, mert másképen nem igen bírja a hatalmat megtartani. De a helyes eszme sokkal jobb fegyver mint az atombomba, legalább is tartósabb békét lehet az eszmével csinálni. Canadában két union vezetőt hat hónapi fogházra Ítéltek, mert résztvettek egy hosszabb sztrájkban. Itten Amerikában a West Allis-Chalmer sztrájk miatt akarják a union vezéreket elitéltetni. És ha még nincs olyan törvény, melynek a segítségével ezt megtehetik, hát majd hoznak. Hearst és a nácik által kihasznált és most munkanélküli Eugene Lyons-t most a Detroiti News ölelte fel és oroszellenes cikksorozatát megvette. Ez a Scripps lap, örömmel közölte le Lyons szellemi mérgező ömlengéseit. Bilbo a Mississipi-i szenátor eskü alatt azt állította, hogy ő nem tudta, hogy törvénytelen dolog ajándékokat elfogadni egy szenátornak. De ugyan akkor kimutatták, hogy mikor ezt a törvényt meghozták, akkor nem csak jelen volt, hanem ellene is szavazott. De úgy gondolja a szenátor ur és sok más képviselő ur, hogy ők nem maguk részére, hanem csak a tömegeknek csinálják a törvényeket. Amig a papirt gyártó társulatok 1943-ban csak 7,283.592 dollár hasznot csináltak 1946- ban 21,252.904 dollár hasznot számítanak. De azért még mindig emelik a papír árát, hogy a független kisebb lapokat, folyóiratokat kifagyasszák.