Bérmunkás, 1947. január-június (35. évfolyam, 1457-1482. szám)
1947-04-12 / 1471. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1947. április 12. Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. ===== zést gyakorol, hanem azért, sőt elsősorban csakis azért, mert i munkás üldözést folytat, mun- | kás jogokat és munkás szervezkedést tapos el. Az Egy Nagy Szervezet magasztos eszméjét viszi győzelemre, ha ilyen értelemben egyesül az egész munkásosztály. A fenti sorok után valahogy nagyon is furcsának látszik az, hogy amikor a szabad munkásjogokat és munkásszervezkedést követelek, ugyanakkor gratulálni szeretnék a magyar kormánynak, amiért az Amerikai Magyar Népszava és hasonló néhány más amerikai magyar szenylap magyarországi terjesztését betiltotta. Úgy néz ki, mintha az egyik országban az elnyomatás ellen lázitók, a másik országban az elnyomatást és sajtó tiprást helyeselném. Pedig nem igy van és ha alaposabban megvizsgáljuk ezt az ügyet, akkor nagyon; sokan a munkás- osztály felszabadulási harcának a reményében szintén gratulálni fognak, ehez az eseményhez. Mert nézzük csak az Amerikai Magyar Népszava mondjuk csak úgy 25 évre visszatekintő működését. Ezalatt a 25 év alatt állandóan dicsőítette és támogatta azt a Horthy rendszert, mely a fehér terror véres uralmán keresztül, román és cseh támogatással foglalta el Magyarország diktatórikus uralmát. Az amerikai magyarságot minden erejével igyekezett a Horthy uralom szolgálatába állítani, az amúgy is reakciós nagy magyar egyletek vezetőit igyekezett megnyerni és azoknak tagságát megadóztatni a hamis propaganda terjesztésére. Ennek érdekében fő indító rugó volt a fasiszta szellemű Magyar Szövetség megszervezésében. Minden időben azon egyházak és papok mellé állt, ahol a magyar átalakulás gyalázása képezte a mindennapi imájuk egy részét. Minden sora a munkásnépek elnyomatását végző uralkodók támogató kiszolgálása, a néptömegek félrevezetését szolgálja. A demokrácia sajtószabadságot kell jelentsen, de nem jelenti a nép összessége elleni hazugságok terjesztését, hanem ellenkezőleg a néptömegek egyetemes érdekeinek az igazságos hirdetését. Az Amerikai Magyar Népszava mételyező propagandájának köszönhető, hogy az amerikai magyarság minden időben a széthúzás gyékényén állt és legnagyobb részük a grófi, földesúri Horthy Magyarország védelmében, szembe került saját testvéreivel, az amerikai magyar munkássággal. Ilyen értelemben elbírálva az Amerikai Magyar Népszava kitiltását, folytatásának látjuk annak a küzdelemnek, mely háborúban és békében egyaránt a fasiszta méreghintés megakadályozását emberi kötelességnek tartja. Hogy ez valóban fontos kötelesség, azt az Amerikai Magyar Népszava jelenlegi irói és kiadói csak akkor tudták volna meg, ha saját maguk valamelyik náci országban éltek volna a háború alatt. A magyar munkásnépnek tehát nincs mit siránkozni az ilyen tiltó parancs miatt, mert az a nép összességének az érdekeit szolgálja. 111 BÁNYÁSZ tömegsírja Borzalmas és végzetes bányász szerencsétlenség színhelye volt március 25-én az Illino- isban levő Centralia Coal Co. 5- ös számú bányája, amely Cent- rália közelében Wamac falu tő- szomszédságában fekszik. A szerencsétlenséget a felgyülemlett gáz robbanása okozta, amely a délutáni órában történt, közvetlen a nappali csoport leváltása előtt, úgy, hogy a bányában levők közül csak néhány menekült meg. A bányászok közül többen a robbanás következtében azonnal életüket veszítették, többen azonban a később felfedezett jelek szerint még 15 órával a robbanás után is életben voltak, de a mentő akció annyira szervezetlen volt, hogy napokig tartott, amig a legtávolabb levőket elérték és igy a mérges gázok előbb érték el őket és mire a mentők odaértek, csak holt tetemekre bukkantak. A robbanás a szellőztető készüléket — ami egyébként is elégtelen volt — teljesen használhatatlanná tette, ami a friss levegő szolgálatot megakasztotta és a bányász nyelven ismert “black damp’’ (carbon monoxide) mérges gáz az egész aknát elárasztotta, megölve minden élőlényt. A tárnában 137 bányász dolgozott a robbanás idején és ebből 26-ot sikerült élve kimenteni. Az utolsó élőt 7 órával a robbanás után hozták felszínre, akik közül 12 súlyos állapotban a kórházba került, mig 14 rövid idővel a kiszabadítás után jobban lett és némelyek a mentési munkálatokban is résztvettek. 111 azonban áldozatul esett a mérges gáznak ... és a bányabárók profitéhségének. A BIZTONSÁGI SZABÁLYOK MEGSÉRTÉSE NAPIRENDEN VOLT A Centralia Coal Co. 5. számú bányája hosszú évek óta a bányászok réme volt. A biztonsági szabályok megsértése napirenden volt és alig múlt el nap, hogy ezen szabályok megsértése ne követelt volna valamelyes áldozatot. A bánya veszélyessége ismert volt úgy a szövetségi, mint Illinois állami bányafelügyelőségnél, azonban sem az egyik, sem a másik semmit sem tett annak biztonságossá tétele érdekében. A Szövetségi bányafelügyelőségnél, azonban sem az egyik, sem a másik semmit sem tett annak biztonságossá tétele érdekében. A Szövetségi bányafelügyelőség kerületi igazgatója kijelentette, hogy a bányatársaság még az elmúlt novemberben figyelmükbe ajánlott biztonsági intézkedéseket még a mácius 17-én eszközölt felülvizsgálatig sem korrigálta, ami kétségtelenül egyik oka volt a robbanásnak. Frank Perz — a szövetségi felügyelő — szerint az 5-ös bánya 1945 óta nem volt kőporozva (rock dusting) ami pedig elengedhetetlenül szükséges, hogy a kőpor a szénport ártalmatlanná tegye és a robbanás lehetőségét ellensúlyozza. Az elmúlt év novemberi jelentésében a szövetségi inspektor 20 biztonsági sérelmet sorolt fel, amelyeket orvosolni kellett volna, azonban a márciusi vizsgálatnál kitűnt, hogy csak négy jelentéktelen korrigálást eszközöltek. A tárnából csak egy folytatólagos szellőztető készülék volt, amely mellett nem szabad lett volna több mint száz embert alkalmazni, ott azonban némelykor 160 ember is dolgozott. Az elégtelen szellőztető hiányában a szénpor túlságosan felgyülemlett, ami a robbanást elősegítette. A biztonsági törvények előírják, hogy a szén robbantást csakis olyankor szabad eszközölni, amikor a munka szünetel, ebben a bányában azonban rendszeres szokás volt, hogy a robbantást a munkanap vége felé csinálták, amikor még az összes bányászok bent voltak és hozzáértők szerint, ez esetben is valószínűleg ez okozta a gáz- rabbanást. Nem voltak védő helyek egyáltalán, a szabályok pedig megkövetelik, hogy a fő utakon legalább is 80 láb távolságra kell lenni. A tetőzet laza volt és nem voltak biztonsági oszlopok a munkahelyeken. A szabályok azt Is megkövetelik, hogy naponta legalább egyszer vizsgáltassák meg a munkahelyek gáz tartalma, azonban ilyesmi egyáltalán nem volt gyakorlatban abban a bányában. Az is megállapítást nyert, hogy az összes bányászok és hivatalnokok, akik a bányába lejártak, nyílt lángu karbit lámpákat használtak a zárt biztonsági világítás helyett és számos más biztonsági szabály sértést sorol fel a jelentés, amelyek bármelyike előidézhet ily borzalmas szerencsétlenséget, mig mindezen sértések együtt, szinte elkerülhetetlenné tették annak bekövetkezését. A BÁNYÁSZOK ÉLETBIZTONSÁGA A POLITIKU SOK KEZÉBEN Mint ismeretes, a bányák biztonságának felügyelete részben a U.S. Bureau of Mines, amely az Interior Department fenha- tósága alatt működik, részben pedig az állami Department of Mines and Minerals kötelékébe tartozik. Az előbbi legfőbb tisztviselője J. A. Krug belügyi államtitkár, mig az utóbbi vezetőjét Dwight H. Green, Illinois állam kormányzója nevezte ki, R. M. Medill személyében. Az állami inspektorok Medill irányítása alatt vannak; nekik terjesztik be jelentéseiket és Medill határoz azok sorsa felett, tehát a bányák biztonságának felügyelete politikusok kezében van és nem az a fontos, hogy a bányákat lelkiismeretesen ellenőrizzék, hanem, hogy a párt gépezetet — ez esetben a Republikánus Pártét — eredményesen szolgálják. Erre vonatkozólag éppen kézenfekvő bizonyítékot szolgáltattak a chicagói lapok, amikor pár nappal a bányaszerencsétlenség előtt nagy felháborodással közölték, hogy a bányainspektorok a bányák felülvizsgálása helyett, pénzt gyűjtöttek a bányatulajdonosoktól a Republikánus Párt választási alapjára, mely pénzt a chicagói republikánus polgármester jelölt érdekében kifejtett agitáció finanszírozására használtak. Az ellenjelöltet támogató lapok ezt természetesen felháborodással hozták nyilvánosságra és a sors iróniája, hogy a lárma még el sem ült, amikor a borzalmas bányarobbanás bekövetkezett. Bár ez a vád nem illeti a cent- rália kerületi — Driscoll O. Scanlan — bánya inspectort, aki minden tőle telhetőt elkövetett, hogy az 5-ös bányában dolgozók életét biztonságosabbá tegye, ebben azonban feljebbvalója <— Medill — minden alkalommal megakadályozta. Scanlan egy évvel előbb lezárta a nevezett bányát, mire Medill vizsgáló bizottságot küldött, amely azt jelentette, hogy bár vannak mulasztások, de a bánya nem oly veszélyes, hogy ok volna a lezárásra. “Ezt követőleg — mondotta Scanlan — Medill beidézett engem Springfieldre és alaposan megleckéztetett, a hosszú jelentésért és az abban foglalt biztonsági ajánlatokért a Centralia bányában.” Miután Medill a bánya ismételt megnyitását jóváhagyta, a Bányász Szervezet három tisztviselője levelet irt Green kormányzónak, hogy tegyen lépéseket a bányászok életbiztonságának érdekében. Az aláírók közül kettő áldozatul esett a robbanásnak. Nagy a valószínűség, hogy a bányászok levele nem is került a kormányzó kezébe, hanem azt a kormányzó titkára eljuttatta Medillhez, aki a levél vétele után idézte be Scanlant és leckéztette meg. Scanlan szerint, Medill többek között ezeket mondotta: “azok az átkozott hunkik (dam- nek hunkies) nem is tudnák, hogy milyenek az állapotok a bányában, ha az ilyen jelentés fel nem hívná a figyelmüket. És most azt hiszem megértette, hogy milyen jelentéseket akarok látni ide beérkezni.” Scanlan az újságírók előtt jelentette ki, hogy Medill a bányatulajdonosokkal kooperál a biztonsági törvények kijátszásában, hogy ezáltal elkerüljék a biztonsági készülékek felszerelésének kiadásait és ellenszolgálatul a bányatulajdonosok a párt választási alapjához hozzájárulnak. Nyilvánvaló tehát, hogy a bányafelügyelő politikusok n a k fontosabb a bányabárók kegyét megnyerni, mint a bányászok életbiztonsága felett őrködni. Scanlan ismételten megkísérelte Medillt rábírni, hogy tegyen intézkedést, hogy a bányatulajdonosok ne tehessék könnyelműen kockára a bányászok életét, azonban eredménytelenül. “Könnyes szemekkel könyö(Folytatás az 5-ik oldalon)