Bérmunkás, 1947. január-június (35. évfolyam, 1457-1482. szám)
1947-04-12 / 1471. szám
1947. április 12. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN--------------------------(gb) ROVATA—----------------------kerületi Értekezlet CLEVELANDON A Bérmunkás olvasói Cleveland körzetben ÁPRILIS 20- án, vasárnap reggel 9 órai kezdettel KERÜLETI ÉRTEKEZLETET tartanak a Bérmunkás, 8618 Buckeye Roadi iroda helyiségében, amelyen megbeszélik a lapnak újabb terjeszkedési lehetőségeit. \ A Bérmunkás olvasóit ezúttal is meghívjuk erre a konferenciára. Ugyancsak kérjük azokat, akik munkájuk miatt nem tudnának személyesen eljönni, hogy a lapra és annak terjesztésére vonatkozó javaslataikat postán küldjék el az értekezleten való megbeszélésre, Tisztelettel, a BÉRMUNKÁS LAPBIZOTTSÁGA. OLAJ-DIPLOMÁCIA A Bérmunkás hasábjain már többször irtunk arról, hogy a Truman elnök által bejelentett “erélyes”, szinte kardcsörtető külügyi politikai irányelv mögött milyen szerepet játszanak az arábiai homoksivatag alatt elterülő olajlerakódások. Az arab olajnak sokkal több köze van a Görög és Törökországok részére kért 400 müliós kölcsönhöz, mint bármiféle demokráciának is. Éppen azért a Truman adminisztrációja által képviselt külügyi politikát olaj diplomáciának is nevezhetjük. Erről a dologról először Pearson újságíró tett említést hires rovatában. Most azonban már a kereskedelmi lapoknak is kellett írni róla, mert a szenátus “War Investigation Committee” nevű bizottsága vizsgálat alá vette a dolgot. Mint előre látható volt, a kereskedelmi sajtó, amely első oldalas, rikító címekkel közli az alsóház “Un-Ameri- can Activities” nevű bizottság hírhedt, boszorkány üldözésekre emlékeztető tárgyalásait, ezen igen fontos szenátusi bizottság munkájáról vagy nem adott híradást, vagy pedig nagyon leszorította s csak mint valami jelentéktelen kis eseményt említette meg pár sorban. Pedig ezen bizottság valóban csak olyan embereket hallgatott ki, akiknek valami közük van vagy volt az arábiai olajhoz és határozott adatokkal álltak elő az arab olaj-üzletre vonatkozólag. Már maga az első tanú, James A. Moffett, aki csak nem régiben vonult vissza- az olaj-üzletből, ahol fontos szerepet töltött be, beismerte, hogy “Arábiában néhány amerikai cég több billió dollárt érő olaj koncesszióra tett szert a most lezajlott világháború alatt”. MIT TUD A VOLT BELÜGYMINISZTER ? Ezen bizottság vizsgálataira már csak azért is nagyobb súlyt kellett volna helyezni, mert a bizottság elnöke, Owen Brewster szenátor előre kijelentette, hogy a vizsgálat során kutatni fogják azt is, hogy vájjon az arábiai olajnak van-e valami köze ahhoz a 400 milliós kölcsönhöz, amit Truman akar a görög és török kormányoknak adni, hogy annak tekintélyes részén fegyvereket szerezzenek be? “Azt már tudjuk,” — mondotta Brewster szenátor, — “hogy az Egyesült Államok kormánya állt jót az olaj koncessziókért. Most tehát azt kutatjuk, hogy ezen privát korporációk profitjának a biztositá- , sáért továbbra is a kormány fizessen-e a közpénzekből? Mert a Truman elnök legutóbbi ajánlata (a kölcsön kérése) erre enged következtetni”. Brewster szenátor egyébiránt bejelentette, hogy meg fogja idézni Harold L. Ickes, volt belügyminisztert, aki a háború alatt az olajdiktátor volt, hogy a Roosevelt adminisztráció miféle egyezséget kötött ezen magán olajtársaságokkal? A bizottság máris elhatározta, hogy a Roosevelt irataiból el fogják kérni azon dokumentumokat, amelyek világot vetnek arra, hogy a Roosevelt adminisztráció milyen egyezséget kötött Ibn Saud arábiai királlyal 1941- ben. Mert azt már tudják, hogy abban az évben Ibn Saud 6 millió dollárt kapott, mint az olajért járó részesedést ötévre előzőleg. J. E. Wood tengerész kapitány vallomásából kiderült az, hogy Ibn Saud királlyal kötött egyezség dokumentumai a tengerészet “Advocate General” irodájából a Fehér Házba, majd a Roosevelt Memorial könyvtárba, Hide Parkba kerültek. Ezen dokumentumokat most csakis az elnök engedélyével lehet megvizsgálni. így a bizottságnak előbb Truman elnököt kell kérni, hogy ilyen rendeletet adjon ki. Noha ezen fontos dokumentumokat olyan féltve őrzik a nyilvánosságtól, a tartalmukról jelentést tesznek azok, akik segédkeztek a megszerkesztésénél. Ezek egyike, az előbb említett James A. Moffet, aki elmondotta, hogy a háború kitörése után de még a Pearl Harbor támadás ' előtt, már közismert dolog volt, hogy az arab homoksivatagok alatt óriási olajmezők terülnek el. Az úgynevezett demokrata államok kétségbe voltak esve, hogy ezen olaj mezőket a németek és a japánok kerítik kézre. Ezért Moffett a már előbb alakított Arabian-American Oil Company nevében 1941 április 16-án arra kérte Roosevelt elnököt, hogy a kölcsönre nagyon rászoruló Ibn Saud királynak nagyobb amerikai kölcsönt adjanak. Moffett nem is annyira kölcsönt, mint inkább azt ajánlotta, hogy az amerikai tengerészet adjon nagy rendelést olajra az Arabian-American Oil kompániának s ezen rendelésből “előlegnek” adjanak hat millió dollárt az arab királynak, mint a ráeső részt, azzal a kikötéssel, hogy ezt az olajat öt év alatt ki kell termelni. Noha Roosevelt szimpátiával fogadta az ajánlatot, mégis visszautasította azon érvvel, hogy az állam nem előlegezhet pénzt arra az olajra, ami még a föld gyomrában van. Akkor azonban azzal kezdték ijesztgetni Rooseveltet, hogy ha Amerika nem kötelezi le, — jobban mondva nem pénzeli le az arab királyt, akkor az, a jó, drága demokrata szive dacára is a németek felé fog hajolni s az arab olajnak döntő befolyása lehet a háborúra. Végre is a nyomásnak engedve, az amerikai tengerészet megkezdte az arab olaj vásárlását, méghozzá, mint más forrásokból kiderült olyan áron, hogy maguk a/ tengerész tisztek, akikre a fizetés ügye tartozott, kezdték el a tiltakozást. HALLATLAN PROFITHARÁCSOLÁS hogy az általa ajánlott terv csak 11,800,000 dollár hasznot hozott volna a két amerikai olaj- társaságnak, amely az Arabian- American Oil Company név alatt szerepelt. Azonban, — mint Moffett bevallotta, — ezt a tervet hamarosan félretolták és az újabb tervek szerint ezen két olajtársaság 60-70 millió dollár profitot zsebelt el. “így történt”, — mondotta Moffett, — “hogy amerikai közpénzek szerezték meg a koncessziót, fizettek a felszerelésért, de a két olajtársaság húzta a nagy hasznot.” Moffett vallomásával szemben ugyan a tengerészt okmányai azt mutatják, hogy a tengerészet eddig 59,881,594 dollár értékű olajat vett az Arabian- American Oil Companytól. De Ibn Saud király is kapott már vagy 30 millió dollár “kölcsönt” — soha megadásra, — igy a Moffett számításai nem nagyon esnek el a valódi ténytől. Ezen dolgok ismerete után még mindig kérdezhetjük, hogy mi köze van mindezeknek a görög meg a török kölcsönhöz? Először is tudnunk kell, hogy az arab olajat nagy csöveken a Perzsa öbölhöz vezetik és ott veszik fel a hajókra. így tehát fontos, hogy ez az ut nyitva legyen és ennek biztosítására kell a görög és a török kormányokat Amerika vazalus államaivá tenni. Hitlerék az ilyesmit nagy hadsereggel, nyers erőszakkal csinálták. Amerika pénzzel leköti magának azon országok uralkodó osztályait, amelyek a koncért elvégzik a rendőri szolgálatot. De ha ez nem lenne egészen elegendő, Amerika is hajlandó odaküldeni pár hadihajót és megszálló hadsereget, amely megerősíti a népeiket elnyomó uralkodó osztályokat. Szóval az olaj-diplomácia lényege: Pénzzel, ha lehet; haderővel, ha a pénz nem elegendő! VÉGÉTÉRT A SOROZÁS WASHINGTON — A kötelező sorozásról szóló törvény, amit a második világháború alkalmából hoztak, március 31-én végétért. Ezen törvény értelmében 19,200,367 katonát soroztak be az amerikai fegyveres erők különböző ágaiba. A sorozó bizottságnak 27,371 fizetett alkalmazottja és 184,325 “önkéntes” segítője volt, akik 6,642 helyi bizottságokban működtek. KITILTOTTÁK A NÉPSZAVÁT MAGYARORSZÁBÓL A magyar kormány kitiltotta Magyarországból a New Yorkban megjelenő Amerikai Magyar Népszavát. Mint az amerikai magyarság jól tudja, ez az újság a legféketelenebb uszító hadjáratot fejti ki a Magyar Köztársaság ellen s ez a tiltó rendelet előre látható volt, sőt inkább csak azon csodálkozunk, hogy ilyen sokáig is késett. A lap kitiltásáról egyébiránt a lap szerkesztője, Nadányi Pál azt a hazugságot terjeszti, hogy lapjának iránya csak a kommunisták ellenszenvét keltette fel. A New York Timesban közzétett nyilatkozatában pedig azt hazudja, hogy előzőleg már a náciellenes magatartásáért tiltották ki Magyarországból, holott közismert dolog, hogy a Horthy uralomnak úgyszólván a hivatalos amerikai közlönye volt. A volt Horthy ügynök nyilatkozata szerint a lap kitiltására közvetlenül az adott okot, hogy a magyar Nemzetgyűlés ülésén Bölönyi György “pro-kommu- nista” képviselő megtámadta az Amerikai Magyar Népszavát, amire Rajk László “kommunista miniszter” kiadta a kitiltó rendeletet. Egyébiránt az amerikai lapokhoz érkezett táviratok szerint a magyar kormány az Amerikai Magyar Népszavával egyi- dőben az “Amerika Magyarok Vasárnapja” cimü katholikus lapot, valamint a Kanadai Magyar Újságot is kitiltotta Magyarországról, mert ezek is az Amerikai Magyar Népszavához hasonló piszkos propagandát fejtettek ki a magyar köztársaság ellen. A szenátor dühösen nekirontott az újságírónak: — Hogy meri azt állítani, hogy csupa igazságot irt a rólam szóló rovatban? — Dehogyis állítom, — válaszolta az újságíró. — Nos, igy elismeri, hogy sok hazugság volt benne. — Hogy ne ismerném, — volt rá a válasz, — hiszen számos mondatot öntől idéztem. Nézze meg a lapot csomagoló előfizetése lejáratban van-e. Ha igen ne várja lapkezelőnket, hanem az önnél levő barna borítékban küldje el az előfizetéMoffett ugyan azt állítja,
