Bérmunkás, 1947. január-június (35. évfolyam, 1457-1482. szám)

1947-04-05 / 1470. szám

2 oldal Egyről-Másról ...................ELMONDJA : J. Z. ===== LENDÜLTBEN A BOSZOR­KÁNY ÜLDÖZÉS Az utóbbi hónapokban a “kommunista veszély” félelme annyira megszállta az országot, hogy a sajtóban és rádión az ké­pezi a napi szenzációt. Ha bár­mily jelentéktelen személy a szenzáció központjába akar tün­dökölni, elegendő, ha a “kom­munista” veszélyről nyilatkozik és rögtön nemzeti “hős” lesz be­lőle; a sajtó feltűnő betűkkel adja hírül és a rádió jelentések kihangsúlyozzák nevét, mert a kommunizmusban veszélyt lát. Ezen mesterséges előítéletet gyártó hadjárat nem csak kife­lé a külpolitikára vonatkozik, hanem itt az országban, ha bár­mily esemény történik, amely a kapitalista osztály érdekeit sér­ti, rögtön rásütik, hogy kom­munisták vannak a háta mögött. Egy-egy bérharc — ami nem a ritkaságok közé tartozik — már kongresszusi vizsgálat alá esik és kivétel nélkül felfedezik, hogy a sztrájk vezetői “kom­munisták” és azért “rendelték” sztrájkba a munkásokat, hogy azzal a “kommunizmust” és végeredményben Szovjet Orosz­országot segítsék. Már az elmúlt évi novemberi választásoknál kitűnt, hogy az a boszorkány vadászat jó esz­köz a reakció kezében, mert a republikánus párt ezzel a jelszó­val aratott győzelmet és olyan vérszemet kaptak, hogy a há­rom hónap óta ülésező kong­akamak belenyugodni abba, hogy az ő idejüknek Magyaror­szágon örökre fuccs. Inkább azon kell csodálkozzunk mi régi amerikás magyarok, hogy ezek közül a régi Horthy legények közül, néhányat még nem ütött meg a guta. Mert ime, már má­sodik éve, hogy Magyar Köztár­saság van, igy már alaposan túlélte a harminc és kilencven napos előbbi kormányváltozáso­kat. Sőt mi több a mostani kor­mány még eddig egyáltalán nem küldött egyedüli információkat az Amerikai Magyar Népszavá­nak, sőt már külön pénzesutal­ványokat sem (és ez nekik leg­nagyobb baj). Ami hivatalos kormány információ van, azo­kat megküldik minden magyar újságnak, a Magyar Jövőnek és mi több még a Bérmunkásnak is. Egyleti téren szintén hason­ló a helyzet. A Verhovay basák­nak nincs többé egyed joguk Horthyval parolázni, mivel nin­csen Horthy, igy tehát misem természetesebb, mint hogy egy “terrorista kisebbség” uralma van Magyarországon a Verho­vay vezetők beképzelési szerint. Mivel a nagy újságoknak és nagy egyleteknek igy minden ténykedésük lecsúszott, ami a Magyar Köztársasági kormányt ületi, igy most az itteni kor­mánynál igyekeznek ágyasi mi­nőségben befurakodni. Legu­tóbb a Verhovay Egylet jelent­kezett ilyen minőségben, Tru­man elnökhöz intéztek átiratot, aminek a lényege az volt, vagy­is inkább a diplomatikus célja, resszus eddig egyebet sem tett, mint a “kommunizmus kiirtá­sát” szolgáló törvényeken tár­gyalt. Mint ismeretes, az őszi válasz­tások óta a kongresszus mind­két házában a többséget a re­publikánusok képviselik, akiket mindenben támogatnak a déli államok reakciós demokratái is, mig a kormány a két év előtti demokrata párt győzelmének a maradványa és a két frakció között nagyarányú verseny fo­lyik az 1948-ban esedékes elnök választásnál a szavazók meg­nyerésére. Ugylátszik a demokrata párt nem a legbiztosabb a dolgában, — látva a republikánusok győ­zelmét a boszorkány üldözés jel­szavával — az elnök is csatlako­zott a boszorkány üldözőkhöz és egy héten belül kétszer öltöt­te fel a vörösfaló álarcot és ron­tott neki a “kommunistáknak” úgy kifelé, mint itt bent az or­szágban. Első beszédében, melyet a kongresszus mindkét házának közös ülésén mondott el Török és Görögországok sorsa felett hullatott krokodil könnyeket és 400 millió dolláros költség meg­szavazását kérte, hogy ezzel megmentsék ezt a két “demok­ratikus” országot attól az átko­zott “kommunizmustól”. Második kirohanásában, szi­gorú rendeletet adott ki a kor­mány különböző departmentje- inek, hogy a kormány hivatalo­hogy jó volna abba a görög és török doktiránba, ha Magyar- országot is belevennék. Nyíltan kiabálni, mint nagy egylet még sem akarnak a nekik nem tet­sző magyar kormány ellen, Tru­man elnök háta mögött az üyes- mi demokratikus nagyképűskö­désnek néz ki. Elképzelhetjük Magyarország helyzetét, ahol az ilyen régi reakciés alakok­nak még mindig hatalmi bele­szólási joguk van az ügyek in­tézésébe, hogy milyen nehéz őket levakarni, amikor mi ame­rikai magyarok, ahol az ilyen egyleti vezetők nullák és mégis megtűrve vannak, hogy az ame­rikai magyarság nevében be­széljenek. “Ami késik, nem múlik” tart­ja a közmondás és habár a Ver­hovay vezetők reakciós szerep­lésének megakadályozása már nagyon is későnek látszik, még nem múlt el az idő, ellenben gyorsan közeledik amikor ezek az urak letűnnek a láthatárról. De le ám, még pedig a Verhovay név is, mert nem maradhat meg az amerikai magyarságnak, mint örök szégyene, hogy a nagy magyar szabadságharco­sok számos nagy hősei között, nem találtak nevet, a legna­gyobb magyar egylet nevének viselésére. Mert a Verhovay névnek semmi köze a magyar néphez, még kevésbé a magyar nép szabadságharcához. Verho­vay vezető urak, ne beszéljenek hát annyit, de tudják meg, hogy a Verhovay névhez legilőbb a némaság. kát meg kell tisztítani a “kom­munistáktól”. Talán mondanunk sem Kell, hogy a kongresszus mindkét há­za — egy elenyésző kisebbség kivételével — vad éljenzéssel fogadta Truman vörösfaló kiro­hanását és talán az első eset, hogy a kormány és a kongresz- szus egy véleményen vannak, dacára a párt külömbözetnek. Ugyancsak üdvrivalgásba tört ki a sajtó túlnyomó többsége és a rádió kommentátorok is és végre a hangadó körök meg­egyeztek a National Association of Manufacturers (a munkálta­tók szövetsége) és a Chamber of Commerce-el (a kereskedel­mi kamara) és most már csak a végrehajtás van hátra. A TÉNYEK GÖRÖRORSZÁ GOT ILLETŐLEG Truman a kongresszushoz in­tézett beszédében ismertette a görög nép kétségbeejtő helyze­tét, amely ugyan nem egyedül álló, mert kutatás nélkül sorol­hatnánk fel még legalább féltu­cat országot, amelyekben a nép gazdasági viszonyai semmivel se jobbak mint Görögországban. Csodálatos, hogy azokért nem sajog az elnök szive, sőt azok­tól az eddig az UNRRA utján nyújtott segélyzést is megvon­ták, mig Görögországnak rend­kívüli segély megszavazását ké­ri. Truman szerint — amit mi nem vonunk kétségbe — Görög- orszában “a gyermekek 85 szá­zaléka tüdőbajos. A háziállatok, baromfi és igavonó állatok ;el- jesen eltűntek. Az infláció a megtakarított pénzeket teljesen felemésztette és ezen tragikus viszonyoknak következménye­ként a harcos kisebbség képes volt az emberiség nyomorának kihasználásával politikai káoszt teremteni, amely eddig megaka­dályozta a gazdasági újjáépí­tést.” Az elnök szerint a benső bi­zonytalanságot még a külső ve­szély is súlyosbítja, amennyi­ben a szomszédos országok — Albánia, Bulgária és Jugoszlá­via — állandóan veszélyeztetik a “demokratikus Görögorszá­got”. És mivel “nincs más or­szág amelyhez a demokratikus Görögország fordulhatna és nin­csen más ország, amely hajlan­dó és képes volna a demokrati­kus görög kormánynak megad­ni a szükséges támogatást és az Egyesült Államok nem fordul­hat el süket fülekkel a görög kormány kérésétől”. Jó vastag börü arc kell ahoz, mely kiállja pirulás nélkül azon állítást, hogy a görög kormány “demokratikus”. Mert ha a gö­rög kormányt demokratikusnak lehet nevezni, akkor Franco és az összes náci és fasiszta diktá­torokról is lehet azt állítani. A görög nép többsége nem akarta a királyt és hogy az még­is visszakerült a trónra, az csak a Görögországot megszállva tar­tó angol fegyvereknek tudható be. Amikor egy évvel ezelőtt Görögországban a szavazást le­rendezték, a szavazó lapokra nem azt tették, hogy királysá­got, vagy köztársaságot akar­nak-e, hanem, hogy királyságot, vagy kommunizmust? Ezen szemtelenség láttára a liberálisok és az összes balolda­1947. április 5. li pártok bojkottálták a szava­zást, úgy, hogy a szavazóknak csak egy kis töredéke szavazott és igy a leadott szavazatok 85 százaléka a királyság visszaállí­tását óhajtotta. A királyság visszaállításával természetesen a legkegyetle­nebb terror uralom kapott láb­ra és nemcsak a kommunisták és szocialistákat üldözték, de mindenkit, aki a királyság ellen szót mert emelni. Egész faluk lakosságát koncentrációs tábo­rokba zárták és aki menekülni tudott az a szomszédos orszá­gokba — Albánia, Bulgária és Jugoszláviába — menekült. Tehát nem felel meg a való­ságnak az, hogy a szomszédos országok támadják Görögorszá­got, hanem a valóság az, hogy ezen országokba menekült görö­gök folytatják a harcot a ki­rályság terrorja ellen. A harc azonban nem csak kívülről, ha­nem bent az országban is állan­dóan folyik a királyság megdön­tésére. De, hogy a királyság en­nek dacára még mindig fennáll, az az angol katonaság jelenlé­tének köszönhető. Az angol kormány azonban kijelentette, hogy március 31-én az összes katonaságot kivonja Görögországból, ami a hivatalos közegek beismerése szerint is, a királyság összeomlását vonja maga után. És Truman ezt akar­ja megakadályozni a 400 millió dollár segéllyel. Mert ne higyjük, hogy Tru­man tényleg a görög nép nyo­morán sirdo'gál. Ő nem. Ennek a 400 millió dollárnak jelentős része nem a görög népnek fog kenyeret szolgáltatni, hanem fegyvereket, muníciót a görög katonaság felszerelését, hogy a terror uralmat fentarthassák. A segélyt tehát nem kenyérben, hanem golyóban kapja a görög nép. A TÖRÖK DEMOKRÁCIÁT (?) IS SEGÍTENI KELL A Truman tervezet szerint a 400 miliő dollárból legalább 150 millió Törökországnak van szán­va. Mint ismeretes, Törökorszá­got nem sújtotta a háború ré­me az utóbbi években, sőt ellen­kezőleg, Törökország háborús szükségleteket szállított úgy az Egyesült Nemzeteknek, mint az Axis hatalmaknak. Nem csinált belőle lelkiismeret kérdést, hogy melyik félnek szállítsa a szük­ségleteket, a demokráciának, vagy a náci-fasisztáknak. A ver­senyben az győzött, amelyik többet fizetett és leggyakrab­ban a nácik fizettek többet, te­hát azokkal csináltak üzletet. De nem csak üzleti téren fa­vorizálta Törökország a náci­kat, hanem elvileg is azokkal kacérkodott mindaddig, amig a háború elvesztése nyilvánvaló lett. Azóta a demokráciákat pumpolta. Truman bevallása szerint: “az Egyesült Államok és Anglia je­lentős anyagi támogatásban ré­szesítették Törökországot a há­ború alatt. Azonban ennek da­cára, Törökországnak most is nagy szüksége van a támogatás­ra. “A háború befejezése óta Tö­rökország ismét folyamodott financiális támogatásért Angli­ához és az Egyesült Államok­hoz azon célból, hogy nemzeti BÉRMUNKÁS

Next

/
Thumbnails
Contents