Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)

1946-09-28 / 1443. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1946. szeptember 28. Egyről-Másról :ELMONDJA: J. Z. TÖRTÉNELMI ESEMÉNYEK 1916 szeptember 23 — Warren K. Billings tárgyalás kezdete, akit a san franciscoi “preparadness parade” alkalmával felrob­bant bomba elhelyezésével vádoltak. Bár semmi más bizonyiték ellene nem volt, mint a hamis tanuk vallomásai, mégis több, mint 20 évet töltött a rácsok mögött. 1918 szeptember 27 — Bulgária cserben hagyta fegyvertár­sait és külön békét kért a Szövetséges hatalmaktól. 1874 szeptember 28 — Az “International Workingmens’ As­sociation” központi testületé az Egyesült Államokba költözött. 1864 szeptember 28 — Londonban megalakult az “Első In- temacionale” melynek egyik legbuzgóbb alakitó tagja Kari Marx. volt. 1932 szeptember 28 — Jim Reynolds és Bill Burnett harlani bá­nyászokat három évi börtönbüntetésre Ítélte el a kapitalista osz- tálybiróság a harlani szénbányász sztrájkból kifolyólag. TESTVÉR ÁRULÁS A munkás szolidaritásnak az egyik legeklatánsabb példája nyilvánult meg a közelmúlt na­pokban a tengeri szállítási ipar­ban, amikor az AFL kötelékébe tartozó “Sailors Union of the Pacific” és a “Seafarer Interna­tional Union” tagjai kénytele­nek voltak beszüntetni a mun­kát bérköveteléseik kikényszerí­tésére. A két szervezet tagjai tulaj­donképpen hasonló munkát vé­geznek — az előbbi a nyugati kikötőkben közlekedő hajók munkásait egyesíti, mig az utóbbi a keleti partok hajózási munkásainak a szervezete — bár ez alkalommal ebből a szét­tagoltságból nem származott hátrány, mert a két szervezet válvetve dolgozott a siker érde­kében. A munkások bérkövetelése volt: havi 22.50 emelés a nyu­gati hajósoknak és 27.50 dollár a keleti hajósoknak. A tárgyalá­sok a szervezet és a munkálta­tók között, még a sztrájk kitö­rése előtt befejeződtek és pedig a munkások győzelmével, vagy­is a hajóstársaságok beleegyez­tek a fentjelzett havi béremelés­be. Történetesen azonban ez a megegyezés nem volt végérvé­nyes, mert az érintett hajóstár­saságok nem csak a saját hajó­ikat járatják, hanem nagyobb számmal kormány hajókat is. Ezen, a kormány tulajdonát ké­pező hajók üzembentartásáért meghatározott összeget fizet a kormány a hajóstársaságoknak és ezen felül a kormány fedezi az üzemköltségeket. Másszóval: a kormány fedezi a hajók min­den üzemköltségét és még ezen­felül busás összeget fizet a ha­jóstársaságoknak, amiért ezen hajókat üzemben tartják. És mert az előirányzott bérjavitás- nak jelentős részét a kormány­nak kell fizetni, szükséges volt, hogy a hajóstársaságok és a szervezetek között létrejött bér­megegyezést a Wage Stabiliza­tion Board jóváhagyja, amit az megtagadott. Ugyanis, néhány hónappal ezelőtt a CIO kötelékébe tarto­zó National Maritime Union ha­sonló béremelésért szállt sikra és már a sztrájk kikerülhetet- lennek látszott, amikor a tizen­kettedik órában a munkások megbízottai elfogadták a Wage Stabilization Board ajánlatát, amely a havi béremelést 17.50 dollárban állapította meg. A Wage Stabilization Board ezen az alapon tagadta meg az AFL kötelékébe tartozó hajósok 22.50 és 27.50 dolláros béreme­lését s ragaszkodott ahoz, hogy az utóbbiak is hasonló béreme­lésben részesüljenek, mint a NMU tagjai. Mivel az AFL hajósok nem fogadták el a WSB ajánlatát, hanem ragaszkodtak az eredeti követeléshez, a két szervezet 90,000 tagja beszüntette a mun­kát az összes kikötőkben. Itt nyilvánult meg a példás szolida­ritás, amikor az összes — az AFL, CIO, IWW és más kisebb független szervezetek és szer­vezetek tagjai tiszteletben tar­tották a felállított piketvonalat és 90 ezer sztrájkoló több mint 400 ezer más szervezethez tar­tozó munkás szolidaritást vál­lalt. * Egy heti munkaszünet után a WSB ülést tartott, de előbbi ha­tározatát meg nem változtatta, igy Truman elnök az ügy elin­tézését John G. Steelman — a War Mobilization and Reconver­sion direktor — kezébe helyez­te, aki állitólag úgy döntött, hogy a sztrájkolok megkapják a bérkövetelést, de a kormány csak a 17.50 dollár emelésért vállal felelőséget, az öt és tiz dollár különbözetet a hajóstár­saságoknak kell fizetni. így a sztrájkot irányitó két szervezet lefújta a sztrájkot, de a National Maritime Union ve­zetősége úgy vélekedett, hogy igazságtalanság történt, mert ha ugyanazon munkát végző más szervezet tagjai megérdem­lik a magasabb béremelést és megkapták, őket is megilleti és mielőtt a munka megkezdődött, sztrájkba szólították a CIO tag­jait. Itt azonban súlyos sérelem esett a munkásszolidaritáson. Amig az AFL szakszervezetek által felállított piketvonalat az összes szervezetek tiszteletben tartották és biztosították a sztrájkolok győzelmét, addig a CIO által kihívott sztrájkot az AFL tagjai segítenek megtörni. Bár e sorok Írásáig biztos ada­taink nincsenek, hogy az AFL tagjai mily mértékben fogadták meg vezéreik utasítását, mely szerint úgy Lundeberg a SUP- SIU, mint Ryn az AFL rakparti munkások elnöke azt az utasí­tást adták a szervezet tagjai­nak, hogy “ne respektálják a kommunisták piketvonalát.” Ez pedig a legalávalóbb test­vérárulás, ami ugyan nem uj, mert ezt tették számtalan eset- j ben a múltban is, nem csak más szervezetek tagjaival szemben, de még az AFL kötelékébe tar­tozó szakszervezetekkel is. Ez esetben is a napnál is világosabb az IWW azon megállapítása, hogy: “ . . . A szakszervezetek oly állapotot ápolnak, amely le­hetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját, az ugyan azon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegí­tik, hogy bérharc esetén egy­mást verik le. A szakszerveze­tek segítenek a munkáltató osz­tálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkálta­tókkal közös érdekeik vannak.” “E szomorú állapotokat meg­változtatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be­szüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk, vagy kizárás van an­nak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet és ösz- szesség sérelmének tekinti.” BOSZORKÁNY ÜLDÖZÉS A történelem szerint a bo­szorkány üldözés már a múlt emléke, de a gyakorlatban ma — a huszadik század derekán — még mindig vannak — és meg­lehetős számmal — akik azt szeretnék megújítani. Ugyan ma nem a vénasszonyokat bé­lyegzik boszorkányoknak, aki­ket ki kell irtani, hanem éppen annak fordítottját; akik látnak, gondolkoznak, szólni és csele­kedni mernek, azokat akarják a boszorkányok sorsára juttattni. Mert úgy áll a dolog ebben az “áldott demokratikus ország­ban”, hogy aki a szuper kapita­lista országnak fonákságait meglátja; azt kifejezésre jut­tatja, vagy pláne ha annak or­voslása érdekében cselekedni is mer, azt “kommunistának”, “vö­rösnek”, ‘felforgatónak” bélyeg­zik és szeretnék egy elszigetelt területre — mondjuk Oroszor­szágba — deportálni és — mág­lyán ugyan sokáig tartani, te­hát elégetni — de talán egy pár atombombát rájuk ereszteni. Nem csodálkozunk azon, hogy a szövetségi kongresszus tele yan ily boszorkány égetőkkel, mert hiszen az oda beválasztot­tak nagyobb része a kerítés má­sik oldalára tartozik — a kapi­talista osztályhoz — —és ter­mészetes, hogy ők ezt a rend­szert a világon a legjobbnak hi­szik és örökidőkre meg akarják menteni. Azon sem csodálkozhatunk, hogy az American Legion nem­zeti komandere — John Stelle — nem hive annak, hogy Orosz­országgal kukoricázzunk; sze­rinte ménéi előbb végzünk az oroszokkal, annál jobb. Azon sem lepődtünk meg, hogy az American Legion new york állami végrehajtó bizottsá­ga megtagadta a chartert két uj — a második világháború ve­teránjaiból alakult — csoport­tól, “mert azok között vannak kommunisták és kommunista szimpatájzerek és az American Legion nem akar oly veteráno­kat a tagjai sorába, akik kom­munizmust hirdetnek, vagy azokkal összeköttetésben van­nak akár professzionális, vagy politikai minőségben.” NEW BRUNSWICK ÉS KÖRNYÉKE FIGYELEM! A Bérmunkás olvasói szep­tember 29-én, vasárnap egész napos KIRÁNDULÁST ren­deznek a Pokornyi farm mel­letti erdőbe. Lesz szalonna sütés és hűsítők. Beszédet mond Fishbein László munkástárs New Yorkból. Mindenkit szívesen lát a Rendezőség Az American Legion 28 éves létezése alatt kivétel nélkül min­dig a reakció oldalán állt; min­dig és mindennek ellene volt, ami a kapitalista osztály érde­keit sértette és a munkásosztály javát szolgálta. Tagjai sorából kerültek ki a nyugati “minute- menek”, akiket a kizsákmányo­lok a szervezkedni akaró mun­kások terrorizálására szervez­tek; a Ku Klux Klan-ek, akik a vallási és faji előítéletet szítot­ták és számos lincselésért tar­toznak majd felelni — többek között Frank Little és Vesley Everest, az IWW két bátor har­cosáért — ha a munkásosztály egyszer abba a helyzetbe jut, hogy igazságot szolgáltathat. Az említetteken nem csodál­kozunk, hogy boszorkányok he­lyett azokat akarják a máglyá­ra rakni, akik egy igazságo­sabb társadalmi rendszerért küzdenek. Azon azonban csodál­kozunk,, hogy ez a boszorkány égetési mánia a munkásszerve­zetekre is átragadt. Az Ameri­can Federation of Labomél ugyan ez nem uj, mert annak fő és al-tisztviselői gyakran ugatják meg a “vörösöket” ha közelükbe jutnak, hogy annál jobban megnyerjék a munkálta­tók kegyét, de amint látszik az utóbbi időben a Congress of In­dustrial Organization (CIO) is erre az útra tévedt. A közelmúlt napokban folyt le a CIO egyik legnagyobb és legmilitánsabb — United Elec- tris Radio and Machine Work­ers — szervezetének a konven­ciója Milwaukeeban, melyet előzőleg néhány reakciós — kö­zöttük James Carey a CIO köz­ponti titkár-pénztárosa és Har­ry Bloch, az U.E. egyik al-elnö- ke — nagy lármával igyekeztek felzavarni a vizet, hogy aztán a zavarosban halásszanak. Bár a konvención jelenlevő 800 delegátus kevés figyelmet fordított a boszorkány üldözők lármájára és igy nem sok vizet zavartak, de tekintettel, hogy a lármázok némelyike előnyös po­zícióban van a szervezetben, ahonnan sok kárt tehet a jövő­ben és ajánlatos volna ha a CIO osztálytudatos tagsága a legel­ső kínálkozó alkalommal kiakol- bólintaná onnan őket. Mert ma már a munkásszervezetben nem azt kell bünül felróni ha valaki osztálytudatos — és igy “bal­szárnyi” vagy “vörös” — ha­nem az a bűn, ha valaki reakci­ós, mert az mindig kapható ar­ra, hogy a kapitalista osztály usztályát hordozza. Ma már a harc nem csak egy nagyobb da­rab kenyérért folyik, hanem, amint az IWW elvinyilatkozata kimondja: “A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a

Next

/
Thumbnails
Contents