Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)

1946-09-28 / 1443. szám

2 oldal

BÉRMUNKÁS

1946. szeptember 28.

Egyről-Másról

:ELMONDJA: J. Z.

TÖRTÉNELMI ESEMÉNYEK

1916 szeptember 23 — Warren K. Billings tárgyalás kezdete, akit a san franciscoi “preparadness parade” alkalmával felrobbant bomba elhelyezésével vádoltak. Bár semmi más bizonyiték ellene nem volt, mint a hamis tanuk vallomásai, mégis több, mint 20 évet töltött a rácsok mögött.

1918 szeptember 27 — Bulgária cserben hagyta fegyvertársait és külön békét kért a Szövetséges hatalmaktól.

1874 szeptember 28 — Az “International Workingmens’ Association” központi testületé az Egyesült Államokba költözött.

1864 szeptember 28 — Londonban megalakult az “Első In- temacionale” melynek egyik legbuzgóbb alakitó tagja Kari Marx. volt.

1932 szeptember 28 — Jim Reynolds és Bill Burnett harlani bányászokat három évi börtönbüntetésre Ítélte el a kapitalista osz- tálybiróság a harlani szénbányász sztrájkból kifolyólag.

TESTVÉR ÁRULÁS

A munkás szolidaritásnak az egyik legeklatánsabb példája nyilvánult meg a közelmúlt napokban a tengeri szállítási iparban, amikor az AFL kötelékébe tartozó “Sailors Union of the Pacific” és a “Seafarer International Union” tagjai kénytelenek voltak beszüntetni a munkát bérköveteléseik kikényszerítésére.

A két szervezet tagjai tulajdonképpen hasonló munkát végeznek — az előbbi a nyugati kikötőkben közlekedő hajók munkásait egyesíti, mig az utóbbi a keleti partok hajózási munkásainak a szervezete — bár ez alkalommal ebből a széttagoltságból nem származott hátrány, mert a két szervezet válvetve dolgozott a siker érdekében.

A munkások bérkövetelése volt: havi 22.50 emelés a nyugati hajósoknak és 27.50 dollár a keleti hajósoknak. A tárgyalások a szervezet és a munkáltatók között, még a sztrájk kitörése előtt befejeződtek és pedig a munkások győzelmével, vagyis a hajóstársaságok beleegyeztek a fentjelzett havi béremelésbe.

Történetesen azonban ez a megegyezés nem volt végérvényes, mert az érintett hajóstársaságok nem csak a saját hajóikat járatják, hanem nagyobb számmal kormány hajókat is. Ezen, a kormány tulajdonát képező hajók üzembentartásáért meghatározott összeget fizet a kormány a hajóstársaságoknak és ezen felül a kormány fedezi az üzemköltségeket. Másszóval: a kormány fedezi a hajók minden üzemköltségét és még ezenfelül busás összeget fizet a hajóstársaságoknak, amiért ezen hajókat üzemben tartják. És mert az előirányzott bérjavitás- nak jelentős részét a kormánynak kell fizetni, szükséges volt, hogy a hajóstársaságok és a szervezetek között létrejött bérmegegyezést a Wage Stabilization Board jóváhagyja, amit az megtagadott.

Ugyanis, néhány hónappal ezelőtt a CIO kötelékébe tartozó National Maritime Union hasonló béremelésért szállt sikra és már a sztrájk kikerülhetet- lennek látszott, amikor a tizenkettedik órában a munkások megbízottai elfogadták a Wage Stabilization Board ajánlatát, amely a havi béremelést 17.50

dollárban állapította meg. A Wage Stabilization Board ezen az alapon tagadta meg az AFL kötelékébe tartozó hajósok 22.50 és 27.50 dolláros béremelését s ragaszkodott ahoz, hogy az utóbbiak is hasonló béremelésben részesüljenek, mint a NMU tagjai.

Mivel az AFL hajósok nem fogadták el a WSB ajánlatát, hanem ragaszkodtak az eredeti követeléshez, a két szervezet

90,000 tagja beszüntette a munkát az összes kikötőkben. Itt nyilvánult meg a példás szolidaritás, amikor az összes — az AFL, CIO, IWW és más kisebb független szervezetek és szervezetek tagjai tiszteletben tartották a felállított piketvonalat és 90 ezer sztrájkoló több mint 400 ezer más szervezethez tartozó munkás szolidaritást vállalt.

* Egy heti munkaszünet után a WSB ülést tartott, de előbbi határozatát meg nem változtatta, igy Truman elnök az ügy elintézését John G. Steelman — a War Mobilization and Reconversion direktor — kezébe helyezte, aki állitólag úgy döntött, hogy a sztrájkolok megkapják a bérkövetelést, de a kormány csak a 17.50 dollár emelésért vállal felelőséget, az öt és tiz dollár különbözetet a hajóstársaságoknak kell fizetni.

így a sztrájkot irányitó két szervezet lefújta a sztrájkot, de a National Maritime Union vezetősége úgy vélekedett, hogy igazságtalanság történt, mert ha ugyanazon munkát végző más szervezet tagjai megérdemlik a magasabb béremelést és megkapták, őket is megilleti és mielőtt a munka megkezdődött, sztrájkba szólították a CIO tagjait.

Itt azonban súlyos sérelem esett a munkásszolidaritáson. Amig az AFL szakszervezetek által felállított piketvonalat az összes szervezetek tiszteletben tartották és biztosították a sztrájkolok győzelmét, addig a CIO által kihívott sztrájkot az AFL tagjai segítenek megtörni. Bár e sorok Írásáig biztos adataink nincsenek, hogy az AFL tagjai mily mértékben fogadták meg vezéreik utasítását, mely szerint úgy Lundeberg a SUP- SIU, mint Ryn az AFL rakparti munkások elnöke azt az utasítást adták a szervezet tagjainak, hogy “ne respektálják a kommunisták piketvonalát.”

Ez pedig a legalávalóbb testvérárulás, ami ugyan nem uj,

mert ezt tették számtalan eset- j ben a múltban is, nem csak más szervezetek tagjaival szemben, de még az AFL kötelékébe tartozó szakszervezetekkel is. Ez esetben is a napnál is világosabb az IWW azon megállapítása, hogy: “ . . . A szakszervezetek oly állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját, az ugyan azon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.”

“E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban

— vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk, vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet és ösz- szesség sérelmének tekinti.”

BOSZORKÁNY ÜLDÖZÉS

A történelem szerint a boszorkány üldözés már a múlt emléke, de a gyakorlatban ma

— a huszadik század derekán — még mindig vannak — és meglehetős számmal — akik azt szeretnék megújítani. Ugyan ma nem a vénasszonyokat bélyegzik boszorkányoknak, akiket ki kell irtani, hanem éppen annak fordítottját; akik látnak, gondolkoznak, szólni és cselekedni mernek, azokat akarják a boszorkányok sorsára juttattni.

Mert úgy áll a dolog ebben az “áldott demokratikus országban”, hogy aki a szuper kapitalista országnak fonákságait meglátja; azt kifejezésre juttatja, vagy pláne ha annak orvoslása érdekében cselekedni is mer, azt “kommunistának”, “vörösnek”, ‘felforgatónak” bélyegzik és szeretnék egy elszigetelt területre — mondjuk Oroszországba — deportálni és — máglyán ugyan sokáig tartani, tehát elégetni — de talán egy pár atombombát rájuk ereszteni.

Nem csodálkozunk azon, hogy a szövetségi kongresszus tele yan ily boszorkány égetőkkel, mert hiszen az oda beválasztottak nagyobb része a kerítés másik oldalára tartozik — a kapitalista osztályhoz — —és természetes, hogy ők ezt a rendszert a világon a legjobbnak hiszik és örökidőkre meg akarják menteni.

Azon sem csodálkozhatunk, hogy az American Legion nemzeti komandere — John Stelle

— nem hive annak, hogy Oroszországgal kukoricázzunk; szerinte ménéi előbb végzünk az oroszokkal, annál jobb.

Azon sem lepődtünk meg, hogy az American Legion new york állami végrehajtó bizottsága megtagadta a chartert két uj — a második világháború veteránjaiból alakult — csoporttól, “mert azok között vannak kommunisták és kommunista szimpatájzerek és az American Legion nem akar oly veteránokat a tagjai sorába, akik kommunizmust hirdetnek, vagy azokkal összeköttetésben vannak akár professzionális, vagy politikai minőségben.”

NEW BRUNSWICK ÉS KÖRNYÉKE FIGYELEM!

A Bérmunkás olvasói szeptember 29-én, vasárnap egész napos KIRÁNDULÁST rendeznek a Pokornyi farm melletti erdőbe. Lesz szalonna sütés és hűsítők.

Beszédet mond Fishbein László munkástárs New Yorkból.

Mindenkit szívesen lát a Rendezőség

Az American Legion 28 éves létezése alatt kivétel nélkül mindig a reakció oldalán állt; mindig és mindennek ellene volt, ami a kapitalista osztály érdekeit sértette és a munkásosztály javát szolgálta. Tagjai sorából kerültek ki a nyugati “minute- menek”, akiket a kizsákmányolok a szervezkedni akaró munkások terrorizálására szerveztek; a Ku Klux Klan-ek, akik a vallási és faji előítéletet szították és számos lincselésért tartoznak majd felelni — többek között Frank Little és Vesley Everest, az IWW két bátor harcosáért — ha a munkásosztály egyszer abba a helyzetbe jut, hogy igazságot szolgáltathat.

Az említetteken nem csodálkozunk, hogy boszorkányok helyett azokat akarják a máglyára rakni, akik egy igazságosabb társadalmi rendszerért küzdenek. Azon azonban csodálkozunk,, hogy ez a boszorkány égetési mánia a munkásszervezetekre is átragadt. Az American Federation of Labomél ugyan ez nem uj, mert annak fő és al-tisztviselői gyakran ugatják meg a “vörösöket” ha közelükbe jutnak, hogy annál jobban megnyerjék a munkáltatók kegyét, de amint látszik az utóbbi időben a Congress of Industrial Organization (CIO) is erre az útra tévedt.

A közelmúlt napokban folyt le a CIO egyik legnagyobb és legmilitánsabb — United Elec- tris Radio and Machine Workers — szervezetének a konvenciója Milwaukeeban, melyet előzőleg néhány reakciós — közöttük James Carey a CIO központi titkár-pénztárosa és Harry Bloch, az U.E. egyik al-elnö- ke — nagy lármával igyekeztek felzavarni a vizet, hogy aztán a zavarosban halásszanak.

Bár a konvención jelenlevő 800 delegátus kevés figyelmet fordított a boszorkány üldözők lármájára és igy nem sok vizet zavartak, de tekintettel, hogy a lármázok némelyike előnyös pozícióban van a szervezetben, ahonnan sok kárt tehet a jövőben és ajánlatos volna ha a CIO osztálytudatos tagsága a legelső kínálkozó alkalommal kiakol- bólintaná onnan őket. Mert ma már a munkásszervezetben nem azt kell bünül felróni ha valaki osztálytudatos — és igy “balszárnyi” vagy “vörös” — hanem az a bűn, ha valaki reakciós, mert az mindig kapható arra, hogy a kapitalista osztály usztályát hordozza. Ma már a harc nem csak egy nagyobb darab kenyérért folyik, hanem, amint az IWW elvinyilatkozata kimondja:

“A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a