Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)
1946-08-10 / 1436. szám
8 oldal BÉRMUNKÁS 1946. augusztus 10. SZEMELVÉNYEK Magyarországi Lapokból Erdély két munkásnépe A romániai, elsősorban az erdélyi demokratikus sajtó napirenden tartja a sovinizmus elleni harc kérdését. Az erdélyi magyaroknak és románoknak egyformán fontos, hogy az uszító sovinizmus politikája soha többé ne kerekedhessen felül. A legkiválóbb magyar és román irók is hozzászólnak a problémához. Alább Nagy István: “Leggonoszabb ellenségünk a sovinizmus’’ cimü tanulmányából közlünk érdekes részletet: Nem véletlen, hogy 1437-ben Budai Nagy Antal a- vegyesla- kosságu erdélyi megyékben, — Kolozs és Szamos — román és magyar parasztokkal együtt kelt fel a magyar és szász nagy- birtokosok ellen. A vegyeslakos- ságu megyékben a román parasztság megláthatta, hogy a magyarság nemcsak grófokból, meg botosispánokból és kardos hajdúkból áll, hanem elsősorban hozzáhasonló, meggyötört magyar parasztmilliókból. Budai Nagy Antal és Tardus Iacob vezetésével ezért tudták összefogni a két népet közösen nyúzó magyar és szász nagyurak ellen már ötszázkilenc esztendővel ezelőtt. Ez az ötszázkilenc év előtti román-magyar összefogás annál csodálatosabbnak tűnik, mert akkor mindkét nép parasztjai írástudatlanok voltak. Felvetődik a kérdés: ma Írni, olvasni tudó román és magyar tömegek tudatlanabbak lennének analfabéta őseiknél, hogy egymás ellen lehet őket uszítani? Mi tagadás, sok tekintetben valóban tudatlanabbak. Az irni-olvasni tudással a reakciósok hamis írástudói sok hazugságot vertek mindkét nép fejébe. A védtelen szegényparaszt gyerekeivel elhitették az iskolában: azért nincs az apjuknak földje, mert a románok ’’betolakodtak” Erdélybe és sok földet elkaparintottak a magyarok elől. A szegény román parasztok gyerekeivel meg elhitették ennek épp az ellenkezőjét, azt mondván nekik: hogy a magyarok voltak a betolakodók és kiszorították őket Erdély földjéről. Ezekből a tanításokból aztán majd minden magyar s majd minden román azt vette ki, hogy ha föld kell, vagy jobb megélhetés, vissza kell venni Erdélyt az úgynevezett “jogtalan bitorlóktól”. Mivel pedig mind a magyar, mind a román hallhatta, hogy mit tanul a másik nép iskolában, újságokban és soviniszta népgyüléseken — gyűlölni kezdték egymást. Félni kezdtek egymástól. Még ott is elhi- degültek egymástól, ahol vegyesen lakták a megyéket. Mind a román, mind a magyar földhözragadt földműves dolgozók és tudatlanabb ipari munkások a más nemzetiségűnek tulajdonították a maguk nyomorúságát. Mi ezzel szemben az igazság? Erdélyben csakis azokat lehet jogtalan bitorlóknak nevezni, akik munka nélkül vették birtokukba s örökölték apáról-fiura I a munkáskéztől megművelt ha- ! talmas uradalmakat, vagy az ipari müveket és tudományos intézeteket. Ezek pedig kevés kivételtől eltekintve, a jobbágytartó nagybirtokos nemesek, a későbbi szabad parasztnyuzó nagyurak voltak. Ezek között a nagyurak között az utóbbi ötven esztendőben magyarok, románok, szászok és zsidók egyaránt szerepeltek, egyformán sanyargatták a román és magyar dolgozó népet. Ezeknek a kivételes helyzetű munkátlan bitorlóknak a rablásai miatt azonban nem lehet felelőssé tenni sem a magyar, sem a román nép, sem a zsidóság becsületesen dolgozó többségét. Nem ok a nemzeti fölényeskedésre az sem, valamely nép többségével szemben, hogy az egyik inkább völgyben folyó gazdálkodást folytatott, vagy a másik hegyi pásztorkodást, er- c’elést vagy szénégetést, fae- dénykészitést űzött. Minden emberi munka egyformán hozzájárult Erdély művelődéséhez, mert minden művelődésnek emberi munka az alapja. Erdély két munkásnépe, a románság és magyarság kiegészítette egymást. Egymás mellett munkálkodva változtatták Erdély földjét a századok folyamán “tündérkertté”, ahogy Móricz * *Zsigmond, a demokrata magyarság elhunyt, nagy Írója Erdélyt egyik nagy regényében elnevezte. Háborús pokollá s a nemzeti gyűlölet földjévé Erdélyt munkátlan urai, a bitorlók züllesztették, azok, akik folyton PESTI HUMOR Pontos Diagnózis Dr. Konzervatív találkozik az utcán dr. Haladóval és sopánkodik a drágaság miatt. Végül is dr. Konzervatív kijelenti: — Rettenetesek ezek a nagy árak. Az a bajunk, hogy olyan sok ma a nulla. Dr. Haladó szelíden feleli: — Téved kedves uram. Az a bajunk, hogy a múltban volt itt sok á nulla! — Tudja mit fog ábrázolni az uj trilliós bankjegy? Egy tucat politikus arcképét. — Hogy-hogy? • — Tizenkét nulla lesz rajta. — Igaz, hogy az uj egyfilléres már forgalomban van? — Hogyne, csakhogy most milliárdnak hívják. — Hihetetlen, hogy milyen szeszélyes ez az adópengő? — Miből gondolja? — Már kezd egészen kiszámíthatatlan lenni. — Hogy tehet tiz billiót egy lóra? Hátha lemarad és elveszti a pénzét? — Hát maga sem tudja, hogy “rossz pénz nem vész el”? (Szabad Száj) azt vitatják, hogy ki telepedett meg korábban Erdélyben, akik ezzel a vitával folyton el akarják terelni figyelmünket arról, hogy Erdélyben azoknak van joguk élni, akik verejtékes munkájukkal biztosítják az erdélyi népek jövőjét. (Szabad Nép) HOGYAN KELETKEZIK A VÉRVÁD A vérvád otromba meséje olyan mint a lidércfény, minél jobban kergeti az ember s akarja megsemmisíteni, annál gyorsabban repül tovább. Százszor rácáfoltak már erre az ostoba és gálád bujtogatásra, de száz- egyedszer megint csak felüti bűzös fejét. Hiába irtjuk ki az egyik helyen, a másikon újjászületik. Hogy miként születik ez a förtelmes mese, ime itt egy példa: A Soproni Világosság Írja: Babela Gyurka nevű elemiiskolás fiúcskát hazamenet megkérdezett egy ismeretlen férfi, nem tudja-e, merre van a Kossuth Lajos ucca? A fiúcska megadta a feleletet és mivel ő is abban az irányban haladt, vele ment az ismeretlen férfi is, aki közben betért egy üzletbe, a gyermek meg tovább ment. Ebből aztán azt a mesét kerekítette ki két asszony, hogy “egy szakállas zsidó a Kossuth Lajos uccában egy anyától elrabolt egy gyermeket” és ehhez a meséhez persze hozzátüztek még egyebeket is. Amikor ezek a hírek már szerteszáguldottak a városban, a rendőrség vette a kezébe az ügyet. Kiderült, hogy a vérvád meséket terjesztő asszonyok leányai valamennyien az Orsolya- zárdába járnak. A rendőrség azonban a zárdába is ellátogatott és ott a kihallgatott növendékek egyöntetűen azt vallották, hogy Mater Lőrincz Heléna és Mater Pelle Ignatia figyelmeztették a növendékeket, vigyázzanak, ha az uccán valaki megszólitj a őket, fussanak el. A két asszonyt, Tóth László- nét és Klee Istvánnét, akik a szakállas zsidót “látták”, letartóztatták, majd átadták a bíróságnak. A két zárdái nővért pedig rendőri felügyelet alá helyezték. RENDŐRKÉZRE KERÜLT HÉJJAS BANDITÁK Az újságok részletesen beszámoltak annak a vizsgálatnak az eredményéről, amelyet több mint két évtized múltán folytatott le a politikai rendőrség Kecskeméten és környékén a hírhedt orgoványi gyilkosságsorozat ügyében. Héjjas Iván és Francia Kiss Mihály garázdálkodásainak és bűntetteinek hátterét világította meg a nyomozás, amelynek eredményeképpen a letartóztatások hosszú sora történt. Néhány főbünösnek azonban sikerült megszöknie. Most elfogták Tassy Gergelyt, a leghirhedtebb Héjjas-banditák egyikét. Tassy Gergely kihallgatási adatai döntőek lesznek a Héjjas-üggyel kapcsolatban. A kecskeméti népügyészség fogházába került. A szabadság nagy felelőséget jelent. Azért tartózkodnak oly sokan tőle. LEVÉL AZ AMERIKAI MAGYAR SAJTÓHOZ A budapesti Népszava június 20-iki számában találtuk az amerikai magyar sajtóhoz intézett alábbi levelet. A levélben kifejezett kérés jogosságát teljes mértékben elismerjük. Sőt mi több, annak szellemében jártunk el a felszólítás nélkül is, mihelyt az összeköttetést meg tudtuk találni. Meg kívánjuk jegyezni azt is, hogy a Bérmunkás állandó o’storozása vetett véget annak a kalózkodásnak is, amellyel az amerikai magyar lapok szerző és forrás kihagyásával vettek át Írásosokat a hazai lapokból. — Szerk. Mindig öröm volt nekünk, magyar Íróknak, újságíróknak, ha szavunk túljutott földrajzi határainkon és belekerült a világ civilizációjának, kultúrájának, emberiességre törekvésének vérkeringésébe. Igyekeztünk is — mi magyar írástudók, a betű alázatos szolgái — minél több vért ömleszteni a világközösség vénájába. Most sem szerénytelenség vagy követelőd- zés emeli bennünk a szót, amerikai magyar laptársainkhoz címezvén a mondanivalót. Arról van szó ugyanis, hogy az amerikai magyar sajtó megtisztelő módon magyar lapokból átvett szépirodalmi müvekkel, cikkekkel, beszámolókkal és riportokkal színesíti hasábjait és ad nyilvánosságot a magyar irodalomnak az uj haza magyarsága körében. Ez szép és lelkesítő. A magyar közírók és szépirók eddig nem is támasztottak — noha ez a nemzetközi jognak és a szokásnak is megfelel, sőt a méltányosságnak is — követelést a honorálás iránt. Most sem teszik ezt, csak szerényen emlékeztetnek arra az ínségre, mely ha a magyar betüvetőknek a múltban osztályrészük volt, e napokban különösen az és az amerikai közvélemény előtt, de főképpen az amerikai magyarság és e magyar sajtó vezérkara előtt nem is ismeretlen. így hát legyen szabad a következőket mondanom: mi boldogan adjuk az amerikai magyarságnak — s ha ez rajtunk múlnék — a világirodalomnak is, a szellemi kalóriát. Ne tekintsenek bennünket profánnak és anyagiasnak, ha ezért a szellemi kalóriáért fizikai kalóriát kérünk. Ez, azt hiszem, a csereviszony adottságainak is meglelne, mert a szellemünket tápláló kalóriánk elég nagymennyiségű, de szegény testünket, bizony, már szűkösen tudjuk ellátni, pedig az alkotáshoz valami fizikai nyugalom is szükséges. Ezért hát arra kérjük a jó amerikai magyar sajtót, hogy leközölt írásainkért — nem könyörado- mányt — hanem tisztességes honorárium fejében némi tejport, konzervet és egyéb földi jót küldeni szíveskedjenek. V. E. A United Nations ügynökei még mindig kutatnak az uj világfőváros lakóhelye után. New York vidékén szeretnék felépíteni, de több helyen nem látják szívesen a “betolakodott idegeneket”.
