Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)
1946-07-06 / 1431. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1946. julius 6. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNG ARAIN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ......................$2.00 One Year ........ $2.00 Félévre ........................... 1-00 Six Months __________ 1.00 Egyes szám ára ........ 5e Single Copy ---------------- 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ------------ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, ___________Ohio under the Act of March, 3, 1879. Alá jegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás Hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Alvilági alakok A new yorki kerületi bíróságon James G. Wallace főbíró egyenként három évi börtönre ítélte Martin J. Perkinsont és William J. McGeoryt, akik az American Federation of Laborhoz tartozó International Union of Operating Engineers Union tisztviselői voltak s mint ilyenek több mint 200,000 dollárt zsaroltak ki azon nagyvállalkozóktól, akik a new yorki vízvezeték-rendszer építésénél ezen szervezett tagjait alkalmazták. Ezen nagyszabású zsarolási ügyből kifolyólag a szervezet Fay nevű elnökét és James Bove nevű pénzügyi titkárát még a múlt évben elitélték és jelenleg 7-15 évre szóló büntetéseiket ülik, mert háromnegyed millió dollár zsarolására használták fel union tisztségüket. Nem első eset, hogy az American Federation of Labor egyes szervezetei ilyen közönséges zsarolók, alvilági alakok kezeibe kerültek. Ezek természetesen éppen úgy kiérdemlik a kiszabott börtönbüntetéseket, mint az alvilági alakok bármily más csoportjának a tagjai, akik valamilyen más “racket” üzletet folytatnak.. Az ilyen emberek előtt az union is csak olyan üzlet, amiből “racket’’-ot csinálhatnak. Igaz ugyan, hogy erre elsősorban is az union ügyeivel nem törődő tagság ád nekik alkalmat, de elősegítik ezt az American Federation of Labor központi főtisztviselői is, akik sok esetben nagyon jól ismerik a szervezetbe betolakodott ily alvilági alakok zsarolásait, de szemethunynak azért, mert azoktól támogatást kapnak a szakszervezeti gépezet kiépítésére, amely aztán a jólfizető hivatalaikat örökösiti. Valóban ideje volna, hogy a munkásszervezetek tagjai erélyesen látnának hozzá, hogy unionjaikat megtisztítsák az ilyen alvilági alakoktól, mert felülről ugylátszik hiába várnak ilyen tisztogatásra. Az ilyen alvilági alakok nem csak a munkáltatókat zsarolják de a tagságot is és azonkívül minden pillanatban készen állnak a szervezet teljes szétrombolására is. Inflációt akarnak Az Egyesült Államokban az élelmiszerek és egyéb igen fontos szükségleti tárgyak hiánya napról-napra jobban érezhető. A lakásínség is olyan tűrhetetlen már, mint amilyen lehet az európai lebombázott városokban, noha Amerikában egyetlen házat sem romboltak szét az ellenség bombái. Az élelmiszer készletet jólismerő földművelésügyi minisztérium is azt állítja, hogy az élelmszerhiány nem tényleges, hanem mesterséges. Vagyis a termelők vagy a kereskedők tudatosan tartják vissza az árukat a fogyasztó közönségtől. És mialatt a háziasszonyok százezrei hiába várnak órákon át egy kis husért a mészárszékek előtt; mialatt a nők és férfiak százezrei járják végig az üzleteket olcső ruhanemű vagy lábbelik után, addig a kongresszusban hosszas heves vitát folytatnak az árszabályozás további fentartása vagy eltörlése felett. Nem nehéz megállapítani, hogy a lakásínség, a mészárszékek és egyéb üzletek üressége szoros összefüggésben áll ezzel a kongresszusi vitával. Chester Bowles, az OPA igazgatója valószínűleg igazat állít, amidőn azt mondja, hogy az árucikkek eltűnésével az üzleti érdekeltség az árszabályozást akarja beszüntetni, ami természetesen a gyors áremelkedéshez, inflációhoz vezetne. A gyárosok orságos szövetsége (NAM) már hónapok óta tartó nagymérvű propagandát fejt ki az árszabályozás megszüntetésére. Az ország összes nagy lapjaiban elhelyezett oldalas hirdetésekben, továbbá a rádión, a szószéken és minden más propaganda eszközzel igyekszik inflációba hajtani az országot. A gyárosok természetesen ezt nem ismerik el. Azt mondják, hogy ők nem akarnak inflációt, mert az mindenkinek árt. Szerintük az árszabályozás okozza a szükségleti tárgyak eltűnését, ami elősegíti a fekete piacot, ami viszont az inflációhoz vezet. Nagymérvű propagandájukkal sikerült is nekik bedobni a kövéleménybe azt a hitet, hogy az infláció mindenkinek rossz, mindenkinek ártalmas. De vájjon ártalmas-e? Nézzük csak közelebbről ezt a dolgot. Infláció a pénz elértéktelenedését jelenti. Infláció akkor áll be, midőn a szükségleti tárgyakért az előző árak többszörösét kell adni. így akinek megszabott mennyiségű pénze van, az az infláció következtében egyszerre szegényebb lesz. Akinek azonban nem pénzben, hanem mondjuk telkekből gyárakból, gépezetekből vagy felhalmozott árucikkekből áll a vagyonuk, azok egyszerre nagyon meggazdagodnak. Ha pedig már addig is gazdagok voltak, akkor duplán, triplán vagy tízszeresen gazdagodnak. Noha igaz, hogy a gyárosoknak is van pénz vagyonuk, az úgynevezett forgótőke, azonban vagyonuk óriási részét az emelkedő értékű ingó és ingatlan dolgok képezik. így amit a készpénzük elértéktelenedésével veszítenek, azt busásan visszakapják az említett vagyon emelkedésével. De azonkívül a forgótőke időről-időre kicserélődik s a vesztesség ily esetben nem nagy. Ezzel szemben a mimkások igazi vagyonát a munkaerő képezi, amelynek fentartására még az árubabocsájtás előtt is szükségük van az egyre nagyobb árakat mutató élelemre, ruházatra, lakásra és egyéb az élethez szükséges javakra. Noha tény, hogy a munkások tulajdonát képező házak, ruhák, bútorok, stb. szintén “többet érnek” (pénzben kifejezve) infláció esetén, de ezzel a munkás nem lesz gazdagabb, mert azon tárgyakra szüksége van élete és munkaereje fentartására. A munkás, — általában véve, — csak munkaerejét adja el. Ez azonban infláció esetén, mint láttuk, csak utólag követi az áremelkedést, ami a munkások teljes kié- heztetését eredményezi. Amig tehát az infláció a gyárosok és egyéb tőkéseknek a na- gyobbmérvü újabb meggazdagodást jelenti, addig a munkásokat kiéhezteti. A kiéheztett munkásokat viszont könnyen fel lehet használni a munkás unionok megtörésére, a sajtó és a szólásszabadság elfojtására is. Ezért harcolnak a gyárosok olyan nagy hévvel az árszabályozás megszüntetéséért, amely az infláció útját egyengetné. Van azonban egy másik elmélet is, amely azt mondja, hogy az éhes munkások könnyen lázadnak. A National Association of Manufacturers tagjai vagy nem ismerik ezt az elméletet, vagy pedig nem félnek tőle. Reméljük, hogy most az egyszer csalódni fognak. Milyen legyen a munkás lap? A közelmúltban hosszabb vita folyt a Bérmunkás hasábjain azon fontos kérdés tisztázására, hogy milyen legyen a jó munkáslap. Éppen ezért bizonyára érdekelni fogja olvasóinkat Fred W. Thompson munkástársunknak erre a kérdésre vonatkozó véleménye, aki abból az alkalomból, hogy átvette központi lapunknak, az Industrial Worker-nek a szerkesztését, szervezetünk havi bulletin- jában az alábbi cikkben mondja el a jó munkáslapról szóló véleményét. — Szerk. EZER MUNKATÁRSAT KÉREK Mint munkástársaim értesültek, átvettem központi lapunk szerkesztését. Visszatértem tehát újból abba a “job”-ba, amit már előbb úgy én, mint sok más, őszinte és tehetséges munkástárs töltött be és be kell vallanunk, csak nagyon kevés sikerrel. Remélem, ez nem lep meg egyetlen szervezett munkást se, hiszen köztudomású, hogy egy embertől vártuk azt, amit egy egész szervezetnek kell végrehajtani. Mindannyian tudjuk, lapunknak MILYENNEK KELLENE lennie. Tudjuk, hogy a jó munkáslap felöleli a munkásosztály teljes működési körét. Egyrészről megmutatja, hogy mire törekszik a munkásság, de egyben hü képet nyújt arról is, amit ma csinál. Kell, hogy jó információi legyenek, amelyek alapján irt szabatos, világos, de azért egyszerű szavakkal irt cikkeit oly rendezésben hozza, hogy aki a kezébe veszi ne tudja letenni, amig az egészet végig nem olvasta. Olyan lapnak kell lennie, amit egyetlen munkás sem nélkülözhet, aki a munkáskérdésekben informáltnak tartja magát. Olyan lapnak kellene lennie, amelyet minden munkás az elolvasás után ezzel a gondolattal vág zsebre: “Ezt a cikket megmutatom ennek vagy annak a barátomnak”. Olyan lápra gondolok, amit vár az olvasója s ha elmarad nagy hiányát érzi. Olyan rajzok legyenek benne, amit az olvasók kivágnak, fel- tüznek a műhelyek falaira, mint teszik most a fürdőző szépségekkel. Az olvasó szellemi vitaminja legyen, amely az elöregedettnek tüzes ifjúságot, a kifáradtnak újabb erőt és lelkesedést varázsol. Mozgalmunk tagjai részére olyan inspiráló legyen, ahonnan újabb heroikus küzdelmekre meríthetnek erőt. Olyan lapnak kellene lennie, amely meggyőzi a munkásságot arról, hogy az IWW elvinyilatkozatát a gyakorlatban is megvalósíthatja és ezzel egy szebb, jobb világot teremt. MEGKÖZELÍTHETJÜK Igen, ilyennek kellene lenni ennek a lapnak. De csinálhat-e ilyen lapot egyedül bármelyikünk is? Az ilyen “job” a jó organizáció munkája. De kérdés az is, hogy vájjon egyáltalán hivhatunk-e életre ilyen ideális lapot? Azonban azt is tudjuk, hogy szervezett erővel azt megközelíthetjük. Ezért szükséges, hogy az ország minden részében legyenek tudósitóink, munkatársaink, akik informálják a szerkesztőt vidékük munkás eseményeiről. Beküldenek fontos híreket nyújtó ujságkivá- gásokat. Bérmozgalmak esetén érintkezésbe lépnek a szóban- forgó szervezetekkel és ismertetik a tényeket a munkások oldaláról nézve, amit a kereskedelmi
