Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)
1946-07-27 / 1434. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1946. julius 27. Budapesti Levél Most, amikor Fekecs Sándor, barátom és mozgalmi társam elárvult tollát felveszem — akit a magyar és német fasizták meg- kinoztak, bebörtönöztek és végül kivégezték — szeretettel köszöntőm az óhazából az újvilág magyar munkásságát. Gondolatban átivelem a nagy Óceánt és a pár ezer kilométeres térséget s meleg kézszoritásra nyújtom kezeimet. Minden ok, amely eddig elválasztott bennünket — megszűnt. Elnémultak a csaták zajai, az ágyuk bömbölése, a bombák hatalmas robbanásai, a légvédelmi szirénák vijjogásai . . . Életünk hat keserves, vértől átitatott évei után — végre csend lett! Ebben az uj, immár békés csendben, az életben maradottak körülnézvén rombadőlt városaikon, megfogyatkozott embertársaikon, követik az élet parancsát, amely nem ismer megállást. A porba hullott országok munkássága hozzákezd városaik felépítéséhez és egy uj és igazságos társadalmi rend megalkotásához. A magyar munkásságon is — országával egyetemben — a háború borzalmas sebeket ejtett. Harcban megtizedelve, anyagi javaiban tönkretéve, teljesen kifosztottan áll. Éhesen, rongyosan és fagyoskodva kellett hozzálátnia a munkához. De megteszi, mert ezt megköveteli a saját és az emberiség jövője. Ha végig tekintünk az eddig megtörtént eseményeken, megállapíthatjuk: a magyar munkásság háborús veszteségeinek aránya egyenlő a háborús nyereség arányával. Mert nem csak vesztettünk, hanem nyertünk is. Elvesztettük a fasizmus láncát és megnyertük a demokrácia szabadságát. Horthy negyed- százados uralma alatt a szó legszorosabb értelmében rabok voltunk. Gyülekezési, sajtó és szólásszabadság ismeretlen fogalom volt Magyarországon. A legkisebb megmozdulást és vélemény nyilvánítást a rendőrség vagy a csendőrség brutálisan fojtott el és torolta meg. Börtöneink állandóan telve voltak a munkásmozgalom harcos, öntudatos embereivel. Horthy fasiz- ta Magyarországán 100 százalékig érvényben volt a régi latin mondás szelleme: “Óra et labo- ra’’. Mert valóban csak imádkozni és dolgozni lehetett itt. Aki ezt nem fogadta meg, akinek mersze volt emberiesen, szabadon cselekedni és véleményét nyilvánítani, vagy szervezkedni az a fasizta államhatalom minden erejével találta szemben magát. És mégis szervezkedtünk! Állandóan agitáltunk és a rendelkezésünkre álló minden erőnkkel küzdöttünk a fasizmus modern barbársága ellen. Hogy nem minden úgy sikerült, ahogyan mi szerettük volna — az nem rajtunk mullott. Hogy a magyar munkásságnak is részt kellett vennie a fasizmus oldalán a szabadságszerető, demokrata népek elleni háborúban — az szégyen ránknézve! De, tehetetlenül vergődtünk, erőnk csekély volt, mert nem csak mi, hanem az európai munkásság nagyrésze is a fasizmus jármába volt befogva. Ennek dacára, amit megtehettünk, azt becsülettel megtettünk! A háború alatt sok mindent elszabotáltunk és most a háború befejeztével nyugodt lelkiismerettel állunk a nemzetközi munkásmozgalom színe elé, mert mi magyar munkások is szívós harcot folytattunk a háború és a fasizmus ellen. Tudjuk, az amerikai munkásság áldozatos munkájával járult hozzá a fasizmus elleni háború győzelmének a kivívásához. Ott, Amerikában is éjt nappalé kellett a munkásságnak tennie, hogy a győzelmet az egész emberiség érdekében kiMostanában rendszere sebben és nagyobb számmal kapjuk a magyarországi lapokat, így ma már nem olyan újdonságok, mint az afrikai benszülöt- tek által készített csecsebecsék, amiket megbámulunk különlegességük miatt, de azért mégis csaknem hasonló kíváncsisággal forgatjuk ezeket is, elölről hátra, majd fordítva, hátulról vissza az első oldalig. Valahogyan nem akarjuk elhinni, hogy ezek valóban IGAZI ÚJSÁGOK. Nem a kicsinységük avagy külső formájuk miatt, sőt a kezdetleges technikai kivitelt is 'figyelmen kívül hagyjuk, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy annak a nagy szegénység az oka. Ahol nincs, onnan még az isten sem vehet, — tartja a közmondás. Márpedig nagyon jól tudjuk, hogy Magyarországon ma nemcsak papírban, de mindenféle anyagban nagy hiány van. Nem a gazdasági, hanem inkább a szellemi hiány az, amit jobban észreveszünk. Mintha a külső méltósággal együtt a belső is eltűnt volna. Egyes brilli- ánsan megirt cikkeket leszámítva nem érezzük ki az újságokból, hogy a cikkek irói messze az olvasóközönség felett állnak, akik ennélfogva hivatottak a tanításra, tanácsok adására. Különösen a polgári lapoknál nagyon szembeötlő ez a dolog, de nem mentesek ettől az úgynevezett baloldali újságok sem. SOK AZ IDEGEN SZÓ És azt is különösnek találjuk, hogy olyan tömérdek idegen szót használnak. Hogy mi, itt Amerikában sok idegen szót keverünk írásainkba, az egészen természetes és bizonyos mértékig megbocsájtható, mert nagyon, de nagyon sok itteni dolognak, intézménynek, cselekménynek, stb. nincsenek magyar nevei és körülírásuk nagyon hosszadalmas lenne. Azonban még igy is kerüljük az idegen szavak használatát annyira, hogy ebben a tekintetben mesz- sze elmaradtunk a budapesti lapokhoz viszonyítva. Csak az utóbbi lapszámokból kivett idegen szavakból példának összeállítottam ezt a mondatot: A hétvégi weekendre elvivhassa. Ezért örök hála illeti mindazon országok munkássá-1 gát, akik munkával vagy fegyverrel a kézben hozzájárultak a győzelemhez. Kapcsolataink tehát újra megindulnak. Újra együttműködhetünk, szavaink újra egymásra találnak s igy cselekedeteink még erősebbé és öntuda- tosabbá válhatnak. És, ha az újvilág magyar munkássága minden erejével mögöttünk áll, mozgalmi harcainkban erős segítőtársunk, mostani elesettsé- günkben pedig gyámolitónk lesz — az eredmény nem lehet vitás! Két világ munkássága közös erővel kivívhatja az egy évszázados örökéletü marxi mondás valóra válását: “Világ proletárjai egyesülj etek! ’ ’ Kőváry Mihály mentek a pankrátorok, akiknek kartotékájára rá volt Írva, hogy hány könyvbónokat vettek el a bunkerekből . . . Mikor már túlsók ilyen idegen kifejezést láttam, felsóhajtottam: Jaj, de nagyon szép is ez a zengzetes magyar nyelv, de kár, hogy már mi, magyarok nem értjük! Természetesen a szövegből némi kutatás után rájövünk az idegen szó értelmére. A fenti mondatban például pankrátorok név alatt rugólabda játékosok rejtőznek, a könyvbonok pedig nem cukorkák, hanem könyv- vásárlásra kiadott szelvények. Azonban végtelenül sajnálom, de még ma sem tudom megmagyarázni olvasóimnak, hogy az embernek melyik testrésze a kartotékája? Aztán azt is nagy meglepetésül vettem tudomásul, hogy a pesti emberek HÉTVÉGI week- endekre járnak. Mert ebből az következik, hogy van HÉTKÖZI weekend is. Szerencsés emberek, hetenként kétszer is mulathatnak ! HIBÁS HÍRSZOLGÁLAT Egy másik felemlitésre méltó .dolog, hogy valahányszor csak valami amerikai hirt hoznak, abban mindig belecsúszik valami szörnyű nagy hiba. így például mialatt most itt országszerte nagy tüntetéseket tartanak azért, mert a kongresszus nem hosszabbította meg az ár- szabályozó törvényeket, meglepetve olvasom az egyik budapesti lapban, hogy “Az infláció megakasztására a USA kongresszus az árellenőrzést egy évre, az az 1947 junius 30-ig meghosszabbította’ ’. Ezt a tévedést ugyan még valamennyire ki lehet magyarázni, mert a kongresszus hozott ugyan valamilyen határozatot, amit azonban Truman elnök nem irt alá és igy nem lett belőle törvény, mire az árszabályozás megszűnt s azt a szenátusban eddig nem tudták újból életre kelteni. Azonban vissza- emlékszem, hogy Roosevelt elnök negyedszeri megválasztása alkalmából az egyik budapesti i lap azt a tanulságos mesét ad- j ta le, hogy Rooseveltnél már csak egy elnök, Madison ült to- I vább az elnöki székben, aki, — a budapesti lap szerint, — 18 évig elnökösködött. Erre a “csekély” tévedésre rámutattam annak idején. Csaknem hasonló ehez az a hir, amely szerint “Az amerikai szénbányászok továbbra sem hajlandók elfogadni Lewis szak- szervezeti vezetőnek azt a javaslatát, hogy bérük hét százalékát fizessék be a bányászjóléti alap javára.” Hát azon már igazán nem csodálkozunk, hogy a bányászok ilyen javaslatot nem fogadtak el. De azt is tudjuk, hogy Lewis, minden hatalma dacára se maradna sokáig a tisztségében, ha ilyen javaslatot tenne. Mint az amerikai olvasók tudják, arról volt szó, hogy a bányabárók, (tehát nem a munkások) fizessenek pár centet minden kibányászott tonna szén után a bányászok jóléti alapjára. ELVTÁRS, ELVTÁRS . . . És ha már Lewisnál tartunk, az is feltűnt nekünk, hogy a Népszavában “elvtársnak” szólítják ezt a mindenféle hájjal megkent szakszervezeti vezért, aki teljes szivvel-lélekkel hive a tőkés termelési rendszernek és támogatja is azt minden erejéből. Miért és hogyan elvtársa az ilyen ember a szocialista lap cikkírójának ? Viszont erről meg az jut az eszembe, hogy úgy a szocialista mint a kommunista lapok túlságos sok helyet pazarolnak az “elvtárs” szóra. Minden lapszámban olvashatjuk pár százszor is. Azt mondja ugyan a közmondás, hogy ha nem adsz kalácsot, ne adj tanácsot, de azért mégis megkérdem a magyar “kollégáktól”, hogy tekintettel a nagy papirhiányra, nem-e lenne jobb, ha a sok elvtársozás helyett valami értékesebb dolgot imának ? Ez volna a legegyszerűbb módja lapjaik megna- gyobbitásának. Azután nem gondolják, hogy egész az Ízléstelenségig léhet fokozni azt a dicsekedést, hogy valamelyik “elvtárs” közhivatalt tölt be? És végre, úgy le lehet járatni azt az “elvtárs” kifejezést, mint itt tették Amerikában, ahol már ösztönszerüleg a zsebünkre tesszük a kezünket, ha ezt a megszólítást halljuk. Lehet, hogy ezt is a mai nehéz helyzetnek kell betudnunk. Talán sokan olyanok kerültek a baloldali lapokhoz is, akiknek nincs se szocialista tudásuk, se érzékük. Ezekre mondotta Lenin, hogy a kommunizmus gyermekcipőiben járnak. Tudatlanságukat túlbuzgósággal igyekszenek leplezni. Csak annak tudható be, hogy például a hajdan olyan kitünően szerkesztett Népszavában ezt az elrémitő dolgot olvashattuk: “Sir Walter Citrine elvtársat, a szakszervezeti világtanács elnökét, a szocializmus ügyének előmozdítása körül szerzett érdemekért az angol király bárói rangra emelte.” De azt hiszem, elég lesz már ebből. Még rámszólnak az otthoniak, hogy mit értünk mi ahoz? Mit tudjuk mi, hogy mennyire emelik a demokráciát a kegyel- j mes meg a báró elvtársak. Geréb József Néhány szó a magyarországi lapokról
