Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)
1946-07-06 / 1431. szám
1946. julius 6. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN '(gb) ROVATA KÖNYVSZEMLE Félszázaddal ezelőtt, amikor Magyarországon a honfoglalás ezeréves évfordulóját ünnepelték, minket, elemiiskolás nebulókat mindenféle alkalmi hazafias dalokra, vagy versekre tanítottak. Az egyik kis versike, amit ugyhiszem éppen arra az alkalomra Írtak, igy kezdődött. Árpád apánk ne féltsd ősi nemzeted, Nem vész el már, ha eddig el nem veszett. Akaratlanul is ez a versike jutott újból meg újból az eszembe, amig Vámbéry Rusztem most megjelent “Hungary — To be, or not to be” cimü angol- nyelvű könyvét olvastam. Mert Vámbéri, mint igen sokan mások is, akiknek tisztánlátását és gondolkozását nem homályosi- totta el a nemzeti sovonizmus, látja, érzi, tudja, hogy miként a történelem forgatagában már nagyon sok nemzet tűnt el nyomtalanul, úgy most a magyarságot is az a veszély fenyegeti. A könyv 200 oldalának olvasása alatt újból meg újból láthatjuk, hogy milyen hamis az a feltevés, hogy ha már kibírtuk eddig, akkor majd csak kibírjuk igy az idők véghatáráig. Emlékeztet ez a bizakodás Mikszáth Kálmán egyik gazdag paraszthősének az okoskodására, aki megunja az asztalra öntött ezüstpénz olvasását és á szakajtóba söpri ezzel a megjegyzéssel: “Eddig stimmel, hát akkor biztosan a többi is megvan!” A NAGY KÉRDÉS De vájjon alkalmazhatjuk-e ezt az okoskodást Magyarországra és magyarságra általában? Tisztábban mondva, fennmaradhat-e Magyarország továbbra is azon politikai és társadalmi irányok követésével, mint amit eddig folytatott? Vámbéri Rusztem erre a kérdésre igyekszik feleletet adni ebben a könyvben és éppen azért adta annak a “Hungary — To be, or not to be” címet. Ennek a műnek minden sora azt igyekszik kimutatni, hogy a magyarság, — vagy ha ugytet- szik Magyarország, — ezeréves életének legfontosabb kereszt- utjához érkezett. Ennél a forduló pontnál fel kell tenni a kérdést: lenni, vagy nem lenni? Mert a magyarságra nézve a lét, vagy nem lét kérdését dönti el, hogy most merre fordul. Hogy ezt megértsük, a szerző részletesen ismerteti a magyar társadalom tagozódását, az országot uraló földesurak kasztját, a nincstelen parasztságot, a nemességet majmoló középosztályt és más néprétegeket. Kimutatja, hogy a magyar történelmet mily rendszeresen hamisították meg az uralkodó osztály javára és dicsőítésére. Megjegyzem, hogy a szerző gondosan kerüli az “osztály” (class) szót és mindig csak a “cast” (kaszt) kifejezést használja.^ Megtudjuk ebből a munkából, hogy ezt a történelemhamisitást még az olyan modern történetírók, mint Szekfü Gyula is tovább folytatták. Itt nem a honfoglalással és a régmúlt időkkel kapcsolatos romantikus mesékre gondolunk, hanem arra az állításra, hogy Magyarországon bármikor is lett volna igazi demokrata vagy liberális uralom. A példák és idézetek özönével bizonyítja a szerző, hogy még az első világháború előtti időkben is csak felszínes, ál-liberá- lizmust találtunk Magyarországon. Demokráciáról persze szó sem lehetett ott, ahol a földbirtokos uralkodó kaszt lenézte és lenyomta nem csak a munkást, de magát a munkát is, mindenféle változatában. És habár a magyarok szerint a munka nemesit, de azért a nemesek soha sem dolgoztak. A DZSENTRI TISZTVISELŐK A demokrácia vagy a liberalizmus teljes hiányáról hamar meggyőződést szereztek azok, akiknek valami dolguk akadt az országos vagy a vármegyei hivatalokban, amelyekben a tisztviselő állásokat a földnélkül maradt dzsentri tagjai foglalták le, akik aztán nem mint a közönség szolgái, hanem inkább mint a közönség urai viselkedtek. Ezeknek arányszáma jóval megnövekedett az első világháború után, mert jórészük tisztségüket veszítette az utódállamokban. Az első világháború után nem hogy esett volna, de még inkább emelkedett az arroganciájuk. Most aztán még hozzávették a “mindent vissza” jelszóval kifejező irredenta mozgalmat. Vámbéri kimutatja, hogy a revizionista mozgalom lényegében a folytatása volt annak a politikának, amely szerint a magyar különb, magasabbrendü nemzet a környező népeknél és igy hivatott az azok feletti uralomra. Amig az osztrákok ugyanezt az elvet követve az összes duna- menti népek felett követelték a hegemóniát, addig a magyarok csak a Kárpátok vonalain belül lakó nemzetiségek feletti uralmat tartották a “magyar végzet” rendeltetésének. És amig az imperializmus vádját ordították Csehszlovákia és Románia felé azért, mert azok nemzeti kisebbséget kebeleztek be, a magyarok uralmát hasonló nemzeti kisebbségek fölött jogosnak és természetesnek tartották. A szerző igen érdekesen és ellentmondást nem tűrő módon bizonyítja, hogy a magyar uralkodó osztálynak a parasztságot kiszipolyozó, a munkásságot elnyomó, lenéző belpolitikája, a környező nemzetiségek uralma felé törekvő külpolitikája meg- akadályozhatatlanul Mussolini majd Hitler karjaiba vetette az országot. Másszóval nem a véletlen, nem a balsors, hanem az uralkodó kaszt bűnös politikája vezette végromlásba Magyarországot. SZAKÍTANI KELL A MÚLTTAL És mi lesz most? — kérdezi a szerző. To be, or not to be? Uj- jáéledhet-e még Magyarország, avagy belepusztul ebben a katasztrófába? A munka két utolsó fejezetéből azt olvashatjuk ki, hogy még nincs elveszve minden. Magyarország újból talpra állhat, ha ... És ez a nagyon fontos, amit itt mond Vámbéri. Magyarország talpra állhat, ha teljesen szakit a múlttal. Szakit a romantikus múlttal, megtagadja régi bel és külpolitikáját egyaránt. Ha végrehajtja a belső demokratikus reformokat, ha a gyűlölet és viszályszitás helyett a barátságos megértést keresi szomszédaival. És mindenek felett, ha a magyar nép nem csak külsőségekben, hanem valójában lényegileg is átveszi a demokratikus szellemet. Éhez nincsen rövidített ut (short cut) — mondja Vámbéri. Ezt azonban kétségbevonthat- juk, mert ha azt a bizonyos uralkodó kasztot megfosztják gazdasági kiváltságaiktól, akkor hamar elveszti mérgező befolyását. A földosztás, — különösen, ha alapos, — már maga is ilyen “short cut”, amit természetesen ki lehet bővíteni a gazdasági élet más terein is. Amikor a “Hungary — To be, or not to be” (Frederick Ungar Publishing Co. kiadása, ára $2.50) utolsó lapját elolvasva bezártam a könyvet, megértettem, hogy az amerikai magyar sajtó némelyikében miért hördültek fel annyira e munka megjelenése alkalmából. Áruló! áruló! — kiáltják a szerző felé. Egy vigasza azonban lehet Vámbérinek. Ma már az ilyen üvöltések nem hallatszanak messze sem földrajzi távolságot, sem pedig időt értve. Mert az ily nyávogások csak azoktól erednek, akik az uralkodó kaszt alamizsnáiért oly hűségesen hamisították a történelmet. Most azonban már annak a kasztnak nem sok elhullajtani való morzsája maradt. Már pedig a közmondás szerint akad kutya csak korpa legyen. Ebből az következik, hogy ha nincs korpa, elszé- lednek, elhallgatnak a kutyák is. VESZÉLYT JELENT A REVÍZIÓS PROPAGANDA NAGY FERENC MAGYAR MINISZTERELNÖK KÜLFÖLDI ÚTJÁRÓL TETT BESZÁMOLÓJÁBAN A REVÍZIÓS PROPAGANDA VESZÉLYEIRE FIGYELMEZTETTE A NÉPET. BUDAPEST — (A New York Times tudósítójának távirata) Nagy Ferenc miniszterelnök a magyar sajtó képviselői előtt a parlamenti épületben beszámolót tartott külföldi útjáról. Ezen beszámoló legfontosabb része az volt, hogy a magyarság egyenlőre ne várjon határkiigazitást. Sőt azt ajánlotta, hogy minden revíziós aspirációra csak káros* vizios aspirációra befolyást gyakorolna az ireden- ta, revíziós propaganda. Figyelmeztette a miniszterelnök Magyarország népét, hogy az utóbbi 25 év politikai irányával a magyarságnak határozottan és véglegesen szakítani kell. Kijelentette, hogy a magyar miniszteri delegációnak éppen csak arra volt alkalma, hogy kérje a Párisban ülésező külügyminiszteri konfere n ci á t, hogy újból tárgyalják a Magyarország határaira vonatkozó döntést. Azonban a külügyminisztereknek olyan sok más dolog felett kell intézkedni, hogy a magyar határkérdést nem veszik elő újból. A magyar miniszterelnök kijelentette, hogy a magyar-román határkérdést nem tekintik lezártnak és a magyar kormány annak idején a tényleges béke- konferencia elé fogja vinni. Noha a miniszterelnök nem mondotta, azonban beszéde azt a benyomást keltette, hogy azon három fővárosban, (Washington, London és Páris) revízió ellenes hangulatot találtak, amely nem igen fog lelohadni egyhamar. A ELHURCOLT JAVAK A miniszterelnök nagyon komolyan és őszintén mondotta, sőt kihangsúlyozta, hogy a régi revizionista mozgalom újjáélesztése nagy kárára lenne Magyarországnak, amennyi ben ugyanaz a revíziós propaganda kergette Magyarországot a nácik oldalán a háborúba. A csehszlovák-magyar viszonyra vonatkozólag azt mondotta a miniszterelnök, hogy azt több rokonszenvvel kezelik úgy az angol-szászok, mint az oroszok és módot fognak találni a kisebbségek jogainak védelmére. > Nagy örömet okozott Nagy Ferencnek az a kijelentése, hogy a magyar szakértők még a hét folyamán Ausztriába utaznak, hogy a visszaadandó magyar vagyont átvegyék és hazaszállítsák. Ez a vagyon, mint ismeretes, körülbelül 30 millió dollár értékű aranyból és nagymennyiségű gépekből, vasúti kocsikból, hajókból, állat- állományból és egyéb holmikból áll. Ausztriai táviratok azonban arra engednek következtetni, hogy a visszanyert vagyon korántsem lesz olyan nagy, mint a magyarok számítják, mert az elhurcolt javaknak egy részét már felhasználták, más részük meg nyomtalanul eltűnt. így a magyarokat ezen a téren csalódás fogja érni. A gazdaságilag véglegesen leromlott országnak még igy megnyirbálva is igen sokat jelentenek az elhurcolt javak, amelyek között valami 70 dunai jármű is szerepel. A visszaszállítandó hajók és a vasúti kocsik jóval emelni fogják az ország igen siralmas szállítási rendszerét.
