Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)
1946-12-07 / 1453. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1946 december 7. Egyről-Másról :ELMONDJA: J. Z. TÖRTÉNELMI ESEMÉNYEK 1911 dec. 1 — McNamara testvérek beismerték “bűnösségüket” a “Los Angeles Times” épületének felrobbantásával kapcsolatban. 1926 dec. 1 — Magyarországon megalakult az IWW magyar adminisztrációja “Magyar Általános Munkásszövetség” néven. 1871 dec. 2 — Megalakult a “Második Francia Köztársaság”. 1803 dec. 4 — Napoleon megszüntette a spanyol inkvizíciót. 1911 dec. 5 — James B. McNamara-t életfogytiglani börtönre és fivérét Johnt 15 évi fegyházbüntetésre Ítélte a bíróság a Los Angeles Times épületének felrobbantásáért. 1907 dec. 6 — A Monogah-i (W. Va.) bányarobbanás, 361 bányász veszítette életét. 1905 dec. 6 — Franciaországban függetlenítették az államot az egyháztól. 1918 dec. 6 — “Spartakus felkelés” Berlinben, melynek Rose Luxemburg és Carl Liebknecht voltak a vezérei. 1921 dec. 6 — Anglia “hivatalosan elismerte” az ír Köztársaságot. 1918 dec. 7 — Az IWW magyarnyelvű lapja, miután a háború ellenes cikkeiért a kormány üldözése következtében többször volt kénytelen nevet változtatni, ezen a napon “Felszabadulás” nevet vette fel. 1919 dec. 7 — A magyorországi ébredők megtámadták a budapesti Népszava épületét és lerombolták azt. 1935 dec. 7 — Hightower, Hudson és Phillips a harlani véres bányász sztrájkból kifolyólag életfogytiglani börtönre Ítélt bányászoknak Kentucky állam kormányzója megkegyelmezett. “VIHAR” UTÁN Most, hogy a fülsiketítő választási lárma elcsendesült; az idegek lecsillapultak, vessünk egy pillantást a történtekre és analizáljuk a “nagy vesztességet” egyik oldalon és a “fölcsu- szamlásszerü győzelmet” a másik oldalon. Ha a “közvélemény” megnyilatkozását vesszük mérvadónak, azt kellene feltételeznünk, hogy valami borzalmas katasztrófa történt, amikor a “liberális” demokrata párt talajt veszített a választásoknál és a “reakciós” republikánus párt nyerte el a városi, megyei, állami és szövetségi mandátumok többségét. Sokan, az úgynevezett “progresszív” elemek nagyon tragikus jövőt jósolnak a republikánus párt győzelme folytán, mintha ez precedens nélkül állna a történelemben. Mi, akik tisztában vagyunk azon ténnyel, hogy a politikai hatalom a gazdasági hatalom visszatükröződése és meg vagyunk arról győződve, hogy a törvényhozó testületek az uralkodó osztály hatálmának védelmét szolgálják, sohasem támaszkodtunk a parlamentre és szünet nélkül — még a legnagyobb reményteli időkben is — tették, hogy külömbséget akarnak tenni a fasiszta és náci üldözések következtében hontalanná vált menekültek és azok között, akik éppen fasiszta tevékenységeik vagy felfogásuk miatt nem akarnak visszamenni azon országokba, amelyeknek polgárai. A vitában döntő befolyású lett Mrs. Franklin D. Roosevelt delegátus véleménye, aki a jószívűségre hivatkozva úgy érvelt, hogy a felállítandó intézménynek minden menekültet segíteni kell, tekintet nélkül politikai tevékenységére, avagy felfogására. A bizottság többsége Mrs. Roosevelt érvelését fogadta el és az orosz meg lengyel delegátusokat leszavazták. arra figyelmeztettük a munkásságot, hogy érdekei védelmére és előmozdítására szervezkedjen a termelés szinterén, mert biztonságot csak ez jelent számára. így természetesen a választásoknál történt változás nekünk egyáltalán nem okozott csalódást. De nézzük csak, hogy valóban fundamentális, vagy csak felületi változás történt-e? Az Egyesült Államok politikai életét már évtizedek óta a két politikai párt: a Demokrata és a Republikánus párt irányítja, melyek között a néven kívül egyáltalán semmi különbség nincs. Ezen pártoknak nincsen- nek rendes havijárulékot fizető tagjai, akiknek beleszólásuk volna a párt ügyek irányításába, hanem azokat a párt “gépezet” irányítja, amely gépezet közvetlen az uralkodó osztály felügyelete alatt áll. Sem az egyik, sem a másik párt platformján oly egyén nem kerülhet a jelöltek listájára, akiket a gépezet irányítói jóvá nem hagynak és akiket jóváhagynak, azoknak meg is kell felelni a gépezet követelményeinek. A KONGRESSZUS TAGSÁGA A két párt jelöltjein kívül emlékezet óta csak két egyén került be a felsőházba (senate). Az egyik Robert LaFollette (az idősebb), aki Wisconsin államból a Progresszive párt platformján került be még az 1910- es években és haláláig több terminust töltött ott, amikor aztán fia az ifjú LaFollette lépett helyére és tartotta a mandátumot házba is csak három egyén ke- a legutóbbi választásig. Az alsó rült be. Az egyik Victor Berget1 szocialista szintén Wisconsin államból, a másik Meyer London, ugyan csak szocialista New Yorkból, a harmadik Vito Mar- cantino, egyik new yorki választó kerületből, az American Labor Párt platformján, bár Mar- cantino a demokrata párt jelöltje is volt. Hogy a rekord teljes j legyen, meg kell még említeni, I hogy évekkel ezelőtt volt még i egy úgynevezett “Farmer-Labor” párti szenátor is Minneso- í ta államból, aki azonban reak- ciósabb volt a legreakciósabb republikánus vagy déli demokratáknál is. Mivel az Egyesült Államok kongresszusa ilyen összetételű volt, munkásvédelmi törvényekkel sohasem foglalkozott, de ha mégis, akkor az eredeti alkotmányból fenmaradt ily törvényeket módosították az ipari super-kapitalizmus érdekeinek megfelelőleg. És a munkásság nem is támaszkodott a kongresszusra, hanem sérelmeit a termelés szinterén orvosolta szervezett erejével. Jött azonban az 1929-32 évi ipari összeomlás, amikor a munkanélküliség példátlanul álló hatalmas arányokat ért el és az uralmon levő rapublikánus kormány semmit nem tett a 22 milliónyi munkanélküli nyomorának enyhítésére, a demokrata párt alkalmasnak látta a viszonyokat a kormányzásba begyökeresedett republikánus pártot kimozdítani, ami meg is történt az 1932. évi elnökválasztásnál, amikor elnöknek F. D. Roose- veltet választották meg és a kongresszus mindkét házának többségét a demokrata párt jelöltjei nyerték el. ROOSEVELT POLITIKÁJA Roosevelt következetes politikusnak bizonyult és Ígéreteit a körülményekhez képest igyekezett is megvalósítani. Roosevelt- nek ezen következetessége készületlenül találta a kapitalista osztályt, amely megszokta azt, hogy a kortes ígéretek csak a választás napjáig érvényeitek, azon túl feledésbe mennek a megválasztott politikusoknál. A kapitalista osztály ezen készü- letlensége és a kongresszus mindkét házának kooperációja folytán • Rooseveltnek sikerült néhány munkásvédelmi törvényt foganatosítani. Ez azonban csak az első négy éves terminusban sikerült. A második terminusra már a kongresszusban változás állott be. Bár a demokrata párt még mindig többségben volt, de soraikba a közbe eső választásoknál nagyobb számban a reakciósok kerültek be, akik egyesülve a reakciós republikánusokkal nem csak a Roosevelt “New Deal” kormányjavaslatait nem voltak hajlandók törvényre emelni, hanem a már meglevőket is állandóan támadták és módosították a kapitalista osztály érdekeinek megfelelőleg. A harmadik Roosevelt terminusban az ellentét a kormány és a kongresszus között még mélyebb lett és többször megtörtént, hogy a reakciós kongresz- szus törvényjavaslatát az elnöki vétó dacára törvény erőre emelték. A negyedik terminust, amelyre a választások 1944 novemberében voltak, kétségtelenül csak is a háborús viszonyok következtében nyerte el Roosevelt, ebből azonban csak négy hónapot töltött le, amikor váratlan halála bekövetkezett és az elnöki pozíciót Harry Truman, a vele megválasztott al-elnök foglalta el. Truman — akiről azt mondják, hogy a “közép utón haladó” de a valóságban álláspont nélküli, mindig oda hajlik, ahonnan a szél fuj. Első dolga volt megtisztítani a kormányt a Roosevelt érából visszamar a d t “New Deal”-istáktól és úgy a kabinet tagjait, mint személyes tanácsadóit a reakciós körökből választotta és ezzel megközelítőleg helyreállt az egyensúly a reakciós kongresszus és a kormány között. Ezen tényeket ismerve, nem egyezek meg azokkal, akik a közelmúltban lezajlott választásoknál a republikánus párt győzelmét hirtelen bekövetkezett katasztrófának minősitik. Ez a folyamat már 10 évvel ezelőtt kezdetét vette és fokozatosan fejlődött a mostani befejezésig. A KIZSÄMÄNYOLÁS SZÍNTERE Természetes, hogy ez nem a véletlen müve. A kapitalista osztály számtalan millió dollárt áldozott arra, hogy ez bekövetkezzen. Ez a sok millió dollár elérte azt, hogy az uralkodó osztály szolgálatába állította a “közvéleményt” irányitó sajtó, rádió, szószék, stb. eszközöknek legalább is 90 százalékát, melyek elhitették a közvéleménynyel, hogy a Roosevelt kormány a “kommunisták eszköze” volt, amely eszmének “itt nincs talaja”. Sokakra lesújtó hatással van, hogy az amerikai választók any- nyira öntudatlanok, hogy a két rossz közül a rosszabbikat választották. Ez azonban csak azt bizonyítja, hogy az amerikai választóknak nincs meggyőződésük. És ha figyelembe vesszük azt az energiát, amit a CIO Political Action Committee-je és más liberális és progresszív alakulatok a választók öntudatra ébresztésére eredmény nélkül elpazaroltak, be kell látni minden józanul gondolkodó embernek, hogy a munkásosztály ezen a téren célhoz nem fog jutni. Az IWW már évtizedekkel ezelőtt felismerte azt a tényt, hogy a munkásságot osztálytudatra nevelni nem lehet a politikai téren. Az osztályharc harctere a kizsákmányolás szinterén van, ahol az osztályellentétek nagyon könnyen felismerhetők és a termelő munkásságnak csak ott van ereje érdekeinek a védelmére és előmozdítására. A kongresszus a kapitalista osztály érdekeit van hivatva védelmezni és amint láttuk és a következő években még tisztábban látni fogjuk, hogy onnan munkásvédelmi törvénye két nem várhatunk. Ily törvényeket a szervezet gyűlésein kell hozni és a munkatelepeken végrehajtani. És mennél előbb ismeri ezt fel a munkásság, annál kevesebb ily csalódásban lesz része. “MÁSOK SZEMÉBEN A SZÁLKA . . ” A Russophobiás amerikai sajtó a közelmúltban nagy port igyekezétt felverni azon állítással, hogy Oroszország “kényszermunkára” szállítja az oroszok által megszállt, német területről a német mérnököket és mechanikusokat. Ugyancsak igyekeztek kihasználni Oroszország elleni gyűlölet keltésre, hogy az Oroszor-
