Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)
1946-11-09 / 1449. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1946. november 7. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNG AR AIN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ..........................$2.00 One Year ........... $2.00 Félévre .............................. 1-00 Six Months ____________ 1.00 Egyes szám ára .......... 5e Single Copy ___________ 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ________ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, ___________Ohio under the Act of March, 3, 1879.___________ Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás nivatalos felfogásával. > Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Dollár diplomácia Az utóbbi időkben sokszor hallottuk, hogy az amerikai kormány által jelenleg folytatott “dollár diplomácia” elkerülhetetlenül a harmadik világháború felé vezeti az emberiséget. Nagyon sokan kérdezték tehát, hogy valójában mi is az a dollár diplomácia? Úgy a napisajtó, valamint a folyóiratok is igyekeztek magyarázatát adni, természetesen mindegyik a saját politikai és gazdasági felfogásának megfelelőleg. Most aztán érdekes információt kaptunk erre a dologra vonatkozólag William L. Clayton al-külügyminisztertől, aki a külügyminisztérium gazdasági osztályának a vezetője. Mr. Clayton a nála tisztelgő “üzletemberek” küldöttségének mondott beszédében kihangsúlyozta, hogy az ország “biztonsága követeli meg a külföldi befektetéseket,” amiket az Egyesült Államok kormánya tehát bizonyos mértékben támogat. Mr. Clayton a diplomatáktól ritkán hallott őszinteséggel beszélt, noha naivul megjegyezte, hogy ő nem tudja, mi az a dollár diplomácia, hogy szerinte olyan soha sem volt és jelenleg sincs. De pár pillanattal később aztán kifejtette, hogy mi teszi szükségessé az amerikai tőkének külföldön való elhelyezését és miért kell az amerikai kormánynak az ily befektetéseket bátorítani és támogatni. — Szóval megmagyarázta, hogy mi a dollár diplomácia, amit állítólag elméletileg nem ért, azonban mint kitűnt, gyakorlatbani alkalmazásával nagyon is tisztában van. A nemzet biztonsága az iparokon alapszik, — mondotta Clayton, — viszont az iparok csak úgy működhetnek, ha a nyersanyagok bőségesen rendelkezésünkre állnak. Azonban ma már egyes igen fontos fémeket és más anyagokat külföldről szerzünk be, mert a saját területeinken nem találjuk. Az ily anyagoknak a külföldről való beszerzését tehát nemzeti biztonságunk kivánja. Az al-külügyminiszter fel is sorolt egész csomó ilyen anyagot, mint például a bauxit, manganéz, nitrát, chróm, ón, réz, petróleum és a tisztább vasércek. Szerinte mindezen anyagokra nagy szükségünk van az Egyesült Államok biztonságának a szempontjából és igy ajánlatos, ha az amerikai tőkések koncessziókat szereznek a külföldön az ily nyersanyagok kiaknázására. “És ha még nem is tartunk ott, hogy az ily vállalkozásokat TRADICIONÁLIS ANGOL MÓDRA támogassuk, mégis a kormány sok tekintetben támogatást nyújt”, — mondotta Clayton. A TRADICIONÁLIS ANGOL MÓDSZER, mint ismeretes, hadihajókkal, tengerészkatonákkal vagy másféle haderővel való támogatása az ily angol befektetéseknek. Clayton ur nem hiszi, hogy egyenlőre még ott tartanánk. Nem hiszi dacára annak, hogy az amerikai flotta tüntetőleg parádézik olyan országok kikötői előtt, amelyek kormányaira nyomást akar gyakorolni. Nem hiszi, hogy ott tartunk, holott az amerikai haderő a világ minden részében hadibázisokat tart fenn, amleyekből többet már a háború befejezése után építettek; nem hiszi, hogy ott tartunk, amikor az atombombával úgyszólván nyíltan fenyegetik a jövőbeni esetleges ellenfeleket. És dacára Clayton ur azon kijelentésének, hogy nem tudja, mi is az a dollár diplomácia, mégis olyan jó magyarázatát adta ennek a fogalomnak, hogy most már még azok, akik eddig valóban nem értették ezt a kifejezést, tisztába jöhettek vele. Mert tegyük fel, hogy ha biztonsági szemponbtól valóban szüksége is volna Amerikának az említett anyagokra, akkor azokat be lehetne szerezni a kormánynak közvetlenül azon népektől, amelyeknek birtokaiban vannak. Ehelyett azonban egyes tőkésekre, vagy tőkéscsoportra bízzák a szóbanforgó anyagok beszerzését, akiknél természetesen nem az ország biztonsága az irányadó, hanem az, hogy milyen nagy profitot tudnak bezsebelni a nevezett üzletből. De Clayton ur azt is kijelentette, hogy az Egyesült Államok kormánya, noha nem akar politikai veszekedéseket kezdeni ily ügyekből kifolyólag, álhatatosan követeli, hogy a kisajátítások alkalmával az amerikai tőkések igazságos kárpótlást kapjanak. Ezt tette az amerikai kormány Mexikóban, Jugoszláviában és más országokban is. Ezekből aztán megérthetjük, hogy dollár diplomácia az, amikor felbátorítják a magánkapitalistákat, hogy idegen országokban befektetéseket eszközöljenek és amig az érdekelt külföldi országokat politikai és gazdasági hatalommal kényszerítik a máskülönben nekik nem tetsző üzleti feltételek elfogadására, addig otthon azt a hiedelmet viszik át a köztudatba, hogy az ily befektetéseket az ország biztonsága kivánja meg. Szóval, dollár diplomácia a magántőkések profitjának hazafias alapon való védelme. A nagy hazafi A háborús rendelésekkel kapcsolatos csalásokat vizsgáló szenátusi bizottság ügyésze, Francis D. Flanagan, nyilvánosságra hozta, hogy a bizottságnak Theodore G. Bilbo szenátort erősen kompromitáló adatok jutottak birtokába. Flanagan állítása szerint Bilbo szenátor éppen úgy felhasználta szenátori tisztségét háborús rendelések kijárására, mint tette azt May képviselő, aki betegséget színlelve tagadta meg a bizottság előtt való megjelenését. És mint May congressman, úgy Bilbo szenátor is nagy összegeket keresett a kijárással. Flanagan speciálisan azzal vádolja Bilbo szenátort, hogy még 1942-ben 33,750 dollárt kapott két háborús kontraktortól, akiknek érdekében közbenjárt, hogy rendeléseket kapjanak. Egy másik esetben egy kontraktor, akinek szintén rendeléseket járt ki, azzal fizetett neki, hogy a szenátor birtokán, Poplairville, Miss, városkában, mesterséges tavat épített neki, amelynek közepén egy jókora szigetet hagytak. Két másik kontraktor, ugyancsak jutalmul a rendelések kijárásáért, nyári palotát építettek neki arra a szigetre. Ezek képezik a vádnak főbb pontjait, de az ügyész szerint még számos “kisebb”, de hasonló természetű ügyekről is tudomást szereztek már eddig is, noha a vizsgálat még mindig nem nyert befejezést. Semmi kétségünk sincs, hogy ezen vádakat csak politikai okokból hoztak nyilvánosságra most, a választásokat megelőző napokban. De viszont a vádak olyan határozott adatokat tartalmaznak, hogy azokat nem merték volna igy felszínre hozni, ha nem volnának igazak, mert a szenátor becsületsértés címén nagy kártérítésre perelhetné a vádat emelőket. Ily becsületsértési per helyett azonban a megvádolt szenátor csak a szokott módon, a politikai cselfogást emlegetve akarja eltussolni a dolgot. Ha nem Bilbo szenátorról volna szó, akkor nem is volna érdemes felemlíteni ezt a dolgot, hiszen Amerikában már nagyon megszokott dolog, hogy a politikusok nem a fizetéseikből, hanem a mindenféle kijárásokból gazdagodnak meg. Az ily kijárások egy része törvényes, ezeket a “patronage” névvel jelölik; másrészük azonban törvénytelen s ezekre azt mondják, hogy “graft”, May congressman! és Bilbo szenátort most ilyen közönséges graft-en fogták meg. Azt a Bilbo szenátort, aki a legtipikusabb képviselője a fehér faj felsőbbségét hirdető, idegengyűlölő, munkásfaló. ultrahazafiságtól habzószáju demagógoknak. A Bilbok tartják fenn az Amerikára annyira szégyenteljes lincselési szellemet, a BUbok befolyására mártják szurokba és tollazzák be a munkásszervezőket és a Bübok csoportjába tartoznak az örökös háborús uszítok is, akik miatt a világ békéjét állandó veszély fenyegeti. Időközönként kiderül, hogy ezek a nagy hazafiak, fajvédők és háborús uszítok valójában nem egyebek közönséges grafterek- nél, akik a hazafiság körül kifejtett nagy hűhóval csak a kisebb- nagyobb csalásaikat igyekeznek leplezni. Hej, de nagy bölcs is volt az a Dr. Johnson, aki már közel kétszáz évvel ezelőtt mondotta: “Hazafiság a gazemberek utolsó mentsvára!” ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. ják akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekben! összpontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek oiyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- Büntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett:“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A RER. RENDSZERREL?” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét épit.iük ■, ré«ri társadalom keretein belől
