Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)
1946-11-09 / 1449. szám
1946. november 7. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN--------------------------(gb) ROVATA--------------------------A VASFÜGGÖNY MÖGÖTT n. Az ötéves háborút nem lehet könnyen elfelejteni. Nem az ilyen háborút, mint ez volt. Az átlagos oroszt ma nem az automobil, vagy a pecsenye érdekli, Egy pár amerikai katonaba- hanme száraz kenyér és cipő. kancsért száz dollárt is adnak a moszkvai piacon. A fölmüvelő munkások természetesen mezit- láb járnak. Ukrajnában, ahol a háború előtt a földmunkát már jobban gépesítették, mint bárhol a világon, a búzát megint sarlóval aratták le az asszonyok, mint évtizedekkel ezelőtt. Learatták sarlóval, kévékbe kötözték szalmakötéllel, becsohóz- ták, majd behordták és akkor cséplőrudakkal csépelték ki kézzel, szélnek eregetve, kirostál ták. És tették ezt olyan helyeken, ahol a háború előtt a kom- binák százai dolgoztak. (A combina learatja és kicsépli a búzát egyszerre) Byelorussiában a tavasszal a szántáshoz nem voltak se lovak, se traktorok. És amint kombinák hiányában elővették a régi cséplőrudakat, úgy állati és géperő hiányában nekiálltak és kézzel ásták fel a földeket. És bizony mondom, hogy nagyon sok láb véres lett, mert cipő nélkül nyomdosta a kemény földbe a nehéz ásót. És ennek a munkának 80 százalékát az asszonyok végzik. Az általam meglátogatott egyik kollektiv farmon a 136 munkás közül 116 volt a nő; egy másik farmon 140 nőt találtam 180 munkás között. Stalingradban a rengeteg törmeléket leginkább a 20 évén aluli lányok hordják olyan talicskákkal, amelyeknek nincs kereke, hanem két rúdon hordozták ide-oda. Asszonyok végeznek kőmives munkát, hajtják a traktorokat, csinálják az utakat, sorbaállnak kaszálni, — szóval végeznek minden munkát, mint a férfiak. A VALLÁS SZABADSÁG “Az asszonyok segitsége nélkül nem nyertük volna meg a háborút’’, — mondotta egy hivatalnok. “De majdha visszaáll- nak a normális viszon y o k, mondjuk 20 év múlva, mennyi farmmunkát fognak akkor az .asszonyok végezni?” — kérdeztem. “Talán csak 55 százalékot” — kaptam meg a választ. A Szovjet Unióban a körülményekhez képest elég jó termés volt, de az adagolást még egy évig fentartják, hogy az alacsonyabb, hivatalos árban mindenkinek jusson valami. Ha a munkás olyasmit akar venni, ami nincs az adagolási kártyáján, vagy azon felül akar venni valamit, akkor megteheti a szabad üzletekben, ahol azonban rettenetesen nagy árakat kell fizetni. Egy tojás ára 80 cent, egy font vaj 10 dollár és a kis, két- fontos csirkére az van Írva, hogy 20 dollár. A farmerok általában elég jól étkeznek. Moszkvában elmentem egy templomba. Az Orthodox Orosz egyházhoz tartozó templom nem csak, hogy tele volt néppel, hanem nagy tömeg, amely nem fért már a templomba, csak az ablakokon át leskelődött be, hogy lásson valamit, vagy halljon valamit a bent lefolyó vallásos ceremóniából. Nem tudom leírni azt a mohó, vágyakozó kifejezést, amit ezen emberek arca mutatott. “Ez a nép szereti a szépet, a körmeneteket és a templomi zenét”, — mondotta nekem a patriarcha, — “Az orosz népet nem lehet visszatartani a templomtól”. És ugyanazt láttam a vidékeken is. Minden farmháznak valamelyik sarkában ott áll a szentszobor, a falakon ott lógnak a szentképek. Ezért kellett bezárni Moszkvában a vallásellenes múzeumot 1943-ban, noha a múzeumnak a Vörös Térre néző homlokzatán még most is ott van a felírás: “A vallás ópium a nép elbolonditására”. A NAGY DRÁGASÁG Külföldi utamon minden országban tapasztaltam, hogy az amerikai dollár a “mindenható” de nem Oroszországban. Rájöttem erre mindjárt, amikor féltalpat tetettem a cipőmre, amiért 7 dollár 60 centet számítottak, noha Amerikában a cipőért csak 6 dollárt fizettem. És még én szerencsés voltam, mert az újságírók gazdasági szempontból nézve a “diplomaták” előnyeit élvezik, akiknek 8 centbe kerül egy rubel, másoknak már 20 cent. így ha nem lettem volna “diplomata”, akkor a cipőtal- palás 19 dollárba került volna. Az idegeneknek azonban mégis nyújt a kormány bizonyos kedvezményeket. így például dacára a rettenetes lakáshiánynak, az “Inturist” iroda, amely gondoskodik az idegenek elhelyezéséről, pár óra alatt mindig képes volt szobát adni számomra. Moszkvában összebarátko z - tam egy hivatalnokkal, akit- egyszer meghívtam ebédre. Azonban nem fogadta el, mert kisült, hogy egy ilyen szerény ebéd a vendéglőben legalább is 30 dollárba kerülne. Egy üveg sörért 2 dollár 25 centet fizettem. A vendéglőbeni étkezés helyett tehát inkább ő hivott meg a házához. Útközben több mint egy órát várakoztunk a kenyérbolt előtt a hosszú sorban, hogy a jegyére kiszabott kenyéradagot megvehessen. Amint megláttam ezt a kis adagot, bizony szégyenérzet fogott el, hogy elfogadtam a meghívást. Az orosz nép legfőbb élelmicikke a kenyér. Mint irodai hivatalnok, a barátom csak egy picit többet, mint egy fontot kap naponta. A munkások többet kapnak. A hivatalnok egy hónapra kaphat két font cukrot, háromnegyed font zsírt, félfont lisztet vagy makarónit, negyedfont halat, vagy húst. Ezért aki csak teheti, mindenki kertet csinált, ahol termelhet egy kevés vete- mény félét. “És a kormány ösztökél arra, hogy tehenet, vagy legalább egy fejős kecskét tartsunk”, — mondotta a barátom. A jegyen felüli élelmet a szabad piacon kell megvenniük. Elmentem a barátommal a szabad piacra is, ahol 1 tojást vett, amiért 90 centet fizetett. Csak később tudtam meg, hogy ezt az én megvendégelésemre szánta. Láttam ezen a piacon, hogy 80 centet fizettek egy quart tejért. Az amerikai 5 centes csokoládé rudért 2 dollár és 50 centet kértek; a cukor fontját 12 dollárért adták. — A Szovjet Unióban az átlagos bér havi 500 rubel, vagyis 40 dollár. VENDÉGSZERETŐ NÉP A háború rettenetes csapást mért Oroszországra, de még az sem tudta megtörni az orosz nép vendégszeretetét. A orosznak talán csak egy darab barna kenyere van, de a felét őszinte vendégszeretettel ajánlja fel neked, ha vendégül lát, amit készséggel tesz. “Miért nem adod el a télikabátodat?” — kérdezték tőlem. Miért viszed vissza Amerikába, holott itt kaphatnál érte 150 dollárt is?” (Ezt a kabátot 50 dollárért vettem Amerikában). Az ilyen adás-vétel törvényes. A diplomaták rendesen eladják az összes holmijaikat, mielőtt elhagyják a Szovjet Uniont, ahol most nagyon nagy hiány van mindenféle árucikkben. “A mi gyáraink az utóbbi hat évben csak háborús anyagokat gyárthattak, hogy tovább is élhessünk”, — mondotta egy üzlet vezetője, akinek üzletében csak üres polcokat láttunk. És amint az árak rohamosan emelkedtek, úgy nőtt a cserekereskedelem is. A városokban és a falvakban egyaránt folyik a cserekereskedelem, amelyre mindenütt piacok támadtak. Moszkvában ugyan láttam a kiállítást, ahol mutatják, hogy mi minden készül a gyárakban a nép kényelmére, de egyik ismerősöm mind j árt meg j egyezte: ‘ ‘Ez mind szép, de mutasd meg nekem az üzletet, ahol ezeket a dolgokat meg lehet vásárolni? Ez egyenlőre csak muzeum.” A szovjet hivatalnokok nyü- tan beismerik, hogy azon kényelmi eszközökkel még nem rendelkeznek. Yudin, a politikai tudomány egyik vezető egyénisége ezt igy fejezi ki: “A Szovjet Unióban olyan szociálizmus van, amelynek ez a szólama: Mindenki a képessége arányában (dolgozzon) — mindenkinek a munkája arányában jár jutalmazás.” Mászóval a munkád értéke arányában kapod a fizetést. Ezért van az, hogy egy napszámos például 24 dollárt kap egy hónapra, egy tudós pedig 700 dollárt. Mi még csak a kommunizmus felé haladunk. A kommunizmusban a jelszó: Mindenki a képessége arányában (dolgozzon), — mindenkinek a szükséglete szerint (jár a jutalmazás). Ennek kivitelére azonban nagymennyiségű árucikkre, — automobilra, pecsenyére, hűtőszekrényekre. stb. van szükségünk. A templomban tett látogatásom után mondottam Alexei patriarchanak, hogy Amerikában az emberek nem mennek olyan tömegesen a templomokba. “Fáter”, — kérdeztem tőle, — “az amerikai nép szeretné tudni, hogy van-e vallásszabadság a Szovjet Unionban?” Nyíltan és őszintén válaszolt. “Igen, teljes vallásszabadságunk van. Valahányszor csak egy csoport templomot akar nyitni, folyamodnak hozzánk, megalakítjuk az egyházi szervezetet és megnyitjuk az uj templomot. A kormány ád fa és egyéb építő anyagot a templomhoz. A kormány nagy segítségünkre van.” A PUSZTÍTÁS nyomai Elmondotta aztán, hogy jelenleg 25,000 templomban tartanak istentiszteletet a- Szovjet Unionban, a papok száma 40,- 000-ret tesz ki. Éppen most nyitottak egy papképző iskolát is. Az Orthodox egyházon ' kívül természetesen más egyházaknak is vannak templomai, igy találunk katholikus, baptista, mohamedán és másféle templomokat is a Szovjet Unionban. Másnap meglátogattuk a Kommunista Párt egyik “Pioneer” telepét, ahová magammal vittem Bedell Smith, amerikai nagykövet feleségét is. Ebben a táborban, — amihez hasonlót nagyon sokat tart fenn a Kommunista Párt, a moszkvai subway munkások gyermekei nyaraltak, körülbelül 600-an, 8-14 éves gyerekek. Virágok és más ajándékokkal terhelten jöttünk vissza a táborból és azzal a tudattal, hogy a Szovjet Union gyermekei éppen olyan szeretetreméltók, mint más országoké. Az Oroszországban látogatást tevőkre legmélyebb benyomást tesz a németek pusztításának még mindig látható nyomai. A Szovjet Union soha sem dicsekedhetett az útjaival, most azonban igazán borzalmas állapotban vannak. Kiev városból automobilon indultunk útnak, de alig hagytuk el a várost, máris megszűnt a kövezett ut. Az ukrajnai fekete föld nagyon kívánatos a kertben, de nem az útra, különösen nem esős időben. “Az utakat is teljesen tönkretették a ‘látogatóink’ ”, — mondotta orosz utitársam a nácikra célozva. Valamivel távolabb az ut mentén felhalmozott kőrakásokon és magán az utón is sokan dolgoztak. “A látogatóink’ most majd helyrehozzák az útjainkat” — szólt újból az utitársam, célozva arra, hogy az útjavítást német hadifoglyok végezték. Ukrajnát igazán szisztematikusan rabolták ki a németek. “Még az ajtó kilincseket is leszedték és elszállították, mielőtt az épületeket felgyújtották,” — mondotta az utitársam. Erre célzott az egyik kormányhivatalnok is, amikor igy szólt hozzám: “Ugy-e látod, milyen pusztítást szenvedtünk el? Láttad, hogy sarlókkal, kaszákkal, kézi ásókkal dolgozunk, mint valaha régen. Ezeket a szerszámokat mi újból nyugalomba akarjuk tenni. A lerombolt házainkat is fel kell építenünk. Ha hazakerülsz, mond meg az amerikai népnek, hogyan akarhatnánk mi háborút, amikor olyan nagyon sok dolgunk van itthon?!” HELYREIGAZÍTÁS A múlt heti rovatban az Eve- retti mászárlás dátumát okt. 30- ra jeleztük, ami téves. Október 30-án a szólásszabadsági harcosokat elfogták és a csőcselék sorfala között zavarták őket ki a városból, amely előzménye volt a későbbi mészárlásnak. J. Z.
