Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)

1946-10-26 / 1447. szám

1946. október 26. BÉRMUNKÁS 7 oldal JEGYEZD MEG--------------------------Ajánlja: St. Visi.--------------------------­Amig egész Amerika a hushi- ány miatt jajgatott, Hess ur meg azért panaszkodott, hogy neki meg nagyon sok húst ad­nak a jószivü amerikaiak. A függőügyek legósdibb ja a spanyol diktátor Franco ügye, melyet már olyan sokszor tár­gyaltak, de még mindig vissza teszik a függőügyekhez. Mert hatalmas védői vannak a maga­sabb körökben, akik nem igen tudnák felmenteni, ha valóban tárgyalásra kerülne az ügye. így a jó prókátorokhoz méltó rendszer alapján, “halasztást kap Franco”. Még emlékezhetünk, hogy a danzigi führer Foerster naponta világgá kürtölte, hogy az ottani helyzet elviselhetetlen. Amióta a vörös hadsereg vonult be és átadták a lengyeleknek ezt a puskaporos hordót, azóta nagy békesség és rend, elviselhető vi­szonyok vannak Danzingban. Svédországból naponta jövő rémhirek, melyek szerint “Roc­ket” bombák cikkáztak keresz- tül-kasul ezen országon, most úgy az amerikai kormány által odaküldött szakértők, Doolittle generális vezetése alatt, mint a svéd kormány által kinevezett szakértő vizsgáló bizottság je­lentése szerint, ezen hirek hami­sak. De bizonyos köröknek na­gyon kapóra jött, mintha csak meg lett volna rendelve. Az árszabályozás már régen megdöglött, csak arra vártak, hogy a halottkém Truman kiál­lítsa a halotti bizonyítványt, mi-1 előtt elfödelhették. Detroit vidékén már átlag há­rom napokat dolgoznak az autó gyárakban, ámbár ez gyárak szerint váltakozik, de az állami munkaközvetítő hivatal szerint valami hatvan ezret le is fizet­tek és a lefizetés még most is fokozódik minden nagyobb gyárnál. A munkásoktól lefogott jöve­delmi adókból az év végén na­gyon sok milliót, becslés szerint a General Motorsnak 60 milliót fognak vissza ádni és ez arány­ban minden nagy iparnak azért, mert nem dolgoztatott, ne hogy a haszon felülmúlja az átlagot, igy ettől a sok millióktól elestek volna. És ne feledjük el, hogy ezen törvény, mely szerint ezt megteszik még Roosevelt idejé­ben, a keze aláírásával lett hoz­va. Már ezért Trumant senki se okolhatja. Az amerikai lapok megint sír­nak. Azt jelentik, hogy a legu­tóbbi olasz városi választások­nál a balszárny került többség­be, amig a jobbszárnyat képvi­selő keresztény demokraták 108, a balszárnyiak 116 városi admi- nisztárciót nyertek. De azt is számításba kell venni, hogy ezek között a nagyobb városok lettek a balszárnyiaké és a ki­sebbek, az elmaradottabbak pe­dig a keresztény demokratáké, így a szavazók számarányában, a balszárny győzelme még lé­nyegesebb, mint a városok sze­rinti győzelem. Csehszlovákia volt a náci-fa­siszta szövetség második áldo­zata. Most azonban első lett az amerikai-angol gazdasági had­járatban. Ugyanis az amerikai­ak megtagadták a 100 millió dolláros kölcsönt, melyből rész­ben a hadifelszerelésekből, rész­ben meg az ujászervezésre szük­séges gépek beszerzésére kér­tek Amerikától. Mind ez csak azért történt, mert megegyeztek Molotowal azon' állításban, hogy “amerikai dollár diplomá­cia” működik. De most ezen cse­lekedettel legjobban bizonyítják az amerikaiak, hogy Molotov- nak igaza volt. Jugoszláviát támadó hadjárat idején többször olvashattuk azt, hogy az UNRRA segítségét ha­di célokra használták fel Titóék. És most egy hivatalos vizsgáló bizottság vizsgálatának befeje­zése után jelenti, hogy az mind hamis állítás volt. Ők alapos vizsgálat után nem bírtak ilyen visszaélést felfedezni, — pedig szerettek volna. Most meg az amerikai nép ál­tal el sem képzelt tornadó, “in­fláció” fenyeget bennünket, az egész országot. Ez elfogja se­perni sok munkásnak az egész élete keresetét, nyomorba, bi­zonytalanságba dönti az ország dolgozó népességét. De sajnos, hogy csak ilyen végtelen nyo­mor, nélkülözés és szenvedések során bir tanulni. De a jelek azt bizonyítják, hogy az európai munkásság tanult, reméljük az amerikai munkásság is fog ta­nulni. A kapitalista rendszer leghat- hatósabb vádlója éppen az in­fláció lesz, melyet az egész világ leggazdagabb, legfejlettebb és legerősebb tőkés rendszerében, Amerikában készítenek elő. Mert a világ legtöbb országában már személyes nyomor és ta­pasztalat folytán ismerik az in­flációt és nem sokat gondolnak arról a rendszerről, mely azt nem tudja kikerülni. Sőt min­den törekvés annak az előidézé­sére irányul. A republikánusok a demokra­tákat, ezek pedig a republikánu­sokat okolják a husinség miatt, igy valószínű, hogy mindkét po­litikai párt bűnös. A ohioi republikánusok, miu­tán nem adtak nekik alkalmat arra, hogy a CIO állami konven­cióján politikai beszédet tartsa­nak, most vöröseknek bélyegzik a demokratákat, akik ott voltak a konvención. Ezt nevezik poli- kai svindlinek. TÁRCA Apa és fia 1943-ban Irta: NAGY ISTVÁN Vasárnap reggel süt a nap, mint máskor. Az ébresztő óra helyett ma ő költötte fel a csa­ládot, de egy órával későbben annál. Az apa nagyokat ásítva borotválkozik az ablakfára akasztott tükör előtt, Az asz- szony tüzet rak hársteát főz reggelire. Az alig 12 éves fiú borzasán ül a padlón s fűzi a ci­pőjét, keze meg-megáll, mert az esze egy igen fontos kérdés kö­rül botorkál, az anyja mindegy­re korholja: — Siess te, jómadár. Ne fűzd azt a cipőt egy évig. Elkésel a vasárnapi iskolából. Az Isten lá­tott még egy ilyen lustaságot. A fiú ilyenkor serényebben dugdossa a fűzőt, de ismét csak elakad a keze, végül feltekint az apjára, s nagyon komolyan kér- di. — Miért olyan gyávák a né­gerek, apuka? — Hagyj békét apádnak — markol a gyerek hajába az any­ja — arra gondolj, amiből az is­kolába feleltetnek. — De én tudni akarom — rántja el a fejét a fiú. És sür­getően néz az apjára. Az elké­pedve bámul a tükörbe, abban látja az ő borzas fiát, ezt a nap- ról-napra idegesitőbb gyereket. Mindig kitalál valamit, amin ő sohasem szokott gondolkodni, ami őneki soha az eszbe sem jut, amire ő szégyenszemre örökké “nemtudommal” felel. Hogy jutnak eszébe ennek a fiú­nak cipőfüzés közben a nége­rek? akikről ő munkásapa lété­re csak annyit tud, hogy Afriká­ban születnek és hogy Ameriká­ban gyakran meglincselik őket. Aztán meg van valahol egy ten­gerentúli nagy világváros és eb­ben egy park, aminek a kapujá­ra az van kiírva, hogy kutyák­nak és négereknek tilos a beme­net. S még abban sem túl biztos, mert mintha kínait irt volna a Tolnai. Ezekről a kutyák után következő négerekről azonban eszébe jut, hogy egyszer mikor még a felesége székely cselédle­ány volt és ő vele sétálgatott a főtéren, hát gumibotosok leker­gették őket onnan a piacra a többi cselédekkel és boltiszol­gákkal együtt. . . Úgy gondolja, hogy ezek a négerek is valami cselédnépség lehetnek s azért nyomban pártjukra kel, amin^ ingerülten felel a fiának: — Én azt mondom, hogy nem gyávák,csak . . . — De gyávák és tolvajok — vág közbe a fia. — Te azt nem tudhatod, — mérgelődik fel az apa. — Soha­sem láttál négert, eggyel se be­széltél. — De Stanlei beszélt — ma- kacskodik a fiú. — Ne ellenkezz apáddal — ront rá az asszony — öltözz már te . . . — Nem öltözők, — ugrik fel a gyerek s a többit már az asz­tal mögül kiálltja, ahova nem ér el az anyja ütésre emelkedő keze. — Addig nem öltözők, mig ezt meg nem beszéltük. Nem muszáj mindent személyesen lát­ni. Apuka ne hitetlenkedjék örökké. — Ne kritizáld apádat te . . . — néz az asszony hol a gyerek­re, hol a beszappanozott apára s mintha rájött volna, hogy mi­vel torkollhatná le a villogósze- mü fiát, e fenyegető kérdéssel támadt neki: — Honnan isme­red te azt a Stanleit? Mondtam már, hogy kitekerem a nyaka­dat, ha mindenféle léhütővel szóba álsz . . . — Léhütővel? — nevet bántó hangosan a gyerek. — Hallja apuka, anyám azt hiszi, hogy Stanlei léhütő volt? . . . Az apa érzi, most istenesen nyakon kellene teremtenie az anyjával csufolódó gyereket, de nincs ereje hozzá, mert ő sem tudja ki lehet az a Stanlei, ezért csak úgy zavartan mormog. Látja a tükörben, hogy a felesé­ge megbántottan elfordul. Most már biztosan nem kell többé a pártjára, pedig ez a fiú máris mintha gyanút fogott volna, hogy ő sem lehet okosabb az anyjánál, mert incselkedve je­lentette ki: — Biza, jól fogott volna neki egy léhütő abban a fene nagy melegben. Ugy-e apuka ráfért volna Stanleire, mikor felkutat­ta Kongó vidékét? A Nílusnak is jó forró volt a leve, mikor vé­gighajózta. Sokszor majd meg­gebedtek szomjan. — Ült volna a fenekén — szólja el magát az apa hirtelen — senki se kérte, hogy odamen­jen. Mondja úgy, mintha már tudná, kiről van szó. — Senki? — csap le nyom­ban a gyerek s vigyorog. Köz­ben látja, hogy az anyja fülel s igy folytatja. — Apukának az angol földrajzkutató társaság az senki!? — De nem volt muszáj enge­delmeskedni neki, — kap belé az apja élénken ebbe a kibúvó mondatba. — Igen, dekiváncsi volt Afri­kára. Mikor a járatlan dzsunge­leken hatolt át, mind elszökdös- tek a néger teherhordók s ellop­ták a podgyászt is. Hát nem gyáva tolvajok? Veszélyben fél­annyi kitartás sincs bennük, mint a fehérekben. — Most már én parancsolom, hogy öltözz! — fordul meg az apja erélyesen. — Ne beszélj butaságokat. Stanlei egy fehér ur volt, a négerek meg négerek, ha majd ők írják meg maguk­ról, hogy gyávák és tolvajok, akkor elhiszem . . . — Hogy! — képed el a fiú — maga inkább hinne nekik, mint Stanleinek, aki mindent kiállt? Ha ő nem ment volna Afrikába, talán ma sem tudnánk, hogy Kongó is van a vüágon. — De a négerek tudták Stan­lei nélkül is. Miért fárasztották volna magukat olyasmiért, amit már úgy is tudnak ? — Igen, de a fehérek nélkül sohasem hallották volna, hogy van Amerika, meg Európa is. — Jól éltek ők lincselés nél­kül is — vág vissza az apa, most már biztosabb hangon. — Te mit érsz Amerikával, meg Afri­kával és Kínával? Cseppet sem lennénk mi szegényebbek, ha semmit sem is tudnánk azokról. A fiú erre már nem tud mit mondani. Megdöbbenve ismét nekiáll a cipőfüzésnek. Keze most mindegyre meg-megáll, gondolkozik, vájjon tényleg mi hasznuk is van nekik azokból az idegen világrészekből? Ha ő most csak egy hasznot is fel tudna hozni, biztosan kiderülne, hogy mégis csak nagyon gyá-

Next

/
Thumbnails
Contents