Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)
1946-10-26 / 1447. szám
1946. október 26. BÉRMUNKÁS 7 oldal JEGYEZD MEG--------------------------Ajánlja: St. Visi.--------------------------Amig egész Amerika a hushi- ány miatt jajgatott, Hess ur meg azért panaszkodott, hogy neki meg nagyon sok húst adnak a jószivü amerikaiak. A függőügyek legósdibb ja a spanyol diktátor Franco ügye, melyet már olyan sokszor tárgyaltak, de még mindig vissza teszik a függőügyekhez. Mert hatalmas védői vannak a magasabb körökben, akik nem igen tudnák felmenteni, ha valóban tárgyalásra kerülne az ügye. így a jó prókátorokhoz méltó rendszer alapján, “halasztást kap Franco”. Még emlékezhetünk, hogy a danzigi führer Foerster naponta világgá kürtölte, hogy az ottani helyzet elviselhetetlen. Amióta a vörös hadsereg vonult be és átadták a lengyeleknek ezt a puskaporos hordót, azóta nagy békesség és rend, elviselhető viszonyok vannak Danzingban. Svédországból naponta jövő rémhirek, melyek szerint “Rocket” bombák cikkáztak keresz- tül-kasul ezen országon, most úgy az amerikai kormány által odaküldött szakértők, Doolittle generális vezetése alatt, mint a svéd kormány által kinevezett szakértő vizsgáló bizottság jelentése szerint, ezen hirek hamisak. De bizonyos köröknek nagyon kapóra jött, mintha csak meg lett volna rendelve. Az árszabályozás már régen megdöglött, csak arra vártak, hogy a halottkém Truman kiállítsa a halotti bizonyítványt, mi-1 előtt elfödelhették. Detroit vidékén már átlag három napokat dolgoznak az autó gyárakban, ámbár ez gyárak szerint váltakozik, de az állami munkaközvetítő hivatal szerint valami hatvan ezret le is fizettek és a lefizetés még most is fokozódik minden nagyobb gyárnál. A munkásoktól lefogott jövedelmi adókból az év végén nagyon sok milliót, becslés szerint a General Motorsnak 60 milliót fognak vissza ádni és ez arányban minden nagy iparnak azért, mert nem dolgoztatott, ne hogy a haszon felülmúlja az átlagot, igy ettől a sok millióktól elestek volna. És ne feledjük el, hogy ezen törvény, mely szerint ezt megteszik még Roosevelt idejében, a keze aláírásával lett hozva. Már ezért Trumant senki se okolhatja. Az amerikai lapok megint sírnak. Azt jelentik, hogy a legutóbbi olasz városi választásoknál a balszárny került többségbe, amig a jobbszárnyat képviselő keresztény demokraták 108, a balszárnyiak 116 városi admi- nisztárciót nyertek. De azt is számításba kell venni, hogy ezek között a nagyobb városok lettek a balszárnyiaké és a kisebbek, az elmaradottabbak pedig a keresztény demokratáké, így a szavazók számarányában, a balszárny győzelme még lényegesebb, mint a városok szerinti győzelem. Csehszlovákia volt a náci-fasiszta szövetség második áldozata. Most azonban első lett az amerikai-angol gazdasági hadjáratban. Ugyanis az amerikaiak megtagadták a 100 millió dolláros kölcsönt, melyből részben a hadifelszerelésekből, részben meg az ujászervezésre szükséges gépek beszerzésére kértek Amerikától. Mind ez csak azért történt, mert megegyeztek Molotowal azon' állításban, hogy “amerikai dollár diplomácia” működik. De most ezen cselekedettel legjobban bizonyítják az amerikaiak, hogy Molotov- nak igaza volt. Jugoszláviát támadó hadjárat idején többször olvashattuk azt, hogy az UNRRA segítségét hadi célokra használták fel Titóék. És most egy hivatalos vizsgáló bizottság vizsgálatának befejezése után jelenti, hogy az mind hamis állítás volt. Ők alapos vizsgálat után nem bírtak ilyen visszaélést felfedezni, — pedig szerettek volna. Most meg az amerikai nép által el sem képzelt tornadó, “infláció” fenyeget bennünket, az egész országot. Ez elfogja seperni sok munkásnak az egész élete keresetét, nyomorba, bizonytalanságba dönti az ország dolgozó népességét. De sajnos, hogy csak ilyen végtelen nyomor, nélkülözés és szenvedések során bir tanulni. De a jelek azt bizonyítják, hogy az európai munkásság tanult, reméljük az amerikai munkásság is fog tanulni. A kapitalista rendszer leghat- hatósabb vádlója éppen az infláció lesz, melyet az egész világ leggazdagabb, legfejlettebb és legerősebb tőkés rendszerében, Amerikában készítenek elő. Mert a világ legtöbb országában már személyes nyomor és tapasztalat folytán ismerik az inflációt és nem sokat gondolnak arról a rendszerről, mely azt nem tudja kikerülni. Sőt minden törekvés annak az előidézésére irányul. A republikánusok a demokratákat, ezek pedig a republikánusokat okolják a husinség miatt, igy valószínű, hogy mindkét politikai párt bűnös. A ohioi republikánusok, miután nem adtak nekik alkalmat arra, hogy a CIO állami konvencióján politikai beszédet tartsanak, most vöröseknek bélyegzik a demokratákat, akik ott voltak a konvención. Ezt nevezik poli- kai svindlinek. TÁRCA Apa és fia 1943-ban Irta: NAGY ISTVÁN Vasárnap reggel süt a nap, mint máskor. Az ébresztő óra helyett ma ő költötte fel a családot, de egy órával későbben annál. Az apa nagyokat ásítva borotválkozik az ablakfára akasztott tükör előtt, Az asz- szony tüzet rak hársteát főz reggelire. Az alig 12 éves fiú borzasán ül a padlón s fűzi a cipőjét, keze meg-megáll, mert az esze egy igen fontos kérdés körül botorkál, az anyja mindegyre korholja: — Siess te, jómadár. Ne fűzd azt a cipőt egy évig. Elkésel a vasárnapi iskolából. Az Isten látott még egy ilyen lustaságot. A fiú ilyenkor serényebben dugdossa a fűzőt, de ismét csak elakad a keze, végül feltekint az apjára, s nagyon komolyan kér- di. — Miért olyan gyávák a négerek, apuka? — Hagyj békét apádnak — markol a gyerek hajába az anyja — arra gondolj, amiből az iskolába feleltetnek. — De én tudni akarom — rántja el a fejét a fiú. És sürgetően néz az apjára. Az elképedve bámul a tükörbe, abban látja az ő borzas fiát, ezt a nap- ról-napra idegesitőbb gyereket. Mindig kitalál valamit, amin ő sohasem szokott gondolkodni, ami őneki soha az eszbe sem jut, amire ő szégyenszemre örökké “nemtudommal” felel. Hogy jutnak eszébe ennek a fiúnak cipőfüzés közben a négerek? akikről ő munkásapa létére csak annyit tud, hogy Afrikában születnek és hogy Amerikában gyakran meglincselik őket. Aztán meg van valahol egy tengerentúli nagy világváros és ebben egy park, aminek a kapujára az van kiírva, hogy kutyáknak és négereknek tilos a bemenet. S még abban sem túl biztos, mert mintha kínait irt volna a Tolnai. Ezekről a kutyák után következő négerekről azonban eszébe jut, hogy egyszer mikor még a felesége székely cselédleány volt és ő vele sétálgatott a főtéren, hát gumibotosok lekergették őket onnan a piacra a többi cselédekkel és boltiszolgákkal együtt. . . Úgy gondolja, hogy ezek a négerek is valami cselédnépség lehetnek s azért nyomban pártjukra kel, amin^ ingerülten felel a fiának: — Én azt mondom, hogy nem gyávák,csak . . . — De gyávák és tolvajok — vág közbe a fia. — Te azt nem tudhatod, — mérgelődik fel az apa. — Sohasem láttál négert, eggyel se beszéltél. — De Stanlei beszélt — ma- kacskodik a fiú. — Ne ellenkezz apáddal — ront rá az asszony — öltözz már te . . . — Nem öltözők, — ugrik fel a gyerek s a többit már az asztal mögül kiálltja, ahova nem ér el az anyja ütésre emelkedő keze. — Addig nem öltözők, mig ezt meg nem beszéltük. Nem muszáj mindent személyesen látni. Apuka ne hitetlenkedjék örökké. — Ne kritizáld apádat te . . . — néz az asszony hol a gyerekre, hol a beszappanozott apára s mintha rájött volna, hogy mivel torkollhatná le a villogósze- mü fiát, e fenyegető kérdéssel támadt neki: — Honnan ismered te azt a Stanleit? Mondtam már, hogy kitekerem a nyakadat, ha mindenféle léhütővel szóba álsz . . . — Léhütővel? — nevet bántó hangosan a gyerek. — Hallja apuka, anyám azt hiszi, hogy Stanlei léhütő volt? . . . Az apa érzi, most istenesen nyakon kellene teremtenie az anyjával csufolódó gyereket, de nincs ereje hozzá, mert ő sem tudja ki lehet az a Stanlei, ezért csak úgy zavartan mormog. Látja a tükörben, hogy a felesége megbántottan elfordul. Most már biztosan nem kell többé a pártjára, pedig ez a fiú máris mintha gyanút fogott volna, hogy ő sem lehet okosabb az anyjánál, mert incselkedve jelentette ki: — Biza, jól fogott volna neki egy léhütő abban a fene nagy melegben. Ugy-e apuka ráfért volna Stanleire, mikor felkutatta Kongó vidékét? A Nílusnak is jó forró volt a leve, mikor végighajózta. Sokszor majd meggebedtek szomjan. — Ült volna a fenekén — szólja el magát az apa hirtelen — senki se kérte, hogy odamenjen. Mondja úgy, mintha már tudná, kiről van szó. — Senki? — csap le nyomban a gyerek s vigyorog. Közben látja, hogy az anyja fülel s igy folytatja. — Apukának az angol földrajzkutató társaság az senki!? — De nem volt muszáj engedelmeskedni neki, — kap belé az apja élénken ebbe a kibúvó mondatba. — Igen, dekiváncsi volt Afrikára. Mikor a járatlan dzsungeleken hatolt át, mind elszökdös- tek a néger teherhordók s ellopták a podgyászt is. Hát nem gyáva tolvajok? Veszélyben félannyi kitartás sincs bennük, mint a fehérekben. — Most már én parancsolom, hogy öltözz! — fordul meg az apja erélyesen. — Ne beszélj butaságokat. Stanlei egy fehér ur volt, a négerek meg négerek, ha majd ők írják meg magukról, hogy gyávák és tolvajok, akkor elhiszem . . . — Hogy! — képed el a fiú — maga inkább hinne nekik, mint Stanleinek, aki mindent kiállt? Ha ő nem ment volna Afrikába, talán ma sem tudnánk, hogy Kongó is van a vüágon. — De a négerek tudták Stanlei nélkül is. Miért fárasztották volna magukat olyasmiért, amit már úgy is tudnak ? — Igen, de a fehérek nélkül sohasem hallották volna, hogy van Amerika, meg Európa is. — Jól éltek ők lincselés nélkül is — vág vissza az apa, most már biztosabb hangon. — Te mit érsz Amerikával, meg Afrikával és Kínával? Cseppet sem lennénk mi szegényebbek, ha semmit sem is tudnánk azokról. A fiú erre már nem tud mit mondani. Megdöbbenve ismét nekiáll a cipőfüzésnek. Keze most mindegyre meg-megáll, gondolkozik, vájjon tényleg mi hasznuk is van nekik azokból az idegen világrészekből? Ha ő most csak egy hasznot is fel tudna hozni, biztosan kiderülne, hogy mégis csak nagyon gyá-