Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)
1946-10-12 / 1445. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1946. október 12. Egyről-Másról- ELMONDJ A : J. Z. ---TÖRTÉNELMI ESEMÉNYEK 1849 október 6 — Tizenhárom tábornok (aradi vértanuk) kivégzése Aradon. 1911 október 9 — Kínában az elégedetlenség forradalomban tört ki. 1902 október 12 — Panna (Hl.) 14 bányászt megöltek, 22 súlyosan megsebesítettek a sztrájktörők védelmére felfogadott bérencek. A CÉL SZENTESÍTI AZ ESZKÖZT A közelmúlt hetekben a világsajtóban nagy port vert fel a londoni háborús veteránok direkt akciója, mely abban, domborodott ki, hogy a város “előkelő” negyedében levő üresen álló apartment házakat és más épületeket lefoglalták és hosz- szabb ideig megszállva tartották. Az esemény különböző véleményeket váltott ki — már a szerint, hogy kinek milyen a társadalmi felfogása, melyet a gazdasági viszonyok irányítanak, vagy ki milyen osztálytudattal rendelkezik. A hivatalos felfogás, amely a polgári sajtó véleményét is irányítja természetesen a leghatározottabban elitéli az akciót, amelyben a magántulajdon súlyos sérelmét látja. Hogy is ne. Lefoglalni épületeket a tulajdonos beleegyezése nélkül — mert a tulajdonosok beleegyezését ilyesmire megkapni nem lehet — ott letelepedni és az ott tartózkodást minden eszközzel védelmezni a “törvényes” kidoba- tással szemben, magas fokú lázadást jelent a magántulajdon ellen. A magántulajdon szentségének ily megsértése még az angol “munkáspárti” kormányt is felbőszítette és hogy uraik haragját kiengeszteljék, erőszakkal igyekeztek a házfoglalókat kilakoltatni. Vannak — közöttünk is — akik azon háborodnak fel, hogy a polgári sajtó ezen házfoglalási akció irányítását és kivitetályerejük hatalmát, amivel viszont az uralkodó osztály tagjai tisztában vannak és ahogyan a húsiparban látjuk a saját javukra sikeresen alkalmazzák is. Az ilyen történelmi leckék napról-napra nyilvánulnak meg szemeink előtt és még sem látjuk azt a fényesen tündöklő jelzőtáblát, mely az ipari hatalom felé vezető utat mutatja. Mindig újabb és újabb hibákba esünk bele, melyekből nagy áldozatok árán kievickélve, ismét egy uj csapdába kerülünk. Egy ilyen helyzetet mutat a hushiány ma, valami más holnap és ezért amikor a napi események tárgyalásánál is legtöbbször az ipari szervezkedésre hívjuk föl az olvasók figyelmét, nem fanatikus beképzelés indít arra bennünket, hanem az a meggyőződésünk, hogy ebből az összekavart kapitalista társadalmi rendszerből az ipari erőnk hatalmával juthatunk győzelemre. Mondhatja aztán valaki, hogy mi még a választásokig sem akarunk várni a huskérdéssel, akkor hóiét a kommunisták javára Írja s angol nyelvű testvér lapunkban hasábokon át azt igyekeznek megcáfolni, hogy ehez a kommunistáknak semmi közük. Mintha a tényeken egyáltalán változtatna az, hogy kik irányítják ezen mozgalmat. A rendelkezésre álló adatokból a következő tényeket állapíthatjuk meg a házfoglalási akcióval kapcsolatban. Angliában a lakás Ínség még sokkal akuttabb, mint itt az Egyesült Államokban, ami érthető is, hiszen a náci repülőgépek, rocket bombák számtalan házat romboltak le. A háború alatt ott se folyt építkezés és a háború után a hivatalos közegek éppen oly mostohán kezelték a lakásügyet mint itt. A háború folyamán, amig nagyszámú amerikai katonaság volt Angliában sok köz és magán épületet lefoglaltak, amelyek az amerikai katonaság kivonásával üresen maradtak és nagyrészben még most is üresen állnak, holott kevés átalakítással könnyen lakhatóvá lehetett volna tenni ezen épületeket. Dacára az ijesztő lakásínségnek London “előkelő” negyedében egész blockot lefoglaló bérházak állnak üresen, melyek a háború előtt turisták és vizito- rok kényelmét szolgálták, ma azonban ilyesmi nincsen Angliában, de a “csőcseléket” azon negyedekbe beereszteni nem lehet, igy ezen lakások üresen állnak. Van azonkívül számos lakás Londonban, melyeknek gazdái nyáron hűvösebb, télen pedig gyan várjanak ők az ipari fölszabadulásig. Nem kell nekünk addig várni, hanem cselekedni kell és a napi kérdéseket is olyan gyorsan és olyan eszközökkel kell megoldani, amit az adott helyzet lehetővé tesz. Azonban meg kell értsük azt, hogy a huskérdéssel nem lesz a munkásosztály helyzete megoldva. Mert lehetséges, hogy lesz hús és nem lesz pénzünk megvenni. Nem lesz munkánk, vagy ha lesz is kevés lesz a munkabér. Szóval ismét csak visszakerülünk az ipari színtérre és ott kell erőt gyakoroljunk, hogy a napi megélhetés alapját a munkabért kiharcoljuk magunknak. Tehát kérem kedves olvasó ne nehezteljen rám, ha már hat hete nem evett húst mint jó magam, hogy én az ipari szervezkedést teszem oda a husnélküli tányérjára. Csak arra kérem, ha majd valamikor része lesz olyan jó két incses vastagságú szték falatozásában, hogy gondoljon arra, hogy az ipari társadalmi rendszerben mindenkinek egyformán fog jutni minden jóból. melegebb éghajlaton tartózkodnak és a londoni lakásokat az évnek csak egy kis töredékében használják, egyébként használatlanul állnak. Mindezeket látják a lakásnélküliek — akiknek legnagyobb része a háborús veteránok közül kerül ki és akik megtanulták, hogy ha egy bizonyos célt akarnak elérni, akkor cselekedni kellett és nem várni, hogy az a bizonyos célpont jöjjön hozzájuk — anélkül, hogy kommunisták, vagy nem kommunisták bujto- gatnák őket, ösztönszerüen lépnek erre az útra. Egyébként is ez a házfoglalási akció nem újkeletű, mert már hónapok óta van folyamatban és nem csak Londonban, hanem az egész országban. A katonaság által üresen hagyott bara- kok és más épületek lefoglalása sem a kormány előzetes beleegyezésével történt, hanem azokba is ily direkt akcióval költöztek be a veteránok és a kormány utólagos beleegyezésével maradtak ott. De amig ezek legnagyobb részben középületek voltak és más célra egyelőre úgy sem voltak alkalmasak, igy ezek lefoglalása sem váltott ki oly felháborodást a magántulajdon védelmezőiből. Amikor azonban London előkelő negyedében a lordok és duchesok üresen álló házaikat kezdték lefoglalni, feljajdultak, hogy ez már “kommunizmus” és minden eszközzel meg kell akadályozni. A logikusan gondolkodó ember nem azon rágódik, hogy kik irányítják az ilyen akciót és kik hajtják végre, hanem, hogy az akció lakáshoz juttatta a lakásnélkülieket és általában példával szolgált arra, hogy a közvetlen cselekvés a legrövidebb és legbiztosabb ut a cél eléréséhez. Mi nem érzünk lelkifurdalást a történtekért, mert szerintünk a cél szentesíti az eszközt. A PROFTTOLÓK SZTRÁJKJA VÁLTOZATLAN Úgy mondják Chicago az ország éléskamrája, amennyiben állítólag az összes huszükségle- tek 60 százaléka innen kerül ki. Itt van az ország négy legnagyobb vágóhídja ■— a Swift, Armour, Wilson és Cudahy — és ezeken kívül vagy két tucat kicsi és nagy vágóhíd és husrak- tárak és Chicago lakossága éppen úgy nélkülözi a húsféléket, mint más városoké. A mészárszékek nagy része részben, vagy egészben zárva van és amelyek időközönként kinyitnak, a vásárlóknak csak nagyon elenyésző százalékát elégíthetik ki. Az elmúlt heti rovatban kétségbe vontam azon általános állítást, hogy a húsfélék gyors eltűnését természetes hiány okozná, inkább tervszerűen visszatartják azt, hogy az árakat felemelhessék, tehát sztrájkolnak a profitolók. Ezen feltevés logikus volt, mert ha az ember figyelemmel kisérte a teherforgalmat julius és augusztus hónapokban — amig az árszabályozás szünetelt — lehetetlen volt észre nem venni, hogy a szokottnál sokkal több élő állat került vágóhidra. Ha a nap bármely órájában keresztezte az ember a vasútvonalakat, egész vonatok állatokkal megrakva jöttek a városba. Az országutakon a teherautók százai jöttek be szintén állatokkal megrakva úgy, hogy még a gyakorlatlan szemlélő is észrevette, hogy a szállítmány jóval felülmúlja a normális szükségletet. • De a hús gyors eltűnése is elegendő bizonyíték, hogy szabotázs okozza a hiányt. Mert egy nappal az árszabályozás előtt még mindenhol nagy választék volt mindenféle húsból és korlátlan mennyiséget lehetett vásárolni, mig az árszabályozás életbelépése napján már semmiféle hús nem volt. Ami még az utolsó “szabad” napon megmaradt a mészárosoknak, azt eldugták és csak rokonok, vagy barátok kaphattak, mig a készlet tartott, de uj szállítmány nem érkezett a mészárszékekbe és igy nyilvánvaló, hogy a forrás hol dugult el. Ugylátszik a “Chicago Sun” napilap is igy vélekedett és az egyik riporterét a vágóhidak és husraktárak felülvizsgálásával bízta meg, melynek eredményeként jelenti, hogy a négy nagy vágóhíd raktáraiban 18 millió font hús van felhalmozva. Ez a szám azonban csak a vágóhidak által elismert mennyiséget képviseli, mig a riporter véleménye szerint legalább is 37-től 40 millió font hús van csak a négy vállalat által bérelt raktárakban felhalmozva. Ezenkívül, mint fentebb is említettük van vagy két tucat kisebb vállalat, amelyek hasonlóan tartják vissza a hús szükségletet. Még tovább menve, ez a vizsgálat csak a chicagói raktárakat ölelte fel és mivel hasonló raktárak csak nem minden nagyobb városban vannak és valószínű, hogy azok is hasonlóan tömve vannak, nyilvánvaló az, hogy a legarcátlanabb szabotázs van folyamatban az ország népessége ellen. A szóbanforgó reporter vizsgálata eredményét a szövetségi hatóság tudtára hozta és kérdést intézett, hogy nincs-e mód kényszeríteni a vágóhidakat arra, hogy a felhalmozott húst a piacra tegyék, mire azt a feleletet kapta, hogy a hús felhalmozása nem törvénybe ütköző. Törvény ellenes az volna, ha azt a megszabott árnál magasabb árért adnák el. Eszerint a kormányt teljesen hidegen hagyja az, hogy a nép éhezik, amig az életszükségletet szolgáló húsfélék százezer tonna számra vannak felhalmozva a fagyasztókban, mert a tulajdonosaik több profitot akarnak abból kisajtolni. Amint hírlik, több állam kor- hányzói vizsgálatot indíttatnak annak kiderítésére, hogy tényleg fel van a hús halmozva a fagyasztókban és ha igen, miért? Hm. Amit a vak is lát, azt a politikusoknak hetekig, vagy hónapokig kell vizsgálni. És aztán ha tényleg meggyőződnek annak hitelességéről, mi lesz akkor? Megállapítják, hogy a felhalmozott hús a vágóhidak tulajdonosainak a magátnulajdo- na és azt csinálnak azzal, amit akarnak. Mert a magántulajdon szent és sérthetetlen. Egyébként is az egészért az Office of Price Administration (OPA) felelős, mert olyan árakat állapított meg a húsra, amelyekkel a pro- fitharácsolók nincsennek megelégedve. A CIO-hoz tartozó United Packinghouse Workers of Ame-
