Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)
1946-10-12 / 1445. szám
1946. október 12. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN-----------------------------(gb) ROVATA-------------------------I.W.W. MUNKÁSOK Multheti rovatban beszámoltam a Draper hordógyárban tett látogatásomról s jeleztem, hogy elmondom, mit láttam még két másik gyárban, ahol szintén az Industrial Workers of the World tagjai dolgoznak. Amikor a Perkins Avenuen fekvő American Stove Co. gyárának látogatására mentem, nem igen ismervén azt a vidéket, a túlsó sarkon szálltam le a villamosról és igy meg kellett kerülni az egész telepet, hogy a főbejárathoz jussak. Nagyon csodálkoztam, hogy egy kályhagyárnak miért van szüksége ilyen óriási tömb épületre, mert jóidéig tartott, amig a bejárathoz jutottam. A gyárban azonban hamar megkaptam a választ erre a kérdésre. Itt éppen úgy, mint a többi gyárakban, igen szívesen fogadtak. Mr. Lehman, a personal manager a “chief” címet viselő őrt bízta meg a körülveze- tésemmel. de előzőleg telefonon értesítették a department vezetőket, hogy mutassák meg department jeiket és válaszoljanak az esetleges kérdéseimre. A kályhakészités nagyjából éppen úgy kezdődik, mint az acélhardók készítése. Még a nyersanyag is ugyanaz, — fekete acéllemez. Itt is nagy ollók és prések vágják ki az egyes részeket és adják meg azoknak a kívánt formát. A hasonlat azonban hamarosan megszűnik, mert a kályha száz és száz különböző alkatrészt kíván, amelyeket egymáshoz szegecselnek, forrasztanak, vagy csak csavarokkal erősítenek egybe. Egyes részeket az úgynevezett “enamel” eljárásnak teszik ki. Az igy elkészített részeket aztán a “line”-on összeállítják. A “line”-on követheti az ember a szemünk előtt gyorsan felépülő kályha növekedését. Mikor a “line” végére érünk, előttünk áll a modern konyha büszkesége, a “Magic Chef”, ahogyan ez a gyár a gyártmányát nevezi. ENAMEL MUNKA A gyárban a legmutatványorica — melyhez a vágóhidakon alkalmazott munkások tartoznak — Chicago és Milwaukee kerületi lokáljai gyűlést tartottak és határozatilag követelik, hogy a kormány vegye át a húsipari telepeket. A ma ajánlatunk ennél mesz- szebbmenő. Mivel a kapitalizmus túllépte a fejlődésnek azt a fokát, amelyen túl már nem funkcionálhat a lakosság többsége érdekeinek megfelelőleg és egyik kháoszt a másik után idézi fel és ezek mind gyakrabban ismétlődnek meg, igy nyilvánvaló, hogy a rendszer változás időszerű. És mivel a munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert, tehát a munkásosztály vegye át az iparok irányítását, mert ma már csak az biztosíthatja a javak termelésének és szétosztásának zavartalan menetét. A munkásosztály szervezeteinek erre kell a főcélt irányítani. sabb munka (opráció, mint műnyelven mondjuk,) a villany - heggesztés, (spotwelding). Ezzel az újfajta készülékkel valóságosan “összevarják” a acéllemezeket. Rámnézve azonban legérdekesebb látvány volt az enamelirozás. Itt a már egészen elkészített részeket különböző savakkal telitett tartányokban megmossák, majd nagy mozgó horgokra kerülnek, amelyek óriási termekben zig-zagos utakon igen nagy távolságokra szállítják. Közben rápermetezik a festéket s azután a horgok beviszik a hosszú kemencékbe, ahol tüzes-vörösre hevítik őket. A kemencéből kijövet a horgok tovább viszik a már kívánt szint kapott tárgyakat, hogy gondosan, a megszabott módon hüljenek le. Itt jöttem rá, hogy az enamel eljárásra kell a rendkívül nagy hely. Az “assembly line-on amint az első pár darabot összeállítják, azonnal aláteszik a pakoló láda első részét és a kályhával együtt épül a láda is. Mikor a kályha elkészült, már egyben be is van zárva a szállító ládába. A kályhakészitéshez már több szaktudás kell, mint az acélhordó gyár kíván, noha itt is úgy el van osztva a munka, hogy egy-egy operációt könnyen elsajátíthat a munkás. Azonban a modern tömegtermelésnek az a lényege, hogy a munkát igy le tudja egyszerűsíteni. Csakis igy lehet igen gyorsan és igen gazdaságosan termelni. Ha megnézzük a gyár termékét, a “Magic Chef” kályhát, akkor el kell ismernünk, hogy a mai modern gázkályhát nem is lehet hasonlítani a csak félszázaddal ezelőtti kezdetleges, asztalkára helyezett, avagy négy inogó lábon álló kályhákhoz. A “Magic Chef” már nem is úgy néz ki, mint egy kályha, hanem inkább mint egy gyönyörű bútordarab. Ha a fedele le van csukva, szinte nem is akarjuk elhinni, hogy az a chrommal szegélyezett, márványfehér, csillogó valami nem más, mint egy modern konyhakályha. AUTOMATIKUS KONTROL De nem csak kinézésre, hanem teljesítményre is messze elhagyta a mai modern kályha félszázados nagyszüleit. A mai modern kályhák automatikusan kontrolálják a meleget, ott és annyit adnak, ahol és amennyi szükséges. Úgy a főző rész, mint a sütő könnyen szétszedhető s igy könnyen tisztántart- ható. A kiforrt zsir, vagy a ki- önmlő tej csak az alsó védő edényt éri, ahonnan fel lehet törülni. A kályhagyár munkása abban a tekintetben szerencsésebb nálunknál, hogy olyan árun dolgozik, amire saját magának is szüksége van s ha a keresetéből visszavásárol egyet, — mert nem azon az alapon kapja, hogy a “munka gyümölcse a munkást illeti meg”, — akkor otthon, ha az asszony valami jó ebédet készít, eldicsekedhetik, hogy azért olyan jó az ebéd, “mert a kályhát én csináltam”. Persze, ha van egy kis sütni- valója a munkástársnak, (nem a kályhában, hanem a fejében), akkor nem fogja megmondani az asszonynak, hogy az ilyen modern kályhák, mint a Magic Chef is, olyan automatikus ellenőrző készülékekkel vannak felszerelve, hogy azok segélyével még Buta Borcsa is a legiz- letesebb ebédet főzheti és a legMilan olasz ipari városban a püspök felfüggesztett egy papot, mert a partizánokkal együtt érzett, együtt harcolt. De a pap és a hitközség nem vette figyelembe a felfüggesztést. Erre a püspök ur kiment és személyesen akarta a papot letávo- litani, amire a hívek megkövezték a püspök urat. Budapesti jelentés szerint otthon eltörlik a rangokat, mivel nem illő a demokrácia kereteihez. Ellehetünk készülve újabb kormány ellenes rohamokra, úgy a papság, mint az úrhatnámok részéről. Most már nem lehetnek majd méltóságos, nagyságos, tiszteletes urak. Felfordult az egész világ. Éppen a nemzeti érzéseket pártoló amerikai akarja a Trieszt és környéki olaszokat, szlávokat arra kényszeríteni, hogy most már ne olaszok, ne sziávok, hanem JŐ nemzetköziek legyenek. Máskor meg azokat börtönzik be, akik nemzetköziek akarnak lenni. Hát nem furcsa? Ugylátszik, hogy az angol hajóstársulatnak igen nagy szüksége van egy újabb Danzingre, vagy európai Hon-Kong-ra. R. J. Thomas, az autó union volt elnöke, a következő táviratot küldte Wallacenek: “Én meg vagyok győződve, hogy Te szilárdul megállód a helyedet a korporációk hatalmas ereje ellen, melyek hazárdjátékot űznek a világbékével hasznuk és hatalmuk érdekében.” És hogy megállta a helyét Wallace? . . . még a lába sem érte a földet, úgy repült. Kurt Maeltzer, náci generár list tíz évi börtönre Ítélték, mert 200 amerikai hadifoglyot keresztül masiroztatott Róma utcáin, akiket az olaszok megköveztek. Most a rómaiak nagyon felháborodtak, hogy az angol hadbíróság nagyobb bűnnek tar tóttá ezt a cselekedetet mint azt, hogy ez a Maeltzer generális 320 római polgárt legyilkolta- tott az “Adeatine-i barlangnál”. Most Henry Kaisert is vizsgálják, az volt a legnagyobb bűne, hogy a háború alatt sem szövetkezett a nagytőkésekkel, hogy a nagyon is sürgős hajó- épitésnél az árakat lehető legmagasabban megszabják, hanem sokkal olcsóbban, sokkal több hajót gyártott, mint sok más nagy és sok millió papirbe- fektetés utáni hasznot hajtó társulatok. A nácik közül, akik bankárok és főnemesek voltak, azokat felmentették, csak a kisebb alakokitünőbb süteményeket sütheti s teheti az asztalra, — feltéve, hogy a megfelelő anyagokat is meg tudja szerezni, ami manapság nem valami könnyű dolog. De erről már a kályha igazán nem tehet. Talán inkább a kályha készítők? (A befejező közlemény a Republic Brass gyárat fogja ismertetni.) kát, az eszközöket akasztják fel, azokból mindég akad elég, máskorra is. John Strohm, az amerikai ag- ricultur szerkesztőknek volt elnöke, párhónapot töltött Oroszországban és most visszatért. Azt mondta, hogy teljesen szabadon járt, kelt mindenfelé. Több mint ezer fényképet vett. Minden kéziratot, fényképet kihozott anélkül, hogy valakinek azt meg kellett volna mutatni. Csak egyre kérték az útja kezdetén, hogy csak “az igazat Írja meg”. így egy amerikai farmer szerkesztő saját tapasztalatai révén vágja oda Churchill- éknek, hogy a “vas függöny” meséje egy cudar hazugság. Mostan majdnem minden nagy lapszerkesztőség vezércikkezik Elliot Roosevelt ellen, aki az édesapja, a volt elnöknek emlékiratait és családi körben elejtett mondásait dolgozta fel egy könyvben “As he saw it” címmel. Ezen könyvben nagyon sok olyan megjegyzést tett Roosevelt, melyet ezek a szerkesztő urak, örökidőkre titokban szerettek volna tartani. Ezek között Churchill birodalmi politikájáról, valamint arról, hogy nekünk minden áron barátságot kell keresni Oroszországgal. Ne csináljunk olyasmit, melyet másoknál elitélünk. Ez nagyon is jó tanács a Magyar Jövő híveinek. Ha a magyar nép nyomora címén saját maguknak gyűjthetnek, akkor nincs joguk elitélni a Magyar Szövetség urait, akik ugyan csak azt teszik és ugyan csak olyan címen. A katholikus egyház az öreg Európa minden országában még most is királyságokat prédikál, azt támogat, azt akarják visszavarázsolni, Emiatt van vád alá fogva a horvát püspök is. Emiatt kerülnének vád alá a Görög, Olasz, Magyar, Belga, Holland és sok más ország katholikus papjai is, ha egyszer kenyértörésre kerül azon országokban is az a harc, mely az uj világ és az óvilág között folyik. Néhol elfojtva, más helyeken nyíltabban, valamint az évek és alkalmak szerint váltakozva. A posta-hatóság megkívánja, hogy ott, ahol a város zónákra van osztva, a lakosság a ZÓNA SZÁMÁT TÜNTESSE FEL A LEVELEIN hogy az ilyen helyekre MENŐ levelekre is nemcsak a hozzánk küldött leveleiken, de MINDEN LEVELÜKÖN jelezzék a város mellett a zóna számot. Ezzel gyorsítják a posta forgalmát. JEGYEZD MEG--------------------------Ajánlja: St. Visi.----------------------------