Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)
1946-10-05 / 1444. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1946. október 5. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARAIN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .......................$2.00 One Year ......................$2.00 Félévre ............................1*00 Six Months -------------... 1.00 Egyes szám ára ......... 5c Single Copy .................... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders — ------- 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March, 3, 1879. Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás Hivatalos felfogásával.__________________. _____________________________ Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE 42 Béke vagy háború? Az utóbbi napok eseményei mutatják, hogy Henry A. Wallace, volt kereskedelemügyi miniszter milyen jó szolgálatot tett a béke ügyének, amikor nyíltan állást foglalt az Egyesült Államok jelenlegi külpolitikai iránya ellen, amely, — mint mondotta, — rövidesen az újabb, minden eddiginél borzalmasabb háborúhoz vezet bennünket. A háborúból nagy profitot huzó ipar és pénzfejedelmek szolgálatában álló kereskedelmi sajtó ádáz gyűlölettel rontotí Walla- cenak, mert mint kereskedelmi miniszter, a külügyekre vonatkozólag is véleményt mert mondani, holott szerintük az csak a State Department körébe tartozik. Truman elnök engedelmeskedett az utasításnak és lemondásra kényszeritette Wallacet. Helyére a sokszoros milliomos iparmágnást, W. Averell Harrimant nevezte ki, aki azonnal nyilatkozott, hogy ő teljes mértékben helyesli a Byrnes külügyminiszter politikáját. így tehát az uj kereskedelmi miniszter éppen úgy véleményt mondott a külpolitikáról, mint tette Wallace, azonban miután ez a vélemény megegyezett a háborús profitolók érdekeivel, igy nem hurrogták le, mint elődjét, hanem éppen ellenkezőleg, még dicséretet is kapott. Harriman kinevezése többet jelent egyszerű minisztercseré- nél. Truman rövid másfél év alatt teljesen kicserélte a Roosevelt- től örökölt kormányt. Roosevelt tudomásul vette, hogy az Egyesült Államokban is éppen úgy, mint minden más országban, harcot idéz elő a munkások és a munkáltatók közötti ellentét. Ezért a kormányt úgy igyekezett összeállítani, hogy mindkét osztályt képviselje. Sőt, miután a szavazatok többségét a munkásságtól kapta, inkább a munkásság érdekeinek javára adott túlsúlyt a kormányában. Az amerikai közvélemény irányitói erélyesen tagadják, hogy ez az érdekösszeütközés Amerikában is jelen van. Azt hirdetik, hogy ilyesmiről csak az elmaradt “idegen” országokban beszélhetnek. Ez szabad ország, ahol mindenkinek jogot adnak a törvények arra, hogy milliomos, avagy elnök legyen. Hát nem nekünk van-e a legkülönb alkotmányunk az egész világon? És nem mondotta-e Lincoln, hogy a kormányzást a népért és a nép által kell intézni? — hangoztatják egyre. Truman elnök is azok közé tartozik, akik a munkássággal még mindig csak a jóakaratu, leereszkedő módon akarnak bánni addig, amig a munkások bárányszelidek és engedelmesek. így természetes, hogy a miniszteri kabinetjét is olyan emberekből állította össze, akiknek politikai és gazdasági nézetei megegyeznek az övével. így aztán a mai amerikai kormányban a munkásság elvesztette a Roosevelt alatt nyert befolyásának legnagyobb részét. A nagytőkések szemüvegét viselő kormány természetesen harcias szellemű. Az volt és lesz mindig, nem csak itt, hanem minden más országban, mert a háború óriási profitlehetőséget nyújt a számukra Byrnes is ennek az iskolának a neveltje. így nem csoda, hogy a “Tough with Russia” elvet hirdeti. így a háború veszélye nem múlt el dacára Stalin azon nyilatkozatának, melyet a London Sunday Times munkatársának tett, amelyben kijelentette, hogy nincs igazi háborús veszély és hogy a háborús izgatást csak a “katonai és politikai cserkészek” folytatják. Azonban Stalin is jól tudja, hogy minden háborút a “poliükai és katonai cserkészek” indítanak meg, — ha az Uy cserkészek alatt a háborús uszitókat érti. Hitler és a bandája is csak ilyen “politikai cserkészek” voltak egy ideig. Kétségtelen, hogy Stalin beszéde egyenlőre enyhítette a nagy feszültséget. Azonban nem kell figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy miként értelmezték a Truman elnök állásfoglalását. James F. Byrnes külügyminiszter nyilvánosan mondot köszönetét az elnöknek azért, mert menesztette Wallacet és igy a “Tough with Russia” politikai elv mellett döntött. Már másnap jelentette is a táviró, hogy George Messersmith, Amerikának nagykövete Argentínában, ezt a kijelentést tette: “Argentína jó szövetségese lesz Amerikának az Oroszország elleni valószínű háborúban”. Semmi kétség tehát, hogy az amerikai kormányban egyenlőre a háborús párt nyert szilárd talajt. Megszüntetik a címeket A washingtoni magyar követség hírszolgálata szerint Magyarországon törvényjavaslat van készülőben az összes címek megszüntetésére. A javaslat, amit valószínűleg el fognak fogadni, büntetés terhe alatt tiltja el úgy a régi, mint az újabb (Horthy) éra címeinek viselését. Ha a javaslatot elfogadják, akkor többé nem lesznek Magyar- országon hercegek, grófok, bárók, lovagok, kegyelmesek, méltó- ságosok, tekintetesek, sőt még tanácsosok, vitézek és leventék sem. A javaslat külön említi a “de genere” használatának a tilalmát is. Ez a javaslat, ha elfogadják és érvényt tudnak szerezni neki, akkor végetvet a demokrácia szellemével annyira ellenkező rettenetes nagy cimkórságnak, amibe a magyar főúri és a közép- osztály eddig valóságosan kéjelgett, noha köztudomású volt, hogy a cimek legtöbbjét nem érdemekért kapták, hanem egyszerűen megvásárolták. Az európai országok legtöbbjében a cimek árusítása szolgáltatta a kormánynak a választásokra szükséges összegeket, amelyekről nem igen kellett elszámolni még a háború előtti korszakban sem. De voltak igen sokan olyanok is, akik egyszerűen önmagukat ajándékozták meg az ilyen címekkel. Különösen azok bőkezüsköd- tek igy, akik külföldre mentek “szerencsét próbálni.” A kisebb- nagyobb csalásokra pályázó magyar “ladyk” legalább is a bárónői címet vették fel, ha Amerikába jöttek valamilyen kalandor útra; a férfiak pedig a “de” szócskát függesztették a neveik elé. Miután ezt a “de” jelzőt franciául “dő”-nek ejtik ki, sokszor megírtuk mi is, amikor ezen “dögök” valamelyike Horthy propagandát terjesztett a címeket nagyon tisztelő amerikai parvenü társaságban. így tehát csak örülhetünk annak, ha a jövőben eltűnnek a hercegek, bárók és a többi dögök egyaránt. A cimek eltiltása azonban nem elegendő. El kell tüntetni a cimek iránti rajongást és a bamba tiszteletet is. Végre is fel kell ismerni, hogy a cimek legnagyobb részét az uralkodó osztály adja akár pénzért, akár pedig olyan cselekedetekért, amely ennek az osztálynak az érdekeit szolgálják, — igy csaknem minden esetben a dolgozók ellen elkövetett bűncselekményt jutalmazták vele. A köztudatba tehát a jelenlegi cimek utáni rajongás helyett a cimek gyűlöletét kell bevinni. A cimek utáni rajongás és nagy tisztelete egyik legfeketébb foltja az amerikai demokráciának is. Az uj demokráciáknak azonban csak a régi demokráciák erényeit kell elsajátítani és nem a bűneit is. És ha már itt tartunk, felvetjük azt a kérdést, hogy vájjon megszüntetik-e majd az annyira lealázó, szintén antidemokratikus “kezeit csókolom” köszönési formát is? Vörösfalás a munkás unionokban Az utóbbi hetekben több munkásszervezet tartotta évi nagygyűlését, amelyeken valamilyen kisebbség azt hangoztatta, hogy a union vezetői kommunisták és akiket ezért ki akartak tenni tisztségeikből. Ezt láttuk a Mine, Mill & Smelter Workers (CIO) szervezet konvencióján, valamint az igen nagy tagsággal rendelkező s ugyancsak a CIO-hoz tartozó Electrical, Radio és Machine Workers of America szervezet konvencióján is. Miután ezen támadások túlságosan egy mintára készültek és miután a munkásellenes polgári sajtó már a konvenciókat jóelőre megelőzőleg értesült a dolgokról, hogy nagy port verhetett fel annak, megállapíthatjuk, hogy ezen vörösfaló propagandát egész bizonyosan egy központból intézik. Túlságosan egyforma lefolyásunk arra, hogy az ily egyöntetűséget csak a véletlennek tudhatnánk be. Ugylátszik, hogy helyénvaló lenne megint egy újabb LaFol- lette vizsgálatot levezetni. Mint ismeretes, pár évvel a háború előtt a LaFollette szenátor vezetése alatt álló szenátusi bizottság felfedte, hogy a munkáltatók egyes csoportjai miként alkalmaztak ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. ják akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekben! összpontosulása a szak9ervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett .“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A RFR RENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend- «zert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét éuitjük ki régi társadalom keretein belül.
