Bérmunkás, 1946. január-június (34. évfolyam, 1405-1430. szám)

1946-06-29 / 1430. szám

1946. junius 29.

BÉRMUNKÁS

3 oldal

¥

Sajtó Piknikről. Ha optimista tudnék lenni, akkor azt Írnám, hogy a Sajtó Piknik minden tekintetben kitünően sikerült, mert megjelent ott néhány száz főnyi közönség, ami az erkölcsi sikert jelenti és valószínű, hogy az elszámolás után pár száz dollár maradvány is lesz, ami a három lap között lesz felosztva és én még sem vagyok megelégedve ezzel az eredménnyel.

Nem lehetek megelégedve ezzel az eredménnyel, ha tekintetbe vesszük a célt és a lehetőségeket. A cél az volt, hogy az amerikai munkásság legőszintébb, legbátrabb és legharcosabb sajtóit támogassuk; anyagiakhoz juttassuk, hogy a munkásosztály harcát mennél hathatósabban szolgálhassák. A lehetőség pedig minden tekintetben meg volt, mert az idő meleg volt — bár a délután folyamán beborult és helyenként talán esett is az eső, de semmi esetre sem olyan, hogy az bárkit is visszatartott volna — és mégis sokan hiányoztak onnan, akikre bizton számítottunk.

Ha három lap olvasóinak csak az a része jelent volna ott meg, akikről biztosan tudjuk, hogy semmi más nem tartotta vissza, mint a hanyagság, vagy lustaság, akkor is legalább ötször oly tömeg lett volna jelen, mint amilyen volt és ez az erkölcsi sikert kétségtelenül nagyon emelte volna, nem is szólva az anyagi sikerről, amely szintén jelentős szerepet játszik ily alkalmakkor.

Mint ismeretes, egy ilyen akció lebonyolításánál egy bizonyos számú közönségre van szükség, akiknek beléptidija és költekezése a felmerült kiadások fedezésére szolgál és a jövedelem nagysága attól függ, hogy ezen szükségszerű számon felül mennyien jelennek meg. A chicagói Sajtó pikniken ez a szám nem volt olyan, mint amilyenre joggal számítottunk. Pedig már hetekkel előre tudattuk olvasóinkat az eseményről és megvolt a módjuk, hogy erre a napra minden akadályt elhárítsanak az útból és megjelenjenek a Sajtó Pikniken.

Abban a hitben fogtunk hozzá ezen akció lebonyolításához, hogy az osztálytudatos munkások — a forradalmi IWW lapjainak olvasói — sokkal áldozatkészebbek, mint a polgári egyletek, hazafias vagy vallásos intézmények támogatói, azonban csalódtunk, mert az tűnt ki, hogy ezeknek minden csekély ok kifogásul szolgál, csak áldozatot ne kelljen hozni meggyőződésükért.

Bár mint előzőleg jeleztük az akció nem végződött sikertelenséggel, de kellő ko-operáció és áldozatkészséggel sokkal sikeresebb lehetett volna.

A posta-hatóság megkívánja, hogy ott, ahol a város zónákra van osztva, a lakosság a ZÓNA SZÁMÁT TÜNTESSE FEL A LEVELEIN hogy az ilyen helyekre MENŐ levelekre is nemcsak a hozzánk küldött leveleiken, de MINDEN LEVELÜKÖN jelezzék a város mellett a zóna számot. Ezzel gyorsítják a posta forgalmát.

MUNKA KÖZBEN---------------------------(gb) ROVATA--------------------------LAPSZEMLE

A Bérmunkás olvasói előtt nem titok, hogy nagyon sokan nem tartottuk megfelelőnek szervezetünk központi lapját, az Industrial Workerst. Nem tetszett az a hangnem és szélsőséges állítások, amiket a lap szerkesztője használt, aki maga is beismerte, hogy a lapot nem az “átlagos” munkás, hanem a már csak “nagyon előrehaladott” munkások részére Írja. A háborús viszonyok következtében az a szerkesztő jóval tovább maradt tisztségében, mint kellett volna. Úgy véljük, hogy szélsőségekbe csapó írásaival sok rokonszenvezőt idegenditett el mozgalmunktól.

Azért most örömmel jelentjük, hogy az Industrial Worker a héten már az uj szerkesztőnek, Fred W. Thompson munkástársnak az irányítása alatt jelent meg. A lap a héten elkésett, amit nem a szerkesztő változás okozott, hanem az a véletlen, hogy a nyomdában tűz támadt és emiatt a lap kiadása halasztást szenvedett. (A rosszmájnak szerint az uj szerkesztő olyan “tüzes” cikket adott le, hogy kigyuladt tőle a nyomda.)

Végre azonban a tűz dacára is megkaptuk az első példányt és örömmel állapítjuk meg rajta a változásokat. Természetes, hogy a szélsőséges hangmodor eltűnt. Azonban a szemle megírásánál nem azt kell felsorolni, hogy mi nincs a szemlére vett tárgyunkban, hanem inkább azt, hogy MI VAN BENNE?

AMI NAGYON IS

BORZASZTÓ

Először is a legfontosabb, a vezércikket nézzük át. Ez a szám két vezércikket nyújt. Az egyiknek a cime: “Sure, strikes are a nuisance”. (A sztrájkok bosszantóak.) Elmondja a cikkben a szerkesztő, hogy pár évtizede, amikor a professzionális sztrájktörő ügynökségek még virágzottak, sokan éltek a sztrájktörésből. Ezeknek tehát kellett a sztrájk, ezeket nem bosszantotta a sztrájk. Azonban most már mindenkire kellemetlen és bosszantó a sztrájk, de leginkább bosszantó a munkásokra. Csak a tudatlanság vagy a rosszakarat mondja azt, hogy a munkások kedvelik a sztrájkokat.

Dehogy is kedvelik, sztrájkolnak, mert másképpen nem tudnának javítani a helyzetükön. És bizony az már elég bosszantó, hogy azoknak, akik a javakat termelik csakis sztrájk árán lehet kierőszakolni, hogy a tisztességes élethez elegendő részt kapjanak vissza munkájuk gyümölcséből azoktól, akik nem dolgoznak, hanem csak birtokolják a termelési eszközöket.

És az is természetes, hogy a termelőeszközök tulajdono s a i sztrájktiltó törvényeket hozatnak a törvényhozó testületeik- ben. Ami az idén nem sikerült nekik, majd sikerülni fog jövőre. Mert a sztrájkok, — bármennyire bosszantók is, — addig nem fognak megszűnni, amig a munkásság mint osztály szervezkedik és birtokába veszi a földet, a termelőeszközöket és megszünteti a bérrendszert. Röviden ez a tartalma az egyik vezércikknek.

MAR RÉGEN TUDJUK

A másikban a szenátus egyik albizottságának a jelentésével foglalkozik. A szenátus “Kis-üz- leCek” bizottságának jelentése ezt a mondatot tartalmazta: “Az ország gazdasági erejének kontrolja napról-napra kevesebb és kevesebb kézben összpontosul”. Amit O'Mahoney szenátor még megtoldott ezzel a mondattal: “A politikai fölépit- mény csak a gazdasági struktúra kinövése és egyik a másiktól el nem választható.”

Az Industrial Workers szerkesztője erre azt mondja, hogy ezek nem uj dolgok. Az IWW alapitói bevették az elvinyilatkozatunkba már 41 évvel ezelőtt. Azonban már akkor sem vol tuj, mert Marx Károly már sokkal előbb észrevette és felhívta rá a munkásság figyelmét.

A nagy baj azonban az, hogy dacára ennek a ténynek a munkások nagy tömegei még mindig nem ismerik. Mert ha ismernék, akkor azt is megértenék, hogy elérkezett az idő, amikor azon változtatni kell és követnék azt az utat, amit az IWW elvinyilatkozata kijelöl.

Az első oldal vezető cikke arról szól, hogy a japán munkások a kényszer hatása alatt miként szabják meg a fizetéseiket tekintet nélkül arra, hogy a munkáltatóknak tetszik-e vagy sem. A Worker szerkesztője ezt követendő példának találja.

SCOTT NEARING CIKKEI

Ugyancsak újból olvashatjuk a lapban Scott Nearing tanárnak a gazdaságtani cikkeit. Scott Nearing cikkei mindékor olyan adatokat tartalmaznak, amelyek gondolkodóba ejtik az olvasókat. Jelen cikkében például adatokat hoz fel arra, hogy a “free enterprise” éhínséget teremt világszerte.

Egy másik cikkben William

F. Johansen igen érdekesen azt fejtegeti, hogy mikor EMBER i az ember ? Mert az ember fogalma alatt igen sok, egymástól lényegesen különböző lényt találunk. így például ismerünk olyanokat, akik csak pusztítanak, (militaristák) mások pedig csak élősdiek. Aztán vannak termelők is. De még ezek között is van különbség. Szóval, — Johansen szerint az igaz EMBER az öntudatos, szervezett, hasznos munkát végző munkás.

Van azonkívül ebben a lapszámban egész csomó, a munkásokat érdeklő apróbb cikk, néhány vers és kartoon is. Sőt még humort is találunk benne, amiből itt adok egyet Ízelítőnek: A szervezetlen műhelyek tulajdonosai nem szeretik, ha a munkások tudják, hogy menynyit keres a másik. Azért egy

ilyen műhelyben a munkáltató ezt nyomtatta fizető csekkre: “A fizetésed magánügyed, ne mutasd senkinek!” Az egyik munkás a következő sort irta alá: “Dehogyis mutatom. Hiszen én éppen úgy szégyenlem mint önök!”

KÉT DOLLÁR ÉVENTE

Hogy miért Írtam ilyen részletes beszámolót most az Industrial Workerről? Leginkább azért, mert sokan kérnek tőlünk “angolnyelvü” Bérmunkást. Ezeknek most azt ajánljuk, hogy rendeljék meg szervezetünk központi lapját, melynek ára csak két dollár egész évre. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy a Worker és a Bérmunkás mindenben azonosak, hanem inkább csak azt, hogy az angolul is tudó olvasóink számára a két lap egymás kiegészítője.

De azonkívül — és ez a legfontosabb, — az Industrial Workerst most azon munkástársaink figyelmébe ajánljuk, akik szeretnék a magyarul olvasni nem tudó gyermekeikkel megismertetni a forradalmi ipari unionizmus eszméjét. Reméljük, olvasóink kihasználják ezt az alkalmat.

(Jövőheti számunkban Vám- béry Rusztem “Hungary — To be, or not to be” cimü munkáját fogom ismertetni.)

Az Associated Press jelentése szerint Wareham (Anglia) vár rosban 60 veterán gyűlést tartott egy csűrben. Amikor egy egér is jelentkezett, a “vitézek” az asztalokra és székekre ugráltak és rémültén sikoltoztak. — Igen, a veteránok a női nemhez tartoztak.

HOGYAN KERÜLT LENIN SZOBRA LUTHER MÁRTONÉ MELLÉ

Eislebenből jelentik, hogy ott a napokban felállították Lenin szobrát nem messze Luther Márton szobrától, aki ott született. Ezt regényes körülmények előzték meg. Ugyanis maguk a nácik szállították oda Lenin szobrát, de nem azért, hogy Lutherral versenyeztessék, hanem azért, hogy ágyú töltényekké öntsék és kovácsolják át. Direkt Hitler parancsára 1944-ben vitték oda, hogy felolvasszák, de egy leningradi orvostanuló, aki eislebenben volt mint hadifogoly az ottani földalatti mozgalom segélyével elrejtette a Lenin szobrot. Egy nagy ócskavas telepen temették el.

Amikor a vörös hadsereg megérkezett, ez a tanuló, Valentine Shesakov, tudatta a vörös parancsnokot. A helybeli polgár- mester, akit akkor szabadítottak ki a koncentrációs táborból, Hitler ellenes működése jutalmául polgármesternek választották, elővette az ócskavasak alól a Lenin szobrát és hivatalosan felállították. Valószínűleg Hitler szobrával helyettesítették az ócskavas hiányt.

A bécsi népszámlálási iroda jelentése szerint Bécsnek ma újból 1,930,000 lakója van. A háború alatt a lakosság száma leapadt 1,323,000-re.

f