Bérmunkás, 1946. január-június (34. évfolyam, 1405-1430. szám)
1946-06-22 / 1429. szám
1946. junius 22. BÉRMUNKÁS 5 oldal A fönti címmel Gaetano Salvemini kitűnő értekezést irt az olasz községi választásokról, amelyből a rákövetkező országos választások kimenetelét is megtudhatjuk. Nem csak százszázalékban teljesedtek be Salvemini következtetései az olasz választásokról, hanem majdnem a megtévesztésig fedik a jóslásait. Éleslátással és széles magyarázattal ecseteli az olasz politikai pártok helyzetét és állásfoglalását. Rövid, de velős vázlatát adja a korrupt Szavolya-ház történetének és elmondja miért kell megbukniaEzen sorok Írásakor még nem ismertük pontosan a választás eredményeit, de most már tudjuk, hogy a Szavolya-ház a választásokon megbukott. Ezen cikk olvasása után nem csak az olasz választások kimenetelével leszünk tisztában, hanem azzal is, hogy miért kellett az olasz királynak megbukni. TANÁCSOSOK VÁLASZTÁSA Annyira egyoldalúan és zavarosan hozták le az olaszországi községi választások eredményeit az amerikai újságok, amely március 7 és április 10-ike közötti öt vasárnapon folyt le, hogy lehetetlenné vált jelentőségét áttekinteni. Azonban az Allied Commission Weekly Bulletin 1946 ápr. 27-iki számából mégis csak megtudjuk némileg állapítani az eredményeket. öt hét alatt 5658 község, illetve közigazgatási helyiségek választották meg igazgatóságukat vagy képviselő testületüket. Olaszország 19,000.000 szavazó polgára közül 15,000.000 adta le szavazatát, vagyis 79.37 százalék. Az Egyesült Államokban rendesen nem több, mint a lakosság 60 százaléka járul az urnához. Olasz nevelőket kellene behozni az Egyesült Államokba, hogy kioktassák azon oktatókat, akiket Európába küldenek, hogy Olaszországot átneveljék a demokrácia részére. Ha a pártokat, amelyek a választások alatt összemérték az erejüket három csoportra osztom, a következő adagokat kapjuk: (a) Határozottan a királyság ellen és a köztársaság mellett foglaltak állást a kommunista, szocialista, republikánus és akcionista pártok, amelyek 2356 községben többséghez jutottak és 44511 tanácsost választottak. Ezen csoportokban a kommunisták és szocialisták vannak többségben. (b) Többé-kevésbé félreérthetetlenül a királyság mellett és a köztársaság ellen foglaltak állást a jobboldali és közép központi pártok, “liberálisok” (az olaszoknál ezek konzervatívok), Uomo Quatunque és az olasz demokraták, amelyek 459 községben jutottak többséghez és 11,142 városi tanácsost választottak. (c) Keresztény- demokraták, munkás-demokraták, függetlenek, helybeli csoportok és háborús veteránok, egyik kérdés mellett sem foglaltak állást. Többséget kaptak 2270 községben és 50,720 városi tanácsost választottak, amelyek“Olaszország a királya ellen" bői a legszámosabbak a keresztény demokraták voltak. PROVINCIONÁLIS KÉPVISELET Ámbár ezen számok nem mutatják meg a valóságot, mert egy olyan városban mint Milano ahol 625,000 polgár járult a szavazáshoz, statisztikailag éppen úgy egyet jelentett, mint a legkisebb község. Például Fossato Ferralta Calábriában, ahol 458 polgárból 416 szavazott a liberálisokra és a munkás demokratákra, 42 pedig a keresztény demokratákra. Tehát egy liberál- monarchista községi tanácsot választottak Fossato Feraltában 42 szavazattal és ez éppen any- nyit számol a statisztikában, mint a milánói szocialista városi tanácsos, akit 225,000 szavazattal választottak meg. Föl kell még fednünk azon tényt is, hogy a 30,000 lakosnál több városban a pártokra leadott szavazatok szerint osztották el a tanácsosok jelöltségét. Vagyis annyi tanácsost kapott a párt, amennyi aránylagos szavazatot kapott, mig a 30.000 lakosnál kisebb városokban a jelölteket egyszerűen szavazat többséggel választották. A statisztika tehát, csak a szavazat többséggel választottakat számolta föl. A VÁROSI VÁLASZTÓK Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a királyellenesség a nagy városokban erősebb mivel a bérmunkások tömegesebben élnek a nagyobb városokban. A 10.000 lakosnál kisebb városok vagy községekben, a keresztény demokraták körül nyilvánult meg az erő, mert a kommunisták és szocialisták egymás között elosztották. De, ahogy a városok lakóinak száma emelkedett, azon mód a keresztény demokraták vesztették a talajt, a szocialisták és kommunisták pedig erősödtek. Tizennyolc városban, ahol aránylagosan a szavazatok összege után osztották el a jelölteket, tehát proporcionálisán, március utolsó vasárnapján a szocialisták és kommunisták összesen 368,623, mig a katholikusok 202,129 szavazatot kaptak. Milano csak a rákövetkező vasárnapon szavazott. A többi nagyobb városok, mint Turin, Genoa, Florence, Róma, Bari és Palermo elhalasztották az országos választások utáni időre — mondja Gaspari miniszterelnök, “hogy az országos választásokat ne folyásolja be a nagy városokban vett esztelen politikai irányvonal”. Ugylátszik tanácsosabbnak tartották, hogy az okosabb (?) kisvárosok befolyásolják az országos választásokat, mint az “esztelen” nagyvárosok. KIRÁLYSÁGNAK BEFELLEGZETT Több jelentősége valamint következetessége volna a statisztikának ha azt adta volna, hogy a pártok egyenként hány szavazatot kaptak, mint a helyiségek és tanácsok számait. Azok a számadatok sokkal jobban kimutatták volna, hogy nagyobb azon erők száma, amely ellenséges érzülettel viselkedik a királyság ellen és a köztársaságot óhajtják, mint amely statisztikai számot közzétették, amelyből szintén megállapíthatjuk, hogy a királyságnak befellegzett. Bármennyire próbálta is a keresztény demokrata párt országos végrehajtó bizottsága halogatni, hogy határozott állást foglaljon a kérdésben, az április 25-én tartott első országos konvencióján, mégis csak döntésre került a kérdés, amelyben 739.000 szavazattal foglaltak állást a köztársaság, 254.000 szavazattal pedig a királyság mellett. 63.000 pedig visszatartotta magát a szavazástól. Ettől fogva mindenki előtt világossá vált az, hogy a junius 2-án tartandó referendum szavazáson a Sza- volya-háznak lőttek. Ezen eredményt még akkor sem kerülhették volna el, ha a keresztény-demokrata párton belül az összes királypártiak a semlegesekkel együtt föl is sorakoznak a királyság mellett. Ahoz sem fér kétség, hogy ezen semlegesek között is sokan a köztársaság mellett foglalnak állást a referendum szavazásnál. Minden jel arra mutat, hogy a munkás-demokrata párt többsége is a köztársaság mellett foglal állást. Május 3-ikán tartott Liberal Párt konvencióján 261 delegátus szavazott a köztársaságra, mig 412 delegátus a királyságra és 121 agnosztikusnak nyilvánította magát (nem ismeri föl a kérdést). Tehát a liberal pártot kell a királyság melletti erősségnek tartanunk. HA MUSSOLININ TÚLAD A KIRÁLY Ezen eredmények bizonyossága késztették a királyt arra, hogy a keresztény-demokrata párt konvenciója után két hétre lemondjon a trónról. Megtudta volna hosszabbítani a Szavolya-ház uralmát, ha 1924 júniusában meneszti Mussolinit, amidőn Matteottit meggyilkoltatta, amikor sorozatos tiltakozási hullám söpört végig az országon miatta, mert ez a legtöbb fasisztát megrémítette és elcsüggesztette. A hadsereg és a rendőrség pedig annyira a király mögött állt, hogy csak inteni kellett volna nekik. A következő 19 évben pedig egyik behódolástól a másikra, bünrészességről bünrészességre, gyalázattól gyalázatba esett a király. Voltak királyok a történelem folyamán, akik az alkotmánnyal szemben megszegték esküjüket és a hamis esküjükért vállalták is a felelősséget, de olyanok is voltak, akik hűtlenek lettek az esküjükhöz azáltal, hogy hallgatólagosan megengedték minisztereiknek az alkotmány megszegését és azon illúzióban ringatták magukat, hogy nem bűnösök. Viktor Emánuel ezen utóbbi kategóriába tartozik. Matteotti meggyilkolása után már csak határozatokat aláíró gépezetté sülyedt. Tipikusan a léha királyok, az utolsó Marovingek módjára. \ OLASZORSZÁG NEM VOLT KÉSZEN A HÁBORÚRA A második nagyobb ballépését akkor követte el a király, amidőn 1940-ben nem vétózta meg Mussolini hadüzenetét Anglia és Franciaországnak. Az olasz nép nagy többsége ellene volt ezen nyilvánvaló bűnös kalandnak. A legfőbb katonatisztek tudták, hogy Olaszország nem volt készen a háborúra. A király mögé állnak, ha ellene szegül Mussolininak- Ha pedig nem támogatták volna a katonai vezetők, le kellett volna mondania, amellyel nem csak a becsületét mentette volna meg, hanem elhárította volna magától és családjától minden felelősséget azokért, amik azután történtek. De tény az, hogy nem csak Mussolini hitte, hogy egy olcsó és könnyű győzelem birtokába juthat, hanem a király is, miután Franciaország összeomlott és úgy látszott, hogy Anglia is ingadozik. Megengedte Mussolininek a király, hogy 1941 decemberében Amerikának is hada tüzen jen. Még akkor is hitt Duce csillagzatában. VIKTOR EMÁNUEL A “BECSÜLET EMBERE” Midőn 1942 utolján az angolamerikai hadsereg partra szállt .Észak-Afrikában, minden érző olaszlény tudta, hogy a játszmának vége. A helyzet azt parancsolja most már, hogy szakítsanak Hitlerrel és egyezzenek meg az egyesült nemzetekkel, ha nem akarják Olaszországot romlásba vinni. Most is túladhatott volna a király a diktátoron, minden nagyobb baj nélkül, miután Matteotti meggyilkolása után, már úgy is hite- vesztett lett. Azonban illedel- metlennek tartotta megszegni a náci Németországgal kötött egyezményt. A becsület (?) embere volt a király. Előbb csak Mussolinit akarta meneszteni, azután uj kormányt nevezni ki olyan emberekből, akiknek soha semmi dolguk nem volt Mussolini vagy Hitlerrel. Azután fiával együtt lemondani unokája javára a trónról azon meghagyással, hogy az uj kormánynak szabad kezet enged egy uj- formáju külföldi politika folytatására. Most azután akármibe kerül elárulja szövetségesét és hadatüzen nekiEGY SZEMERNYIT SEM TÖRŐDÖTT A BECSÜLETTEL Churchill és Roosevelt még mindig nagyon messze voltak 1942 utolján a katonai fölénytől, még nem foglalták el Afrikát és Szicíliát: Ha a vád alá nem vonható fasiszta-ellenes múltú embereket tesz a kormányba, akkor nem kezelték volna úgy, mint a még tegnapi ellenséget, vagy mint rosszhiszemű és megbízhatatlan karakterű egyéneket. Igaz, lényeges német katonai erők állomásoztak 1942 utolján Olaszországban és a német ügynökök irányítottak nagyon' sok vezető pozíciókat az olasz termelés és adminisztráció terén. Sok vezető állásban levő katonatiszt is eladta magát a németeknek. Persze, hogy veszélyes és rét-
