Bérmunkás, 1946. január-június (34. évfolyam, 1405-1430. szám)
1946-06-15 / 1428. szám
1946. junius 15. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN---------------------------(gb) ROVATA-------------------------’EROSION” Az “erosion” szóval farmer koromban ismerkedtem meg- Hamar rájöttem akkor, méghozzá a saját károm folytán, hogy ez a különben lágyan, szinte zenésen hanzó szó valami olyan fogalmat takar, ami az emberiség egyik legállhata- tosabb, legkegyetlenebb és legborzalmasabb ellensége. Azóta ez a tudat csak fokozódott bennem és igy nem csoda, hogy megijeszt valahányszor csak szembeötlik. Mert hallani, mi, városi népek nagyon ritkán halljuk ezt a rettenetes szót. Beszélgetés közben nem igen használjuk, így csak a hivatalos jelentésekben, vagy a földművelési szaklapokban látjuk. Tudomásom szerint a magyar nyelvnek nincsen is rá megfelelő szava. A szótárban a “kimar” vagy “elmar” fordítást találtam rá, ami nem megfelelő még akkor sem, ha a “mar” szót oly értelemben vesszük, mint például értjük ebben a mondatban: “A sósav kimarta”. A “kimar” szó csak annyiban fedezi az “erosion” (kiejtése: erózsun) kifejezést, amennyiben mutatja,- hogy valami eltűnt, elveszett a kimarás révén. És valóban, ezzel a szóval a termő talajnak valamely mechanikai utón, tehát nem a kihasználás utján való elvesztését jelzik. A termő talaj a legtöbb helyen csak igen vékony réteget alkot, alig pár incs mélységű Alatta néhol homokot, másütt hideg anyagot, vagy sziklát találunk. A termőtalajt a növényzet gyökerei kötik le az alap (subsoil) talajhoz. A fűvel, bokrokkal vagy fákkal beültetett területek sikeresen ellenállnak úgy a viz, mint a szél maró hatásának. Azonban ahol a növényzetet el- | pusztítják, ott a viz és a szél hihetetlen gyorsasággal alakítják át sivataggá az előbb még életet és boldogságot nyújtó területeket. SIVATAGOK KELETKEZTEK A történelemből tudjuk, hogy a dalmát partokat az Adriai tenger mentén, valamikor erdő rengeteg koronázta. A sudár fákat azonban kivágták, szükség volt rájuk hajók építésére. Lehet, hogy azon hajók nagy gazdagságot hoztak a velencei kalmároknak, de a kiirtott erdővel felveszett a termőtalaj is s azóta a dalmát partok kopár kősziklákat mutatnak, amelyek a nap hevétől fütve felhevülnek és szélvihart támasztanak. Némi változattal ugyanezt láthatjuk Kis-Ázsia sivatagjain is. A bibliai tej jelmézzel folyó Kanaán helyét ma beláthatatlan homoksivatag fedi. De nem is kell olyan messzire mennünk példák után. Hiszen láttuk itt, Amerikában a középnyugaton, hogy miként változtak át homoksivataggá azon területek, amelyeket az első világháború alatt és után búza termelésre felszántottak. Ezen területeket azelőtt csak legelőnek használták és soha sem lett volna szabad felszántani, mert igy kitették a szél romboló hatásának. Hogy milyen nyomor, majd nagymérvű népvándorlás lett ennek a meggondolatlan lépésnek a következménye, azt nagyszerűen örökítette meg John Steinback a “The Grapes of Wrath” cimü világhírű müvében. HÁBORÚ ÉS EROSION Az emberiség eme nagy ellenségével azért foglalkozom most, mert arról olvastam a lapokban, hogy az angol földrajzi társaságnak F. W. Oliver nevű tagja hosszas jelentést adott ki arról, hogy az erosiont mi ként segíti a háború. Megtudjuk ebből a jelentésből, hogy még egy pár ilyen háború, mint a mostani volt, minden atombomba meg radár és “jet” bombák nélkül is az emberiség elpusztításához vezetne. És ezen jelentés áttanulmányozása után azt is könnyen megérthetjük, hogy a modern háborúkat miért követi az éhínség dacára a földművelési tudomány nagy haladásának. Mr. Oliver 1939 október havától egészen 1945 szeptemberéig, tehát hat éven át Észak- Afrikában, El Álaméin vidékén tartózkodott és figyelte, hogy a nehéz hadigépek, az ágyúzás és táborozások miként pusztították a növényzetet, szaggatták fel a földet és nyitottak utat a por vagy a homok zivataroknak. A háborút megelőzőleg, — irta — Mr. Oliver, — ezen a vidéken aligha volt 3—4 porzivatarnál több- Már 1939-40-ben nyolc ilyen zivatart jegyeztek fel; a következő évben 40, es 1943-ban pedig már 51 ilyen 1 romboló vihar száguldott át a vidéken. Ez volt az afrikai hadjárat “mellékterméke”. Mr. Oliver megmagyarázza a or és a homokzivatar közötti ülönbséget. Porzivatamál csak igen finom talaj-szemecskék kerülnek a levegőbe, amelyek éppen könnyűségüknél fogva igen magasra emelkednek, a szél nagy távolságokra viszi és a zivatar megszűntével valahol csendesen leülepszenek, ha közben az eső ki nem mossa a levegőből. A porzivatar tehát csak nagyon kevés kárt okoz. A homokzivatar azonban egészen más természetű. A homok nehéz, a homokszemeket tehát a szél nem emeli nagyon magasra, hanem csak felkapja, majd újból- levágja valahol. Az igy kivágodó homokszemek uj homokszemeket lázit meg amelyeket a legközelebbi szélhullám ragad fel, viszi tovább ahol újból levágja, ahol megint újabb homokszemek lazulnak meg. Ez a romboló játék aztán igy folyik addig, amig a vihar tart, kisebb vagy nagyobb erővel, a vihar erőfoka szerint. A HÁBORÚ “MELLÉKTERMÉKE” A homokvihar romboló hatásának még a tenger sem vet gátat, mert a homokot nem viszi* be messze a tengerre, mert súlyánál fogva hamar lemerül a vízben, ahonnan a hullámok a partok felé dobják vissza. Az igy keletkezett homok-fövényt viszont a fordított irányú szél visszaviszi a szárazföldre, ahol természetesen folytatja tovább az előbb leirt romboló munkáját. Ahol tehát ilyen homokzivatar folyamat megindul, ott fokozott iramban folytatódik tovább minaddig, mig az egész vidék termőképességét el nem veszti. Szakemberek ezt igy mondják: erosion további erosiont szül. A szél kenyeres pajtása a pusztításban a viz, különösen az agyag talajú vidéken. Az agyag a vízben nagyon köny- nyen oldódik és ha a növényzet nem tartja vissza az ily talajt, a nagyobb esőzés után a lefolyó viz magával ragadja a termőtalajt, sőt igen sokszor még az alaptalajt is olyannyira, hogy az előbb busás termést hozó földeket nagy árkok szaggatják meg, amelyek magát a művelést is megakadályozzák. Ez a folyamat áll be a nagy erdőtüzek után is, amelyek szintén hozz járulnak a kopár területek kialakulásához. Ezek után igazat kell adnunk ennek a komoly tudósnak, aki arra figyelmeztet bennünket, hogy a modern háborúk egyik mellékterméke a termőtalaj elpusztítása. A modern táborukban különösen nagy területeken teszik tönkre a növényzetet és azzal a termőtalajt. A gyorsan forgó, nagy terheket vivő gumikerekek úgy vágják ki a növényzet gyökereit, mintha boronával szaggatták volna ki azokat. A nagy tankok pedig egész erdőket irtanak ki útjukban. Az észak-afrikai hadjárat után azt hitték, hogy már a következő évben onnan sok élelmiszert kapnak majd az éhező európai népek. Azonban csak évtizedekig tartó nagyon gondos munkával lehet újból visz- szaadni az elpusztított területek termőképességét, — ha ugyan egyáltalán képesek lesznek arra- És ugyanez magyarázza meg azt is, hogy Ukrajnában sőt valószínűleg Magyar- országon is nagy művelhető területek miért váltak használhatatlanokká. Lehet, hogy az elpusztított városokat egy évtized alatt újra felépitik; lehet, hogy a szörnyű háborúban elesett “hősök” neveit ugyanannyi* idő alatt már el is felejtik; de a kopár sziklák és a nagy homoksivatagok még évszázadok múltán is hirdetik, hogy az ember, a “‘teremtés koronája”, alkotás helyett miként használja tudását a pusztításra. MUNKÁSSORS Könczöl Antal, a Bérmunkás Cleveland west side régi olvasója, e hó 8-án 59 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése családja és nagyszámú barátai részvételével 11-én történt a Bodnár-féle intézetből. Felesége és gyermekei fájdalmát enyhítse lapunk részvéte. MUNKÁS LEVELEK MIRŐL ÉS HOGYAN ÍRNAK A BÉRMUNKÁS OLVASÓI Tisztelt Lefkovits Munkástárs: Kicsit elkésve küldöm a naptár árát és a naptár kiadásának költségeihez Való hozzájárulásomat. A naptárban adott értékes, tudományos dolgokat valóban élvezettel olvastuk. Igazán sok tudnivaló van benne és igy megértem, hogy olyan sokan, akik már előbb küldték be az árát, annyira megdicsérték. Igen sajnálom, hogy a Bérmunkásért itt keveset tudunk tenni, de ezt nehéz megérteni annak, aki az itteni helyzetét nem ismeri. Mi messze vagyunk Los Angelestől, itt kevés számú magyar lakik és azok is nagyon messze egymástól, de azért megteszünk mindent, amit csak tudunk a Bérmunkásért és a mozgalomért. A baj az, hogy ennek a vidéknek az ipari munkásságát is elfogta a “nemtörődömség”, talán még jobban, mint másutt. G. Rauch Altadena, Cal. Kedves Lefkovits Munkástárs: A sok betegeskedés és költözködés után még csak most jutottam hozzá, hogy uj lakcímemről értesítsem, amennyiben Cam- denből Philadelphiába költöztem Fred Pécsi munkástársunkkal egy házba- Egyben mellékelten küldöm a Pécsi munkástárs 2 évi előfizetését és egy dollárt a naptárért. A naptárral mindketten nagyon meg vagyunk elégedve. Nagy tisztelettel adózunk mindazon munkástársaknak, akik minden díjazás nélkül igy segítenek az amerikai magyar munkások felvilágosításában. A. Schopf és Fred Pécsi Philadelphia, Pa. Kedves Munkástársak: Én mint szezonmunkás kóborlók a félvad Canada nagy te^ rületein, igy cimem is gyakran változik. Az itt eltöltött 17 év alatt még nem akadtam otthonra, de még olyan megbízható lakásgazdára sem, aki a postámat utánam irányította volna. Kérem tehát az újságot az uj címemre küldeni. Gábor Takács Turin, Alta, Canada Tisztelt Munkástársak: Mellékelten küldök lapunknak öt dollárt. Jó ideje, hpgy már nem hallattam magamról, de előbb nem tehettem a rossz viszonyok miatt. Azonban nincs nyugtom, ha nem segíthetem valamivel lapunkat, addig nem tudom nyugodtan olvasni, úgy érzem, mintha vádolna valaki, noha nem rajtam múlik. Bízva egy szebb jövőben. Mary Mayer Philadelphia, Pa-
