Bérmunkás, 1946. január-június (34. évfolyam, 1405-1430. szám)
1946-06-01 / 1426. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1946. junius 1. Egyről-Másról :ELMONDJA: J. Z. TÖRTÉNELMI ESEMÉNYEK 1920 május 26 — Az IWW-hoz tartozó Marine Transport Workers Industrial Union tagjai Philadelphiában az összes rakpartokon beszüntették a munkát. 1937 május 26 — Az úgynevezett “Little Steel” telepeken a munkások sztrájka léptek emberségesebb munkaviszonyok és magasabb munkabérk érdekében, amely később a legelkesere- dettebb bérharcá fejlődött. 1871 május 28 — Louis Charles Delescluze a francia forradalom egyik kimagasló vezére elesett a barrikádokoh. 1871 május 28 — A párisi komün 8 napi véres harc után elbukott. 1937 május 30 — A “Little Steel” sztrájkban jelentős szerepet játszó Republic Steel chicagói telepén a rendőrség sortüzet adott a több ezer főből álló sztrájkolókra, amint azok a telep előtt tiltakozó felvonulást rendeztek. A vérengzésnek nyolc halott és több száz sebesült lett az áldozata. 1921 május 31 — Tulsa-ban (Okla.) súlyos természetű fajhá- boru volt a fekete és fehér bőrű lakosság között. 1904 junius 1 — Coloradói bányákban a Western Federation of Miners szervezet sztrájkot proklamált, mely legvéresebb bérharcok egyike volt. A sztrájk egy hónapig tartott, mely idő alatt 43 sztrájkolót megöltek a bérencek, 112 volt a sebesültek száma, 1345 letartóztatás volt és 773-at deportáltak a bányavidékről. 1936 junius 1 ------Franciaországban szocialista kormány alakultNÉMA BÁNYÁSZOK A történelem egyik legméltá- nyosabb és leghatásosabb bérharca van folyamatban már több mint egy hónapja, amelyben több százan aktiv résztvesznek a Bérmunkás olvasói közül és csodák csodájára eddig lapunkban egy szót, illetve egy sort nme láttuk ezen bányász olvasóktól. Pedig akiket ismerünk és kétségtelenül többek akiket nem ismerünk, de tudjuk, hogy értelmes, szóképes osztálytudatos munkásemberek, nagyban hozzájárulhatnának, hogy eloszlassák, illetve ellensúlyozzák azt a mérgező propagandát, amelyet a kitartott sajtó terjeszt harcukkal kapcsolatbanHa a polgári sajtót olvassuk vagy a rádió kommentátorokat hallgatjuk, azt hihetnénk, hogy ez a gigászi harc nem egyébb, mint John L. Lewis harca a hatalomért, melyben az a négy- százezer bányász csak statiszta. Bár a sorok között — amit csak a gyakorlott szemek vesznek észre — elismerik, hogy a bányászoknak van sok és jogos követelésük, mégis a cikkek és szónoklatok konklúziója az, hogy mindennek John L. Lewis az oka és a “szegény védtelen” bányabárók áldozatai ezen “hatalomittas őrültnek”, mig a 400 ezer bányász közönséges eszköz Lewis vágyainak végrehajtásához. Bár tudjuk, hogy nem igy van, de bányász munkástársaink némasága már bennünk is kétséget ébreszt és önmagunkkal vitatkozunk, hogy vájjon nincs- e igaza a kitartott sajtónak és kommentátoroknak ? Eltkeintve attól, hogy mi, vagy a bánászok milyen véleménnyel vannak Lej wisról, a harc amelynek részesei kétségtelenül a legbeszédesebb példáját mutatja annak, hogy milyen erőt képvisel a munkásság és ezt akkor demonstrálja legérthetőbben, amikor karba teszi kezeit és megáll a termelés. MIÉRT SZTRÁJKOLNAK A BÁNYÁSZOK Hogy őszinte legyek, ki kell jelentenem, hogy sohasem jártam bányában, még csak bányavidéken sem, de mint munkás ismerem a munkássorsot, amelynél a bányászok sorsa még sokkal veszélyesebb és sokkal rosz- szabb. Vannak ugyan illetékesebbek lapunk olvasói között, akik tapasztalatból számolhatnának be erről, de mivel azok megnémultak és az én igazságérzetem lázad az ellen a sok félrevezető hazugság ellen, amelyek elhangzanak a bányászsztrájkkal kapcsolatban, igy kénytelen vagyok a leírások és elbeszélések nyomán ismertetni a bányász sztrájk okait. Általános az a felfogás, hogy a bányászok a “legalacsonyabb rendű” munkások az iparokban. Erre a felfogásra bizonyos mértékig okot is szolgáltatnak a bányászok, nem csak azáltal, hogy baromi viszonyok között dolgoznak, hanem általában azon viszonyok következtében, amelyek között kényszerülnek élnj a civilizációtól elszigetelt bányavidékeken. Mi tisztában vagyunk azzal, hogy ezt nem a bánysászok rendezik igy, hanem a bányatulajdonosok, akiknek teljesen kivannak szolgáltatva nem csak a munkában, hanem munka után is a lakásukban, a szórakozó helyeiken, a templomaikban; szóbirtokosainak gazdasági erejénél is sokkal hatalmasabb- Mi történne ebben az országban, ha ténylegesen a munkásoknak ezen hatalmas gazdasági ereje egy forradalmi ipari szervezetben volna összpontosítva, mint amilyen az IWW. Volna-e hatalmasabb tényező a társadalom keretén belül? Milyen kis pontot jelentene bármilyen politikai gépezet, ha az osztálytudatos munkások a megszervezett ipari erejüket egy szabad ipari köztársaság tényleges megvalósítására használnák fel. j val mindenhol és az év minden [ talpalatnyi föld, minden ház, is- l kola, templom, ahol szükségleteiket beszerezni kénytelenek, mind, mind a bányatársaság tulajdona és ott olyan viszonyok uralkodnak, amilyent a bánya- társaság elrendel. Lakásaik, melyeket a bánya- társulattól bérelnek minden hygénikus szükségleteket nélkülöznek úgy, hogy az átlagos farmokon még az istálók is egészségesebbek ezen bányász lakoknál. Szükségleteiket a bányatársulat üzletében kényszerülnek bevásárolni és olyan árért, amilyent azok megszabnak. A bányatársulat még abba is beszól, hogy hogyan szórakozzanak. Mind ez és az egészségtelen és roppant veszélyes munkaviszonyok érthetővé teszik, hogy a bányászok túlnyomó többsége miért él az átlagos munkás életstandard ily alacsony fokán. Mivel a legtöbb bányavidéken minden a bányatársulat tulajdona, igy meg van a bányatársulatnak az alkalom, hogy távoltartsa a bányászoktól a felvilágosodás eszméjét. Ez az utóbbi időkig sikerült is és képesek voltak a bányászokkal elhitetni, hogy ők a társadalom salakjai és nem érdemelnek jobb sorsot, mind amilyenben részük van. De amint az éjjelt a nappal követi, úgy a bányavidéken uralkodó sötétséget is áttörte a felvilágosodás napja és máról holnapra ráeszmélt a világ, hogy a bányászok is emberek és tudnak és mernek emberhez méltóan cselekedni. Bár erről az akcióról igyekeznek a kapitalista osztály kitartottjai elhitetni a közvéleménnyel, hoy ehhez a bányászoknak kevés közük van és az egész csak Lewis mahináció- ja, a valóság az, hogy a bányász munkások nem csak annyit érdemelnek, amennyi most a követelések lisztáján szerepel, hanem annál sokkal többet. A JÓLÉT ALAP A legvehemensebben tiltakoznak a bányabárók az ellen a követelés ellen, hogy minden kibányászott tonna szén után tiz centet a bányászok egészség- ügyi és biztosítási alakjára letétbe helyezzenek, amely'összeg felett John L. Lewis rendelkezne a híradások szerint. Ez az összeg a bányatulajdonosok szerint az elmúlt évi széntermelést véve alapul 64 millió dollárt juttatna Lewis kezébe. Arról azonban nem beszélnek, hogy ha a tonnánkénti 10 cent 64 millió dollárt tesz ki évente, ami egy százaléka a szén eladási árának, akkor a bányabárók hat billió négyszázezer millió (6,000,400.- 000) dollárt zsebelnének be a bányászok verejtékes munkája után. Ezzel szemben tudni kell azt is, hogy a legtöbb bányában semmiféle biztosítás nem fedezi a bányászokat és bányaszerencsétlenség esetén minden segítség és támasz nélkül maradnak a halottak csáládjaiBár a pénz kezelését illetőleg nekünk is agályaink vannak, még pedig azért, mert attól tartunk, hogy ha ezen összeg felett kizárólag Lewis rendelkezne, azt állandóan demokles kardjaként suhogtatná a bányászok felett és csak az részesülne segélyben ebből, akit ő érdemesnek tart arra. Az ő kegyét pedig könnyen elveszíthetik a bányászok, ha esetleg az ő diktátorsá- ga ellen lázadni mernének. Ez azonban részletkérdés és mi hisszük, hogy a bányászok hamarjában megtanulnak a saját fejükkel gondolkozni és a saját lábukon járni és intézkedni fognak, hogy ezt az összeget az általuk megválasztott bizottság kezelje és minden tag egyenlő joggal tarthasson arra igényt. Több más követelés mellett természetesen a bérek felemelése is a követelések között szerepel és ismerve a bányászok munkaviszonyait, semmi kétségünk aziránt, hogy bármily magas béremelést érnének is el, még akkor sem közelítené meg azt, ami megilleti őket. Nagyban ezek volnának az okai a bányászok sztrájkjának és ezek jogosságát senki kétségbe nem vonhatja. Inkább azon kell elképednünk, hogy ily jogos és szükségszerű követelésekért sztrájkolni kell a bányászoknak. Tehát a felelősség a sztrájkért nem a bányászokat terheli, hanem a bányabárókat. A SZTRÁJK KIHATÁSAI A cselekvés minden szónál hangosabb és a bányászok pár heti munkaszünettel félreérthetetlenül adták tudtára a világnak, hogy mily fontos szerepük van a társadalom gépezetében. A sztrájk negyedik hetében a szénhiány már érezhetően beleszólt az ipari és kereskedelmi életbe, mely először a középnyugaton jelentkezett, melynek Chicago a központba. Mivel a villanyáram fejlesztés 90 százalékban a szénre van alapozva és viszont az ipar és kereskedelem csaknem teljesen a villanyra van utalva, ugylátszott, hogy a bányász sztrájk teljesen megbénítja az ország ezen részét. Chicagóban az Edison Electric Co. és ehhez tartozó alvállalatok a középnyugaton május 2- án szigorú rendeletet bocsátottak ki az ipartelepek és kereskedelmi vállalatoknak, hogy villanyt csak napi négy órán át vagy heti 24 órán át szabad használni- Ennek értelmében a gyárak legnagyobb része csak 3 nap, napi 8 órát voltak üzemben. Az üzletek, áruházak, gazolin állomások stb. naponta csak délután 2 órától 6-ig voltak nyitva s vasárnap minden zárva volt. A mozik, mivel a délutáni órák alkalmatlanok és este nem volt szabad nyitva tartani, teljesen bezártak. Az egyedüli “szórakozó” hely a Tavernek voltak, melyek gyertyával és petróleum lámpákkal világítottak. Már a vasúti forgalmat is érzékenyen redukálták, amikor a két heti “fegyverszünet’ következtében felvették a munkát a bányászok. Bár é sorok írásakor a két hét még nem telt le és közben a kormány átvette a bányákat, nagy a valószínűség arra, hogy a bányászok ismét leteszik a szerszámot a két hét letelte után, hacsak követeléseiket nem teljesitik. Cselekvésükkel minden szónál érthetőbben demonstrálják a direkt akcióban
