Bérmunkás, 1946. január-június (34. évfolyam, 1405-1430. szám)

1946-04-06 / 1418. szám

1946. április 6. BÉRMUNKÁS 5 oldal * Egyetemes Konvenciónk Az Industrial Workers of the World szervezet március 18-21- én tartotta 25-ik naggyülését. A négy napig tartó konvenció­ra az ország minden részéből jöttek delegátusok. A delegátu­sok között ott láttuk San Fran­cisco, Oakland, Seattle, Spoka­ne, Duluth, Chicago, Detroit, Cleveland, Houston, Baltimore, New York és más városok ki­küldötteit, valamint a canadai munkások képviselőjét is. A naggyülésen az egyete­mes szervezetet a titkár-pénz- tárnok, a központi lap szer­kesztője és a General Execu­tive Board (GEB) tagjai kép­viselték, de jelen voltak a két legnagyobb ipari szervezet szer­vező bizottságának ernökei, va­lamint az “Industrialista” (finn nyelvű napilap) és a Bérmun­kás szerkesztői is. A négy napig tartó tárgya­lásokat a legteljesebb harmó­nia uralta, noha nyilvánvalóvá lett, hogy az ily munkásgyülé- sekre az úgynevezett “Roberts” parlamentáris szabályok nem a legalkalmasabbak, mert igen sok időt emésztenek fel. Az egyetemes titkár-pénz tárnok je­lentéséből kitűnt, hogy az utób­bi években a szervezet jelenté­keny fejlődést mutatott, sok uj tagot vett fel, azonban azoknak nagy részét újból elveszítettük. A delegátusok is többször ki­hangsúlyozták, hogy a szerve­zet fejlődésének legnagyobb akadálya az uj, fiatal erők hi­ánya. SZERVEZŐ SZEREPE szolgái a szervezetnek, akik a tagság által adott rendeleteket hajtják végre. A konvención hosszabb vita tárgyát képezte a lapok kérdé­se. Az Industrialist és a Bér­munkás szerkesztőinek jelenté­séből megismerték a delegátu­sok, hogy a háború milyen problémák elé állította az ide­gen nyelvű lapokat. Mindkét lap nagymérvű haladásról és fejlődésről számolhatott be, amit a konvenció örömmel vett tudomásul és határozatilag ki­mondotta, hogy az IWW idegen- nyelvű lapjai, miután az egye­temes szervezettől semmiféle financiális támogatást sem kap­nak, arra nem is szorulnak, igy az azok feletti kontrolt teljesen a lap fentartóira, olvasóira, és főleg a szóbanforgó lap nyelvét beszélő munkástársakra bízza. MÁS SZERVEZETEKBELI KAPCSOLAT Az Industrial Workers (köz­ponti lap) ügyének tárgyalásá­nál általánossá vált az a véle­mény, hogy hangja, Írásmódja, nem megfelelő az átlagos mun­kás megnyerésére. Ezt maga a szerkesztő is elismerte. Szerin­te a háború alatt csak az ilyen lappal lehetett összetartani a mozgalom régi híveit, az “old guard”-ot, de a jövőre vonat­kozólag ő is azt ajánlotta, hogy olyan lapot adjunk, amelyik a mozgalom körébe vont uj em­bereket, — a rekrutákat — ta­nítsa. Ezért a lapnak a népie­sebb stílust kell követni. A konvenció utasította a GEB-et, hogy ezen uj irányzatot léptes­se életbe és erre a célra alkal­mazza a legmegfelelőbb szer­kesztőt. Ugyancsak utasítást kapott a GÉB, hogy lépjen összeköt­tetésbe a hozzánk elvileg közel álló külföldi munkásokkal és ha lehetséges a kanadai és auszt­ráliai adminisztráció mellett szervezze meg az európai admi­nisztrációt is. Elhatározta a konvenció, hogy figyelemmel kisérjük az amerikai független kis szervezetek (CUA) műkö­dését, amellyel (és hasonló szervezetekkel) helyi osztálya­ink speciális esetekben koope­rálhatnak a munkásság érdeke­inek előmozdi:ására, de szervi­leg nem egyesülhetnek. A konvenció táviratban üdvö­zölte a Draper hordógyár ki­zárt munkásait, valamint a san franciscoi sztrájkoló vasmun­kásokat, akiket az International Association of Machinist a na­pokban kizárt azért, mert a munkások az International .el­nökének a parancsára nem mentek vissza a munkába, ha­nem tovább harcolnak követelé­seikért. A négy napig tartó tárgya­lások után, amelyeket a new yorki delegátus, John Shuskie munkástárs nagy szakértelem­mel és türelemmel vezetett, a delegátusok azzal a fogadalom­mal mentek szét a szélrózsa minden irányába, hogy a hatá­rozatokat minél erélyesebben foganatosítják azon környezet­I ben, ahonnan a konvencióra szóló megbízatásukat nyerték. (gb.) Ennek orvoslására elhatároz­ta a konvenció, hogy felállítja az egyetemes szervező tisztsé­gét. Ennek az egyetemes szer­vezőnek az lesz a feladata, hogy, a meglévő erőket szerte az országban rendszeres mun­kába állítsa. A General Execu­tive Board utasítást kapott, hogy mihelyt csak lehetséges alkalmazza erre a célra a leg­megfelelőbb munkástársat. A tárgyalások folyamán a delegá­tusok általában szólva az aláb­bi pontokat hangsúlyozták ki. 1. Hogy az Industrial Work­ers of the World különbözik a többi munkásszervezetektől ab­ban, hogy a) itt minden hata­lom a tagság kezében van, b) hogy taktikája folytán a legal­kalmasabb már a mindennapi előnyök kivivására is, c) hogy végcélja is van s ez a termelés irányításának átvétele az ipari szervezetek által. 2. Az ipari uniók a munkál­tatókkal kötött egyezségeikben nem ád helyet a “check-off” rendszernek, ellenben kikötik, hogy az egyezség nem kénysze­rítheti a munkásokat más mun­kások bérmozgalmainak akadá­lyozására vagy sztrájkjaik letö­résére, — szóval a munkás szo­lidaritás megszegésére. 3. Ebben a szervezetben az egyes gyári organizációkat az ipari szervezetek, azokat pedig az Egy Nagy Szervezet egyesí­ti, igy a munkásmozgalom egyik legnagyobb átka ,a juris- dikcionális disputák itt nem ta­lálnak helyet. 5. Azonban dacára a szerve­zet ily központosításának min­den hatalom a tagság kezében marad és ebben a szervezetben a tisztviselők nem urai, hanem TEMETEK! Gyászolok . . . Forrongó kun­paraszt énem szomorúság érte. Manapság gyászolni nem éppen uj dolog. Jaj! de . . . tudja Pál . . . nem halottakat, hanem élő­ket temet! Élő véremet, testvér véremet temetem. Hitetlen kun- paraszt vér-ágam közvetlen tagját siratom el. Szeretnék az erdők mélyébe futni mint Za- ratustra és elhagyott magá­nyomban zokogni, élő halottam fölött, fájdalmasan sírni, csak sírni. Könnyű azok részére a sirás, akiknek a halottuk halott. De az én halottam él; élve halott. Élve temetkezett be a nemtö­rődömség vasbetonfalu kriptá­jába .ahonnan az atombomba százmilliószor nagyobb robba­nó ereje sem bírja kirobbanta­ni. Tehát amig mások holtakat temetnek, addig én élőket. A vaskos butaságsokszor el­hangzott szavai jutottak ismét fülembe: “Én ezeket már mind tudom.” Bizonyára a “Bérmun­kás” olvasói is ismerik ezt a butaságtól csöpögő, sunyi kun­paraszt frázist. Hányszor tör­tént meg velem, hogy a tudá- kos és beképzelt magyar em­bertársa a fönti szavakkal pró­bált kitérni előlem hogy meg­szabaduljon a fölvilágosító munkáslapok olvasásától, hogy ne kelljen, nehéz, gondolkozás- j hoz nem szokott agyát mege- I tetni. Micsoda szánalmat, mi- > csoda keserűséget kellett na­gyon sokszor elnyelnem, hogy kelljen jobb sorsra méltó em­bertársam szemére dobnom, hogy “maga ostoba”! Hányszor történt meg velem, amint tudákos, de olvasni nem szerető magyar embertársam érezvén, hogy a vitán alul ma­rad eképpen fakadt ki: “azt hi­szi, hogy nekem nincs eszem? Azt hiszi, hogy én buta va­gyok ?” Hányszor kellett figyelmü­ket fölhívnom, hogy erről még nem volt szó, hogy ezt csak fölhevülésében mondja, mert érzi, hogy szamár. Persze a mondat ezen utolsó részét elő­zékenységből rendesen kihagy­tam. Mostani esetemben bizto­sítom az olvasót nem hagyom lq, de törekedek, hogy e torkot szorító mondat betűit nagy be­tűkkel írjam ki. Igen, a következő szavakat kapta . . . tudja Pál . . . izene- tül, vagy jutalmul: “Azokat mind tudom régen, ami a “Bér­munkásban” megjelenik. A he­lyi lapokból mind régen elolva­som ami a “Bérmunkásban” van, amikorra Anglián keresz­tül hozzá érkezik, tehát szün­tessék be a lapot.” Ezen utolsó mondat késztette jobb sorsra méltó vérem a fön­ti szamárság megizenésére, hogy “Anglián keresztül hoz­zám érkezik”. Mintha ezen csir­kekoponya termékét nem fejez­hette volna ki rövidebben, pél­dául igy: szünetessék be a la­pot. Igen, ezt a sunyi kitérni aká(ró kun-paraszt ostobaságot vérrokonom izente Delhi, Onta­rio, Kanadából. Ha idegen vol­na elhallgatnám, de testvér öcsémnek ezen szívességet nem teszem meg. Higyjem-e tovább, hogy te voltál a halál elől menekülő küzdelmemben egyedüli táma­szom? Higyjem-e, hogy a te se­gítségeddel bírtam megmene­külni Horthy pribékjei kezé­ből? Higyjem-e, hogy tizen­nyolc éves gyerek-emberséged tetted te is velem együtt a harcba, huszonhét évvel eze­lőtt? Higyjem-e, hogy te vol­tál padlás-búvóhelyem remegő osztálytársa? Higyjem-e, hogy Horthy rémuralom sötét veszé­lyes hónapjaiban is vállaltad agitációs munkám biztos halál­lal járó segítését? Higyjem-e, hogy 45 évvel válladon össze- roskadtál és ostoba kun-pa­raszttá degenerálódtál, mint Lajos bátyánk, aki mindig ezen szavakkal álcázta ravasz sem­mitevését: “Nebusulj öcsém, majd csak lesz valahogy. Úgy még sohasem volt, hogy vala­hogyan ne lett volna.” Hegyjem-e hogy élve meg­haltál? Higyjem-e, hogy nincs szükséged osztály sorsosaid lap­jára, a bérért dolgozó emberek lapjára, amit a létért folytatott nehéz munkájuk mellett, mond­hatnám saját vérükkel Írnak meg? Higyjem-e, hogy kihalt az öntudat belőled és vegetáló “párává” sülyedtél le? Hihe- tem-e, hogy véremet, sokszor lázadni tudott kun-paraszt vé­remet elevenen temetem el ? Hihetem-e, hogy édesapánk vé­re, akit Siófok sem tudott meg­törni lakozik benned? Hihetem- e, hogy hitetlenségben hinni tudó testvéri frigyünk odavan? Hihetem-e, hogy magamra hagytál, hogy meghaltál? Megtörtél, fiatalon megöre­gedtél és elevenen meghaltál. Nehéz, igen nehéz a sirás, mert élsz. Mert halva élsz, mert ma­gamra hagytál, mert elhagytál. Nehéz küzdelmemben, küzdel­münkben hagytál el. A nálad- nál öregebbre, a mégöregebbek- re, roskadozó vállaimra és vá- lainkra tetted át a terhet, amit lényegében neked is hurcolni kellene. Most egyedül, megcsal­va érzem magamat. Lesz-e lel­ki erőm elviselni a csapást? öntenek-e bátorságot fuldokló könnyeim közepette a “Bér­munkás” olvasótábora biztató levelei, hogy ne csüggedj baj- társ, munkástárs, mi vagyunk testvéreid. Testvéreid a harc­ban, akik ezután is veled le­szünk a gáton! Szegény öreg . . . tudja Pál . . . hogyan bírod tovább? Nya­kas, büszke, lázadó kun-paraszt fajtád másodszor érte csapás. Unokaöcséd Festetits Sándor gróf lakájává vetemedett, test­vér öcséd pedig a bátyus zsidót verők szégyenletes csőcselék táborához állt. A “bőrös zsi­dó” Wimmer Bélát kifosztó, ka­nász Tóthok oldalára, akiket még a többi reakciós paraszt is utált. Mennyi átok, mennyi szé­gyen, mennyi bűn. Jaj! hogy török-tatár és osztrák verő büszke ősöm viadékai, “bőrős- zsidót” verő hősökké vedlettek át! s ezt a szégyent magamra hagytam azzal, hogy azok tá­borát dagasztod, akik ezt a szégyent, ezt a förtelmes szé­gyent nem ismerik; sőt a mos- datlan ségyen nélküli papokkal együtt, a zsidóverő reakciósok­nak tapsolnak. Folytassam-e tovább ? Tud­nám — de minek, falra a bor­só hányás? Befejezem zokogá­som. Megpróbálom letörölni a könnyeim és fogadalmat te­szek, hogy harcolok egyedül to­vább. Talán nem fogok még sem

Next

/
Thumbnails
Contents