Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)

1945-12-15 / 1402. szám

1945. december 15. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN (gb) ROVATA' TRUMAN ÉS A SZAKSZERVEZETEK A Washington városban ülé­sező Labor Management konfe­rencia, mint előre látható volt, csendesen kiszenvedett. Megem­lítésre méltó, hogy amilyen nagy hü-hóval harangozta be a kereskedelmi sajtó ezt a kon­ferenciát, most a befejezését csaknem elhallgatta. Pár eldu­gott sorban említették meg azt, hogy á konferencia végétért és még a legjobb akarattal sem tudtak felemlíteni bármit is, amit a négyhetes konferencia eredményének nevezhettek vol­na. Noha megírtuk a Bérmun­kásban annak idején, hogy ez a Labor-Management konfe­rencia nem hozza meg az “ipa­ri békét”, de azért nincs szán­dékunkban az “ugy-e megmon­dottuk” kérkedéssel verni a mellünket, mert valóban nem kellett nagy előrelátó képesség annak megjövendölésére, hogy az egymással homlokegyenest ellenkező érdekeket képviselő delegátusok nem lesznek képe­sek megszüntetni a munkálta­tók és a munkások közötti el­lentéteket addig, amig a mai profitra való termelési rend­szer fenn áll. Éppen azért nem sokat vá­runk a Truman elnök által ajánlott “Fact-finders” (ténye­ket megállapító) bizottságtól sem. Sőt el lehetünk arra is készülve, hogy Truman elnök még számos más hasonló bi­zottság alakítását fogja aján­lani, noha adminisztrációját az­zal kezdte, hogy megszüntette a Roosevelt által kinevezett bi­zottságok legtöbb részét. Roosevelt elnököt politikai ellenfelei igen élesen kritizál­ták azért, mert nem a rendes miniszteri departmenteken ke­resztül, hanem mindenféle bi­zottságok utján kormányozott. (AFL), az International Long­shoremen’s and Warehouse­men’s Union (CIO), az Inter­national Brotherhood of Team­sters (AFL), a Textile Work­ers Union (CIO) és az Inter­national Association of Machin­ist (AFL). Ugyebár ez egy fénysugár a ködben, amely körülvesz ben­nünket? És ennek a példás szo­lidaritásnak nem is marad el az eredménye. Amint értesül­tünk a Ward üzletek elnöke Sewell Avery, aki egyébként a legvadabb munkásszer vezet gyűlölő, tárgyalásra hívta meg a munkások megbízottait. Egy­ben ajánlatot is tett, hogy a minimális órabért felemeli 60 centre és a bér javítás 5 centtől 40 centig fog terjedni, ami azt jelenti, hogy a Ward üzemben még 20 centes órabérek is van­nak. Mert ha lesz olyan mun­kás is, aki 40 cent javítást kap és a minimális bér 60 cent lesz, akkor valószínű, hogy a 20 cent órabéresek kapják a 40 centet, hogy felvigyék a minimumot 60 centre. Ezek után csodálkozik valaki, ha a Ward alkalmazot­tak állandóan forronganak? Annyi volt az ilyen bizottság, hogy kezdőbetűik lefoglalták az egész ábécét. Truman alig nézett szét az elnöki székből, máris kijelentette, , hogy nem hive az ily bizottságoknak. So­kat feloszlatott és az ügyköre­iket áthelyezte valamelyik mi­nisztériumba. NEM AKAR DÖNTENI Nekem azonban most úgy tetszik, hogy Truman is ugyan­erre az útra lépett, amit nem helyeselt Rooseveltnél. Ez bi­zonyítja, hogy Roosevelt nem kedvtelésből, hanem az esemé­nyek kikényszerítő hatása alatt nevezte ki az ily ideiglenes bi­zottságokat, amelyek függetle­nebbek a miniszteri depart- menteknél, igy munkájukért a felelősség nem terheli olyan közvetlenül az elnököt, vagy valamelyik miniszterét. De ugyanakkor könnyebben is le­het tőlük szabadulni, ha valami nem úgy üt be, mint előre szá­mították. Az ilyen bizottságok kineve­zésére leginkább azért volt szüksége Rooseveltnek, hogy a nép minden rétegét bevonja a háborús erőkifejtésbe. Igen ám, de a különböző néprétegek kö­zött mindig nagy ellentéteket találunk, amely legerősebben élesedik ki a munkások és a munkáltatók között. Roosevel- tet New Deal politikája miatt, amelynek lényege a munkásság védelme volt a túlságos kizsák­mányolás ellen, a munkások barátjának tekintették még akkor is, midőn minisztériumát csupa bankárokkal, milliomo­sokkal és hasonló kizsákmányo- lókkal töltötte meg. Truman azonban eddig még nem foglalt határozott állást. A munka és a tőke közötti harc­ban nemcsak ingadozó állás­pontot foglalt el, de határozot­tan szeretett volna kibújni minden döntés elől. Azt nagyon jól tudta, hogy minden frázis dacára is a munkások és a munkáltatók között áthidalha­tatlan elentétek vannak.. Ezen ellentétek magából a termelési rendszer formájából fakadnak. Azokat tehát szép szóval, vagy a zöld asztal melletti parolá- zással nem lehet elintézni. Itt sokszor dönteni kell, himezés és hámozás nélkül. És ez az, amitől Truman elnök nagyon fél. Azért hivta össze a Labor- Management konferenciát, hogy annak a tagjaira hárítsa a fe­lelőséget, ha az évezredes el­lentéteket nem tudják kiegyen­líteni. És miután ez a konferen­cia most csendesen kimúlt, hát egy újabb hasonló bizottságot ajánl, habár más név alatt is. És ha ez sem fog eredményt felmutatni, akkor majd jön a harmadik, a negyedik és a töb­bi bizottság, éppen úgy, mint Rooseveltnél. KITÉR A VÁLSÁG ELŐL Nagy idők nagy embereket szülnek, — tartja a közmon­dás, ami azt jelenti, hogy egyes emberekből a válságos idők oly tetteket váltanak ki, amelyek miatt a “nagy” jelzőt kapják. Nagyon szépen lehet ezt látni Abraham Lincolnnál, akiből ko­rának válságos évei váltották ki azon nagyszerű kvalitásokat, amelyek a világtörténelem egyik legnagyobb emberévé tették. Semmi kétsség, hogy Amerika újból olyan válságos időkön megy keresztül most. Éppen azért rendkívül érdek­lődéssel figyelik, hogy Truman elnökből mit fognak kifaragni korunk nagy problémái. Truman eddig ügyesen kitért minden válság elől. Különösen vigyázott arra, hogy korunk legnagyobb kérdésében, — a tőke és a munka harcában az egyik oldalra se kapcsolja le magát. Azt a régi módszert használja, hogy úgy mutatja, mintha mind a kettőn segíteni akarna. Ezt valahogy el lehe­tett hitetni addig, amig a két fél között a harc ki nem élesült. Most azonban már szorítják, hogy válasszon, mert az egy­mással verekedő ellenfelek mindegyikét nem lehet azonos időben segíteni. Ha az egyiket segíti, akkor a másikat gyen­gíti. Az amerikai nagy szakszer­vezetek, amelyek Rooseveltet politikailag támogatták, most szinte nyíltan feltették a kér­dést Trumannak: Velünk, vagy ellenünk?, A Truman által ja­vasolt “Fact-findig” bizottság megalakítását úgy Wm. Green, az AFL elnöke, mint CIO elnök Phillip Murray, sőt még John L. Lewis, az United Mine Wor­kers elnöke is ellenzik. így te­hát úgy mondhatjuk, hogy ezen uj bizottságot csak a szer­vezett munkásokkal való poli­tikai kapcsolat megtörésével lehet életre hozni. FENYEGETIK A MUNKÁSOKAT Egyébként a “fact-finding” ártatlannak látszó kifejezése alatt a sztrájkok megszigorítá­sa, vagy teljes eltiltása rejlik. A Robert Ramspeck képviselő által benyújtott törvényjavas­lat szerint a sztrájkra készülő munkásoknak a sztrájk szava­zás után időt kell engedni ezen bizottságnak arra, hogy a sztrájk okait megvizsgálja és valami ajánlatot tegyen. Erre a sztrájk szavazás után 20 na­pot adna ez a törvény és ezen 20, meg a következő 10 nap alatt, amig az érdekeltek a bi­zottság ajánlatát tanulmányoz­zák, a sztrájk tilos lenne. így tehát a munkások nem akkor kezdenék a sztrájkot, midőn az részükről a legalkalmasabbnak mutatkozik, hanem csak akkor, midőn már “lehűlnének” (cool off), mint a javaslat mondja. A munkáltatók és a velük tartó politikusok természete­sen nagy örömmel fogadták ezt a javaslatot. Dicsérik is szer­felett és egyben fenyegetőznek, hogy ha a munkások ezt a “nagyszerű ajánlatot” nem fo­gadják el ,akkor “‘kikényszerí­tik a törvényhozókból” a sok­kal drasztikusabb munkáselle­nes törvényeket. Egyébiránt a “fact-finding” bizottság eszméje a National Association of Manufacturers (NAM) kutyaszövetségtől szár­mazik. Ezt az eszmét először M. W. Clement, a Pennsylvania Rairoad elnöke találta ki és terjesztette elő a Labor-Mana­gement konferencián, mint aho­gyan a november 24-iki lapok megírták. Truman elnök átvet­te az egészet, csak éppen a Clement által ajánlott 50 napos “lehűtő időt” leszállította 30 napra. Már maga az a tény, hogy ez az ajánlat a kutyaszö­vetségtől származik, elegendő arra, hogy a munkások élesen ellenezzék. És éppen azért, mert Tru­man elnök átvette a munkálta­tóknak ezt a javaslatát, úgy néz ki, mintha a szakszerveze­tek és a New Deal adminisztrá­ciónak vadházassága vége felé közeledne. Trumant kényszerí­teni fogják a döntésre. A kö­zeljövő tehát el fogja azt is dönteni, hogy Truman is csak egyike lesz-e a United States szürke, semmit nem jelentő el­nökeinek, avagy komolyan sík­ra száll a népjogok kiterjeszté­séért, vagy pedig egyenesen a reakció karjaiba veti magát. Szóval meg fogjuk látni, hogy most már jobbra, vagy bal fe­lé fordul-e, avagy megpróbálja, hogy miként lehetne a kettő között ide-óda elsurranni. A munkásságra nézve persze elég sajnos állapot az, hogy az elnök személyi érzelmeitől oly sok függ. Ha a szakszerveze­tek harcias szellemű tanítást adtak volna az elmúlt negyed­század alatt, akkor nem kelle­ne attól tartani, hogy az elnök vagy adminisztráció változás esetén elbukhatnak az eddig kivívott nép jogok is. HELYREIGAZÍTÁS Multheti számunkban “A pesszimizmus védelme” címmel leközötük “Akroni porli” leve­lét, amelyben 2 sajnálatos saj­tóhiba csúszott be. Akroni pro­li arra hívja fel a figyelmün­ket, hogy a belső harcok nem Goodyear, hanem a Goodrich munkások unionjában folynak. A másik az, hogy azon vezér­cikkek, amelyekre hivatkozott, a Bérmunkásban nem két, ha­nem hét héttel előbb jelentek meg. A BÉRMUNKÁS NŐI GÁRDÁJA 1945-46 ÉVRE: Alakszay S.-né, Hollywood 2.00 id. Farkas J.-né, Akron .. 3.00 Farkas J.-né, Akron ........ 3.00 Fodor J.-né, Cuy. Falls .... 2.00 Gáncs. L.-né, Carolina .....12.00 Suzan Hering, Buffalo .... 6.00 Kan char J.-né, Bay City 1.00 Kern P.-né, Akron ............ 3.00 Kucher A.-né, Pittsburgh 5.00 Lefkovits L.-né, Cleveland 2.0Ö Mary Mayer, Phila. ........ 2.00 Vizi J.-né, Akron ............ 7.00 Zára J.-né, Chicago .......... 2.00 A posta-hatóság megkívánja, hogy ott, ahol a város zónákra van osztva, a lakosság a ZÓNA SZÁMÁT TÜNTESSE FEL A LEVELEIN hogy az ilyen he­lyekre MENŐ levelekre is nem­csak a hozzánk küldött levele­iken, de MINDEN LEVELÜ­KÖN jelezzék a város mellett a zóna számot. Ezzel gyorsítják a posta forgalmát.

Next

/
Thumbnails
Contents