Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)
1945-11-24 / 1399. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1945. november 24. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARAIN ORGAN OF THE 1. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ...................$2.00 one Year ........ $2.00 Félévre ........................... 1-UO Six Months .................... 1.00 Egyes szám ára ........... 5c Single Copy .............. 5c C'somagos rendelésnél 3c Bundle Orders _______ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. íntered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act .of Match, 3, 1879. Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még aem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás nivataios felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE-*®9*42 A számok beszélnek Washingtonban, gondosan elzárt ajtók mögött már közel két hete tanácskoznak az üzleti világ és a munkásszervezetek vezetői a Truman elnök által kinevezett “labor-management” konferencián, hogy valami olyan formulát találjanak, amelynek alapján meg lehetne oldani a munkások és a munkáltatók közötti ellentéteket mindenféle ipari harcok nélkül. Jelen sorok Írásáig még a konferencia semmi jelentést sem adott ki, ami arra enged következtetni, hogy tényleges eredményt nem tudnak, avagy nem is akarnak elérni, hanem visszaadják megint ezt a problémát az elnöknek, aki a konferencia kinevezése révén akart szabadulni attól, hogy a jelen ipari feszültségben akár a munkások, akár a munkáltatók ellen döntsön. A konferenciáról kiszivárgó hírekből arra lehet következtetni, hogy a munkáltatók csak a termelvények árainak a felemelése után hajlandók beleegyezni az általános béremelésbe. Az ilyen béremelés természetesen semmi jót sem jelentene a mun- j sokra, mert keresetük vásárlóképessége ugyanaz maradna. Sőt, meglehet, hogy az árak megrögzítésének feloldása után a drágaság olyan ugrást mutatna, hogy az életszínvonaluk esne dacára a béremelésnek. A hosszas tárgyalások, valamint a munkáltatóknak a bérköveteléseknél mutatott rideg ellenállása tisztán mutatja, hogy Amerika munkáltatói ki akarják éheztetni a munkásokat. Az amerikai nagy korporációk a háborús évek alatt olyan határtalan nagy haszonnal dolgoztak, hogy igen nagy tartalék alapot gyüjthettek, amelyekből hosszú időn át fedezhetik minden költségeiket s kivárhatják, amig a munkások felélik azt a dollárt, amit esetleg megtakarítottak azok, akik a hadiiparokban dolgoztak. Hogy a korporációk mennyire előnyösebb helyzetben vannak, mint a munkások, arra következtethetünk a “Security and Exchange Commission” egyik legutóbbi jelentéséből, amelyben az alábbi számadatokat találtuk. Az amerikai nagy korporációk teljes vagyona, beleértve a követeléseket és tartozásokat egyaránt, tehát amint angolul az “assets” szóval jeleznek, 1939-ben 54 billió és 600 millió dollárra rúgott. Ugyanez a tétel ez év junius 30-án már 99 billió és 300 milliót mutatott. A többlet, vagyis a “követelés” növekedése a háborús évek alatt 44 billió és 700 millió dollárt mutat. Ezzel szemben a “tartozás” rovatban 1939-ben 30 billiót, most pedig 51 billiót mutattak ki. így a korporációk jelentése szerint az 1939- ben 14 billió és 600 milliót kitevő tiszta vagyonuk, — amit “dolgozó tőkének” neveznek, a múlt junius végére felemelkedett 48,300,000,000 dollárra, vagyis ezen pár év alatt a “dolgozó tőkét” megháromszorozták. Ezen billiókban és milliókban azonban nincsenek beleszámítva azon összegek, amiket a korporációk a részvényeseknek mint osztalékot vagy valamilyen speciális nevű profitot adtak. A korporációk tulajdonosai rendesen mint főrészvényesek húzzák az osztalékokat is és igy a vagyonuk kétszeresen szaporodott. Nemcsoda tehát, hogy most könnyen beszélnek és készek a munkások kiéheztetésére. A fenti számok azonban még mindig nem mutatják a tiszta képet. Ugyancsak a Securities Exchange Commission jelentése szerint 1939-ben a bankok készpénz készlete 10 billió és 900 millió dollárt tett ki. A múlt junius 30-án ez a tétel 23 billió és 800 millió dollárt mutatott. Az állami értékpapírok, háborús kötvények, stb. ugyanezen idő alatt 2.2 billióról 22.2 billióra ugrottak. A Treasury Department jelentése szerint a war-bondokból 2 a 7- hez arányban adtak el magánosoknak és korporációknak. Vagyis minden kilenc billió hadikölcsönből 2 billiót magánosok, 7 billiót, pedig a nagy korporációk vásároltak. Eszerint a fenti 22.2 billió' állami kötvényből 15 billió és 850 millió dollár értékű van a nagy korporációk birtokában, amelyre kamatokat húznak tekintet nélkül arra, hogy ipartelepeiket üzemben tartják-e vagy sem. Ezzel szemben a munkanélküliek és a levágott béreket kereső munkások beváltják a hadikölcsöneiket, igy a war-bondok után járó nagy kamatokat csaknem teljes egészében a nagy korporációk fogják bezsebelni. És végül figyelembe kell vennünk az uj adótörvényeket is, amelyek újabb milliókat juttatnak a nagy korporációk kasszáiba. Nem csoda tehát, hogy a jövőjüket pénzügyileg ennyiré biztosított iparbárók elhúzhatják a munkásokkal folytatott tárgyalásokat, várva arra, hogy azok kiéheznek. A közeljövő meg fogja mutatni, hogy a munkáltatók kiéheztető taktikájával szemben milyen akcióra lesznek képesek a szervezett munkások, akiket hátráltat még az is, hogy számos egymástól független, sokszor egymással harcoló szervezetekben csoportosították őket a szakszervezeti vezérek. Ha valaha, úgy most lesz szükség arra, hogy Amerika munkásai egységesen álljanak szembe a kapzsi, mindannyiunkat egyformán elnyomó és kizsákmányoló munkáltatókkal. Az atombomba Truman elnök és angol meg a kanadai miniszterelnökök egy hétig tárgyaltak Washingtonban azon, hogy mit csináljanak az atombombával, illetőleg az atombomba készítésének titkával? Beleavassák-e Oroszországot is, vagy tartsa meg a titkot ez a három ország, legalább is egyenlőre? Noha a Szovjet Union nevét nem említették, de világos, hogy a tanácskozások során mindig csak Oroszországra gondoltak, mert jelenleg más hatalomnak nem áll módjában az atombomba titkának a kutatása. De azonkívül ha ezen a konferencián nem is említették nyíltan az oroszokat, a háború befejezte óta úgy Amerikában mint Angliában állandóan foglalkoznak ezzel a kérdéssel. A Szovjet Union ellenzői természetesen azt akarnák, hogy az atombombát már most ki kell próbálni az oroszokon, mielőtt azok is rájönnek a nagy titkora. A szovjet barátok viszont éppen az ellenkezőjét, vagyis azt hirdetik, hogy az atombomba titkát meg kell osztani az oroszokkal s igy utat kell nyitni az atomenergia felhasználásának tanulmányozására. Miután az atombombáról az a feltevés terjedt el, hogy azzal könnyűszerrel ki lehet irtani egy ország népét, el lehet pusztítani az egész országot, — akár helyes, akár nem ez a feltevés, egyes emberekből kiváltotta az igazi érzelmeiket. Hiába próbálják letompitani az amerikai uralkodó osztály oroszellenes vad gyűlöletét a “hősies szövetségeseink” és egyéb szépenhangzó frázisokkal. Letagadhatatlan tény az, hogy Oroszországban kivonták a termelési eszközöket a magántulajdonból és az igy felszabadított szerszámok segélyével képesek voltak azt a rohamos ipari fejlődést elérni, amelynek segélyével győzelmet arathattak a náci hóditó sereg felett. Hogy a második világháborút nem a katonai vitézség, vagy katonai manőverek nyerték meg, hanem a hadsereget ellátó ipartelepek, azt ma már mindenki tudja. így nem csoda, hogy az amerikai tőkések rettegve nézik azt az országot, ahol a magántőke uralma nélkül is üzemben tudják tartani az iparokat. Ez nemcsak azt jelenti, hogy ott többé profitra nincs kilátásuk, de ami számukra a legfélelmetesebb, hogy az orosz példa esetleg tovább terjed. Azért kiabálnak kigyót-bé- kát minden országra, amely orosz befolyás alá került és igy ott esetleg idővel majd követni fogják az oroszokat. Most aztán kapóra jött az atombomba. Milyen könnyen el lehetne intézni ezt a kérdést pár száz ilyen bombának orosz földre való ledobásával! Mert ha rajtuk állna, bizonyára kiirtanák az összes oroszokat, csakhogy velük vesszen még az a gondolat is, hogy az iparokat ki lehet venni a magántulajdonból. Ezért uszítanak annyit a bomba titok megtartásával. Pedig azt a titkot nem lehet megtartani, — mondják az igazi szakérők. így például a szenátusi vizsgáló bizottság előtt tanúskodó Dr. Lyle B. Borst, egyike az oak-ridgei telep vezetőinek, azt mondotta, hogy legalább 2000 ember ismeri ezt a nagy titkot. Sőt miután annyian vannak, már valami union félét is alakítottak, amelynek “Federation of Atomic Scientists” nevet adtak. Joggal kérdezhetjük, meddig maradhat titok az, amit 2000 ember is tud? De azonkívül az atomenergia utáni kutatás folyik mindenütt, tehát Oroszországban is. Ezt Molotoff külügyminiszter be is jelentette. így nem lehet túrni, hogy nincs-e már az oroszoknak is atombombájuk, avagy nem-e lesz a közeljövőben. Az ilyen titkos verseny eredménye az lesz, hogy az egész világ népe örökös rettegésben fog élni. így az atombomba nemcsak a két japán várost pusztította el, de meghiúsította az elhunyt Roosevelt elnöknek mindazon munkáját, amivel az emberiséget meg akarta szabadítani az örökös félelemtől. És mindez csak azért történik igy, mert ezt az uj, korszak- alkotó találmányt is a profit védelmére akarják felhasználni.* Pedig az amerikai nagytőkések nagyon dőrék, ha azt hiszik, hogy a Szovjet Union leverésével, avagy akár elpusztításával is kilehetne ölni azt a gondolatot, hogy a modern termelésnél nemcsak szabad munkásokra, de egyben szabad termelőeszközökre is szükségünk van. Sőt minél tökéletesebbek lesznek gépeink, minél olcsóbb és nagyobb mennyiségű energia áll a munkások rendelkezésére, annál jobban követeli meg maga a termelés, hogy a szerszámokkal a munkások állandóan termelhessenek és ne akkor, midőn a kisszámú tulajdonosoknak profitra van kilátásuk. Ezért bármennyire rejtegetik is az atombomba titkát, az atomenergia fel fogja szabadítani a termelőeszközöket tekintet nélkül arra, hogy Amerika és a Szovjet Union milyen viszonyban lesznek.
