Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)

1945-11-03 / 1396. szám

6 oldal BÉRMUNKÁS 1945. november 3. Nácik a hivatalokban ii. Láttuk lapunk multheti szá­mában, hogyan sorakoztak föl a papi csuha védelmében ka­tonai kormányzóságunk legna­gyobb szégyenére a reakciós náci és fasizta elemek Oppen- hoff vezetésével Aachen váro­sában. Az alábbiakban szó lesz arról, hogy milyen nehéz volt a náci férgeket levakarni, az aacheni nép testéről, ha egyál talán sikerült jóizlésü becsüle­tes hivatali egyéneknek el­járni ellenük, amidőn már megsokalták a disznóságokat, a papi védelem árnyékában meghúzódó náci disznóságokat. A hadsereg kémelháritó vizs­gálatai azt mutatták, hogy sok náci és ultra hazafi került hi­vatalokba, ennélfogva azt ajánlották, hogy bocsássák el őket. Azonban a katonai kor­mány megtartotta őket. A kémelháritó osztály feladata az, hogy védje a hadsereg biz­tonságát. Hatalma addig ter­jed, hogy egy egyént, aki ve­szélyezteti a hadsereget elmoz­dításra ajánlhat, de hogy an­nak keresztülvitelét is kiköve­telje, ahoz nincs hatalma. Hogy a nácikra vadászó kémelháritó osztály mérges harapását el­kerüljék, kihúzták fogát azzal az intézkedéssel, hogy a kato­nai kormány kinevezett maga részére egy ezzel foglalkozó in­tézményt és ha panasz érke­zett valamelyik tisztviselő ellen a múltját illetőleg, igy saját kebelén belül vizsgálta meg amellyel minden esetben a kle­rikális klikk oldala mellett döntött. Megtörtént azonban az is, hogy a katonai kormány saját vizsgáló intézménye is a kém­elháritó osztállyal egyetemben az elbocsájtást ajánlotta, ezek oldalán álltak Padover és két társa “psychological Warfare Division” tagjai, akik szintén átvizsgálták az ügyet, mind­nyájan megállapították, hogy az Oppenhoff adminisztrációja szégyent hozó úgy Amerikára mint a szövetségesek jellemé­re. De Oppenhoff a ravasz ügy­véd és patronusa, a papokkal szövetkező katonai kormány, olyan ügyesen összefűzték ural­mukat, hogy valósággal lehe­tetlenség volt egy oda nem va­ló egyén elmozdítása. Egy el­keseredett katonai kormány vizsgáló bizottsági főhadnagy ezen megjegyzést tette: “Ha egyszer valamelyik hivatalba kerül, úgy kell kifüstölni on­nan.” Ahogy az aacheni bürokra­tikus gépezet működött érthe­tetlenné válna ha meg nem ma­gyaráznám : Például Oppenhoff kinevezte N. N. urat. A kémel­háritó osztály annak rendje szerint átnézte múltját és úgy találta, hogy náci, s kérte elej­tését. Azután N. N. ur nevét átküldték a katonai kormány vizsgálati irodájába, ahol elfo­gadták a kémelháritó osztály ajánlatát és kiállítottak egy vádlevelet. .A vádlevelet elküld­ték a katonai kormány fejéhez, aki aztán elküldte azon ameri­kai tiszthez, aki azt az osztályt kezelte, ahol az N. N. ur alkal­mazva volt. Ha ezen tiszt elfo­I gadta az elbocsájtási ajánla­tot — amit legtöbbször nem fogadott el — akkor a levelet átadta azon német főnöknek, amelyik parancsnoksága alatt működött, aki aztán elvitte az egész ügyet Oppenhoff főpol­gármesterhez, aki sietett vele a katonai kormány parancsnok tisztjéhez, tiltakozva, hogy N. N. urat egyáltalán “nem nél­külözheti”. Amellett még fi­gyelmeztette az amerikai kor­mány parancsnokló tiszjét, hogy ő (Oppenhoff) úgy fo­gadta el állását, hogy bárkit alkalmazhat és elbocsáthat. Szokás szerint a katonai kor­mány parancsnokló tisztje el­fogadta a “nélkülözhetetlen” kifogást és visszahelyezte hi­vatalába. Hétszázötven alkalmazottja volt Oppenhoff adimiszitráci- ójának^ többé kevésbé “nélkü­lözhetetlen”. Ritkán az is meg­történt, hogy a katonai kor­mány parancsnokló tisztje meg­emberelte magát és szembeállt és a “nem nélkülözhető” egyént egyszerűen kidobta. Ekkor Op­penhoff ezen egyént minden szó nélkül másik hivatalba ne­vezte ki. Azután a föntemlitett gépezet megindult újból elöl­ről. Kémelháritó osztály, kato­nai parancsnoksági vizsgálat, vádlevél, parancsnokló tiszt és a többi. És ezen procedura alatt a hivatalt < viselő egyén helyén volt és veszélyeztette a “katonai biztonságot”. Egy esetben Oppenhoff, saját náci barátját Dr. Brehm-et nevezte ki egy vezető állásba a rendőr­ségnél. A kémelháritó osztály erősen tiltakozott az ellen, hogy olyan fontos hivatalban náci üljön. Addig harcolt mig ki nem rúgták. Akkor Oppen­hoff szerzett neki engedélyt, hogy ügyvédi irodát nyithas­son, még pedig a legelsőt Aac- henban. A kémelháritó osztály megint tiltakozott, az enge­délyt visszavonták. Most Op­penhoff megtette Brehm-et a fontos ház-bizottság fejének. A kémelháritó megint kiűzte a hivatalából és azt mondja Pad­over, hogy röviddel ezután el­hagyta Aachent és nem tudja, hogy Brehm hol bukkant föl megint. Ezen és ehez hasonló esetek még sok volt Aachen­ben. Hat hónap után amidőn Aac­hent elfoglalták, Münchenbe is bevonultak az amerikai csapa­tok és itt is megismétlődött ugyan az, ami Aachenben, csak nagyobb mértékben. Amint Aachenben, itt is a katolikus egyház fejét kereste föl had­vezetőségünk. Hanem most nem püspöki csuhába takarták bele a fasizta közigazgatást. Bíborosra akadtak: Faulhaber bíboros sem szerette jobban a demokráciát, mint az aacheni püspök. A weimari köztársa­ságra 1928-ban azt mondotta: “hamisságon és áruláson ala­pul” és most a katonai hadve­zetőség ezen bíboros tanácsára támaszkodott. Kinevezték Fri­edrich Schaffert miniszterel­nöknek, aki a bajor katolikus néppárt vezető embere volt, akiről egyszer már a nyár fo­lyamán rpegemlékeztem a Bér­j munkásban, amidőn megírtam, hogy a Vatikánban intézték el az amerikaiak által megszállt nemet területek közigazgatá­sát. Katonai kormányunk a leg- reakciósabb bajor néppártra bízta a kormányzást, egy kleri­kális pártra, akik legközelebb álltak a nácikhoz és a militaris­tákhoz. A bajor néppárt volt az, amely 1933-ban rászava­zott, az “Ermactigungs Gesetz” azon törvényre, amely Hitler kezébe tette a diktátori hatal­mat. Könnyű most már meg­értenünk, hogy miért szalad­tak az összes nácik, militaris­ták, junkerek és monopolisták, sőt a magyar reakciósok Hor- thyval együtt az amerikaiak által megszállt területre véde­lemért. Soha egy szavát nem emelte föl a néppárt Hitler ter­rorja ellen, soha egy tiltakozó szót nem tett a mészárlások ellen és ezekre bízta hadvezetö- ségünk a hatalmat Bajoror­szágban és ezektől várták, hogy a nácik ellen eljárjanak, a politikai barátaik ellen, a bűntársaik ellen. München uralkodója Stadel- mayer polgármester lett, aki­ben megtaláljuk példáját a pa­pi-náci együttműködésnek. A városi nyomdának alkalma­zottja, aki nem csak a politi­kus nácik ismerőse és barátja, hanem saját maga is tagja volt a náci pártnak. Meg is mutat­ta barátságát irántuk mihelyt katonai kormányunk kinevez­te polgármesternek. Rögtön amint hivatalba került megtet­te Dr. Jobst egy náci elődjé­nek adjutánsát helyettesévé. Miután a müncheni nép tudta, hogy Jobst nemcsak közönsé­ges náci tag volt, hartem ma- gasrangu náci tisztviselő és a fasizta ellenesek rögtön tilta­koztak ellene. Három hét után elmozdították. Stadelmayer el- ■követett mindent, hogy meg­tartsa, mert szerinte “nélkülöz­hetetlen”. Hasonló módon tör­tént, amidőn Dr. Meistert ne­vezte ki helyére. Ez a Dr. Me­ister a volt Weber elnök meg­hitt barátja, aki a müncheni nácik vezére és Hitler szemé­lyes barátja volt és ez is “nél­külözhetetlen” volt. Sorolhatnám tovább is, mert számos bizonyítékot hagyok el. de mivel cselekedeteik meg­egyeznek az aacheni esetekkel fölösleges folytatnom. Csak még egy esetet kívánok meg­említeni. Égbekiálltóan bosz- szantónak tűnik föl előttem, amint olvasom, hogy a kon­centrációs táborok szenvedői amidőn kijöttek börtöneikből, a lakásaikban nácikat találtak és a katonai kormány semmit nem tett ellenük, hacsak 1933 év előtti párttagok nem voltak. Legtöbbször még igy sem. És ezen szerencsétlenek a lakás­hiány miatt képtelenek voltak lakást szerezni maguknak más­hol, ha ugyan kaptak. Nézzük ezen haláltáborok lakóinak a leveleit .amelyet a vörös ke­reszthez , írtak: — Négy héttel utána, hogy kikerültem a koncentrációs tá­borból, ahol tizenkét évet töl­töttem az eltetvesedett bara- kokban. Beadtam kérvényemet a lakásügyi hivatalba, hogy en- gedje meg részemre az elmene­kült náci városi tanácsos há-j zába beköltöznöm. Kérvénye­met a müncheni lakásügyi hi­vatal azon kifogással utasítot­ta vissza, hogy a lakás nincs föl jegyezve a könyvben. Ma aztán megláthattam azt, hogy a lakást a hivatal egy la­kásából kibombázott Albert Debran egyén kapta meg. Azu­tán rátaláltam egy másik la­kásra, amelyből egy S.S. őr­nagy menekült el és beadtam érte a kérvényt. Azt mond­ták, menjek vissza két nap múlva. Amidőn visszatértem, azt mondták, hogy a lakás nin­csen bevezetve a könyvbe. Ké­sőbb megtudtam, hogy Stadel- mayer polgármester rendeleté­re egy nem koncentrációs tá­borból jött egyén kapta meg. Több más ehez hasonló esetek fodultak elő és bejelentettük őket. Kétségkívül, tovább is a lakásügyi hivatalban maradt a náci szemét. A városi kor­mányzat képtelen kipucolni. Ha az amerikai katonai kor­mányzat nem tesz semmit ezen helyzettel, akkor a népek fog­nak ellene tenni valamit. Még több levél van, amely arról számol be, hogy a mün­cheni hivatalok nácik által van ellepve. De lehet-e mást várni, amidőn a papi néppárt kezébe tették az adminisztrációt, akik­nek vezérei egy vonalon voltak a nácikkal, jobban mondva ők segítették fölépíteni a náci pártot. Az első hetekben miután München fölszabadult, a "kon­centrációs táborok lakói egész hosszú listát- állítottak össze nácikból és Hitler fő-követők- ből azon naiv gondolattal, hogy eljárást tesznek ellenkük, úgy az amerikai, mint a német ha­tóságok, de persze nem sok történt. Olykor letartóztattak egy-egy nácit, hogy aztán sza­badon eresszék, igy a náci el­lenes népek föladtak minden reményt, hogy a náci gyilko­sokat valaha is megbüntetik. Nehéz volt nekik hinni azután, midcín Hitler legfanatikusabb emberei szabadon jártak, akik között olyan egyének voltak, mint Karl Oberhuber az S. Iá. brigád parancsnoka, a notórius Gauleiter Wagner adjutánsa a náci párt arany jelvényének viselője és a Volksturm Herr­mann ezredes, aki azt kiabál­ta: “aki nem akar beállni a Volksturm-ba fel kell akaszta­ni”. Vagy Richard Klein pro­fesszor, Hitler barátja és a ná­ci jelvény megrajzolója. Csodálkozzunk-e azon, ha ba­jor náci ellenes egyéneknek el­ment a kedvük a szövetsége­sektől, amidőn látniok kell, hogy a magas rendőrségi állá­sokba a nép ellenségei vannak? Militaristák, a német vezérkar volt tisztjei, akik a katolikus papok legbensőbb barátai. Ezért kellett Eisenhower fő- parancsnoknak Pattont is el­mozdítani. De lehet-e várni ja­vulást ezen a téren, amidőn a Vatikában intézik el a szövet­ségesek által megszállt terüle­tek adminisztrációját? Ne cso­dálkozzunk tehát azon, ha Franco, a spanyol nép gyilkosa még mindég uralmon van. Vagy a másik gyilkos, Horthy, a vén siófoki hóhér, ha még nem vette el méltó büntetését, mert mind a kettő elég nagy szolgálatot tett a Vatikánnak. . . . tudja Pál . . .

Next

/
Thumbnails
Contents