Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)
1945-11-03 / 1396. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1945. november 3. Nácik a hivatalokban ii. Láttuk lapunk multheti számában, hogyan sorakoztak föl a papi csuha védelmében katonai kormányzóságunk legnagyobb szégyenére a reakciós náci és fasizta elemek Oppen- hoff vezetésével Aachen városában. Az alábbiakban szó lesz arról, hogy milyen nehéz volt a náci férgeket levakarni, az aacheni nép testéről, ha egyál talán sikerült jóizlésü becsületes hivatali egyéneknek eljárni ellenük, amidőn már megsokalták a disznóságokat, a papi védelem árnyékában meghúzódó náci disznóságokat. A hadsereg kémelháritó vizsgálatai azt mutatták, hogy sok náci és ultra hazafi került hivatalokba, ennélfogva azt ajánlották, hogy bocsássák el őket. Azonban a katonai kormány megtartotta őket. A kémelháritó osztály feladata az, hogy védje a hadsereg biztonságát. Hatalma addig terjed, hogy egy egyént, aki veszélyezteti a hadsereget elmozdításra ajánlhat, de hogy annak keresztülvitelét is kikövetelje, ahoz nincs hatalma. Hogy a nácikra vadászó kémelháritó osztály mérges harapását elkerüljék, kihúzták fogát azzal az intézkedéssel, hogy a katonai kormány kinevezett maga részére egy ezzel foglalkozó intézményt és ha panasz érkezett valamelyik tisztviselő ellen a múltját illetőleg, igy saját kebelén belül vizsgálta meg amellyel minden esetben a klerikális klikk oldala mellett döntött. Megtörtént azonban az is, hogy a katonai kormány saját vizsgáló intézménye is a kémelháritó osztállyal egyetemben az elbocsájtást ajánlotta, ezek oldalán álltak Padover és két társa “psychological Warfare Division” tagjai, akik szintén átvizsgálták az ügyet, mindnyájan megállapították, hogy az Oppenhoff adminisztrációja szégyent hozó úgy Amerikára mint a szövetségesek jellemére. De Oppenhoff a ravasz ügyvéd és patronusa, a papokkal szövetkező katonai kormány, olyan ügyesen összefűzték uralmukat, hogy valósággal lehetetlenség volt egy oda nem való egyén elmozdítása. Egy elkeseredett katonai kormány vizsgáló bizottsági főhadnagy ezen megjegyzést tette: “Ha egyszer valamelyik hivatalba kerül, úgy kell kifüstölni onnan.” Ahogy az aacheni bürokratikus gépezet működött érthetetlenné válna ha meg nem magyaráznám : Például Oppenhoff kinevezte N. N. urat. A kémelháritó osztály annak rendje szerint átnézte múltját és úgy találta, hogy náci, s kérte elejtését. Azután N. N. ur nevét átküldték a katonai kormány vizsgálati irodájába, ahol elfogadták a kémelháritó osztály ajánlatát és kiállítottak egy vádlevelet. .A vádlevelet elküldték a katonai kormány fejéhez, aki aztán elküldte azon amerikai tiszthez, aki azt az osztályt kezelte, ahol az N. N. ur alkalmazva volt. Ha ezen tiszt elfoI gadta az elbocsájtási ajánlatot — amit legtöbbször nem fogadott el — akkor a levelet átadta azon német főnöknek, amelyik parancsnoksága alatt működött, aki aztán elvitte az egész ügyet Oppenhoff főpolgármesterhez, aki sietett vele a katonai kormány parancsnok tisztjéhez, tiltakozva, hogy N. N. urat egyáltalán “nem nélkülözheti”. Amellett még figyelmeztette az amerikai kormány parancsnokló tiszjét, hogy ő (Oppenhoff) úgy fogadta el állását, hogy bárkit alkalmazhat és elbocsáthat. Szokás szerint a katonai kormány parancsnokló tisztje elfogadta a “nélkülözhetetlen” kifogást és visszahelyezte hivatalába. Hétszázötven alkalmazottja volt Oppenhoff adimiszitráci- ójának^ többé kevésbé “nélkülözhetetlen”. Ritkán az is megtörtént, hogy a katonai kormány parancsnokló tisztje megemberelte magát és szembeállt és a “nem nélkülözhető” egyént egyszerűen kidobta. Ekkor Oppenhoff ezen egyént minden szó nélkül másik hivatalba nevezte ki. Azután a föntemlitett gépezet megindult újból elölről. Kémelháritó osztály, katonai parancsnoksági vizsgálat, vádlevél, parancsnokló tiszt és a többi. És ezen procedura alatt a hivatalt < viselő egyén helyén volt és veszélyeztette a “katonai biztonságot”. Egy esetben Oppenhoff, saját náci barátját Dr. Brehm-et nevezte ki egy vezető állásba a rendőrségnél. A kémelháritó osztály erősen tiltakozott az ellen, hogy olyan fontos hivatalban náci üljön. Addig harcolt mig ki nem rúgták. Akkor Oppenhoff szerzett neki engedélyt, hogy ügyvédi irodát nyithasson, még pedig a legelsőt Aac- henban. A kémelháritó osztály megint tiltakozott, az engedélyt visszavonták. Most Oppenhoff megtette Brehm-et a fontos ház-bizottság fejének. A kémelháritó megint kiűzte a hivatalából és azt mondja Padover, hogy röviddel ezután elhagyta Aachent és nem tudja, hogy Brehm hol bukkant föl megint. Ezen és ehez hasonló esetek még sok volt Aachenben. Hat hónap után amidőn Aachent elfoglalták, Münchenbe is bevonultak az amerikai csapatok és itt is megismétlődött ugyan az, ami Aachenben, csak nagyobb mértékben. Amint Aachenben, itt is a katolikus egyház fejét kereste föl hadvezetőségünk. Hanem most nem püspöki csuhába takarták bele a fasizta közigazgatást. Bíborosra akadtak: Faulhaber bíboros sem szerette jobban a demokráciát, mint az aacheni püspök. A weimari köztársaságra 1928-ban azt mondotta: “hamisságon és áruláson alapul” és most a katonai hadvezetőség ezen bíboros tanácsára támaszkodott. Kinevezték Friedrich Schaffert miniszterelnöknek, aki a bajor katolikus néppárt vezető embere volt, akiről egyszer már a nyár folyamán rpegemlékeztem a Bérj munkásban, amidőn megírtam, hogy a Vatikánban intézték el az amerikaiak által megszállt nemet területek közigazgatását. Katonai kormányunk a leg- reakciósabb bajor néppártra bízta a kormányzást, egy klerikális pártra, akik legközelebb álltak a nácikhoz és a militaristákhoz. A bajor néppárt volt az, amely 1933-ban rászavazott, az “Ermactigungs Gesetz” azon törvényre, amely Hitler kezébe tette a diktátori hatalmat. Könnyű most már megértenünk, hogy miért szaladtak az összes nácik, militaristák, junkerek és monopolisták, sőt a magyar reakciósok Hor- thyval együtt az amerikaiak által megszállt területre védelemért. Soha egy szavát nem emelte föl a néppárt Hitler terrorja ellen, soha egy tiltakozó szót nem tett a mészárlások ellen és ezekre bízta hadvezetö- ségünk a hatalmat Bajorországban és ezektől várták, hogy a nácik ellen eljárjanak, a politikai barátaik ellen, a bűntársaik ellen. München uralkodója Stadel- mayer polgármester lett, akiben megtaláljuk példáját a papi-náci együttműködésnek. A városi nyomdának alkalmazottja, aki nem csak a politikus nácik ismerőse és barátja, hanem saját maga is tagja volt a náci pártnak. Meg is mutatta barátságát irántuk mihelyt katonai kormányunk kinevezte polgármesternek. Rögtön amint hivatalba került megtette Dr. Jobst egy náci elődjének adjutánsát helyettesévé. Miután a müncheni nép tudta, hogy Jobst nemcsak közönséges náci tag volt, hartem ma- gasrangu náci tisztviselő és a fasizta ellenesek rögtön tiltakoztak ellene. Három hét után elmozdították. Stadelmayer el- ■követett mindent, hogy megtartsa, mert szerinte “nélkülözhetetlen”. Hasonló módon történt, amidőn Dr. Meistert nevezte ki helyére. Ez a Dr. Meister a volt Weber elnök meghitt barátja, aki a müncheni nácik vezére és Hitler személyes barátja volt és ez is “nélkülözhetetlen” volt. Sorolhatnám tovább is, mert számos bizonyítékot hagyok el. de mivel cselekedeteik megegyeznek az aacheni esetekkel fölösleges folytatnom. Csak még egy esetet kívánok megemlíteni. Égbekiálltóan bosz- szantónak tűnik föl előttem, amint olvasom, hogy a koncentrációs táborok szenvedői amidőn kijöttek börtöneikből, a lakásaikban nácikat találtak és a katonai kormány semmit nem tett ellenük, hacsak 1933 év előtti párttagok nem voltak. Legtöbbször még igy sem. És ezen szerencsétlenek a lakáshiány miatt képtelenek voltak lakást szerezni maguknak máshol, ha ugyan kaptak. Nézzük ezen haláltáborok lakóinak a leveleit .amelyet a vörös kereszthez , írtak: — Négy héttel utána, hogy kikerültem a koncentrációs táborból, ahol tizenkét évet töltöttem az eltetvesedett bara- kokban. Beadtam kérvényemet a lakásügyi hivatalba, hogy en- gedje meg részemre az elmenekült náci városi tanácsos há-j zába beköltöznöm. Kérvényemet a müncheni lakásügyi hivatal azon kifogással utasította vissza, hogy a lakás nincs föl jegyezve a könyvben. Ma aztán megláthattam azt, hogy a lakást a hivatal egy lakásából kibombázott Albert Debran egyén kapta meg. Azután rátaláltam egy másik lakásra, amelyből egy S.S. őrnagy menekült el és beadtam érte a kérvényt. Azt mondták, menjek vissza két nap múlva. Amidőn visszatértem, azt mondták, hogy a lakás nincsen bevezetve a könyvbe. Később megtudtam, hogy Stadel- mayer polgármester rendeletére egy nem koncentrációs táborból jött egyén kapta meg. Több más ehez hasonló esetek fodultak elő és bejelentettük őket. Kétségkívül, tovább is a lakásügyi hivatalban maradt a náci szemét. A városi kormányzat képtelen kipucolni. Ha az amerikai katonai kormányzat nem tesz semmit ezen helyzettel, akkor a népek fognak ellene tenni valamit. Még több levél van, amely arról számol be, hogy a müncheni hivatalok nácik által van ellepve. De lehet-e mást várni, amidőn a papi néppárt kezébe tették az adminisztrációt, akiknek vezérei egy vonalon voltak a nácikkal, jobban mondva ők segítették fölépíteni a náci pártot. Az első hetekben miután München fölszabadult, a "koncentrációs táborok lakói egész hosszú listát- állítottak össze nácikból és Hitler fő-követők- ből azon naiv gondolattal, hogy eljárást tesznek ellenkük, úgy az amerikai, mint a német hatóságok, de persze nem sok történt. Olykor letartóztattak egy-egy nácit, hogy aztán szabadon eresszék, igy a náci ellenes népek föladtak minden reményt, hogy a náci gyilkosokat valaha is megbüntetik. Nehéz volt nekik hinni azután, midcín Hitler legfanatikusabb emberei szabadon jártak, akik között olyan egyének voltak, mint Karl Oberhuber az S. Iá. brigád parancsnoka, a notórius Gauleiter Wagner adjutánsa a náci párt arany jelvényének viselője és a Volksturm Herrmann ezredes, aki azt kiabálta: “aki nem akar beállni a Volksturm-ba fel kell akasztani”. Vagy Richard Klein professzor, Hitler barátja és a náci jelvény megrajzolója. Csodálkozzunk-e azon, ha bajor náci ellenes egyéneknek elment a kedvük a szövetségesektől, amidőn látniok kell, hogy a magas rendőrségi állásokba a nép ellenségei vannak? Militaristák, a német vezérkar volt tisztjei, akik a katolikus papok legbensőbb barátai. Ezért kellett Eisenhower fő- parancsnoknak Pattont is elmozdítani. De lehet-e várni javulást ezen a téren, amidőn a Vatikában intézik el a szövetségesek által megszállt területek adminisztrációját? Ne csodálkozzunk tehát azon, ha Franco, a spanyol nép gyilkosa még mindég uralmon van. Vagy a másik gyilkos, Horthy, a vén siófoki hóhér, ha még nem vette el méltó büntetését, mert mind a kettő elég nagy szolgálatot tett a Vatikánnak. . . . tudja Pál . . .
