Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)
1945-10-06 / 1392. szám
1945. október 6. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN---------------------------(gb) ROVATA--------------------------VALLÁS ÉS AZ IFJÚSÁG Időközönként egyik-másik munkástársunknak, vagy olvasónknak megakad a szeme egy- egy újságcikken, amiket kivágnak és beküldik hozzánk azzal a megjegyzéssel, hogy azzal a bizonyos dologgal, amiről a cikkben szó esett, mi is foglalkozzunk. Ezek a “clipping”-ek, (mint itt nevezik őket), rendesen igen érdekes dolgokat tartalmaznak. Ez természetes is, máskülönben nem tűntek volna fel a Bérmunkás olvasóinak, akik az ujságirodalom terén meg tudják különböztetni a szecskát a szénától, a tartalmas és értékes Írást az értéktelenül Hogy mégis csak ritkán foglalkozunk ezekkel a clippingek- kel, annak okát nem az értékük vagy értéktelenségükben kell keresnünk, hanem abban az egyszerű, tényben, hogy a nagyon is szűkre szabott szabadidőnkből nem sok marad a velük való foglalkozásra. Úgy véljük ,hogy ezt nem kell sokat magyaráznunk, hiszen a Bérmunkás összes olvasói tudják, hogy ezt a lapot mi csak a gyárban végzett napi robot után írjuk. így elnézést kérünk azon munkástársainktól, akiknek beküldött kivágásaikkal nem foglalkoztunk. Azonban mégis szívesen vesszük az ily küldeményeket és ezúton is megköszönjük, mert ha nem is foglalkoztunk a beküldött kivágásokkal gondosan átnéztük azokat, igy ismereteink gyarapodtak és egyszer-máskor felhasználjuk írásaink közben. KISKORÚ BŰNÖZŐK Szükségesnek tartottam ezt a kis bevezetést , mert most azért mégis egy ilyen “clipping”- gel akarok foglalkozni, amelyek a Pittsburgh városban lakó S. Matthew munkátárs küldött be és amelyet a Pittsburgh Sun- Telegraph lapból vágott ki. A szóbanforgó cikkben a lap washingtoni tudósítója, Dán Markel, statisztikai adatokat állított össze a kiskorúak bűnösségéről. Ezen statisztikai adatok, melyeket a cikk írója állított ösz- sze, annyira közérdekűek, hogy itt megismételjük azokat. Azután megismételjük Mathew munkástárs kérdését és felelünk rá legjobb tudásunk szerint. A szövetségi törvények érnetan hallgatóval beszéltem és nem győztek Bartók zenéjével eltelni. Minden esetre géniuszt láttak benne. A reakciós magyar Horthy világ nem fért össze Bartók forrongó leikével, tehát amidőn odáig jutott Magyarország, hogy Hitler náci kocsijára is fölkapaszkodott, elhagyta Magyarországot és az Egyesült Államokba jött Itt érte utói a halál, élete 64-ik évében, szeptember 26-án délelőtt 11 órakor, egy new yorki kórházban. .. _ tudja Pál . •. , telmében kiskorú mindenki, mig be nem tölti a 21. életévet Eszerint az alábbiakban a 21 éven aluliak bűnözéséről kapunk adatokat, amelyeket a szövetségi hatóságok állítottak össze az egyes államok jelentősei alapján. Az idevágó adatok szerint 1936-ban az összes bűnözőknek 17.4 százaléka volt kiskorú. A következő évben ugyan elérte a 18 százalékot, de aztán újból leesett és egész 1940-ig mindig 18 százalékon alul maradt. A múlt évben azonban elérte a 21.4 százalékot. A kiskorú bűncselekmények számának ily emelkedése még normális viszonyok között is aggodalomra adna okot. Azonban most figyelembe kell vennünk, hogy a 18-21 évesek igen nagy részét besorozták katonának, akiknek büncselekedetei már nem estek polgári bíróságok ügykörébe. Másszóval dacára annak, hogy a kiskorúak száma megfogyott, a bűnözés arányszáma mégis emelkedett. EZ ÉV ELSŐ FELÉNEK ADATAI A jelen év első hat hónap i statisztikája különösen aggasztó. A betörésért elfogottak 51.2 százaléka volt kiskorú. A többi elfogatásoknál a kiskorúak ily százalékkal szerepeltek: Rablásért 35.7; erőszakvételért 62.5; automobil lopás 25.2; gyújtogatás 34.2; csalás 24.5; hamisítás 28.7; csavargás 28.7; és titkolt fegyverviselésért 23.9 százalék. A bűnözők korát tekintve e statisztika ezt az adatokat adja: Tizenöt éven aluliak ..... 2,096 Tizenöt évesek ............... 2,463 Tizenhat évesek ............. 7,672 Tizenhét évesek .............13,133 Tizennyolc évesek ............12,411 Tizenkilenc évesek .......10,602 Húsz évesek ................... 9,644 Huszonegy évesek .........10,382 A huszonegy éven felül megint esik a bűnözők száma Ebből az adatokból láthatjuk a 17 évesen között találjuk a legtöbb bűnözőt. A statisztikai összegezés főbb pontjai a következők : A kiskorú bűnözők száma az utóbbi évben 23.8 százalékkal emelkedett. A részegség miatti elfogatások száma is emelkedett 24.5 százalékkal. Fiuk közül a 17-ik életév a legveszedelmesebb, lányoknál ellenben a 22 vagyis az az év, amiben már elérték nagykorúságukat. Prostitúció gyakorlásáért elfogott 18 éven aluli lányok száma is emelkedett 6.6 százalékkal, a részegségért elfogott lányok száma ellenben 16.5 százalékkal növekedett. Az F.B.I. állítása szerint az elfogott 15-20 éves fiuk közül 42 százaléknak volt előzőleg bűnügyi rekordja; az ugyanezen csoportba tartozó lányok közül 30.4 percent volt “ismét- .lő”. A kiskorúak nagymérvű bűnözését mindig az általános szegénység s az ennek követ- ! keztében fenálló tudatlanság- ! nak ,elmaradottságnak tulajdo- 1 i nitották. Az F.B.I. azonban megjegyzi, hogy a kiskorú bűnösök számának ez a nagymérvű emelkedése éppen a legna- gyobbmérvü prosperitás idején jelentkezett, amikor a háborúval kapcsolatos tevékenység a kiskorúak idejének jó részét is lefoglalta. A VALLÁSOK LÉNYEGE A cikket beküldő Mathew munkástárs ezt kérdezte: “Hogyan lehet az, hogy most, amikor állítólag a háború következtében a vallásosság nagyobb méretű lett, mint az előző években, mégis a kiskorúak (akikre a vallásnak legjobban kellene hatni) sokkal több bűnt követtek el, mint az előző években?” A multkorában kezembe került az “Annals of the American Academy of Political and Social Science” folyóirat novemberi száma, amelyben Paul Weber iró igen érdekes cikket irt “Youth and Religion” (vallás és az ifjúság) címmel. Ez az iró is azt szerette volna megállapítani, hogy milyen hatást gyakorol a vallás a mai ifjúságra ? Weber azonban igen helyesen először is felteszi ezt a kérdést: Mit értsünk vallás alatt? Erre a kérdésre 4 pontban felel: 1. Valamilyen természet- feletti lényben való hit. 2. Hit abban, hogy ez a természet- feletti lény, — nevezzük isteninek, — bizonyos erkölcsi szabályokat, törvényeket irt elő az emberek számára. 3. Hit abban, hogy az ily szabályok, vagy törvények megszegése büntetést von maga után. 4. Hogy egyes egyének (papok) hivatva vannak az ily törvények magyarázására és bizonyos mértékbeni végrehajtására. íme mind a négy pontnak a lényege a HIT, vagyis hidd el, akár igaz, akár nem. Másszóval ne kérdezd, hogy igaz-e, vagy sem, csak higyj, higyj, higyj vakon. Ezzel szemben azonban mindaz amit a mai fiatalság lát, hall és tapasztal, másféle konklúziót vált ki belőle. A mai fiatalságra legnagyobb befolyással vannak: 1. a rádió, 2. a mozi, 3. a “funny” képek és 4. az iskola. HAZUGSÁGON ALAPUL Valójában ezek befolyása alatt női fel a mai ifjuág. Ezekből az első három tisztán csak a kereskedelmi érdekeltséget szolgálja s nem törődik azzal, hogy milyen befolyással van az ifjúságra, csak nagy profitot hajtson a tulajdonosainak. Az iskola viszont olyasmiket tenit, ami ellenkezik a vallás előbb emlitett pontjaival. És minél szélesebb körű a tudományos tanulás, annál nyilvánvalóbb, hogy az a természetfölötti lény és az által elá- irt törvények és büntetések csak a mesék világába tartoznak Másszóval a vallások oly erkölcsi felfogást nyújtanak, amelynek alapja hazugság. És ami a legfontosabb, azt is hamar átlátják a mai nyilt- eszü gyerekek, hogy a papok az “isteni” törványeket szintén a saját jólétük érdekében magyarázzák. A mai egyházak legnagyobb része valóban csak politikai egyesületekké lettek, amelyekben ugyan nem mint demokraták, vagy republikánusok sorakoznak fel, hanem igenis gyűjtőhelyeivé váltak a mindenféle pártárnyalatu, de politikailag reakciós felfogású elemeknek. Szerintünk a vallásnak ma nem sok befolyása van az ifjúságra. A profit szolgálatában álló rádió, a mozi és a funy képek mellett, egy-két hazugsággal több vagy kevesebb már nem sokat számit. Legfeljebb annyiban számit, hogy amig a mai profitrendszer fenáll, a vallás magyarázói, vagyis a papok szövetkezve a profitrendszer uraival útját állják valamilyen más, uj erkölcsi alap kifejlődésének ELŐFIZETÉST KÜLDTEK szeptember 29-ig: J. Mogor, Cleveland ............. 1 S. Szilber, Phila..................... 1 St. Bukovszky, Cicero ....... 1 F. Papp, Cleveland ............... 1 J Strohmayer, Chicago ..... 1 F. Pekárovich, Encino ......... 1 Z. Révész Los Angeles ....... 2 F. Mészöly, Flushing ......... 1 J. Nyitray, Akron ................. 1 Mrs. J. Fodor, Cuy. Falls .... 1 Gross-Krajnik, Trenton ..... 2 A. L. Szász, Chicago ........... 1 M. Stefankó, New York ..... 1 F .Takács, Pittsburgh .......... 1 A. Alakszay, Los Angeles .. 1 J. Kozák, Phila.............. 1 A. Kovách, Brunswick ....... 1 J. Hoso, Ind. Harbor _____ 1 Wm. Munkácsy, Bethlehem .. 1 J. Nagy, Terrace ................. 1 F. Schneckszer, Riverside .. 1 J. Zára, Chicago ...................12 J. Feczkó, New York ......... 3 L. Fishbein, New York ....... 1 A. Kucher, Pittsburgh ....... 3 L. Pall, Ambridge .................. 1 P. Hering, Buffalo ............... 9 M. Pilcsuk, Cleveland ......... 1 J. Szalai, Detroit ................. 1 St. Visi, Lincoln Park ......... 2 A. Székely, Cleveland ......... 5 A. Vajda, Cleveland ............. 2 P. Gőgös, Akron ........ 1 A. Havreleskó, Cleveland .... 1 M Barta, Cleveland ........... 2 L. Prekop, Coraopolis ........... 1 J. Deák, Akron ..................... 2 J. Varga, Cleveland ............. 3 R. Klein, Cleveland ............... 1 J Szilágyi, Cleveland ......... 2 J. Kovács, Cleveland ........... 1 A. Cina, Miami ..................... 1 G. Horváth, San Pedro......... 1 Mrs. J Bercsa, Cleveland .... 1 G. Barcza, Bridgeport ......... 5 J. Bischof, Akron ............... 1 A. Hülber, Richmond ......... 11 P. Sztupar, Rahway ............. 3 M. Ellis, Detroit ................... 1 J. Pa j ter, Detroit ................. 1 A. Haller, Brecksville ........... 1 L. Máté, Chicago ................... 1 J Muriny, Maplewood ......... 1 Verhovay Club, Detroit ....... 5 L. Rost, Philadelphia ........... 1 A posta-hatóság megkívánja, hogy ott, ahol a város zónákra van osztva, a lakosság a ZÓNA SZÁMÁT TÜNTESSE FEL A LEVELEIN hogy az ilyen helyekre MENŐ levelekre is nemcsak a hozzánk küldött leveleiken, de MINDEN LEVELÜKÖN jelezzék a város mellett a zóna számot. Ezzel gyorsítják a posta forgalmát.