Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)
1945-02-24 / 1360. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1945. február 24. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) v HUNG AR AIN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .......................$2.00 One Year ...... $2.00 Félévre ..........,............... 1-00 Six Months __________ 1.00 Egyes szám ára ......... 5e Single Copy ---------------- 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ---------- 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March, 3, 1879. ___________ Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. ___ ____ Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Mi lesz Horthyval (gb.) Az Overseas News Agency jelentése szerint Horthy Miklóst gutaütés érte és nagybetegen fekszik az ausztriai Semmering városban. Egy másik hir viszont arról számol be, hogy a jugoszláv nép magának követeli Horthyt, mint a háborús atrocitások egyik legnagyobb bűnösét, akit jugoszláv bíróság elé akarnak állítani. Mi igazán sajnálnánk, ha Horthy Miklóst a végzete ilyen egyszerűen, — gutaütés utján, — tüntetné el az élők világából. Ellenkezőleg minden régebbi kívánságunkkal, most jóegészséget kívánunk neki. De nem azért, hogy a jugoszlávoknak kiadják, noha azt a követelést teljesen jogosnak tartjuk. Azonban ez a Horthy Miklós minden kétséget kizárólag a világtörténelem egyik legerkölcstelenebb, legrémitőbb és legvérszomjasabb alakja, akinek a méltó büntetéstől való menekülés, ha mindjárt a halál utján is, sajnálatos dolog lenne. De Horthy méltó büntetésének kiszabására és végrehajtására elsősorban is a magyar népnek van joga. Noha Horthy szörnyű bűnt követett el a környező népek, valamint a Szovjet Union lakói ellen is, azonban gonosztetteit a magyar nép ellen már 1919-ben kezdte és folytatta addig, amig csak képes volt rá. Szerintünk Horthynak elsősorban is a siófoki és orgoványi rémtetteiért kellene felelni. És ha azután még maradna belőle valami, azt adják át Jugoszláviának. Lehet, hogy Horthyt már megmenti a végzete az annyira kiérdemelt méltó büntetéstől. Azonban Horthynak nagyon sok segítője volt, akiknek nem szabad menekülni a nekik valóban kijáró büntetéstől. A yaltai konferencia (gb.) Amint a “Big Three”, — vagyis Roosevelt, Stalin és Churchillnek Krimea félsziget Yalta városban tartott konferenciájáról kiadott jelentést tanulmányozzuk, önkénytelenül is arra a következtetésre jutunk, hogy ennek a nyilatkozatnak a legfontosabb része nem az, amit mond, hanem az, amit elhallgat, de azért a sorok között kiérthetjük. A “Big Three” találkozását már hónapok óta hirdették és lázasan várták világszerte. De különösen Amerikában és Angliában követelték nagyon erősen, hogy a vezető három nagyhatalom képviselői újból tanácskozásra jöjjenek össze és egyezségre lépjenek olyan kérdésekben, amelyek a teheráni találkozó óta merültek fel. Ezek között a legfontosabb az volt, hogy mi lesz majd Németországgal / abban az esetben, ha az oroszok érnek előbb Berlinbe? Ez izgatta nagyon az angol és az amerikai “közvélemény irányitóit”, akik attól tartottak, hogy Stalin követni fogja a már Romániában, Bulgáriában és Magyarországon mutatott példát az oroszoknak engedelmeskedő ideiglenes kormányt alakíttat. Sőt már azt is hangoztatták, hogy Stalin ki is szemelt erre a célra néhány olyan fogságba került német tábornokokat, akik hajlandók voltak Hitler ellen nyilatkozni. Most aztán nagy az öröm, mert Stalin beleegyezett, hogy Németországot közösen fogják megszállni, bármelyik hadsereg ér is előbb Berlinbe. Ezért az engedékenységért viszont cserébe Roosevelt és Churchill hallgatagon beleegyeztek abba, hogy Lengyelországban visszaállítják az 1914-es orosz határvonalat, amit most “Courzon vonalnak” neveznek. Ezen a konferencián szinte tüntetőleg mutatni igyekeztek, hogy a három nagyhatalom között az elmúlt hónapok ellentétes intézkedései és nyilakozatai dacára is a legtökéletesebb egyetértés és bizalom uralkodik. Szóval most már szent a béke, tökéletes az egyetértés és nagy a bizalom egymás iránt a három vezető állam között. így aztán egészen természetes, hogy megállapodásra jutottak nemcsak a jelen hadműveletek egységesítésére, hanem bizonyos tekintetben a háború utáni állapotok kialakulására vonatkozólag is. Ebben a tekintetben mindent “a béke biztosítása” jelszó alá foglaltak. A béke biztosítására a nemzetek valamilyen szövetségét fogják megalakítani, amelynek végleges terveit az április 25-ikére, San Francisco városba összehívott konferencia fogja kidolgozni. Igaz ugyan, hogy a yaltai konferenciáról kiadott jegyzék szerint ott már abban is megállapodtak, hogy ezen uj Nemzetek Ligájában, — vagy bármilyen más nevet is adnak neki, — a résztvevő egyes államoknak mennyi szavazata lesz. És miután egy ilyen intézménynél ez a leglényegesebb pont, igy mondhatjuk, hogy a béke biztosítását célzó nemzetközi szövetséget teljesen ez a három nagyhatalom fogja uralni. És miután újból meg újból hangoztatták az Atlantic Charternek a kis nemzetekre vonatkozó tételét, ugyylátszik, hogy a “Big Three” elgondolása szerint némi kevés határváltozással visszaállítják Európát oda, ahol a háború előtt volt, nemcsak politikailag, de gazdaságilag is. Ugylátszik, hogy Stalinék, — legalább egyenlőre, — nem törődnek azzal, hogy az orosz határokon kívül milyen termelőrendszert állítanak vissza a háború utáni korszakra. De ugyanakkor az angolok és az amerikaiak mindent elkövetnek, hogy a tőkés termelési rendszer megmaradjon Oroszországon kívül, világszerte. Azt azonban úgy az angol, mint az amerikai hivatalos körök jól látják, hogy a szabadversenyen és a korlátlan kizsákmányoláson alapuló tőkés termelési rendszer nem maradhat meg. A háború utáni pár évi fellendülést követő pangás uj életre keltené a fasizmust, ha bár más név alatt is. Azért a kizsámányo- lásnak bizonyos korlátozását vezették be úgy itt, mint Angliában. Ha a demokráciáról mondott frázisokat vizsgáljuk, akkor láthatjuk, hogy azok valójában ilyen korlátozásra céloznak. És azon országok, amelyek a fasizmus béklyói alól felszabadulva az angol vagy az amerikai demokráciát veszik mintául, szintén a tőkés termelési rendszernek ezt a korlátolt formáját fogják követni. A yaltai tanácskozás legfontosabb eredménye tehát az, — amit nem mondottak ki, de amit érthetővé tettek, hogy a magántulajdon jogra alapított termelési rendszert fel fogják tartani az egész világon, Oroszországot leszámítva. Szóval most már nem félnek attól, hogy Oroszország “bolsevizálni” fogja Európát. Ezért üdvözölték nagy lelkesedéssel a yaltai határozatot még olyan reakciós körök is, amelyek kérlelhetetlenül elleneztek mindent, amihez Rooseveltnek bármi köze is volt. Viszont, ránk, munkásokra ez azt jelenti és igazolja azt a mindég hangoztatott álláspontunkat, hogy a munkásság teljes felszabadításáért folyó nagy harcnak tovább kell, hogy folyon teljes erővel. A munkáltatók hamarosan rájönnek arra, hogy az egyes kormányok által atyáskodó gondoskodással felépített kizsákmányolási korlátokat miként tolják félre s minden korlátozó intézkedés dacára is, hamarosan nyomorgó néptömegeket fogunk találni, akiknek kizsákmányolását a “béke fentartása címén” a három nagy állam katonai ereje fogja biztosítani. De ezzel a nagy erővel szemben a nemzeti csoportokra és még azon belül is számos frakciókra szétforgácsolt munkásmozgalom teljesen tehetetlen lenne. Ezért hisszük, hogy az adott viszonyok következtében az osztályharcot elismerő és azt vinni kész munkásság megtalálja az utat az egyesülésre. Éhez az első lépés a más frakciókhoz, vagy nemzetiségi csoportokhoz tartozó munkások iránti tisztelet kiépítése. Ez nem jelenti az építő kritika kizárását, de igen is jelenti az oknélküli támadások beszüntetését; a nyelvöltögetések és esufnevek adásának az abbahagyását. Akik az osztálytudatos munkások közötti ellentéteket továbbra is mélyíteni akarják ily utakon haladva még most, amikor a fasizmus rettenetes réme ezreket és ezreket pusztított el soraink közül, azok gyengítik a munkásosztály erejét, akadályozzák, hogy a minden valószínűség szerint egyesitett ellenféllel szemben szintén egységesen harcoljanak a világ osztálytudatos munkásai is. • ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozo emberek milliói között s az ’let összes javait ama kevesek bir. jak akikbó'l a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igargatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbem összpontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyek a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetove teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc eseten egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató esz- talynak a munkasokba beoltani ama t évhitet hogy a munkáltatókkal közös erdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- suntessek a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak vala- melyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett:“Tisztességes napibért, tisztességes napi Dr\!nL’irnDÍjiaiforradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRKfiuí D EZEKKEL' A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor amikor a bérrendszer mar elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetet építjük a regi társadalom keretein belül.
