Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)
1945-02-10 / 1358. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1945. február 10. Az Avery módszer VALÓJÁBAN KI IS EZ A MAIL-ORDER ÜZLET NAPOLEON, SEWELL AVERY, AKI SZEMBESZÁLL A U. S. KORMÁNYÁVAL? HONNAN VESZI A NAGY HATALMÁT? KIK ÁLLNAK MÖGÖTTE? MIT JELENT A MONTGOMERY-WARD ALKALMAZOTTAINAK KÜZDELME A MUNKÁSMOZGALOMRA? Elmondják a Montgo'mery-Ward Company munkásai. (Folytatás) Ha Avery fenti jövedelmeihez hozzáadjuk a Montgomery- »Wardnál nyert 100,000 dolláros évi fizetését, továbbá azon apróságokat, amiket más kompániáknál kap, mert ott is mint igazgató szerepel, akkor az évi jövedelme hozzávetőleg 570,0001 dollárt tesz ki. Ennél semmi esetre sem kisebb, sőt valószínű, hogy sokkal magasabb. Azonban évi 570,000 dollár is elegendő arra, hogy dacára a jelenlegi magas adóknak, mégse éhezzen az ember, sőt marad belőle egy palotácskára is az úri negyedben, a Lake Shore Drive-on. ELMÚLT KORSZAK KÉPVISELŐJE Természetes, hogy Sewell Avery, a 70 éves, gazdag öregember gondolkodása olyanforma, mint a többi, hozzá hasonló anyagi viszonyok között élő embereké, legfeljebb még valamivel maradibb, még reakció- sabb. Annyira zorddul reakciós, hogy gyakran még üzletembereket is megijeszt. Nem egy wall-streeti irodában rázkódtak meg a közelmúltban, amikor Avery bejelentette a U.S. Gypsum Compániára vonatkozó háború utáni terveit. Erélyesen tiltakozott azon felfogás ellen, hogy az üzletvilágnak kötelessége a munkaalkalmak fentartása a békebeli időre is. “Egy korporáció üzleti ügyességét az jellemzi, hogy mennyi embert tud élbocsáj tani a munkából és nem az, hogy mennyit tud felvenni” — mondotta. Avery úgy értette ezt a dolgot, hogy az üzletember ügyességére vall, ha minél kevesebb emberből tudja kivenni az ugyanolyan nagyságú profitot. Vannak olyan üzletemberek, akik hasonló módon gondolkodnak és éreznek, de nem tartják helyénvalónak az ilyen dolgoknak nyilvános szellőztetését. Avery azonban változatlanul megmaradt a múlt század 90-es éveit uraló iparbárónak, aki nem akarja tűrni a kizsákmányolás semmiféle korlátozását. Az Averyhez hasonló pozíciót betöltő emberek legtöbbje már belenyugodott a jövedelmi adó fizetésébe, ha mindjárt nem szívesen is, mert ezt már az alkotmány rendeli el a 16. Pótlás (Amendment) elfogadása óta. Nem igy Ávery, neki még az alkotmány sem számit. Nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem, amikor a jövedelmi adózást mint a Sátán rendelkezését ne denunciálná. Az egyike azoknak, akik a Western Tax Council név alatt a jövedelmi adó eltörlését követelik. Jövedelmi adó helyet a fogyasztási adót propagálják, amelynél az adózás terhe a nagy néptömegekre esik. Ha Avery a déli vidéken lakna, bizonyára finanszírozna olyan mozgalmat, amelyik a rabszolgaság visszaállítását követelné. Az elmúlt évtizednek nem volt egyetlen olyan reakciós mozgalma sem, amelyet Sewell Avery nem támogatott volna. Természetesen tősgyökeres republikánus, 1936-ban 5000 dollárt, 38-ben másik 5000 dollárt adott választási célokra. Titkára volt a hírhedt Liberty Lea- gue-nek. “Lelkesít az a tudat, hogy korunk problémáinak a megoldására szükségünk van a Ligára,” ■— mondotta. Sok pénzt adott a Crusaders névü reakciós csoportnak, amelynél a National Advisory Committee tagja volt. Silas Strawn nevű ügyvéde aktiv tagja volt az antiszemita, fasizta Sentinels of the Republic bandának. Midőn 1934-ben a Crusaders, a Sentinels, az American Legian és más hasonló reakciós szervezetek “Constitution Day” ünnepséget rendeztek, Sewell Avery volt az egyik pátronusok. A CHICAGÓI NAGY LEGÉNY Azt hinné az ember, hogy Avery, aki feje az ország egyik legnagyobb olyan vállalatának, amely építőanyagokat gyárt, helyesli a házépítésre adott állami kölcsönöket. Avery azonban ellenzi ezt az állami intézkedést. “A könnyű hitel nem késztet senkit sem házépítésre, mert tudják azt, hogy az igy felépített ház nem fog annyit érni, mint amennyibe kerül,” — mondotta erre a dologra vonatkozólag. A “Fortune” magazinban valaki válaszolt neki (1936 februári szám) ilyenformán: “Mr. Averyt érdekli azon szegény emberek sorsa, akiknek nem jutott tisztességes lakás. Igaz ugyan, hogy nem^tud megoldást erre a problémára, azonban mégis nagyon szép volt tőle, hogy gondolt az ilyen emberek nélkülözéseire.” A depressziós időben meglátogatta Hoover elnököt és eldicsekedve mondotta: “Megmondottam az elnöknek, hogy az üzletvilágnak legnagyobb szüksége van a bizalom megerősítésére. Erre legalkalmasabb volna, ha a kongresszus a fogyasztási adó révén rendezné az állami kiadásokat. Ez jobban visz- szaadná a ‘business’ bizalmát, mint bármi más, amit elképzelni tudok.” Sewell Avery a chicagói “nagy legény”, ugylátszik éppen annyira élvezi a munkásság elleni harcot, mint a pénzszerzést. A harc folyamán aztán nem válogatós odavág mindent, ami éppen a kezeügyébe esik, ha más nincs, még a törvényeket is. Azon “fightolók” közé tartozik, akik habozás nélkül övön alul ütnek, ha alkalmuk nyílik rá. Nézzük csak például akár a Portland, Ore., vagy az Oakland, Calif. városok Montgo- mery-Ward üzleteiben lefolyt sztrájkokat. Ezen sztrájkokat 1941-ben az akkor AFL-ben szervezett alkalmazottak mondották ki és a nyugati partvidék szállító munkásai (a vasutasok és a teamsterek) támogatták. Avery hét hónapig ellenállt, dacára annak, hogy csak profitban fél millió dolláron felül vesztett, nem számítva az egyéb kiadásokat. Mikor aztán a truck-hajtók és a vasutasok megtagadták az áruknak a piket vonalon való átvitelét, akkor Avery mindent posta utján szállíttatott a sztrájk alatt álló üzletekbe. A posta vagon számra hozta a csomagokat. Mikor a sztrájk kiegyezéssel végétért, Avery öt millió dolláros kártérítési port indított a truck kompániák és négy vasúttársaság ellen, mert azok nem szállították neki az árut a szerződés szerint. Aligha indítottak még hasonló kártérítési port ilyen nevetséges alapon, azonban Averynak inkább csak ijesztgetés a célja és valami munkát csak adnia kell az igen nagyszámú ügyvédeknek, akik rajta élősködnek. Azt mondják, hogy a chicagói ügyvédek a Montgomery-Ward kompániát WPA “job”-nak tekintik. Csak a napokban dobtak ki az egyik bíróságról Avery-nak egy milliós kártérítési pőrét, amelyet a “Business Week” nevű folyóirat ellen indított, mert nem tetszett neki miként írtak róla abban a magazinban. A biró még csak az érvelésre sem adott alkalmat, hanem a vádat alaptalannak nyilvánította. (Folytatjuk) JÓL ISMERI MAGÁT WASHINGTON — Henry Moryenthau pénzügyminiszter a CIO által rendezett rádió leadásokra készített beszédében ezt a kijelentést tette: “A szervezett munkásságnak a jövőben nagyobb szerepet kell kifejteni a nemzetközi ügyek irányításában. Ha a nemzetközi ügyek irányítását a politika mezején megint csak a diplomatákra, gazdasági téren a bankárokra hagyjuk, akkor nem várhatjuk el, hogy más irányba tereljék, mint tették a múltban”. a politikai ígérgetőkkel és felépíteni a saját forradalmi ipari szervezetét — nem kicsinyes jelszavak, vagy névleges demokrácia kivivására, hanem egy olyan igazi társadalmi rendszer felépítésére, amelyben a gazdasági erőt nem a profitra alapozott kapitalista osztály, hanem maga a termelő munkások szervezeteik révén fogják irányítani. A' középeurópai földosztás Az amerikai lapok szörnyű ijedelemmel regisztrálják azt a hirt, hogy az oroszok által felszabadított területeken a nagybirtokokat felosztják a nincstelen parasztok között. Ez történt a felszabadított lengyel területeken, Romániában, Bulgáriában, Jugoszláviában és a debreceni magyar kormány is azt jelenti, hogy a földosztást tartja legfontosabb feladatának. Megértjük az amerikai lapok rémületét, mert ezen lapok csak a nagytőkét szolgálják és a földosztás az agrár államokban olyasmi, mintha az iparilag fejlett országokban a gyárakat vennék el a pénzfejedelmektől és adnák oda a munkásoknak. Ilyesmit pedig a tőkés termelési rendszer hívei nem szeretnek látni még a messze Európában sem, mert a példa esetleg ragadós lehet. Középeurópa agrár államaiban, igy tehát Magyarországon is, a vagyon termelés alapját a föld képezi. Akié a föld, azé a hatalom is. Évszázadokon át tartotta magát az a hamis gazda; sági nézet, hogy ahol a föld tulajdonosai, vagyis a földbirtokosok gazdagpk, ott a népnek is jó dolga van, mert a földművelésért jól jutalmazzák őket. A tapasztalat azonban éppen az ellenkezőt bizonyította. Pár száz vagy ezer földesur kezébe kerítette csaknem az összes művelhető földeket s a nincstelen, éhező néptömegeket a végletekig kizsákmányolták. A földreform, vagy földosztás ezt a hazug gazdasági elvet vágja ki a gyakorlatból. Ehelyett az a nézet kerül kipróbálás alá, hogy a nagy néptömegeknek kereseti forrását kell emelni, mert akkor nagy fogyasztó közönséget nevelünk, amely aztán képes az iparok fentartására is, ami megint általános jóléthez vezet. Szóval ami a régi elv szerint a legfelül álló kevés számú csoport gazdagítására törekedett, addig az uj gazdasági elv a legnagyobb számot kitevő munkásosztály életszínvonalának az emelését sürgeti. Ennek az uj gazdasági elvnek egyik része a földosztás, amelyről most annyit hallunk. Hogy milyen méretű lesz ez a földosztás, ma még nem tudjuk. Azonban valószínűnek látjuk, hogy magát a termelést egyenlőre nem fogja emelni, mert a kisbirtokosak gépekkel való megművelése nem olyan gazdaságos, mint a nagyobb területeké. Lehet, hogy éppen a gépekkel való termelés szempontjából a kis földbirtokokat valamilyen szövetkezetekbe kell vonni. Ezt a kérdést majd megoldják az uj tulajdonosok. Annyi tény, hogy a Vörös Hadsereg győzelmei megadták a lehetőséget arra, hogy a fent említett országok megtehetik az első lépést gazdasági felszabadulásuk felé. Éppen azért örömmel üdvözöljük a földhöz juttatott sok százezer, vagy talán millió nincstelen parasztot ,akiknek termelőereje a következő negyedszázadban át fogja formálni Középeurópa képét.
