Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)

1945-06-02 / 1374. szám

1945. junius 2BÉRMUNKÁS

5 oldal

AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNÉLKÜL-----CS. . Ő MEGJEGYZÉSEI

“ENYHE KEZELÉS”

Egy nagyon aktiv munkás- társ, kedves családi ünnepélyén voltunk az elmúlt vasárnap. Az ilyen családi események, lakodalom, vagy ami sajnos gyakoribb, halálesetek azok az alkalmak, amelyeken a mai háborús munkaviszonyok között, találkozhatunk régi munkástársakkal, lapunk olvasóival. Az ily találkozásokon szó esik a lapunkról, a mozgalomról, elmondják az észrevételeiket, mit szeretnek, mit nem a lapunkban.

A fenti alkalommal egy ilyen öreg, de mozgalmi szempontból már “nyugalomba” vonult munkástárs fejezte ki az elismerését az írógárdával szemben, nagyon szereti a Bérmunkást, amelynek 20 éve olvasója, de még soha “ily közel nem állt” hozzá, mint ma. “De” igen szereti, de egy kifogása van, hogy mi sokszor nagyon barátságosan kezelünk egyéneket, lapokat ,sőt pártokat is, akik vagy amik nincsenek az ipari unio- nizmus álláspontján, sőt még az osztályharctól is távol vannak, példákat is hozott fel, igy Roosevelt, Károlyi, Vámbéry, Jászi, a Szabadság, stb.

Egy ilyen összejövetel nem alkalmas arra, hogy ott hosz- szabb vitába merüljünk, azért felhívtam a munkástárs figyelmét két cikkre ,amelyet az őáltala különösen tisztelt munkástársak írtak, nevezetesen Geréb Május Elseje-i és Pika Pál munkástárs május 12-iki cikkére, amelyekben ezzel a kérdéssel foglalkoznak.

Azonban gondolkozva a munkástársam jóhiszemű kifogásain, úgy gondolom, hogy a fent említett két nagyon jó cikk dacára, nem lesz hiábavaló, ha foglalkozom azzal, hogy egy osztályharcos lapnak hová kell ütnie, hogy azzal a munkásosztály céljait szolgálja. Ha mi nem egy magába gubódzott szekta akarunk lenni, amely a saját köldökét vizsgálja, hanem egy élő, harcos, nevelő újság, úgy az ellenséget nem azon az alapon kell elbírálnunk, hogy az 100 százalékban aláir- ja-e a mi elgondolásainkat, hanem, hogy milyen álláspontot foglal el a munkássággal mint osztállyal szemben. Figyelembe kell itt venni azt, hogy sajnos a munkásmozgalom itt még nagyon távol van a szervezkedésnek attól a fokától, amikor végső harcra indulhat. Itt még a szervezkedés kezdetén vagyunk, itt még az első legfontosabb kötelességünk a nevelés, a szervezés és a legközelebbi osztályellenség megismertetése.

Nagyon könnyű és kényelmes de az olvasóra végtelenül unalmas és a fenti célt legkevésbé megközeltő mód az, hogy úgy írjunk egy lapot, hogy abban egy csomó frázist Írjunk meg éfe bolond Istók módjára csapkodjunk jobbra, balra és inkább balra.

Valósággal mániájuk az, hogy az a forradalmiság, ha mindenkit lebunkózunk, akik

ugyan a haladás hívei, de az emberiség boldogulását másként képzelik el mint ők.

Ténylegesen féltékenyek és irigyek mindenkire,, kik amun- kásosztály ügyét sikeresebben szolálják mint ők, a tehetetlenek. Bármily nagy szájuak is az ilyen “forradalmárok” valójában a reakció szekerét tolják és ténykedésük megközelíti a sztrájktörés bűnét.

Magyar Amerikában két ilyen “osztályharcos” lanot ismertünk, az egyik stílszerűen a nácizmussal együtt múlt ki, tehát a halottakról ne essék szó, a másik az SLP “Munkás” lapja. Vadul gyűlöl minden munkásmozgalmat, a saját mozgalmak 50 éven keresztül igazolta a fejlődésre képtelen szektarianizmust, amely odavezetett, hogy szinte kivétel nélkül a reakció oldalán handa- bandáz, ha az IWW, Szovjetekről, kommunistákról vagy liberálisokról van szó. Pegler és a tengerész unió vitájában, Roosevelt és a Montgomery-Ward összetűzésben, a Coughlin és más fasizta lapok betiltásában, stb., a liberálisokkal szemben, hősiesen védelmezte a reakció egyéni és sajtószabadságát. A Szovjetek, a más munkásmozgalmak állandó tárgyai a gúnyos megjegyzéseiknek és az átkozódásuknak. Mindenre ráhúzzák, hogy mint “mondá” a Szent Dániel DeLeon. Ha olyasmi történik, amiről nem találnak kinyilatkozást az ő külön házi szentjüktől az akkor nem gilt és le kell bunkózni.

Hát mi nem kérünk az ilyen “osztályharc”-ból, ahol a harc s\. saját osztályunk ellen folyik és teljesen elfelejtkezünk arról hogy van fasizmus, nácizmus sőt kapitalizmus is.

Mi nem “szövetkezünk” sem Roosevelttel, sem más liberálisokkal, ugyan úgy nem valljuk megunkénak a Szabadságot, még a Magyar Jövőt sem. De mint gondolkozó munkások megvizsgáljuk az eseményeket, még pedig a munkásosztály szempontjából és aszerint ítélünk.

Mi az osztályharcot nem akarjuk megvívni a munkás- osztály helyett a liberálisokkal, de nem is vagyunk hajlandók elgáncsolni, ha ők a mi osztályharcunkat megkönnyítik, sikeresebbé, gyorsabbá teszik. Ez a szempont volt ami arra késztetett bennünket, hogy ne álljunk be a fasizta nagytőkések közé partizánoknak, amikor azok Rooseveltet akarták elpusztítani. Hogy Roosevelt mb elentett az amerikai munkás osztálynak és a nácizmus elleni küzdelemnek, azt halála alkalmával megírta a Bérmunkás, de a dolgok úgy néznek ki, íogy rövidesen az amerikai é a világ munkássága a saját bőrén fogja tapasztalni, hogy mit elent a roosevelti irányzat negszünése.

Károly, Vámbéry, Jászi és társai nehezen skatulyázható! il mint egyszerű liberálisok mnél ők sokkal többet jelen tenek, ha nem is szoríthatók be pártkeretekbe, kétségtelen,

hogy sokkal közelebb állanak a munkásosztályhoz mint a szek- táriánus ködevők. Egy életen keresztüli felbecsülhetetlen nevelő munkájukkal és harcaikkal igazolták, hogy megbízható fegyvertásai az osztálytudatos munkásságnak.

Csak megkergült futóbolond lehet az a “forradalmár” aki a Szabadság és az Amerikai Magyarok Vasárnapja közti vitában az utóbbi oldalára áll. Ostobaság volna ha most a Szabadságnak Chernát és a sok ronda üzleteit hánytorgatnánk fel és eltiltanánk a mostani tulajdonost és munkatársait attól, hogy a liberálizmus és a mai magyar éra mellé álljon.

Mi nagyon értékesnek tartjuk azt, hogy a Szabadság az amerikai magyarság félrevezetett tömegeivel megismertesse az óhazai magyar lapokat és ezzel az ottlevő uj irányzatot. Ez persze nem zárja ki, hogy szükség esetén, miként a múltban, úgy a jövőben is ne éljünk a kritika jogával, ha az szükségesnek bizonyul.

A hivatalos gyűléseink, országos és kerületi értekezleteink, alapos vita után, helyesnek és osztályharcosnak tartják azt az irányt, amit a Bérmunkás követ, hogy a régi IWW-istáknak ez a megállapítása a munkásosztály érdekébe való, azt igazolja az is, hogy még soha ennyire eggyé nem forrt a lap és az olvasótábora, mint az utóbbi években, ezt a levelek százai és a lap fentar- tásának a biztos alapokra való helyezése igazolja.

A Bérmunkás igazi harcos munkásujság, amely kíméletlenül és bátran támadja az osztályellenséget, neveli a munkásosztályt, igyekszik baráti, bajtársi álláspontra helyezkedni azokkal, akik a munkásosztály érdekeit szolgálják.

Ne felejtkezzünk el arról, sem, hogy ma, az amerikai osztályharcos munkásság, beleértve minden frakciót, csak egy maroknyiak a nagy tömegekhez viszonyítva. Ismerjük el, hogy a munkásosztály ma még szervezetlen és tudatlan ahoz, hogy a társadalmi rendszer megváltoztatását keresztülvigye. Ha ezt tudjuk, akkor vegyük a hivatásunkat komolyan, szervezzük és neveljük a munkásosztályt, hogy adott esetben képes legyen betölteni a hivatását. Ezt nem pufogó frázisokkal, éretlen handa-bandázás- sal, hanem a helyzet komoly és intelligens bírálásával, az osztály ellenség leleplezésével, a munkásosztálynak harcra való felkészültségével érjük el.

Erre a munkára vállalkozott a Bérmunkás és ehez a munkához való csatlakozásra hívjuk az amerikai magyar munkásokat. A munka nehéz és fáradtságos, de a cél olyan szép és nemes, hogy az minden áldozatot megérdemel.

FÁY FISCHER

TILTAKOZIK

Ez a Himler Márton pótlék, nagyon felháborodott, hogy a Verhovayak lapja frontot változtatott és hajlandónak mutatkozott arra, hogy egységfrontot teremtsenek minden politikai árnyalattal Magyarország megmentésére.

Mi nem hiszünk az ilyen egységfrontokba, pláne nem abba, hogy öntudatos munkások dolgozzanak együtt olyanokkal, kik végig szolgáltak minden amerikai és magyar reakciót. No meg egy kissé naivnak is tartjuk, hogy azt képzelik el a Verhovay portán, hogy egy egységes magyar megmozdulás a legkisebb mértékben is befolyásolná Magyarország jövőjét illetőleg, de ahoz már himleri szemérmetlenség kell, hogy ez a Fischer húzogassa az orrát, hogy ő az istenhivő, nem hajlandó együttműködni az istentelenekkel. Először is nagyfokú butaság kell ahoz, hogy az Isten kérdését vigye be valaki abba, hogy ki a bal és ki a jobboldali. De ha bárki kényes- kedhet is, Fischer urnák van erre legkevesebb joga, hisz ő játszotta a kosaras asszony kerítő szerepét, amikor a nyílt fasizta Antal István miniszter- elnöki titkár, sajtófőnöknek elkerítette a Verhovayak Lapját és ezt szándékozta tenni a többi magyar lapokkal is itt Amerikáiban, csak a túlzott igényein és a Magyar Jövőben való leleplezésen múlt, hogy ez a ronda üzlet nem sikerült.

Ez a sajtó ügynök és bánya bajnok, már leszokhatna arról, hogy itt magyar Amerikában az erköcsbiró szerepét játsza és ha Magyarországon egy csomó katholikus és református papnak derogál, hogy együtt dolgozzon a kommunistákkal, akkor ő pápább akarjon lenni a pápánál, ez már ezért sem illik, mert ő még nem olyan nagyon régi “Istenhivő keresztyén”, hogy előírja azt, hogy más talán régibb kereszténynek, mit szabad tenni.

Jó JEL

A magyar kormány egyik legutóbbi rendeletében, szabatosan körülvonalazta azt, hogy ki tekintendő háborús és poli- kai bűnösnek. Ebből megnyugodva látjuk azt, hogy a felelősségre vonás nem a Szálasi uralomtól kezdődik, hanem onnét, amióta Magyarországot a nácizmus szekeréhez csatolták. Ezét felelősek mindazok, akik jezt intézték, akiknek erre módjuk volt és nem tiltakoztak ellene, vagyis Horthy és a kormányai éppen úgy, mint a törvényhozó képviselők és főrendek, akik a tengelyhez való csatlakozást és a hadüzeneteket megszavazták, akik a bűnöket és bűnösöket az országban, vagy azonkívül nyilvánosan ünnepeltették.

Másik nagyon érdekes és fontos határozat az, hogy a politikai gyilkosságok nem 1919- től, hanem csak 1945 január elsejétől évülnek el.

Ugyanis a magyar jogrend szerint a bűntények egy bizonyos idő után elévülnek és az elkövetőjük felelősségre nem vonható. Vagyis a fehér terror banditái igy büntetlenséget élveztek volna, mert már 191# óta elévültek a gyilkosságok.

Az uj rendelet értelmében viszont, minden gaztettért, amit Horthy “legjobb tisztjei” elkövettek 1919-20-21-ben, még a következő 25 évben is felelősségre vonhatók lesznek, ha kéz- rekeritik őket. Ez a rendelet lehetővé teszi azt, hogy a fe-