Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)
1945-05-26 / 1373. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1945. május 26. Uj neveket kapnak Budapest utcái A SZÉGYENLETES MÚLTRA EMLÉKEZTETŐ UTCANEVEKET MEVÁLTOZTATTÁK. _ ELSZÁLLÍTOTTÁK AZ IRRE- DENTISTA ÉS ELLENFORRADALMI SZOBROKAT. WASHINGTON, — Az Office of War Informationhoz érkező jelentések szerint Budapest városi tanácsa elhatározta, hogy azon utcaneveket, melyek a szégyenletes múltra emlékeztetnek, megváltoztatják. Ezen határozat értelmében számos utcának és térnek uj nevet adtak. A Vilmos Császár ut nevét Bajcsi-Zsilinszky-re változtatták. Bajcsy-Zsilinszky Endre a Kisgazda Párthoz tartozó képviselő, a Horthy kormányok egyik legélesebb kritikusa volt, akit 1944 elején a gesztapo elfogott és megsebesített. Később szabadonbocsájtották majd október havában újból elfogták s a Budapestről menekülő Szálasi kormány magával hurcolta Szombathelyre, ahol a rtyilaskeresztesek karácsony napján meggyilkolták. Két nappal halálát megelőzőleg ezen pár sorból álló levelet küldte a feleségének: “Viseld erősen sorsomat.” A Károly Király ut Somogyi Béla nevet kapott. Somogyi Bé- a Népszava szerkesztője és országgyűlési képviselő volt, aki Horthy Miklós orvgyilkosainak esett áldozatul még 1919- ben. Mert a Horthy gaztetteit kritizálni merte az országházban, Horthy rendeletére úgy őt mint barátját és képviselőtársát Bacsó Bélát, meggyilkolták, holtteteiket felkoncolták, kövekkel telerakták és a Dunába dobták őket. Az Aréna utat az első nagy magyar forradalmár után Dózsa György névre keresztelték. Dózsa György a 16-ik század elején két éven keresztül diadalmasan vezette a sorsukat már tűrni tovább nem biró magyar jobbágyok lázadását. Az erdélyi földesurak hadseregei azonban leverték a lázadást és 1514-ben Dózsa Györgyöt tüzes vastrónra ültették és végezték ki oly brutalitások között, amikhez hasonlót azóta csak a náci atrocitások produkáltak. A Berlin tér ezentúl a Marx nevét fogja viselni Budapest népe ezzel Marx Károly a tudományos szociálizmus megalapítója emlékének akar adózni. Az első világháborút megelőző idők reakciója képviselőjének a neve is lekerült az az utcasarkokról. Gróf Tisza István nevét levették és helyébe a nemrégiben elhunyt József At- tilla költő nevét tették. Ugyancsak utcákat neveztek el Kiss János tábornok, Nagy Jenő ezredes és Tarcsay Kálmán kapitányok után is, akik a nyilasok elleni ellenállást vezették és akiket a nácik 1944 december havában kivégeztek. Azt a négy szobrot, amely a Szabadság téren a revizioniz- must szimbolizálták, eltávolították. Ezen szobrok azt igyekeztek kifejezni, hogy a magyarok nem fogadják el a Trianoni Békében megszabott magyar határokat. Ugyancsak eltávolították a parlament elől azt a szobrot, amely a Horthy Miklós által vezetett 1919-es ellenforradalmat dicsőítette. Ezen intézkedések világot- vetnek a nagyar nép mai hangulatára. TALÁN HALOTTI TORT TARTANAK MÜNCHEN, (ONA) — Annák a napnak az estéjén, amelyen Németország kapitálció- ját kihirdették, néhány amerikai katona, újságíró és néhány felszabadult orosz munkás egészen stílusosan ünnepelték meg az eseményt. Itt a nácizmus szülőhelyén Hitler Adolf külön lakást és természetesen külön borospincét tartott fenn magának. Az amerikai és orosz fiuk kiválogatták belőle a legjobb borokat, hogy igyanak Németország bukásának örömére. Az ünnepi lakomát a félig rombadőlt városháza pincéjében tartották. A Führer borospincéjéből néhány üveg fehér rajnai bor (1937-es szüret) került az ünneplők asztalára, továbbá néhány üveg 1924-es bordói bor, amelyet a németek valószínűleg Franciaországban zsákmányoltak. Kommunista, szocialista főispánok Hétfő délelőtt a pártok kiküldöttei a miniszterelnökségen Erdei Ferenc belügyminiszter elnökletével pártközi értekezletet tartottak, amelyen megbeszélték a 25 főispáni állás betöltésének körülményeit. Az értekezleten úgy döntöttek, hogy a főispánságokat arányosan felosztják a pártok között. A Szociáldemokrata Párt 6 fő- ispánságot kapott, Abauj-Tor- na, Bihar, Fejér, Nógrád, Pest és Zemplén megyéket, a Kommunista Párt ugyancsak hatot, Baranya, Békés, Borsod, Csong- rád, Győr és Tolna megyéket, a Nemzeti Parasztpárt 5 főis- pánságggal szerepel. Nemzeti parasztpárt főispánt kap Bács- Bodrog, Csanád, Komárom-Esz- tergom, Szatmár és Zala megye. A Független Kisgazdapárt tagjaival 8 főispáni állást töltenek be, Hajdú, Heves, Jász- Nagykun-Szolnok, Sopron, Somogy, Szabolcs, Vas és Veszprém megyékben. Miután a pártok végleges névsort még nem állítottak össze, az összes főispánok nevei egyelőre nem ismeretesek, rövidesen azonban minden párt kijelöli főispánjait. (Szabad Szó — Budapest) JEGYEZD MEG... Ajánlja: St. Visi,. Azt mondják mostanában, hogy a Goeringek, Quislingek meg vannak zavarodva. Hát mi ezt még akkor mondtuk, amikor az amerikai urak ünnepelték ezen bolond náci vezérek kijelentéseit. Norvégiában nincs halálbüntetés, de mi megleszünk elégedve, ha az árulókat ottan és mindenütt, életfogytiglani nehéz munkára ítélik. Latviában szintén akadt jó- néhány áruló, akik hajón akartak elmenekülni Svédországba, de két ilyen hajót a vörös bombázó gépek elsülyesztettek és még hírmondó sem maradt a két hajóról. Németországban összeszedtek 130 japán tisztet és nagykövetségi tagokat. Ezeket körül kellene vinni a lerombolt német városokon és megmutatni nekik, hogy mi vár a japán városokra, ha tovább folytatják a háborút és akkor ha- zaküldeni őket, mint csalhatatlan jóslókat. Az amerikai tisztek olyan barátságosan kezelték Goerin- get és más nagy náci vezéreket, hogy az általános megbotránkozás után Eisenhower szigorú parancsban tiltotta el az ilyen barátkozást. Heinz Guderian, náci tank szakértő és generális azt mondja ,hogy most már vége van a háborúnak és a győzelmes feleknek úgy kell csinálni mint a labda játékosokkal a mérkőzés után. Ezeknek a porosz generálisoknak az egész csak egy | labda játék volt. Most már készülhetnek a másik mérkőzésre. A kínai kommunista párt egy áprilisban tartott konferenciáján megállapították, hogy minden jel arra vall, hogy ahogyan Chiang Kai Shek nagyobb segítséget kap az angol és amerikai hadsergtől, azonnal megkezdi a harcot — ellenük. Rankin, Mississippi képviselő olyan törvényt javasol, mely szerint 10 évi börtönre és tiz ezer dollár pénzbírságra büntethetnék mindazokat, akiket Amerika ellenes (unamerican) propagandával vádolnak. És mint Martin Dies utódja, ő volna hivatva azt meghatározni, hogy kik a bűnösök. Argentiniában a kormány, melyet olyan tártkarokkal bekebeleztek az Egyesült Nemzetekbe a san franciscoi konferencián, letartóztatta Adolfo Epindola generálist, aki nagyon is náci ellenes volt annyira, hogy a náci kitüntetést is visz- szadobta. Ezt sem Ford, sem Lindbergh nem tette meg. Most, hogy a lövöldözés megszűnt Európában, Lindbergh odarepül és körülnéz, hogy kiket talál és menthetne meg a kivégzéstől a régi barátjai közül. A san franciscoi konferencián 33, 7 ellenében leszavazta a Világ Szakszervezeti Konferencia elismerését, melyért még Murray is Stettiniust okolja. Hát mit várt, a United Steel fő emberétől és fő részvényesétől? Ha azt akarjuk megtudni, hogy kik nyertek legtöbbet ezen világháborúban, akkor meg kell vizsgálni a nagy korporációk haszon kimutatását. Látni fogjuk, hogy a Standard Oil, General Motors, Ford, Du- Ponts, akik a legnagyobb hasznot csinálták. Ugyan akkor azt is láthatjuk, hogy ezek voltak azok, akik a náciknak is legnagyobb segítséget adták és azokkal szövetkeztek. Talán úgy lehetne megoldani a lengyel kormány kérdését, hogy egyik nap az egyik, má- nap a másik működne és amelyik jobban dolgozik, azt tartanák meg véglegesen. Leo Paslovsky, a cári orosz kormány volt itteni titkára, aki egyszersmint Szovjet ellenes orosz lapot is szerkesztett, most az amerikai kormány hivatalos tanácsadója az orosz ügyekben. Ezzel igyekeztek Stalinék jóindulatát megnyerni, hogy ezen Paslovskyval kellett nekik leülni tárgyalni. Goering sietett megadni mamagát az amerikaiaknak. Hallotta, hogy az amerikaiaknak gondosan vigyázni kell még az elbüdösödött zsircsomókra is. ÉPITŐGÁRDA 1944-45-re befizettek: A. Alakszay, Van Nuys .. 9.00 Barcza G., Bridgeport ..... 6.00 Buzay J., Cleveland ..........12.00 Detky St., Phila ............... 6.00 Decsi L., Akron ............... ‘6.00 Engli J., Cleveland ...........12.00 Farkas I., Akron ..............12.00 Fishbein L., New York ....12.00 Fodor J., Cuy. Falls ........12.00 Gáncs L., Carolina ............12.00 Geréb J., Cleveland ......... 9.00 Hering P. Buffalo ...........12.00 Károlyi S., Bridgeport .... 2.50 Krajnik B., Trenton ....... 3.00 Kucher A., Pittsburgh .... 9.00 Kollár J., Cleveland ......... 7.00 Kovách E., Cleveland ..... 4.00 Kanchar J., Bay City ..... 4.00 J. Kozsány, Saratoga ......12.00 Lefkovits L., Cleveland .... 8.00 Lelkó A., Pittsburgh ....... 8.00 J. Lisszy, Phila...................10.00 Mogor J., Cleveland ......... 5.00 Munczy J., Cleveland ....... 5.00 Mácsay J., Detroit ........... 6.00 Molnár A., Cleveland ..... 7.00 Pataky J. Brooklyn ..........12.00 A. Patchy, Duarte ........... ő.OO Pika P., Chicago ............. 7.00 J. Policsányi, Elm Grove 4.00 J. Reppman, Detroit ....... 5.00 M. Stefankó, New York „12.00 Szilágyi J., Cleveland ..... 6.00 Székely S., Cleveland ....... 5.00 J. Varga, Cleveland ......... 5.00 Visi L, Detroit ................. 9.00 Vizi J., Akron ................... 9.00 Zára J., Chicago ............. 7.00