Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)

1945-05-19 / 1372. szám

1945. május 19.

BÉRMUNKÁS

7 oldal

runk a barakokban, úgy tűnt föl nekem, mintha kórházban volnék, vagy inkább egy hely ahol a lakótársak maguk próbálják életben tartani azokat akik már régóta élnek. Végtére már érezhetővé vált egy kis klorin és változás. Volt még egy fehérmázos medence és egy kicsiny konyha. Mióta az amerikaiak megérkeztek már változás is észlelhető a népeken. A halálozás leapadt 70-re, ami 200 volt ezelőtt.

Buchenwald felülmúl minden fölfogó képességet. Egyszerűen lehetetlen megértenünk még akkor sem amikor már látnunk kell emberi lényeket ésszel, kiművelt kezekkel és élettel, sorsai és gondolkozással olyan állapotokba taszítva, ahol csupán a vak ösztönre van bízva életben maradásuk. Minden emberi haragon és utála- on túl van az, amidőn olvasni kell ezen helyeken a megmaradt fölirásokon, amit azok raktak ki, kik kezelték ezen helyeket, hogy: “őszinteség, szorgalom, büszkeség, tehetség . . . ezek az állomások, amelyeken te keresztül mész.”

MENNYIRE RÉMÜLETES

Buchenwald szennye büzleni fog a történelemben. Mennyit tudnak belőle a német polgárok még olyan közeli városokban is mint Weimar? Még' oly harcedzett generálisok is mint George S. Patton megundorodtak a látványtól. Kirendelte a város polgárait Buchenwaldba, hogy nézzék meg a gyalázatosságokat. Tizenkétszáz ember és asszony Weimarból, nézte végig nem örömest a tábort. Sírtak, hánytak és ájuldoztak. Egy tfiatal Hitler madchen zokogta;

" “Mennyire rémületes!”

Dwight D. Eisenhower generális is annyira fölizgult rajta, haladéktalanul fölkérte Winston Churchill miniszterenököt, hogy küldjön britt parlamenti küldöttséget, hogy nézzék meg Buchenwaldot. Velük érkezett egy csoport amerikai törvényhozó képviselő is, akik éppen Angliát járták. Sir Henry Mor- ris-Jones ezeket mondta: “Ez leírhatatlan (kimondhatatlan) Gordon Canfield képviselő pedig ezeket: “Ez barbárizmus”. Egész biztos, hogy többen is jönni fognak megnézni.

A föltakaritás eszméje gyorsan terjed. Gardenlegenben, ahol 1,100 politikai fogoly volt megégetve szalmával telitett halálkamrában, a civilek az amerikai katonákkal együtt gyalogoltak oda, hogy eltemessék a holttesteket. Belsenben, ahol egy hosszú árokban az angol katonák fölhalmozva találtak hullákat, amint a tűzifát szokás felhalmozni, az S.S. embereknek kellett szurony mellett eltemetni a holttesteket. (Itt kívánom zárjelben megemlíteni, hogy ezen munkát én az amerikai reakciósokkal és Hitlert pártoló elemekkel szeretném elvégeztetni, hogy egyszer és mindenkoron meglágyuljon az emberi érzéseik és nem dicsőítenék Hilert tovább a “nagyszerű munkájáért” amit a zsidókon elkövetett.

DÉVAJKODÁS A KERTBEN

Belsen tábor parancsnokát

Josef Krámert, a hatalmas termetű kapitányt, aki jártas a tömeggyilkosságok végrehajtásában élve fogták el. Egy angol ujságtudósitónak elsírta a múltját és szomorúan mondta, hogy nélkülözi feleségét, gyermekeit, akikkel dévajkodni szokott a belseni otthona kertjében (szerette a virágokat különösen a rózsát. Merengte Krämer: “Szeretem a feleségem és gyermekeim. Minden gyermeket szeretek. Én hiszek istenben.” Azért mert 1933-ban a kommunizmus vagy nemzeti szocializmus között kellett választania, tehát náci lett. Hozzátette, a lelkiismerete nem volt rossz. “A halálozás száma az ő parancsnoksága alatt csekély volt aránylag, csupán 1000 körül havonta.” Később a jelentések szerin Krámert kivégezték.

Mint az amerikai közkatonák, a csataedzett angol közkatonák is megdermedtek a náci vadság láttára. Ezen romlást, ezen vadságot, nem csak a német civilekkel kell megnézetni, akik most fölmérhetik bűnösségüket, de a szövetséges államok polgáraival is, akik igy mérhetik a nácik bűneit. Londonban az unatkozó mozijáro- gatóknak nem volt gyomruk végignézni az ujságfilmet a kegyetlenségekről és kezdték elhagyni a színházat, de a jelenvolt katonák, angolok, amerikaiak, akik szintén nézők voltak, fölugráltak és visszahajtották őket helyeikre.

Még nincsenek az összes náci táborok föltárva. Még hátra van közel Münchenhez Dachau, a kimondhatatlan, aminek a falára egy bentlakó ezeket irta föl: “Ez az a tábor, ahol belépsz az ajtón és a kéményen jutsz ki.”

Nem fogom tovább untatni az olvasót annak leírásával, hogy miképen menekülnek önhalálba a gyilkosok, ezzel ők úgy sem fizetnek meg. Én inkább azokra gondolok, akik jobsorsra méltó munkásemberek és nagyon sokszor hallottam megjegyzéseiket, hogy: “Hitler jól csinálja”. Ha a munkásmozgalom üldözésére hívtam föl a figyelmüket, ha a fönti borzalmakat említettem, amelyről elégszer szivárgott ki hir, ezt a feleletet kaptam: “Hát elhiszi amit az újságok Írnak? Propaganda az egész! Majd itt is úgy lesz nemsokára, mint Németországban van.” Vájjon mit szóltok ezekhez?

. . . tudja Pál . . .

8000 MUNKÁS SZTRÁJKJA DETROITBAN

DETROIT, Mich. — A Continental Motor Co. telep munkásainak régebben húzódó panaszuk, hogy a vakációs heteket a company nem akarja megfizetni. Végül is a telep munkásai a termelés leállításával kivánttak érvényt szerezni ebbeli joguknak. A Detroit Tap and Tool gyár munkásai rokon- szenvi sztrájkkal álltak munkástársaik követelése mellé.

Minden uj olvasó, a forradalom regrutája. Hány regrutát verbuváltál, a társadalmi forradalom Forradalmi Ipari hadseregébe? x

ígéretekre alapozott béke

(a.l.) El sem lehet képzelni, hogy egy társadalmi rendszer, amely a magántulajdon rendszerre van alapozva, hogy bármiképen ilyen alapon állandó békét biztosítson. Az élet javait kitermelő természeti kincsek és termelő eszközök felett nem azok rendelkeznek, akik ténylegesen a termelést végzik. Ennek következtében a termelő eszközök tulajdonosai minden tekintetben a magántulajdon jogához ragaszkodnak. Náluk az sohasem fontos, hogy a munkások termelő ereje állandóan foglalkoztatva legyen azért, hogy életszínvonaluk biztosítva legyen. A legfontosabb tényező a kapitalista társadalmi rendszerben^ hogy piacot találjanak a nyersanyagok és az elkészített árucikkek számára.

Ha most észszerűen akarunk következtetni, akkor más eredményre nem is juthatunk mint arra, hogy ez a társadalmi rendszer megában hordozza a háborúk sorozatát.

Mivel a kapitalista rendszerben nem használatra, hanem kizárólag üzleti szempontból termeltetnek, ennek nem is lehet más következménye csak az, hogy okvetlen piacot kell szerezni az áruk számára. Ha másképpen nem megy, akkor fegyveres erővel kell azt biztosítani.

A. magunk szempontjából azok a tárgyalások, amelyek ma San Franciscóban folynak, semmivel sem hozzák közelebb az emberi társadalmat egy állandó béke biztosításához. Már maga az a tény, hogy ezen tárgyalásokon a kapitalizmus meghitt politikai képviselői vesznek részt, akik a társadalmi viszonyokat sohasem a maguk valóságában tárgyalják, mert ők a mai rendszer berendezkedését helyesnek tartják. Ennek következtében a gazdasági kérdések orvoslását teljesen mellőzik.

Amikor ilyen fontos tárgyalások folynak, akkor első sorban a legfontosabb vona megállapítani, hogy tulajdonképpen mi is idézte elő a sok lezajlott eddigi háborúkat. Ha a San Franciscóban folyó tárgyalásoknak első és legfontosabb tárgyát képezte volna az, hogy tulajdonképpen mik voltak a tényleges okozói a háborúnak, akkor talán hinni tudnánk, hogy igazán, ha másképpen nem, de gondolatban keresik a helyes megoldást.

A kapitalizmus nagyszerűen érti a háborucsinálást, de békét sohasem fog tudni teremteni addig, amig görcsösen ragaszkodik a rendszer további fentartásához. Nevetséges állandó világbékéről még beszélni is, amikor maga a társadalom üzleti alapra van berendezve. Minden üzleti vállalatnak az a célja, hogy női jön, terjeszkedjen. Természetesen az ilyenfajta terjeszkedés mások rovására történhet. Például két üzlet van egymás közelében, mindkettő ugyanazon árucikkeket próbálja eladni. Megkezdődik, a kettő között a verseny, úgy, hogy az egyik a másikat tönkre akarja tenni, hogy ne legyen ellenfele. Ahogy ez igy kicsinyben történik, éppen úgy nagyban és különböző országok kapitalistái között ez a verseny folyik.

Az ilyen üzleti versengések természetesen gyűlölködést váltanak ki a versenyzőik között. Ha most már az ilyen üzleti versenyben nem tudja egyik fél a másikat, vagy egyik ország a másikat üzleti fogásokkal legyőzni, akkor azután az állami fegyveres erővel próbálják azt elintézni.

Ezek azok az indító okok, melyek a mai rendszerben mindig okozói a háborúknak. Beszélhetnek sokan demokráciáról, világbékéről, meg minden másról, de a világbéke igazi alapját az üzletre alapított társadalmi rendszerben sohasem lehet még el sem képzelni.

És mivel San Franciscóban mindenről beszélnek, csak éppen a háború tényleges okozatairól nem, azért józan elgondolásai azt mondhatjuk — uraim kár az időért!

Még úgyszólván ki sem ábrándultunk az európai győzelem mámorából, már is gondolkodóba kell, hogy essünk.

A magántulajdon szentsége sérthetetlen. Visszhangzik ebben az országban mindenfelől, még az AFL meg a CIO kolompo- sai részéről is, a tőke és munka együttműködése. Ezt a magán- tulajdonra vonatkozó szentséget meg kell tartani. Természetesen ez képezi a San Franciscoi tárgyalások fő pontjait. És ha ebben az irányban fognak továbbra haladni, akkor Németországra, meg a többi európai államokra is ez vonatkozik. Úgy, hogy Mr. Krupp, a német muníció király a náciknak fő cinkosa, Thyssen a német acélkirály és sok hasonlók vissza kell, hogy kapják magántulajdonkaikat, hogy versenyezhessenek megint az amerikai, meg az angol nagytőkésekkel a világpiacok birtoklásáért. A sorok között olvasva valahogy mégis csak kibújik a szög a zsákból. Ugyanis nagy vita tárgyát képezi San Franciscóban a lengyel kérdés. De csak azért képezi azt, mert nem a földbirtokosok országa már ezután. Ha Stalink a régi földbirtokosok csoportjából állították volna össze a lengyel kormányt, — természetesen a magátulajdon alapján, — bizonyára semmi ellenvetése nem volna egy ország képviselőinek sem.

Bárhogyan is próbálják a kapitalista osztály hűséges megbízottai védelmezni a magántulajdon rendszerét, csak azt fogják bizonyítani, hogy minden társadalmi fejlődést megakadályozni akarnak. Nem fogunk egyáltalában meglepődni azon, hogy valamelyik náci vérebet fogják a szövetségesek legalább is azon a területeken a kormányzói székbe ültetni, amely területeket Amerika vagy Anglia fog megszállni. Befejezésül azt mondhatjuk a fejleményekre: Miért folyt tényleg a háború? És a világbéke alapját csak papíron lefektetett jelentéktelen Ígéretek fogják képezni.

Az igazi világbéke alapját, csak egy uj gazdasági alapra helyezett társadalmi rendszer biztosíthatja.