Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)

1945-05-19 / 1372. szám

6 oldal BÉRMUNKÁS 1945. május 19. OLVASÁS KÖZBEN BUCHENWALDBAN (Perei Knauth jelentése a “Time” magazinból.) Láttam a halált. Oly vérfa­gyasztó állapotok között talál­koztam vele Buchenwaldban, hogy teljesen megbénitot, any- nyira megdermesztett a lát­vány, hogy érezni sem «tudtam, semilyen érzés nem mutatko­zott még a gyomromban sem. E háborúban mi is kellett­nél jobban kivettük részünket a szörnyűségek történeti elbe­széléséből. De Buchenwald ez nem történeti elbeszélés. Ez sok aker csupasz föld, amit más­különben meleg napsütésben erdő és zöld növényzet borit a thüringiai hegyoldalon. A drótsövény mérföldjei, nemré­gen villanyárammal telitve és géppuska fedezékekkel telerak­va, kátrányozott fenyőgeren­dákból építve. Barak, barak után, teletömve 2Í,000 élő, lé­legző emberi lénnyel, akiknek bűzét semmihez a világon ha­sonlítani nem lehet és nagyon sokan közülök már elvesztették az összefüggő beszéd képessé­güket. Ott áll az akasztófa a puszta/ udvaron, a kötél még mindig lóbálódzik a kapocson, a pellengér is ott helyeződött a díszudvaron a főbejárat mö­gött, ahol az embereket lekö­tötték és addig verték mig föl nem dagadtak. Ez volt az a hely, ahol a rab ha meglátott egy S.S. embert a távolból közeledni, próbált rögtön valahova elbújni ha tu­dott, mert a fiatal ember, a tiszta fekete egyenruhájában, hátha kihúzza fegyverét és le­lövi őt, ha olyan gondolata tá­mad. Buchenwald bizony tény, amely már tizenegy év előtt létezett kicsinyben és ez a tény büzleni fog a történelmen ke­resztül addig, ameddig az em­beri generációknak emlékezé­sük lesz. FÉLIG ELOLVADT CSONTVÁZ Kilenc napra a fölszabadítá­sa után Buchenwald kiállítássá változott és bizony van is ott sok dolog, amit bámulni lehet. Két nagy égető kemence, mind­egyik hat nyílással, tiszta szo­bával, amelyben semmi szag nem érzett. Egyik végén egy mosókád, amelyben a szappan még mindig ott van és egy aj­tó, amely a büróhoz, vagyis az irodához vezet. A másik végén égy plakát lógott magasan, a láng feketén szimbolizálva rá­festve és idézettel ellátva egy német költő tollából: “Ne az undorító férgek emésszék tes­temet fel . . . adjatok oda a tiszta lángoknak” stb. A kemencék nem voltak tisz­ták. Egyikben még mindég ben­ne van a szenesedett marad­vány. Egy vigyorgó megfeke­tedett koponya, egy mell, mely­ről a hús egészen nincs leégve, a csontváz félig elolvadva. A kemencék most már hidegek, de az iménti hetekben, mielőtt az amerikaiak megérkeztek, a tiszta, fényes lángok elfogyasz­tottak naponta 150-200 embert. Kimentem a kicsi udvarra, ahol a bitófa állt. Egy hatal­mas faváz, néhány kapoccsal és sámlival amelyen az áldozat állt, mielőtt egy S.S. ki nem rúgta alóla, hogy az utolsó lé­legzettől is megfossza őt. HALÁL A PINCÉBEN Lent a pincében, a fehérre meszelt tiszta falból, közel az alacsony plafonhoz, sok vaska­pocs állt ki. Hogy a látogatók könnyebben megértsék, egy bábu volt egyikére akasztva úgy, hogy a kitömött lábujjak éppen csak érintették a padlót. Mielőtt mi idej ötünk ezen mó­don emerek voltak fölakasztva. Csak annyira voltak fölhúzva, hogy éppen megfulladjanak, így fölakasztva sok idő kellett ahoz, hogy az áldozatok fölad­ják az életért folyó küzdelmü­vették és azt felosztották a pa­rasztok között, a földesurak azt sem tudják, hogy kapnak-e valamit az elvett földjeikért vagy sem. , A Horthy kormányzat min­den magasabb hivatalnokát el- bocsájtják, igazoltatják, a szol- gabirákat, jegyzőket, polgár- mestereket is, ha azok hűsége­sek voltak a kormányhoz el is csapják őket, sőt népbiróságok is működnek, amelyek a nácik, fasizták fölött Ítélkeznek, még halálos ítéletek is előfordulnak. A kisebb bűnösöket meg egy­szerűen internálják, figyelembe sem veszik az alkotmány odta jogokat, még képviselőket is lefognak. Summa summárum Magyarország rohan a kom­munizmus felé. Ezt a hirt a Magyarok Va­sárnapja nem a Kukla ujjából szopta ki, ez a hir a lengyel katholikus usj ágban jelent meg. Két katholikus újság, két pap, meg egy mocskos papcse­léd állítja, ez csak igaz lehet. Nem tudom, de nálunk ha vala­ki kedvező, de nem egészen biz­tos hirt mond, akkor azt szok­ták mondani: “Az isten beszél­jen a szádból”. Hát én is felsó­hajtok, “Uram Istenem, ne nézd, hogy miként kufárkodik ez a két szerkesztő-pap, hogy mennyire utolsó judás az Írno­kuk, engedd meg, hogy a szülő­hazámról irt tudósítások, az el­sőtől az utolsó betűig valóra váljon. Mert hidd el jó isten­kém, amit az a három jómadár szörnyűségesnek mond, az a Te árva magyar népednek szebb, boldogabb jövőt, szabad vidám életet jelent. Te, aki még egy hajszál le­esését is számontartod, jól tu­dod, hogy a magyar nép bol­dogságának az előfeltétele az, hogy övé legyen a föld, meg­szabaduljon az uraitól, szolga- biróitól, jegyzőitől, csendőrei­től. Azért hőn óhajtom, hogy a papjaid méltatlan szájából ez­úttal te szóljál uram. Ámen. A buchen waldi halál tábor meggyilkolt áldozatai uj járói kerül­tek le ezek a gyűrűk. két. Meglátszik karmolásuk a falon, midőn próbáltak kapko­dásukban magukat egyensúly­ban tartani a hurokkal, amely a nyakukra húzódott. Melőtt I az S.S. emberek elmenekültek J megpróbálták eltüntetni a nyo- | mókát festéssel. Néhány kap­csot ki is húztak, de ugylátszik gyorsabban kényszerültek me­nekülni, hogy tökéletesen min­dent eltüntethessenek. A TESTEK MINT ÖLFÁK Több közkatona látogatókkal együtt feljöttünk a pincéből és ámentünk egy másik udvar­ra, amelyet magas deszkakerí­tés választott el emeztől. Itt egy rakás holttest volt össze­dobálva hanyagul, mint aho­gyan ölfámat szoktam összedo­bálni otthon. Emberek: vala­melyike mezítelen volt. Furcsa látványt mutattak. A száj tát- va, mintha fájást mutatnának és egy kicsiny vércsik folyt le az orrukból. “‘Valamilyen vér- ömlés” mondta egy “medical corps” embere. “Dehogy is, azok az emberek éhhalált hal­tak” mondta egy másik közka­tona. Bámulta és bámulta őket, nem tudta azon gondolatot el­hessegetni fejéből, folyton is­mételgette, hogy “Azok az em­berek csupán éhenhaltak, csak éhenhaltak.” Nagyon könnyű volt meglát­ni, hogy éhenhaltak, hiszen semmi nem maradt rajtuk, semmi csupán a sárgás vagy barnás bőr, amely erősen ráfe­küdt a csontokra, az üregekre és a végtagjaik fáradtan és la­zán lógtak le, amint feküdtek azokon, akik már kimerülésük­ben a földre vetették magukat. 'Valamelyik, aki még nem volt halott, fáradtan ült a közeli pá­don. Egy francia, akibe vélet­lenül belebotlottunk, csak ne­vetett és nevetett, furcsa hisz­térikus nevetéssel, mint mikor mi nevetünk lesújtott borza­lommal. AZ ÉLŐ HALOTTAK Megálltunk egy barak előtt és benéztünk, miközben egy cseh orvos aki ott volt, magya­rázta, hogy 1500 ember lakott és aludt benne. Egy hosszú, homályos szoba volt tele morajjal és mozgó fi­gurákkal, mindenféle fajta ru­hákban, buchenwaldi sujtásos egyenruhától egy zsákdarabig, amely a csontos vállakon lógot. A falak egész a plafonig fölé­pítve fekhelyekkel. Az 1500 csak úgy fért el, hogy egy al­vófülkében négy, hat vagy ta­lán több ha kellett aludt. Ami­kor már egyáltalán nem fértek meg benne, akkor egymáson fe­küdtek az emberek. Az alsónak nem maradt más hátra, mint megfulladni reggelre. Rémületes, szivettépő ami itt végbement azt mutatja, hogy az emberi életet semmibe sem vették. Senki nem törő­dött vele, hogy mi történik itt. Senki nem törődött azzal, hogy a Buchenwald lakói élnek-e vagy meghaltak. Az S.S. embe­rei ha úgy érezték magukat — ha csupán csak úgy érezték magukat — megölhettek embe­reket, ahogy az állatokat nem ölték volna meg. Kiolthattak emberéletet úgy, mintha egy férget tapostak volna el az utón. Buchenwaldnak nem volt ét­rendje. Egy bizonyos formájú leves volt egyszer egy nap és valamelyes kenyér. A mennyi­séggel sem törődtek, úgy sem volt elég ahoz, hogy föntartson életet. Láttam százakat a buch­enwaldi 21,000 fogolyból (ere­detileg 43,000 violt, de több mint felét kiürítették és elvit­ték Németország belsejébe) akik annyira kivolak éhezve, mint a holttestek a krematóri­um udvarán. Nagyon nehéz tel­jesen léirni a halálra éheztetett embereket, csak rémületes és szivettépő ahogy kinéznek, semmi más nincs a csontjaik a kifeszült bőrük alatt. Semmi gömbölyüség, görbe vonal és sima helyek, dagadt izmok, amit az emberek szokásosan bírnak. Járkálnak, kúsznak, vagy fekszenek, úgy tűnik mintha annyi élet volna ben­nük, mint a barakokban és a Buchenwald kemény-göröngyös földjének köveiben. Amikor meghalnak a különbség az, hogy most hullák és elviszik őket. Amint keresztül-kasul já-

Next

/
Thumbnails
Contents