Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)

1945-01-13 / 1354. szám

1945. január 13. BÉRMUNKÁS 7 oldal Legfontosabb A jövő év, azaz 1945 év leg­égetőbb kérdése, dacára annak, hogy^ ma a német ellentámadás látszólag előnyt jelent a nácik­nak ,a békekötés, helyesebben, ahogy az illetékesek hangsú­lyozzák: 1. Milyen büntetést kell mérni a németekre, egy­részt mint ismételt háborús provokátor ökre, másrészt mi­lyen intézkedéseket kell tenni, hogy megakadályozzák, hogy a német agresszivitás újra vér- be-lángba borítsa a világot, to­vábbra is előtérben marad, mert bármily előnyöket is érne el egy náci támadás, ma ami­kor már a meghóditott terüle­tek tekintélyes részéről kiver­ték, amikor a szövetségesei, olasz, román, bolgár, finn, csak idő kérdése, hogy a magyar is ellene forduljon ,azok az elő­nyök, csak időlegesek lehetnek, csak kitolhatják a végleges döntést, de azt meg nem gátol­hatják, hogy a három nagyha­talom Anglia, Amerika és a Szovjet .valamint a fent felso­rolt volt szövetségesei a nácik­nak, hozzájuk számítva Fran­ciaországot is, olyan vasgyürüt ne húzzon Németország körül, amely előbb utóbb a náci ura­lom teljes összeomlását idézi elő. , A náci Németország összeom­lása ma már befejezett tény, csak az időpont és a meghozan-i dó áldozatok nagysága kérdé­ses úgy annyira, hogy ma már nem előre ivás a medve bőrére az, amikor a “béke” kérdését tárgyalják és tárgyaljuk mi is. Én úgy látom, hogy hosszú időre és a békekötés fogja be­folyásolni nem csak Európa, hanem részben a világ kérdését! is, különösen ami a munkás- mozgalmat illeti, igy nagyon fontos, hogy a sok szélsőséges hang között, amely ebben a kérdésben elhangzik, elmond­juk a mi osztálytudatos vélemé­nyünket is, amelyet nem befo­lyásol vak gyűlölet, vagy zava­ros náci szimpátia. E sorok író­ja több Ízben foglalkozott ez­zel a kérdéssel. Most amikor egy teljes áttekintést adunk újra, amikor hangsúlyozni kí­vánom, hogy ez csak az én egyéni meglátásom, nagyon fontosnak tartanám azt, hogy az írógárda tagjai és olvasóink is hozzászólnának ehez a kér­déshez, hogy kialakuljon egy proletár álláspont, mely támasz volna abban a nagy hangzavar­ban, amely már most is van és még inkább lesz a jövőben, mi­kor közelebb jutunk a kérdés megoldásához. A legegyszerűbb és feltétlen helytálló megoldást az Ipari Demokráciát, a szocializmust mi már régen tudjuk és hang­súlyozzuk, de mi gyakorlati em­berek vagyunk, nem kerüljük meg a kérdés megoldását azzal, hogy egy jól hangzó frázist ki­áltsunk a világba. Mert ma saj­nos a munkásosztály nagyon távol áll attól, hogy úgy legyen megszervezve, hogy a szocializ­musról mint megoldásról be­szélhessünk. A meglevő erővi­szonyok figyelembe vételével kell a kérdést mérlegelni és megoldást találni. Amikor a kérdést megtár­gyaljuk, akkor nem csak a mi kérdés: a béke felfogásunkat, sőt népi csak az átlagos amerikai felfogást kell mérlegelnünk, hanem főleg a németekkel szembenálló népek véleményét, amelyek nem min­denben azonosak a miénkkel, akik kevésbé éreztük meg a háború által az emberiségre zú­dított szenvedést. Tagadhatatlan tény, hogy azok a népek, amelyek súlyo­san érezték a náci barbarizmus csapásait, mélységes gyűlölet­tel telnek el minden németi iránt és a legegyszerűbb meg­oldásnak minden német kiirtá­sát gondolják. Ha elég gyakran találkozunk is itt Amerikában hasonló véleménnyel, mégis bi­zonyos, hogy itt megközelítő­leg sem áll fen a németekkel szemben olyan gyűlölet mint Európában. Az elfogulatlanságnak te­szünk eleget, amikor megálla­pítjuk, hogy ennek a gyűlölet­nek jogos és nagyon is érthető alapja van. A német népben már a háborút megelőzőleg is túlzottan bele volt nevelve ai nacionalizmus, a magasabbren- düség tudata és nem Hitleré az az elmélet, hogy a német ural­kodó faj, amely hivatva van arra, hogy a világot uralja. Ezt a nevelést a német imperialista nagytőke szorgalmazta, készí­tette elő az újabb és újabb há­borúkat, hogy a győzelmével kierőszakolja a piacok és a nyersanyagok újbóli felosztá­sát. Már az első világháború alatt —nem csak ántánt pro­pagandából — de akinek errei módja volt személyes tapaszta­lataival meggyőződhetett arról, hogy a szövetséges magyar, sőt az osztrák kat'onát is meny­nyire lenézték, hogy például Erdélybe a székely és magyar lakosságot milyen brutálisan kezelték, kifosztották, az meg­érti, hogy a hitleri elmélet is nekivadult militarista nevelés, hogy sülyeszthetett le egy né­pet odáig, hogy felrúgva még az emberiességnek a látszatát is, nem csak az ellenséges kato­nákat, hanem a polgári lakos­ságot is millió számra irtották ki, hogy helyet csináljanak a németeknek, hogy képtelenné tegyék a védekezésre. Sziszte­matikusan rombolták szét a városok ezreit, lopták el a gyá­raikat és minden értéket, amit kézhez kaphattak. Az orosz közvélemény, amig az elfoglalt területekről ki nem szorították a németeket, csak a náci vezetők ellen hirdettek bosszút, de amikor a visszafog­lalt területek lakosságának a megkinzásáról, ezres tömegsí­rokról tudomást vettek, amikor megtalálták a halálgyárakat, akkor minden német ellen ha1 tártalan gyűlölet lángolt fel, ai több millió megölt polgári la­kosságért ,a bordélyokba és a rabmunkára elhurcolt asszo- szonyaikért, vérét vett gyere­kekért, minden németet felelő­ségre akarnak vonni, illetve az egész német népet akarják bün­tetni. Ugyan ez a hangulat a görög, lengyel, szerb, cseh né- neknél is és nem kevésbé erős a gyűlölet a francia, belga, nor­vég, holland népeknél. Az an­golok nem felejtik Anglia egy j részének a rombadöntését, a civil lakosság elpusztítását. De gyűlölet lángol fel velük szem­ben a volt szövetsgeseiknél is, akik a náciknak tudják be azt, hogy a pusztulásba zuhantak. Ilyen gyűlölet tenger veszi ma körül az egész németséget ó$ félő, hogy ennek a hatása alatt rettenetesen súlyos felté­teleket szabnak ki az egész né­met népre. Az elpusztított országokat német kényszermunkásokk a 1 akarják felépiteni, maga a Szovjet 10 millió németet igé­nyel 10 évre kártérítésként, azonkívül gépekben, élő álla­tokban kíván kártérítést. Szin­tén ilyen igényekkel lép fel Lengyelország is és valószínű hogy ilyen anyagi kártérítést fog kívánni minden volt ellen­sége Németországnak. Teljes leszerelés, a német bi­rodalomnak hosszú időre való megszállása, a nehéz ipar meg- semmititése, a megmaradt ipa­rának a szigorú ellenőrzése azi enyhébb tervek közé tartozik. Német egységet szét kell rob­bantani, Kelet-Poroszországot szét kell osztani a lengyel és az oroszok között, Franciaor­szág a saar völgyet kívánja megkapni, Hollandia is bejelen­tette a területi igényeit a né­met birodalom terhére. Azon­kívül' külön állammá akarják átépíteni a két katholikus or­szágot Ausztriát és Bajoror­szágot. Tanulva Hitlertől, olyan sú­lyos hadikárpótlást akarnak ki­vetni, amely olyan nyomorúsá­got idézne elő, amely képtelen­né tenné a német népet a sza­porodásra. Abban viszont min­denki megegyezik, hogy a náci vezetőket szigorúan meg kell büntetni. Az ilyen “békefeletételek”, amely Németország szétdara- bolását, katonai megszállását, iparának a megsemmisítését, a németek millióinak rabszolga munkára való hurcolását, töké­letes nyomorba és szolgaságba való taszítását jelentené, csak makacsabbá és kitartóbbá és egységesebbé teszik a német népet, feltétlen elhiszik' Göb— belsnek azt a kijelentsét, hogy az “ilyen béke borzalmasabb minden háborúnál”. A “béke­feltételek ilyen volta”, amely még az enyhébbek közül valók, csak arra jók, hogy a háború tartamát meghosszabitsák és rengeteg emberéletbe és érték­be fog kerülni. Az észszerű feltételek azok lennének .amelyek először is szétszakítják a német egysé­get, másodszor biztató jövőt mutatnának a német tömegek­nek. Ilyen béke kilátások, nem csak a háborút rövidítenék meg, de a lehető legnagyobb biztonságot adna a jövőt ille­tőleg. Szerintem a békefeltételeket a következőkben kellene körvo­nalazni: A náci vezéreknek a legsúlyosabb büntetés, a Jun­kerek és mindazok, akik a há­ború alatt a népek elleni bűnö­ket követték el, kényszermun­kára itélendők, amelyeket a le­rombolt országokban kellene végezniök. A bünöspk minden vagyona elkobzandó, bárhol ta­lálható is az a világon. Németország mindaddig ka­tonai megszállás alatt marad, mig a náciktól és a Junkerektől meg nem szabadították az or­szágot és egy igazi népkor­mányzat kialakulása meg nem történik. A német munkásság életnívóját, jövőjét a mainál sokkal magasabb és biztosabb alapokra fektetik, az imperia­lista nagytőkétől elkobzott az államtulajdonba vett nagyipar,) bányák, bankok, nagybirtokok vasutak által. Ez jól tudom nem az apiit mi szeretnénk. A szocializmus alatt egyesült Európa volna a tökéletes megoldás, de erre ma még nincs előkészítve a mun­kásosztály, de egy megbékélt Németország, a De Gaulle-ista Franciaország, a Szovjetek és a halratolódó balkán államok, megkönnyitenék annak a kia­lakulását, a szétrombolt Euró­pa felépítését. Lehet, hogy az én elgondolá­som helytelen, de igyekeztem minden oldalról megvilágítani a kérdést és nem a vágyakat, hanem a lehetőségeket vettem figyelembe. Hogy ebbe a nagyon fontos kérdésbe világosan lássunk megismétlem a cikk elején tett felszólításomat és kérem a munkástársakat, szóljanak hoz­zá a dologhoz. Kovách Ernő MUNKÁS SORS BANGÓ JÁNOS-t Cleveland és South Bend magyarsága nem különben a munkásmozga­lomban résztvevők jól ismer­tek, mert zenész létére is gyak­ran résztvett a munkásesemé­nyeken. Odahozta és ott tar­totta érzelme és felvilágosult- sága a mai rendszer elleni elé­gedetlensége, egy szebb jövőbe­ni hite. Ebben a szellemben ne­velte szép családját is. Most, amikor 61 éves korá­ban a halál kiütötte kezéből a cimbalom verőt, az ő és család­jának kívánságára pap nem al­kalmatlankodott a végtisztessé­gen. A búcsúztatót úgy a halot­tas kápolnában, mint a teme­tőben Kovách Ernő munkás­társ végezte, mig a családtól és jó ismerőseitől, régi barátja, Farkas Béla munkástárs bú­csúztatta el. A család ezúton is köszöne­tét mond a végtisztességen mege j elenteknek. Pleasantville, N. J.-ből kap­tuk a következő értesítést: Tu­datom önökkel, hogy ezt a kis újságot, amelyet JUHÁSZ MIK­LÓS járatott ne küldjék az ő részére, mert még szeptember 8-án megölte őt a már hosz- szabb ideje kinzóan bántó szi­ve. Holttestét Buffalo, N. Y.- ban lakó leánya odavitette és ott temették el családi köré­ben.” Juhász munkástársunk régi Bérmunkás olvasó volt. A mun­ka ,a robot meggyengítette szi­vét, hogy gyári munkát már nem végezhetett. Mint nekünk irta a jersey tenger partokhoz ment, hogy beteg szivét ha­lász-szenvedélyével csititassa. Szeptember elején küldött leve­lében Floridába való menésről irt, ezt a szándékát, már nem valósíthatta meg.

Next

/
Thumbnails
Contents