Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)

1945-04-21 / 1368. szám

1945. április 21. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN---------------------------------(gb) ROVATA----------------------------­EZ IS CSAK BABONA lom falára egy kis fiú felirta, i hogy “ez az elnök temploma,” — elkérte a fiútól a krétát és aláírta: “azelőtt az istené volt.” Nagy elődjét és sorsának ré­szesét Lincolnt ép úgy üldöz­ték korának politikai és gazda­sági haszonlesői, mint őt. Az “uj osztás”-t, a “New Deal”-t, — aminél becsületesebb és em­beribb törekvés sohase volt a zavaros amerikai politika tör­ténelmében — a sötétség saj­tója meggyalázó jelszónak használja. Roosevelt a boldog harcos mosolyával tért napirendre ezen. Lincoln is igy tett. Ami­kor egy küldöttség második je- löltetés előtt megkérdezte tőle, hogy hisz-e az istenben, Lin­coln igy felelt: Én republiká­nus vagyok uraim . . . Neve ott fog ragyogni Lin­colné mellett az Idők teljessé­géig . . . Az egyensúly bölcsességének volt az építőművésze. Mondta, hogy kissé balról áll a középen. De jobb és balfelé egyeránt ke­ményen állt ellen minden táma­dásnak, amikor fontos elvi kér­désben kellett döntenie. Híveinek fenyegető “palota forradalma” ép úgy nem befo­lyásolta, mint ahogy nem törő­dött vele, hogy háborús uszitó- nak kezdte bélyegezni az úgy­nevezett radikális' sajtó, mely­nek magyar kiadása azt se tud­ta mit ir, mikor papagály •mód­jára öklendezte a meg se értett “vonalat”. Nem csoda, ha a poltronok e viselkedésére emlé­kezve, negyedik választása előtt méltatlankodva mondta, hogy nem kéri és nem akarja e “vonalas” senkik szavazatait. Persze azt nem tudta meg­akadályozni, hogy állandóan ne titulálják “főparancsnok unk- nak” ezek a megátalkodott ci­vil fajankók . . . . . . Most már ott jár ő is a végezések ormán. Korán ment el. Időnap előtt lobbant ki a ra­gyogó fáklya. A véres romhal­mazból emelkedő uj élet nélkü­lözni fogja. Tovatűnő alakja eszünkbe juttatja a nagy kép­romboló vigasztalását: “Nem azon kell szomorkodni, hogy el­hunyt, annak kell örülni, hogy élt.” A mély fekete gyász és a veszteség, ami ráborult a világ­ra fel nem mérhető, de élete örök vigasztalás és biztatás marad azok számára, akik el­indulnak a sötétség várainak lerontására . . . A Weirton acél társulatot vád alá helyezték már nagyon régen, hogy a “Company uni- ont” támogatta és ismerte el a törvények felrúgásával és a független union tagjait leteszi, kirúgja a munkából. De azért bőven van hadianyagrendelése a társulatnak. Mexicoban két millió font marhahús van, melyet már két éve rendeltek az amerikai kan­názó gyárak. De a State De­partment nem engedi behozni, mivel már két éve minden ily vásárlást, még az amerikai pénzen is, csak az angolok csi­nálhatnak, akik ezt a megren­delést nem helyeselték. Az amerikai magyar lapok­ban sok szó esik mostanában valami Kukla nevű clevelandi magyar papnak arcátlan anti­szemita izgatásairól. Ugylát- szik, hogy ez a Kukla tipikus képviselője a tudatlanságot kamatoztató, gyűlöletet hirde­tő, hazugságokból élő papok­nak, akiket általában a “fekete csuhás” néven említenek. Leg­utóbb azzal hívta magára a közfigyelmet, hogy “Katholi- kus Magyarok Vasárnapja” cí­mű lapjában cikket irt, amely­ben azt állította, hogy Jézus­nak a jobboldali arca dagadt a Krisztus képeken s mindjárt ki is sütötte, hogy ezt a daga­natot a zsidók okozták, mert a zsidók nem kinyitott tenyérrel pofoznak, hanem ökölbeszorí­tott kézzel, méghozzá úgy, hogy jobb kezüket bal vál fe­lé hajlitva vágnak vissza s az előttük álló egyén jobb arcába csapnak. Felhívták erre a cikkre a fi­gyelmemet és amikor elolvas­tam, bevallom, igen jót kacag­tam rajta. Sőt úgy képzeltem, hogy az ilyen gyerekesen, túl­ságosan merész hazugságon mindenki csak kacagni fog. De aztán rájöttem, hogy az az ol­vasó tábor, amelynek ez a fe­kete csuhás ir, komolyan veszi, mert nem az első ilyfajta írá­sa ez és mégis támogatják a lapját. Mindazonáltal nem fog­lalkoztam volna ezzel a dolog­gal, hiszen Kovács munkástárs már “elkuklálta” egyszer, ha nem látnám azt, hogy egyes papok és lapok, akik és ame­lyek leszólják Kuklát, ugyan­akkor támogatják is a butaság terjesztésében. Minden vallásos legendának az alapja az, hogy a legenda hőse valamilyen összeköttetés­ben áll valamilyen a természe­ten kívül álló, a természetet uraló lénnyel, akit általában az “isten” néven említenek. A le­genda hőse azután ezen isteni kapcsolat révén olyan dolgokat vitt végbe, amire közönséges ember képtelen. Ezen alapgon­dolat szemelőtt tartásával kell tehát. megvizsgálnunk, hogy mi igaz és mi a mese a vallásos legendákban, tehát a Krisztus legendában is. A FÉLELEM TÁPLÁLJA Korunk tudományos felfogá­sa szerint nincsenek természet- feletti lények. Az “isten” fo­galmát maga a primitiv ember találta ki félelmének eloszlatá­sára. Az emberiség szellemi fejlődésére rávilágít az egyes ember fejlődése. Minden gyer­mek fél a sötétségtől, az ide­genektől, az ismeretlentől. Ilyen volt a primitiv ősember is. És ilyen félelem közepett született meg az isten fogalma. A természettudományi isme­retek terjedésével a vallások mind inkább szükebb körre szo­rultak. Ennek a századnak az első évtizedében már általános volt az a felfogás, hogy vallá­sokat a civilizált országokban rövidesen csak a történelmi könyvekből fogják ismerni. Rá­szakadt azonban az emberiség­re a két világháború vérzivata­ra s ezzel a félelem újból erőt- vett a népek millióin, ami me­legágyul szolgált a vallásos ba­bona újabb térhódításának. Közismert tény, hogy a papok előszeretettel törekednek a fi­zikai vagy lelki bajokban szen­vedő emberek megnyerésére, mert ilyen állapotban a félelem letöri az ellenállást. Ez adja a magyarázatát annak, hogy a kuklák jóval tevékenyebbek ma, mint az első világháborút megelőzőleg. Nagyban segiti a vallásos babona terjedését a vallások­ban már nem hivő úgynevezett “intelligenciának” az a felfogá­sa, hogy a vallásra szükség van, mert kordában tartja a nép tömegeket. Vannak közöt­tük olyanok, akik maguk ugyan nem hisznek semmiféle vallás­ban, de annak erkölcsi erejét annyira fontosnak tartják, hogy szerintök ha nem volna vallás, akkor ki kellene találni. Azonban tudományos felfogá­sukat nem tudják összeegyez­tetni a vallási babona minden megnyilvánulásával, azért azt találták ki mentségükre, hogy a vallásos írásokat és történe­teket nem kell szószerint ven­ni. * Körülbelül negyed századdal ezelőtt nagy vita folyt a vallá­sos babonához szorosan ragasz­kodók és a “nem szószerint ve­vők” között. Akkoriban mint a fundamentálisták és revizionis­ták szerepeltek. Az ilyen viták­nak a fasizmus előtörése véget vetett ugyan, azonban híveikre beszédeikből, írásaikból ma is ráismerhetünk. Természetesen akik teljesen szakítottak a babonával, felis­merték, hogy az isten fogalmát maga az ember találta ki és ma már csak azért van annyi hí­vője, mert igen sokan élnek be­lőle. Ezek a fundamentálistá- kat és revizionistákat egyfor­mán megvetik, egyformán ká­rosaknak tartják. A különbség csak a módszereik között van és azt elismerem, hogy egyik­nek a módszere ellenszenve­sebb, mint a másiké. SEMMI EGYKORÚ BIZONYÍTÉK Ezek után most vizsgáljuk meg ezt a speciális kukla ese­tet. Ha nincs természetfeletti erő, akkor annak nem is lehe­tett “fia”, és még kevésbé egy állítólagosán szép zsidóleánytól, mint ahogyan a fundamentális­ták mondják. Száz és száz ér­vet hoztak már fel annak bizo­nyítására, hogy a krisztusi le­gendának ez az úgynevezett is­teni része vallási tábolyba esett emberek által kitalált me­se. De az is nagyon kérdéses, hogy élt-e valaha is az a hit- ujitó, akit ma Jézusnak nevez­nek? Úgy a zsidók, mint a ró­maiak már írástudó népek vol­tak abban az időben és egyet­len korabeli irás sem maradt arról, hogy valaki olyan csoda­dolgokat vitt volna véghez, mint Jézus, vagy akit kereszt­re feszítéssel végeztek volna ki. A Jézusra vonatkozó legré­gibb írások, az úgynevezett apostolok feljegyzései, amelyek közül a legrégibbit is csak Jé­zus születése után 130 évvel írták. Tehát nem szemtanú Írá­sa, hanem olyasmi, amit ma igy kezdenének el: hallottam beszélni, hogy . . . A valószínűség az, hogy ab­ban a korban, mint még később is, számos hitujitó élt. Ezekről aztán a híveik legendákat ké­szítettek, amelyek egyik nem­zedékről a másikra szálltak, hol elhagytak, hol meg hozzátettek valamit, esetleg összeolvasztot­tak számos ilyen legendát. Nem olyan tudatosan, mint például a mai regényíró teszi a meséjének feldolgozásánál, ha­nem vallásos érzettől hajtva, évszázadokon át jöttek létre az ilyen vallásos mesék, amelyek között a Krisztus legenda leg­nagyobb tömegek előtt lett is­mertté. Modern újságírói kife­jezéssel úgy mondanánk, hogy legnagyobb cirkulációra tett szert. És miután az apostolok is csak 130 évvel később emlitik természetes, hogy képeket is csak nagyon sokkal később fes­tettek róla. Az ilyen képeket minden festő a saját elgondo­lása szerint készitette és készí­ti még ma is, noha általában elfogadták mintául a Raphael olasz festőnek 1502-ben festett “Felfeszités” cimü képét. De akár ebből, akár más Krisztusi képekből azt állítani, hogy a jobboldali arca fel van dagad­va, nevetségesen hülyeség. Nem-e elvetemült embernek kell lenni annak, aki ilyen me­sét kitalál azzal a célzattal, hogy egyik embercsoportot a másik ellen izgassa A BALZSAMOSAN “SZAGOS” PAP Göndör Ferenc, az “Ember” szerkesztője, kérdést intézett Zákány Gyula lackawannai ma­gyar plébánoshoz, hogy helyes- li-e Kuklának ezt a szemérmet­lenül izgató, hazug írását? Ez a papocska szóvirág förgeteg­gel válaszolt, amelyben kijelen­tette ugyan, hogy nem helyesli ennek az írásnak a mostani időkben való közlését, mert “Krisztus kínzásának, arculve- retésének coroneri jelentése, részletes orvosleleti elemzése orvosi és theológiai szaklapba való.” Vagyis nem irja ki, hogy az egész dolog arcátlan hazug­ság, légből kapott mese, hanem csak azt kifogásolja, hogy nem a megfelelő lapban jelent meg. Érdekes, hogy az írásából ítélve ez a papocska valami esztelenül fecsegő alak lehet, mert ilyesmit ir le önmagáról: “Szentélyem tiszta magasságá­ból édes, erős szavakkal és lírás szépségek bánatos balzsamos hangján szólalok meg.” — Hát tisztelendő szentatyám, zengő magyar nyelven, az ilyen lirai ömlengésre azt mondják, hogy az öndicséret büdös, ha mind­járt balzsamos hangon mond­ják is, sőt még akkor is, ha tömjén füsttel vegyitik. (Folytatás a 7-ik oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents