Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)
1945-04-21 / 1368. szám
1945. április 21. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN---------------------------------(gb) ROVATA----------------------------EZ IS CSAK BABONA lom falára egy kis fiú felirta, i hogy “ez az elnök temploma,” — elkérte a fiútól a krétát és aláírta: “azelőtt az istené volt.” Nagy elődjét és sorsának részesét Lincolnt ép úgy üldözték korának politikai és gazdasági haszonlesői, mint őt. Az “uj osztás”-t, a “New Deal”-t, — aminél becsületesebb és emberibb törekvés sohase volt a zavaros amerikai politika történelmében — a sötétség sajtója meggyalázó jelszónak használja. Roosevelt a boldog harcos mosolyával tért napirendre ezen. Lincoln is igy tett. Amikor egy küldöttség második je- löltetés előtt megkérdezte tőle, hogy hisz-e az istenben, Lincoln igy felelt: Én republikánus vagyok uraim . . . Neve ott fog ragyogni Lincolné mellett az Idők teljességéig . . . Az egyensúly bölcsességének volt az építőművésze. Mondta, hogy kissé balról áll a középen. De jobb és balfelé egyeránt keményen állt ellen minden támadásnak, amikor fontos elvi kérdésben kellett döntenie. Híveinek fenyegető “palota forradalma” ép úgy nem befolyásolta, mint ahogy nem törődött vele, hogy háborús uszitó- nak kezdte bélyegezni az úgynevezett radikális' sajtó, melynek magyar kiadása azt se tudta mit ir, mikor papagály •módjára öklendezte a meg se értett “vonalat”. Nem csoda, ha a poltronok e viselkedésére emlékezve, negyedik választása előtt méltatlankodva mondta, hogy nem kéri és nem akarja e “vonalas” senkik szavazatait. Persze azt nem tudta megakadályozni, hogy állandóan ne titulálják “főparancsnok unk- nak” ezek a megátalkodott civil fajankók . . . . . . Most már ott jár ő is a végezések ormán. Korán ment el. Időnap előtt lobbant ki a ragyogó fáklya. A véres romhalmazból emelkedő uj élet nélkülözni fogja. Tovatűnő alakja eszünkbe juttatja a nagy képromboló vigasztalását: “Nem azon kell szomorkodni, hogy elhunyt, annak kell örülni, hogy élt.” A mély fekete gyász és a veszteség, ami ráborult a világra fel nem mérhető, de élete örök vigasztalás és biztatás marad azok számára, akik elindulnak a sötétség várainak lerontására . . . A Weirton acél társulatot vád alá helyezték már nagyon régen, hogy a “Company uni- ont” támogatta és ismerte el a törvények felrúgásával és a független union tagjait leteszi, kirúgja a munkából. De azért bőven van hadianyagrendelése a társulatnak. Mexicoban két millió font marhahús van, melyet már két éve rendeltek az amerikai kannázó gyárak. De a State Department nem engedi behozni, mivel már két éve minden ily vásárlást, még az amerikai pénzen is, csak az angolok csinálhatnak, akik ezt a megrendelést nem helyeselték. Az amerikai magyar lapokban sok szó esik mostanában valami Kukla nevű clevelandi magyar papnak arcátlan antiszemita izgatásairól. Ugylát- szik, hogy ez a Kukla tipikus képviselője a tudatlanságot kamatoztató, gyűlöletet hirdető, hazugságokból élő papoknak, akiket általában a “fekete csuhás” néven említenek. Legutóbb azzal hívta magára a közfigyelmet, hogy “Katholi- kus Magyarok Vasárnapja” című lapjában cikket irt, amelyben azt állította, hogy Jézusnak a jobboldali arca dagadt a Krisztus képeken s mindjárt ki is sütötte, hogy ezt a daganatot a zsidók okozták, mert a zsidók nem kinyitott tenyérrel pofoznak, hanem ökölbeszorított kézzel, méghozzá úgy, hogy jobb kezüket bal vál felé hajlitva vágnak vissza s az előttük álló egyén jobb arcába csapnak. Felhívták erre a cikkre a figyelmemet és amikor elolvastam, bevallom, igen jót kacagtam rajta. Sőt úgy képzeltem, hogy az ilyen gyerekesen, túlságosan merész hazugságon mindenki csak kacagni fog. De aztán rájöttem, hogy az az olvasó tábor, amelynek ez a fekete csuhás ir, komolyan veszi, mert nem az első ilyfajta írása ez és mégis támogatják a lapját. Mindazonáltal nem foglalkoztam volna ezzel a dologgal, hiszen Kovács munkástárs már “elkuklálta” egyszer, ha nem látnám azt, hogy egyes papok és lapok, akik és amelyek leszólják Kuklát, ugyanakkor támogatják is a butaság terjesztésében. Minden vallásos legendának az alapja az, hogy a legenda hőse valamilyen összeköttetésben áll valamilyen a természeten kívül álló, a természetet uraló lénnyel, akit általában az “isten” néven említenek. A legenda hőse azután ezen isteni kapcsolat révén olyan dolgokat vitt végbe, amire közönséges ember képtelen. Ezen alapgondolat szemelőtt tartásával kell tehát. megvizsgálnunk, hogy mi igaz és mi a mese a vallásos legendákban, tehát a Krisztus legendában is. A FÉLELEM TÁPLÁLJA Korunk tudományos felfogása szerint nincsenek természet- feletti lények. Az “isten” fogalmát maga a primitiv ember találta ki félelmének eloszlatására. Az emberiség szellemi fejlődésére rávilágít az egyes ember fejlődése. Minden gyermek fél a sötétségtől, az idegenektől, az ismeretlentől. Ilyen volt a primitiv ősember is. És ilyen félelem közepett született meg az isten fogalma. A természettudományi ismeretek terjedésével a vallások mind inkább szükebb körre szorultak. Ennek a századnak az első évtizedében már általános volt az a felfogás, hogy vallásokat a civilizált országokban rövidesen csak a történelmi könyvekből fogják ismerni. Rászakadt azonban az emberiségre a két világháború vérzivatara s ezzel a félelem újból erőt- vett a népek millióin, ami melegágyul szolgált a vallásos babona újabb térhódításának. Közismert tény, hogy a papok előszeretettel törekednek a fizikai vagy lelki bajokban szenvedő emberek megnyerésére, mert ilyen állapotban a félelem letöri az ellenállást. Ez adja a magyarázatát annak, hogy a kuklák jóval tevékenyebbek ma, mint az első világháborút megelőzőleg. Nagyban segiti a vallásos babona terjedését a vallásokban már nem hivő úgynevezett “intelligenciának” az a felfogása, hogy a vallásra szükség van, mert kordában tartja a nép tömegeket. Vannak közöttük olyanok, akik maguk ugyan nem hisznek semmiféle vallásban, de annak erkölcsi erejét annyira fontosnak tartják, hogy szerintök ha nem volna vallás, akkor ki kellene találni. Azonban tudományos felfogásukat nem tudják összeegyeztetni a vallási babona minden megnyilvánulásával, azért azt találták ki mentségükre, hogy a vallásos írásokat és történeteket nem kell szószerint venni. * Körülbelül negyed századdal ezelőtt nagy vita folyt a vallásos babonához szorosan ragaszkodók és a “nem szószerint vevők” között. Akkoriban mint a fundamentálisták és revizionisták szerepeltek. Az ilyen vitáknak a fasizmus előtörése véget vetett ugyan, azonban híveikre beszédeikből, írásaikból ma is ráismerhetünk. Természetesen akik teljesen szakítottak a babonával, felismerték, hogy az isten fogalmát maga az ember találta ki és ma már csak azért van annyi hívője, mert igen sokan élnek belőle. Ezek a fundamentálistá- kat és revizionistákat egyformán megvetik, egyformán károsaknak tartják. A különbség csak a módszereik között van és azt elismerem, hogy egyiknek a módszere ellenszenvesebb, mint a másiké. SEMMI EGYKORÚ BIZONYÍTÉK Ezek után most vizsgáljuk meg ezt a speciális kukla esetet. Ha nincs természetfeletti erő, akkor annak nem is lehetett “fia”, és még kevésbé egy állítólagosán szép zsidóleánytól, mint ahogyan a fundamentálisták mondják. Száz és száz érvet hoztak már fel annak bizonyítására, hogy a krisztusi legendának ez az úgynevezett isteni része vallási tábolyba esett emberek által kitalált mese. De az is nagyon kérdéses, hogy élt-e valaha is az a hit- ujitó, akit ma Jézusnak neveznek? Úgy a zsidók, mint a rómaiak már írástudó népek voltak abban az időben és egyetlen korabeli irás sem maradt arról, hogy valaki olyan csodadolgokat vitt volna véghez, mint Jézus, vagy akit keresztre feszítéssel végeztek volna ki. A Jézusra vonatkozó legrégibb írások, az úgynevezett apostolok feljegyzései, amelyek közül a legrégibbit is csak Jézus születése után 130 évvel írták. Tehát nem szemtanú Írása, hanem olyasmi, amit ma igy kezdenének el: hallottam beszélni, hogy . . . A valószínűség az, hogy abban a korban, mint még később is, számos hitujitó élt. Ezekről aztán a híveik legendákat készítettek, amelyek egyik nemzedékről a másikra szálltak, hol elhagytak, hol meg hozzátettek valamit, esetleg összeolvasztottak számos ilyen legendát. Nem olyan tudatosan, mint például a mai regényíró teszi a meséjének feldolgozásánál, hanem vallásos érzettől hajtva, évszázadokon át jöttek létre az ilyen vallásos mesék, amelyek között a Krisztus legenda legnagyobb tömegek előtt lett ismertté. Modern újságírói kifejezéssel úgy mondanánk, hogy legnagyobb cirkulációra tett szert. És miután az apostolok is csak 130 évvel később emlitik természetes, hogy képeket is csak nagyon sokkal később festettek róla. Az ilyen képeket minden festő a saját elgondolása szerint készitette és készíti még ma is, noha általában elfogadták mintául a Raphael olasz festőnek 1502-ben festett “Felfeszités” cimü képét. De akár ebből, akár más Krisztusi képekből azt állítani, hogy a jobboldali arca fel van dagadva, nevetségesen hülyeség. Nem-e elvetemült embernek kell lenni annak, aki ilyen mesét kitalál azzal a célzattal, hogy egyik embercsoportot a másik ellen izgassa A BALZSAMOSAN “SZAGOS” PAP Göndör Ferenc, az “Ember” szerkesztője, kérdést intézett Zákány Gyula lackawannai magyar plébánoshoz, hogy helyes- li-e Kuklának ezt a szemérmetlenül izgató, hazug írását? Ez a papocska szóvirág förgeteggel válaszolt, amelyben kijelentette ugyan, hogy nem helyesli ennek az írásnak a mostani időkben való közlését, mert “Krisztus kínzásának, arculve- retésének coroneri jelentése, részletes orvosleleti elemzése orvosi és theológiai szaklapba való.” Vagyis nem irja ki, hogy az egész dolog arcátlan hazugság, légből kapott mese, hanem csak azt kifogásolja, hogy nem a megfelelő lapban jelent meg. Érdekes, hogy az írásából ítélve ez a papocska valami esztelenül fecsegő alak lehet, mert ilyesmit ir le önmagáról: “Szentélyem tiszta magasságából édes, erős szavakkal és lírás szépségek bánatos balzsamos hangján szólalok meg.” — Hát tisztelendő szentatyám, zengő magyar nyelven, az ilyen lirai ömlengésre azt mondják, hogy az öndicséret büdös, ha mindjárt balzsamos hangon mondják is, sőt még akkor is, ha tömjén füsttel vegyitik. (Folytatás a 7-ik oldalon)
