Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)
1945-04-21 / 1368. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1945. április 21. ROOSEVELT AZ ELHUNYT ELNÖK MÉLTATÁSA Irta: Vince Sándor Művész kezéből hullt ki az alkotás szerszáma . . . A szivet markoló szó, a remekbe ötvözött mondat, a káprázatossá formált szónoki műremek Michelangelója némult el örökre. A világpolitikai harcmező pompás bajvívója hullt ki a földgolyót átfogó küzdelem első harcvonalából . A kor jobbra törekvő hadrendjének Achillesét terítette le váratlanul a gonosz végzet. Bátor és bölcs, igaz és jó, lendületes és messzelátó, szin- dus és derűs, tehetséges és művelt életmécse lobbant ki időnap előtt . . . A jobb jövő ügyét pótolhatatlan veszteség érte . . . Meghalt Franklin Delano Roosevelt. mentése talán nem nagy dolog, de a további fejlődés utjának biztosítása valóban az emberiség megmentését jelenti. És ezt a mentő munkát, illetőleg annak oroszlán részét Franklin Delano Roosevelt végezte el. Nevét ezzel is beírta az emberiség történelmének irányitói közzé . . . A világ szenvedő, meggyötört népeit döbbenet roskasztja a szörnyű hir nyomán . . . Az elnyomottak, kizsákmányoltak, üldözöttek és megvetettek milliói elvesztették örök, nagy perük fáradhatatlan perlőjét, ügyük félelem és gáncs nélküli lovagját ...» Gyásza van a világ minden szabadságért lelkesedő emberének . . . Mély gyásza a világ minden dolgozójának . . . A “vidám harcos”, akinek emberi nagyságát e vérgőzös válságból kiemelkedő uj világ méretein lehet majd csak méltón felmérni, — itthagyta a nagy alkotást befejezetlen . . . Ám e nagy ország életét századokra fogja befolyásolni és irányítani amit elkezdett. És a világ századok múlva is benne fogja tisztelni a szellemóriást, aki a sötétség legszörnyübb évtizedeiben egyedül fordította meg a világ sorsát — a jobb és szebb élet irányába . . . Amerikai bankárok, angol arisztokraták, francia papok és német gyárosok már szellemi, elvi és cselekvési egységben voltak, hogy elpusztítsák a dolgozók reménységét, az orosz szovjetköztársaságot, amikor Franklin Delano Roosevelt magához hívta az orosz külügyi politika irányítóját, Maxim Litvinovot és ezernyi nehézség ellenére is keresztül vitte Oroszország elismerését. Ha csak ezt az egy nagy — és a világ sorsát századokra befolyásoló — cselekedetet vitte volna véghez, már ezért is megérdemelné a halhatatlanságot. Mert Amerika és Oroszország baráti szövetségének megteremtésén múlt, hogy a német csizmák le nem gázolták mindazt, amit a világ húsz véres évszázad keserű küzdelmeinek árán felépített. Vágyainkhoz és reményeinkhez mérten, szocialista mérlegeléssel nem sok, amit e húsz évszázad emberi szabadságban, méltóságban és életörömben biztosított nekünk. De ha a német világszemlélet és életberendezkedés szabályai alá kerültünk volna, — ott volnánk, ahol negyven évszázaddal ezelőtt botorkált az emberiség. A nyugati demokráciák megAz 1933-as ipari, pénzügyi, gazdasági és politikai válság zűrzavarából bátor cselekedetekkel és mélyreható reformokkal vezette ki a kétségbeesett országot. Rendkívüli egyénisége varázsával, bizodalmát, lelkesedést teremtő, megejtő beszédeivel uj életre, küzdelemre, cselekvésre és diadalra villanyozta az ellankadt, reménytelen tétlenségbe zuhant tömegeket. “Semmitől se kell félni, — csak a félelemtől” — biztatta, serkentette a kétkedőket, az óvatosakat, a mindig reszkető- köt A “tűzhely” mellől küldött rádióbeszédei becsült kincsei lesznek a még majd ezután születő nemzedékeknek. Amikor a belső .gazdasági válság hidrájának néhány fejét lecsapta, elindította a szociális reformokért való küzdelmet Amerika ipari fejlődése a repülőgép sebességével ment előre az utolsó száz esztendő alatt, de az amerikai óriásva- gyonokat előteremtő dolgozókról való gondoskodás csigalassúsággal cammogott a 18-ik század szellemében. Az aggkori, munkanélküliségi, balesetbiztosítási, munkaidő és munkabér szabályozó korszerű törvények, a gyermek- munka eltörlése, a kollektív szerződések elismertetése, a szervezkedési jog törvénybe iktatása, szóval mindaz, amiért az európai fővárosok úttestét száz éven át öntözte a proletárok vére, — a Roosevelt kormányzat első tiz éve alatt megvalósult. És e fontos munkás jóléti reformtörekvésekre nem a tömegek szorították rá a kormányzatot. Roosevelt és az “uj osztás” hozta e reformokat — igen sokszor a tömegek közönyös nemtörődömsége közepette. A jobbfelől jövő nemtelen támadások özöne és a tömegek közönye, — nem lankasztották, — ellenkezőleg — elszántabb- ra tüzelték abban az egyenlőtlen harcban, amit a szabad ha- räcs bűnszövetkezetének tagjai és érdekei ellen folytatott. A nagy amerikai munkásszervezet maradi vezetői, támogatás helyett gáncsvetéssel, az ellenség malmára hajtották a vizet. Álmát, hogy a régi maradi szerevezetet az uj korszerűbb szervezettel egyesítse és a haladás oldalára állítsa — nem tudta megvalósítani. Megbuktatták a maradisághoz húzó munkásvezérek. De még igy is többet tett a munkásság szervezése érdekében tiz év alatt, mint a hivatásos szervezők egy század alatt. “Én el tudok egy olyan Amerikát képzelni, amelyben a munkások és munkáltatók egyazon emberi méltósággal ülnek a tágyaló asztalhoz” — mondta és mindent megtett, hogy ezt az elképzelést meg is valósítsa. Ezt a bátor és emberi elképzelését a tőkések soha meg nem bocsájtották neki, a munkások hivatalos vezetői meg sajnos soha nem értékelték eléggé. Mérhetetlen, szinte emberfeletti munkabírásából és mindenre kiterjedő figyelméből jutott elegendő ereje és ideje arra is, hogy a külpolitika kuszáit szövetét kibontsa. Megalkuvást nem ismerő egyenességgel üzente meg a harcot azoknak, akik erőszakos hódításokkal készültek régi rablásaik jogcímét öregbíteni. A követésre méltóan nemzetközi és még követésre méltóbb szolidáris pénzfejedelmek három fronton fogták ostrom alá. Ráeresztették a sajtó kibérelt- jeinek rágalmi-özönét, a rádió fizetett csatlósait és a tőzsde kalózait. Az első kettőt figyelemre se méltatta. A zuhanó értékek hátterében meghúzódó szemfényvesztőinek azonban a körmére csapott. “A más pénzével nem fogtok spekulálni” — mondta és egymás után hivatta életre a gazdasági élet kalózai ellen a törvényeket. Égig hallatszott a jajgatás, hogy Roosevelt megöli az “egyéni kezdeményezést” és a “vállalkozás szabadságát” — de ő mosolyogva ment előre a maga utján. örök büszkesége lesz az amerikai nép demokratikus érettségének, hogy a sajtó túlnyomó többségének vad uszítása és a rádió szakadatlan nyelvelése ellenére négyszer választotta meg elnökének. Soha elnököt Amerikában igy nem támadtak és nem gyűlöltek a munkanélküli jövedelmek kiváltságosai. Ezt a gyűlöletet azzal is kiérdemelte, hogy minden elődjénél jobban értette és intézményesen támogatta a munkás- osztály törekvéseit és célkitűzéseit. Az amerikai tőke ezerszálu érdekkapcsolatai okozták a fa- sizta Németország melletti nyílt és alattomos propagandát. Ez a propaganda azzal a gálád és az amerikai nép vallásos érzületére jól számitó jelszóval indult el, hogy az istent kell megvédeni az orosz forradalom “rombolásától”. Mint a pókhálót — úgy seperte el ezt a nyílt és alattomos propagandát, amikor évekkel a háború előtt az ámuló és közönyös világot felrázta arra az igazságra, hogy “a nyugati civilizáció és demokrácia első védelmi vonala a Rajnánál van!” Az akkor szájaskodó, hazát és istent féltő és védelmező 1 maradi gonoszok más jelszó után kereskednek, mert az amerikai fiuk éppen akkor lép- i ték át a Rajnát, amikor diadal- , ütjük nagy álmodója — örök álomra hunyta le éleslátsu szemeit . . . De kár, jaj de kár, hogy a győzelmesen megtérők számára nem ő fogja fonni szindus szavaival a dicsőség cserkoszo- ruját . . . Aki behatóan figyelte magasra iveit pályáját és egyre bátrabb és teljesebb beszédeit, az tudta, hogy igazi, meggyő- ződéses pacifista volt, aki nemcsak elitélte, de gyűlölte is a háborút. Megroskadt és megöregedett a szörnyű teher alatt, hogy két irányban is kellett háborút viselnie. De utolsó lehelletéig teljesítette kötelességét. Úgy halt meg, ahogy az érte lelkesedő fiuk haltak meg kötelesség teljesítés közben a harctereken. Amikor gyülekeztek a vészfelhők a világ egén az ifjúsághoz szóló beszédében előrelátó bölcsességgel mondta meg, hogy “ennek a nemzedéknek találkája van a világ sorsát formáló végzettel.” Ki ne emlékeznék rá, hogy a gonoszok kibéreltjei, hogy indították el rá a piszkolódás pergőtüzét, amikor világgá harsogta a végzetes figyelmeztetést. A gonoszok nyelve máig se némult el, noha a fiuk millió- számra járnak már régen — ahogy Adynk mondta — “a végzések ormán”. A politikus azt tudja, hogy mi volt tegnap és mi kell ma. Az államférfi azt is tudja, hogy mi lesz holnap és mi fog kelleni holnapután. Ha volt valaha jövőbe látó államférfi, akinek adatott saját népe és más népek sorsát formálni, hát Roosevelt valóban a legnagyobbak közül való volt. Róma és Athén “messzeségtől szépített” nagy alakjai elevenednek életre szavaiban és cselekedeteiben. Palotában született, de a kunyhólakók sorsa érdekelte elsősorban. Ha kunyhóban született volna, akkor is felnőtt volna a világ sorsát formáló nagyok közzé, mert igazi művésze volt az embersorsok irányításának. A politikai mérkőzések tisztátalan útvesztőiből mindig tisztán és tiszta fegyverekkel került ki és egyéniségének ragyogó folttatlanságát még gyűlölködő ellenségei se vonták kétségbe. Amerika és a világ sorsát az ő kezeiben biztosnak tudták még azok is, akik mindenre készek lettek volna, hogy elnémítsák. Egy papi hive mondta róla, 1 ogy nagy ember volt, mert minden beszédében az isten segítségét kérte. Mi nem • ezzel mértük nagyságát, noha tudtuk, hogy hivő és milyen vallásos ember. Egészen bizonyos azonban, hogy vallásossága más volt, mint a vagyonra és hatalomra törekvő egyházak csökönyös maradisága. Mikor a Hyde Park-i temp-
