Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)
1944-09-02 / 1335. szám
1944. szeptember 2. BÉRMUNKÁS 7 oldal A béketervezet lehetősége WASHINGTON, D.C. — Most tárgyalnak a nagyhatalmak a Dumbarton Oak-i kastélyban, hogy olyan terveket dolgozzanak ki, amely a békét biztosítaná. Ezen tárgyaláson éppen arról nem fognak beszélni, ami a mi meggyőződésünk szerint hivatva volna a békét biztosítani. Azonban még a legreakciósabb körökben sem hisznek abban, hogy a békét biztosítani lehet Vagy attól rettegnek, hogy “rossz békét” olyat fognak teremteni, ami nekik sem fog tetszeni. Ez természetes, mert ezen béketervezetekben ha csak remélni is merik, hogy tartós lenne, olyan nagy engedményeket kell a népnek adni mindenfelé, hogy Vanderberg, a michigani szenátor és Dewey a elnökjelölt, de leginkább azok, akiket ezek az urak képviselnek, egyáltalán nem lesznek vele megelégedve. Viszont ha nem adnak engedményeket például a francia, jugoszláv, sőt még az olasz népnek is, akkor meg azok nem lesznek vele megelégedve. Tartós béke csak úgy lehetséges, hogy ha a nagytőke érdekeit háttérbe tolják és a népeknek minden országban jobb és biztosabb megélhetést biztosítanak. Ez áll nemcsak a gyarmatokra, hanem a gyarmatosított kis országokra is. De ezt nem várjuk el a nagytőkésektől, így, ha a nagytőkét, vagy a munkástömegeket nem elégítik ki, akkor csak bunkós bottal tudják a békét fen tartani, mely a börtönök békéjéhez hasonlít. Mi, akik ismerjük ezen és a múlt háborúnak a megszervezését, okait és erőmegoszlását, úgy tudjuk, hogy amig ezen okok és érdekcsoportok léteznek, addig béke nem lehet. Mert nemcsak a nemzeti tanítás, propaganda, hanem leginkább a tőke érdekeltségek csoportosulása újból felborítja azt a békét, mely nem az ő érdekeit, hanem a munkások érdekeit szolgálná. Két urat, még a béketervezet sem szolgálhat. Például hogyan fogja a nagytőke fogadni, ha a francia nép a termelési eszközöket köztulajdonba veszi, amint azt beígérték még a vezetők is? Vagy más kisebb országok népe ilyesmit határozna el? Vagy ha a gyarmatok népe fellázadna a külföldi kizsákmányolás ellen ? Mi tudjuk, hogy minden kisebb ország, még Franciaország is, nagyrészben a nemzetközi tőkések, köztük sok angol-amerikai kezeben van. De még nagyobb mértékben lesz a háború után. A legtöbb európai ország tönkre van menve, nemcsak termelési eszközökben, hanem otthonok és szállítási eszközök felépítése éveket vesz igénybe. Mind e mellett, az államadósság olyan nagy, hogy a nép keresetének 62 százalékát az államadósságba, mint adók szedik el, ehez még hozzá kell adni az ujáépitési költségeket, mely bizony alig hagy a tőkések, vagy a munkások részére egy néhány centet. Melyik csoport fog lemondani ezen fenmaradt centekről. A munkásság nem mondhat el, mert annak élnie kell. így ha nem is a társadalmigazdasági forradalom, de nagy sztrájkok lesznek, hogy ezen fenmaradt centek fölött melyik csoport osztozkodjon. Amint itten is a törvényhozók, uraik parancsára olyan adóterveket dolgoznak ki, mely szerint a nagy tömeg, a munkások fizessék legnagyobb részét és a korporációk mentői kevesebbet. Úgy minden országban, ahol a gazdasági hatalmat a tőkések tartják kezeikben, ilyen adóterveket dolgoznak ki, sőt sok helyen a nagytőke az adópénzből állami szubvenciókat kér és kap. Vagy vegyük tekintetbe azt az évezredes hazafias tanítást, mely minden országban készenlétben tartotta a nagy tömegeket más nemzetiségű munkások torkának ugrani. Belenyugszik- e a magyar hazafiak tömege, hogy Erdélynek minden részét vissza adják a románoknak? Vagy a lengyel hazafiak belenyugszanak-e, hogy az oroszok által követelt területeket elvegyék tőlük? Ezt nem hisszük és azt sem, hogy a németeknek olyan békét adjanak, mellyel a hazafiak akiket izzó pontra emelt a náci super hazafiassági propaganda, meg legyenek elégedve. Ezek azok a kérdések, melyek úgy a hazafias mint a tőkés rendszerben napirenden lesznek. Csak a nemzetközi tanítás és közszükségletre, nem haszonra való termelés bevezetése lenne képes tartós békét megteremteni. De a Dumbarton | Oaks-i béketervezet éppen erről nem akar tudomást sem venni. Jó volna nekik elküldeni az IWW alapelvét. Csakis az lenne az igazi tartós békének is az alapelve. “Nem lehet béke mindaddig, amig éhség, nélkülözés található az emberiség milliói között.” Vi. Az időjárás rendszerint nyugatról keleti irányban halad, ami azt jelenti, hogy a mai szibériai időjárás holnap esetleg Japánban lép fel. Az égiháboru amely ma az Atlanti Óceánt söpri végig, néhány nap múlva felhő-takarót szolgálhat a bombavetőinknek Európa felett. A Bérmunkás Női Gárdába befizettek 1944-45-re befizettek: Bischof Józsefné, Akron .. 2.00 Deák Jánosné, Akron ..... 3.00 özv. Farkas Imréné, Akron 3.00 ifj. Farkas Imréné, Akron 3.00 Feczkó Jánosné, New Y... 2.00 Fodor J.-né, Cuyahoga .... 5.00 Kern Péterné, Akron ....... 3.00 Kollár Józsefné, Cleveland 2.00 Kucher Andrásné, Pitts. 3.00 Lefkovits Lajosné, Clev. .. 2.00 Mary Mayer, Phila ........... 2.00 Schwindt Gy.-né, Canton .. 3.00 Visi Istvánná, Detroit .... 2.00 Vizi Józsefné, Akron ....... 4.00 Zára Jánosné, Chicago .... 3.00 Az FBI elnöke úgy beszél, mint egy Wobbly. Azt mondja, hogy “Az a tény, hogy lesz-e bünhullámzás a háború után, attól függ, hogy milyen gazdasági viszonyok lesznek”. Hát mi ezt már nagyon régen és sokszor mondtuk. Amikor a bombavetők az Atlanti Óceánon átkelnek, a tisztek az időjárás függőleges keresztmetszetét megkapják, a föld színétől egészen 25,000 láb magasságig. Az utat szakaszokra osztják. Minden szakaszra nézve előre megállapítják a várható időjárást. A szükséges jelentéseket az utón előzőleg áthaladt repülők tapasztalataiból kombinálják össze. Szabályos időközökben kapnak jelentéseket a brit szigetekről, Iz- landról, Grőnlandról, Spanyol- országból, Portugáliából és Bermudából. A bombavető nem hagyja el kiindulási pontját mielőtt nincsenek kedvező időjelentései. A felhők járásának olyan fontossága van, hogy a Szövetségesek, de a Tengelyhatalmak is, könyveket Írtak arról, hogy lehet a felhőkkel ta- karódzni. TÁRCA KINT A RÉTEN Irta: Bársony István (Folytatás) — Várd ki a szent Mihályt, akkor ,aszondod, úgyis a karámodba hozod a derékaljamat. De addig nem eszöl a csókbul, se az ölelésbül. Hanem a bojtár bolond volt már, nagyon szorongatta a leányt s mindig közelebb jutott a szájával hozzá. A nagy birkózásban ráesett a Katica szeme Bundásra. — Peti! . . . néz a kutya! — kiáltott ijedten de már késő volt; a legény miatt a kutya minden szál szőre egy-egy szemmé változhatott volna; a kemény, tüzes csók elcsattant a leány arcán, hanem csattant rá nyomban a Peti képe is. Bun- dás hízelegve tolta közéjök lihegő, kánikulás fejét. Egy kis csönd lett erre. A legény visszakuporodott a helyére s izzadt homlokát törölgette az ingujjával. Oda se annak a pofiénak, hisz a mátkája becsületének a záloga volt az. A leány pedig megkuszált haját igazgatta össze s bekapcsolta keblén a kinyílt kapcsokat. Nem is melegség volt már az, ami végig hömpölygött a levegőn ,hanem valóságos olvadó tűz. Az egész széles réten nem lehetett látni se egy bogarat, se egy madarat. Ilyenkor a pacsirta is mind bebújik a barázdába, a hüvöses, árnyékos földrepedésbe, ott kiterjeszi a szárnyát és tűri a kegyetlen fülle- dést. Csak egy halálra tikkadt gerlice vetődött ide valahonnan a tarlókról a kúthoz, erővel rá akart szállni az ágasra, kétszer- háromszor is körülrepülte s a levegőben szárnycsapkodva állott meg néha, mint a virágra kérezkedő pillangó szokott. De nem mert inni a szegény pára, minthogy az a két kipirult ember ott volt a kút tövében. — Szégyelje magát, kigyel- med — szólt a leány duzzogva. Neheztelt, minthogy nem tegezte. — Kikaparom a szemét, ha még egyszer meg meri tenni. — No, no, Katika; egy olyan kis pipogya csókért! . . . inkább elverem innen ezt a Bundást. Kampós botjával nagyot húzott a földre a tájt, ahol a kutya feküdt, de nem ütötte meg. Hanem azért Bundás szükölve ugrott félre s elkocogott a pihenő nyáj közé. Ott úgy elkeveredett hogy jó szemmel is nehéz volt ráakadni. — No nézd csak, Katika, nincsen már itt a kutya. Volt valami kérve-követelő a hangjában; egy olyan húr rez- dült meg benne, amelyik nagyon a szivéhez szólott a leánynak. Az ilyen félig vad embert szörnyen meg tudja fogni az érzés, ha egyszer erőt vesz rajta: pedig ez a Peti most minden áron ki akart békülni. Hát hogyne, mikor olyan édes, piros, szemérmes volt az a megtépázott leány. Az ő mátkája! A pusztai rózsa folyvást duzzogva vonogatta a vállát, de mikor látta, hogy Bundás csakugyan nincs ott, elnevette magát. Az asszonyszemélyt ugyan ki tudná kiszámítani, ha mindjárt a mezitlábos Lukréciák kontya alatt fogamzik is meg? A legény úgy csúszott hozzá négykézláb; állva nem birta volna az ina. S engedte neki a haj- lós rozmaringszál, hogy cseppet megkóstolja az arcát, de nyomban el is kiáltotta magát utána: — Bundás, nye! . . . A lompos, hízelgő eb meginti oda dugta a fejét közéjük. A legény agyonvágta volna, de a| leány az ölébe vonta. — Nyughass, Peti! magad is megsiratnád szent Mihály után. Fülig pirult, amikor kimondta, de a legényt nem vigasztalta meg semmi többet. Úgy forgolódott a cifra szűrön, hogy mind kifoszlott a színes szegés alatta. — Erigy haza, Kati, — szólt elfordítva a fejét, — nem is tudom, mit küld éppen tégedet az anyád. Legalább húzhattál volna csizmát, hogy ne süljön a lábad. A leány lenézett s ha eddig piros volt, most olyan lett mint a főtt rák. Még most is csípőbe volt a szoknyája akasztva, térdig látszott alóla formás lábszára. Hamar lerántotta a vi- ganót. — Isten áldjon meg. Peti, — mondotta s felkapkodta a keszkenőt, a bögrét, a tányért. Megindult gyorsan az elaszott gyepen. A legény egy darab idő múlva felkapta a fejét. Akkor már ott libegett a mátkája, valahol a roskadozó délibábközött. Hol megnyúlt az alakja, hol összefinomodott, akár csak egy parasztruhás Tündér Ilona kalandozott volna a hervadt virágok területén. Bundás is egyre nézte és megkopogtatta bozontos farkával a korhadó kutágast.
